Az orosz IT-szektorral kapcsolatban két legenda tartja magát makacsul: az egyik, vatnik körökben terjedő verzió szerint az oroszok valóságos mágusok, ha számítógép közelébe kerülnek, nem ismernek sem határt, sem tűzfalat, bárhová bejutnak, mindent megoldanak és az orosz hardvereknek nincs párjuk sehol a világon. Ami mondjuk igaz is, csak épp nem jó értelemben.
A másik változat pesszimistább és közelebb is jár a valósághoz: eszerint az orosz IT-szektor nagyon ígéretes kezdetek és szárba szökkenés után a társadalmi rendszer szigorodásával és egyíree abszurdabbá válásával párhuzamosan kezd egyre inkább elsorvadni, és ezt csak elősegítik a nemzetközi szankciók – valamint az, hogy az ország mikroelektronikai ipara finoman szólva sem áll a helyzet magaslatán. Ezt az állapotot járja körül kíméletlen őszinteséggel a Moscow Timesban Jason Corcoran írása.
Az ír szerző szerint nem is olyan régen Oroszország még vörös szőnyeget terített a nyugati technológiai óriások lába elé, mikor megérkeztek Seremetyevóra. Ma Vlagyimir Putyin elnök azt tervezgeti, hogyan „fojtaná meg őket”. Az egykor az innováció és a globális összekapcsolódás szimbólumaiként üdvözölt cégeket most az állam ellenségeinek tekintik. „Meg kell fojtanunk őket… ezt habozás nélkül mondom” – mondta Putyin az üzleti vezetőknek egy múlt heti Kreml-találkozón. Az Iva Technologies vezérigazgatójának, Sztanyiszlav Iodkovszkijnak panaszaira reagált, aki kijelentette, hogy az orosz cégek „milliárdokat veszítenek”, mert a külföldi cégek, mint például a Zoom és a Microsoft, nem vonultak ki teljesen a piacról.Putyin új terve, hogy megbüntesse az Oroszországban még mindig működő nyugati technológiai cégeket, csupa irónia.
Ezek ugyanazok a cégek, amelyeknek a Kreml az elmúlt két évtizedben lelkesen udvarolt, fórumokra hívta őket, elegáns irodaházakat épített nekik, és jelenlétüket annak bizonyítékaként hirdette, hogy Oroszország nyitott az üzletre. A szoftveróriás Microsoft 2022 óta kivonult Oroszországból, leállította a licencek megújítását és korlátozta a felhőszolgáltatásaihoz való hozzáférést. A Zoom videokonferencia-platform már korábban is bevezetett bizonyos korlátozásokat, például 2021-ben blokkolta az állami tulajdonban lévő vállalatok számára nyújtott szolgáltatásait. De 2023-ban még így is megbírságolták, mert nem nyitott helyi irodát Oroszországban, ami rávilágít a Kreml növekvő nyomásgyakorlására az országban még működő nyugati technológiai cégekkel szemben.
Ez a stratégia nem csak képmutató, hanem önpusztító is. Oroszország már eddig is lenyűgöző munkát végzett saját IT-szektorának megfojtása terén. A korrupció, a paranoia és a kleptokrácia évtizedei elűzték az ország világszínvonalú technológiai tehetségének nagy részét. Azok az emberek, akik képesek lennének felépíteni a következő nagy orosz technológiai vállalatokat, most száműzetésben élnek Dubajtól Berlinen át Jerevánig. Egyikük sem tervezi a visszatérést, bármit is ígér a Kreml. Támogatott jelzáloghitelek, behívási mentesség, költözési kedvezmények – mindez üresen cseng, amikor a bizalom már megtört.
Vegyük Arkagyij Volozst, a Yandex társalapítóját és az orosz technológia egyik legfényesebb állócsillagát, aki nyilvánosan elítélte a háborút és lemondott orosz állampolgárságáról. Most Izraelben él, és hatalmas összegeket fektet be mesterséges intelligenciába, önvezető járművekbe és kézbesítő robotokba, távol attól az országtól, amely egykor ünnepelte őt.
Vagy gondoljunk Nikolai Sztoronszkijra, az Egyesült Királyságban működő Revolut fintech-alkalmazás megalkotójára, aki ma már globális sikertörténet – de nem Oroszországban. Sztoronszkij lemondott orosz állampolgárságáról is.
A VKontakte-t, amelyet egykor „a Facebookra adott orosz válasznak” neveztek, 2014-ben gyakorlatilag az állam vette át, amikor az alapítóját, Pavel Durovot kiszorították cégéből, hogy szabaddá tegyék az utat a Kremlhez kötődő oligarchák számára. Durov, aki később elindította a Telegram nevű titkosított üzenetküldő óriáscéget, elmenekült az országból, és őszintén kijelentette, hogy Oroszország rendszere „összeegyeztethetetlen az internetes üzlettel”.
Ezeket a vállalkozókat nem a szankciók vagy a külföldi beavatkozás űzte el. Azért menekültek el, mert tudták, hogy szellemi tulajdonuk nagyobb biztonságban van külföldön, mint egy olyan rezsim kezében, amely minden szervert potenciális kémeszköznek tekint. Távozásuk hangsúlyozza az orosz technológiai ágazat sivár jövőjét, hiszen ha még a legjobb elmék is távoznak, akkor velük együtt az innováció is távozik.
