Nem tudom, sírjak vagy nevessek… tegnaptól az Amerikai Egyesült Államokban október 9. Leif Eiricson napja. Elnöki rendelet útján. Aki kétségtelenül rettenthetetlen viking volt, ha ugyan ennek a kifejezésnek egyáltalán van bármi értelme esetünkben, de azért a dolgok nem egészen úgy történtek, ahogy azt Trump olvashatta. Ha ugyan tud olvasni. Lehet, hogy az ismeretei valami rajzfilmből származnak. Először is, lássuk az elnöki rendelet szövegét.

„Több mint ezer évvel ezelőtt a legendás norvég viking, Leif Erikson örökre megváltoztatta a történelem menetét, amikor félelem nélkül nekivágott egy merész expedíciónak az ismeretlenbe, és így ő lett az első európai, aki valaha is betette a lábát az Újvilágba. Ezen a Leif Erikson-napon felidézzük bátorságát, tisztelettel adózunk kalandok és felfedezések örökös örökségének, és megújítjuk elszántságunkat, hogy tovább toljuk az emberi teljesítmények határait.
A hagyomány szerint Leif Erikson kalandvágya fiatalon, Grönlandon kezdődött, ahol távoli, tengeren túli földekről szóló történeteket hallott. Elszántan, hogy saját maga térképezze fel azokat a vizeket, és mély keresztény hite vezérelte, bátor legénységet toborzott, és vitorlát bontott, hogy több mint 1800 mérföldet utazzon az Atlanti-óceánon át, brutális szél és viharok ellenére. Bátorsággal az ereiben és hittel Istenben Erikson megvalósította célját, amikor elérte annak a földnek a partjait, amelyet „Vinlandnak” nevezett, és amelyet ma L’Anse aux Meadows néven ismerünk, Kanada Newfoundland szigetének északi csúcsán.
Ezzel a hihetetlen felfedezéssel Leif Erikson lett az első európai, aki partot ért Észak-Amerikában, és ezzel megerősítette helyét a világtörténelem nagy felfedezői között. Hősként tért haza, magával hozva a civilizálatlan földek izgalmas híreit. Teljesítménye számtalan felfedezőt inspirált arra, hogy Észak-Amerikába merészkedjenek, és végül több mint 600 évvel később megalapozta az első amerikai települést Jamestownban, Virginiában.
Leif Erikson diadalmas felfedező szelleme továbbra is meghatározója az amerikai történelemnek – a nyugati határvidéket meghódító pioníroktól az Apollo 11 űrhajósokig, akik büszkén tűzték ki a csillagos-sávos zászlót a Holdra. Öröksége tovább él a több millió amerikai állampolgárban, akik büszkén osztoznak északi őseik örökségében. Ezek a hazafiak ugyanazt a bátorságot és elszántságot testesítik meg, és hatalmas mértékben gazdagították történelmünket, kultúránkat és közösségeinket. Kormányom továbbra is erősíti a kapcsolatainkat azokkal a büszke skandináv nemzetekkel, ahonnan Erikson származott. Norvégiában, Svédországban, Dániában, Izlandon és Finnországban élő szövetségeseinkkel együtt előmozdítjuk a tisztességes kereskedelmet és erőnkkel támogatjuk a békét, biztosítva ezzel Amerika és az Észak-Atlanti-óceán biztonságosabb és virágzóbb jövőjét.
Miközben a nagy Leif Erikson hősi életét ünnepeljük, átvesszük örökségét, elismerjük a több millió skandináv-amerikai hozzájárulását, és újra elkötelezzük magunkat az Amerika sorsának középpontjában mindig is álló, időtálló felfedezői szellem előmozdítása mellett.
Leif Erikson, Izland fia és Norvégia unokája tiszteletére, valamint skandináv-amerikai örökségünk ünneplésére a Kongresszus 1964. szeptember 2-án elfogadott közös határozatával (88-566. számú közjogi törvény) felhatalmazta az Egyesült Államok elnökét, hogy minden év október 9-ét „Leif Erikson napjává” nyilvánítsa.
EZÉRT ÉN, DONALD J. TRUMP, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az Egyesült Államok alkotmányában és törvényeiben rám ruházott hatalomnál fogva, ezennel 2025. október 9-ét Leif Erikson napjává nyilvánítom. Felhívok minden amerikait, hogy megfelelő ünnepségekkel, rendezvényekkel és programokkal ünnepeljék a skandináv-amerikaiak nemzetünkért tett eredményeit és hozzájárulásait.
MINEK TANÚSÁGÁUL, aláírásommal ellátom ezt a dokumentumot, az Úr kétezerhuszonötödik évének október kilencedik napján, az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének kétszázötvenedik évében.
DONALD J. TRUMP”

Hát, mi ketten nagyon más sagát olvashattunk.

Kezdjük azzal, hogy ez egyáltalán nem így történt, igaz, nem is nagyon másképpen. Az erre vonatkozó feljegyzések ránk maradtak az izlandi sagákban, tehát viszonylag pontosan tudjuk, mi is történt, bár természetesen vannak ködös részek. Ugye, először is nem Leif Eiricson fedezte fel az amerikai szárazulatot, hanem elvileg a szibériai ősemberek, tőlük származnak az Első Népek, akiket ma „indiánnak” hívnak.
Na, de miért is kellett elmennie Szerencsés Leifnek Amerikába?
Hogy úgy mondjam, kissé antiszociális családdal van dolgunk. Ehhez vissza kell menjünk Leif kedves papájához, Vörös Erikhez. De még a nagypapájához is.

Eirik Rauda, polgári nevén Erik Thorvaldsson kissé összeférhetetlen, ám annál mozgékonyabb figura volt, és ezek a vonások jellemezték az egész családját is: a mi Erikünk 950 táján született Norvégiában, de családja már gyermekkorában Izlandra költözött, ugyanis Thorvald nagypapát száműzték, gyilkosság miatt. (Az akkor óskandináv jog szerint a nyíltan elkövetett gyilkosságért körülbelül ez járt). Erik sem esett messze a fájától, őt meg 982-ben száműzték, de őt már kettős gyilkosságért, ugyanis egy földcsuszamlás miatt megvádolták a szomszédai, Valthjof és Eyiolf, miszerint az ő szolgái okozták volna a balesetet. A szomszédok lemészárolták a szolgákat, Erik meg agyoncsapta Valthjofot és Eyiolfot, az ügy el volt rendezve az izlandi lovagiasság szabályai szerint, de a thing, a népgyűlés mégis kellett tegyen valamit, kettős gyilkosság történt – száműzték kicsit Eriket, aki előbb egy Izlandhoz közeli szigeten telepedett le családostól, de ott is összekülönbözött Thorgest nevű szomszédjával, sőt, ahogy a feljegyzések írják, „megölte őt, fiait és még néhány másik embert.” Erre már a thingnek sem lehetett galambepéje: az egész családot száműzték három évre.

Az izlandiak már legalább száz éve tudták, hogy tőlük északra és nyugatra földek fekszenek, egy Snaebjörn Galit nevű viking valamikor 970 körül már meg is próbált letelepedni Grönlandon, de vállalkozása teljes kudarcba fulladt. Vörös Eriknek viszont sikerült létrehozni egy kolóniát, ami valahogy életben maradt: leginkább a Kis Éghajlati Optimum nevű átmeneti klimatikus felmelegedésnek köszönhetően, ami a 9.-12. század között volt tapasztalható az észak-atlanti térségben. Maga a sziget is ekkor kapta a Grönland, vagyis Zöld Föld nevet: hát igen, a partvidék zöldellt is. Beljebb és északabbra viszont már csak a jégmezőket lehetett volna bevetni, hógolyóval.