A mélyebb tragédia az, hogy Oroszország elképesztő módon megfojtotta és ellehetetlenítette saját technológiai tehetségeit. A világ legjobb mérnökeit, innovátorait és programozóit termelte ki, hogy aztán megszegett ígéretekkel, félelemmel és kormányzati ellenőrzéssel elüldözze őket. Ami maradt, az egy kiüresedett iparág, ahol a tehetség feláldozható, a fejlődést pedig odadobják a paranoia kedvéért.
Nem így kellett volna lennie. Dmitrij Medvegyev elnöksége idején még komolyan beszéltek arról, hogy Oroszországot jelentős technológiai központtá kell tenni. Medvegyev 2010-ben ellátogatott a Szilícium-völgybe, meglátogatta az Apple-t, a Google-t és a Ciscót, találkozott Steve Jobs-szal, és Twitter-fiókot nyitott abban a reményben, hogy otthon is beindul a technológiai boom.
Szkolkovót az orosz Szilícium-völgyként indították útjára, amely Palo Altóval akart versenyezni, de a helyszín nem volt túlságosan meggyőző. Az egyetlen kiállító, Kirill Akszenov vidáman bemutatott egy hangvezérelt robotot, amelyet nem Oroszországban, hanem Franciaországban gyártottak. Cége, a Teledroids az oktatásra és kutatásra szánt Nao robotot próbálta bevezetni, valamint importált porszívó robotokat árult. Kevésbé tűnt technológiai inkubátorháznak, mint inkább fényes bemutatóteremnek.
A Potemkin-falura emlékeztető Szkolkovót, amely távolról sem változtatta át Moszkvát egy új, felszabadult, matchát kortyolgató Kaliforniává, a korrupció és a hatékonyság teljes hiánya jellemezte, ami a rendőrséggel és az adóellenőrökkel folytatott harcokhoz vezetett. Ennek eredményeképpen a mentorok és a startup cégek közül sokan úgy döntöttek, hogy kivándorolnak.
Most a Kreml a nyugati cégeknek való udvarlásról a megfélemlítésükre vált. Ezzel egyidejűleg olyan nevetséges alternatívákkal áll elő, mint a Yotaphone, az állam által támogatott okostelefon, amelyet Medvegyev egykor „Apple-szerűnek” titulált, de senki sem fogadta el.
Eközben olyan magas rangú vezetőket, mint Szergej Lavrov külügyminiszter, a hivatalos tiltások ellenére még mindig úgy fotóznak le, hogy szemtelen módon iPhone-t és Apple Watch-ot használnak. Ez egy kettős színjáték: színpadias szuverenitást hirdetnek a nyilvánosság számára, miközben a színfalak mögött éppen azokra a nyugati eszközökre támaszkodnak, amelyeket állítólag elutasítanak.
Ukrajna lerohanása után Moszkva gyorsan megszigorította az információs tér feletti hatalmát, és blokkolta az olyan fontos nyugati platformokat, mint az Instagram, a Facebook és a Twitter. Helyettük a Kreml olyan hazai helyettesítőket támogatott, mint a RuStore az alkalmazások, a Yappy a TikTok, a Rossgram az Instagram és a RuTube a YouTube helyett. A legtöbbjük alig tudott felhasználókat vonzani, és nem érte el az eredetiek népszerűségét.
De a károk hatása mélyebb. Azzal, hogy a Kreml éppen azokat a vállalatokat támadja, amelyek az alapvető informatikai infrastruktúrát – e-mail szerverek, videohívások, felhőalapú tárolás – működtetik, nem az ellenálló képességét fokozza. Még jobban elszigeteli magát a világgazdaságtól, és aláaknázza digitális jövőjének maradékát.
Eközben olyan országok, mint Törökország és az Egyesült Arab Emírségek, orosz mérnököket csábítanak el, és hálásak az agyelszívásért, amelyet Moszkva a jelek szerint fel akar gyorsítani.
Putyin megszállottsága az irányítás terén megöli Oroszország esélyeit a valódi innovációra. Nem akar versenyt. Engedelmességet és alárendeltséget akar. De az engedelmesség nem ír kódot. Nem épít startupokat. És biztosan nem hoz létre olyan digitális gazdaságot, amely az állami szerződéseken és a propagandaplatformokon kívül mással is boldogulhat.
Az az igazság, hogy Oroszországban a legnagyobb fenyegetést a technológiai szektorára nem a nyugati szankciók jelentik. Hanem a saját vezetése. Ugyanaz a rezsim, amely egykor könyörgött a nyugati cégeknek, hogy jöjjenek be az országba, most úgy tűnik, eltökélte, hogy felégeti az általuk épített hidakat, szerverről szerverre, platformról platformra, vállalatról vállalatra.
És ne feledjük: ugyanez a sors vár minden országra, amelyik az izoláció útját választja. Akkor is, ha „szuverenitásnak” nevezi az elszigetelődést.
Szele Tamás