Aztán Vörös Erik telepéről indult el a fia, Leif Eriksson, aki felfedezte Amerikát és megpróbálta gyarmatosítani is, de ez már egy másik történet – nyughatatlan népek voltak ezek az Erikék, és talán nem is a legjobb szomszédok.

A régi izlandi krónikák leírják, hogy már maga a vállalkozás sem volt túl egyszerű, ugyanis ezt drakkarral, könnyű sárkányhajóval nem is lehetett volna megpróbálni, ehhez knarr kellett, öblösebb, nagy hajó, ami jól állja a tengert és elférnek benne a készletek. De az csak Bjarni Herjolfsonnak volt, ami miatt először meg akarták tőle venni a hajót, de nem adta, minek okából be kellett venni őt az üzletbe csendestársnak. Lovat is áldoztak a szövetség jegyében Hélnek, ami azért nagy dolog volt, mert az akkori Grönlandon elég kevés ló lehetett. Itt emelném ki Trump elnök egyik kifejezését: „ mély keresztény hite vezérelte, bátor legénységet toborzott”. Hát, van egy olyan érzésem, hogy Leifék inkább hittek Thorban, mint bárki másban, megjegyzem, tengeren Thor hasznosabb is.

Na, de még nem lehetett elindulni, ugyanis nem volt husasnotrájuk. Erről egészen pontosan nem tudjuk, micsoda volt, azt tudjuk, hogy valami, ami a navigációt segítette. Ezt Thorfinn Karljsefni hozta, azért az elég bonyolult, hogy a régi északiak milyen módon navigáltak, voltak „látóköveik” amik még a ködben is mutatták a Nap állását, valószínűleg volt valamiféle iránytűjük is, meg ránk maradtak leírások… de azt ember legyen, aki értelmezni képes. Mindenesetre Thorfinn Karljsefnit is be kellett venni a buliba, és végül elindultak (bár előtte szokás szerint mély keresztény hitükben kecskét áldoztak).

Először – messze nem tettek meg 2900 kilométeres távolságot, hiszen Grönlandról indultak – Hellulandot fedezték fel, tehát a „Kövek országát”, majd ettől délebbre Marklandot, az „Erdők földjét”. Itt már meg is lehetett volna állni, ugyanis megtalálták, amit kerestek: a mérhetetlen gazdagság forrását. Ez nem az arany volt, olyant nem is láttak, hanem – a fa. Izlandon gyakorlatilag bármennyi fát el lehetett volna adni, ugyanis kellett a hajó- és házépítéshez, ráadásul jó ezüstmárkában fizettek érte.
De azért elmentek még délebbre is, azt hívjuk Vinlandnak. Éspedig azért, mert ott sikerült elsőként berúgni Európán kívül. Erre a csapat egyik Tykyr nevű tagja volt képes, aki – neve alapján – vagy magyar lehetett, vagy török, végül is az északiak mindenkit egy kalap alá vettek. Nos, ez a Tyrkyr felderítő útja során vadszőlőt talált, és az elaszúsodott szemeket válogatta ki, amihez komoly elszántság kellhetett, de sikerült mattrészegen hazatalálnia, kissé énekelve (a sagák úgy írják le, hogy azt énekelte, miszerint „hey thuly thuly thuly”, szóval rendesen sikerülhetett a dolog), de ezek után nem is volt kérdés, hogy Vinlandon fognak megtelepedni.

Ami azért mégsem volt a legjobb ötlet, mert először nagyon összeverekedtek az őslakókkal, aztán elkezdtek velük kereskedni, még azután jött a szüret és úgy berúgtak (holott az újbortól nehéz), hogy a végén egy bika kergetőzött az indiánokkal, aztán egy titokzatos „egylábú szörny” jelent meg a faluban, szóval egy telet húztak ki, aztán megrakták a hajót fával és elmentek.

Az – Helge Ingstad hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően – biztosan tudható, hogy az áttelelés helyszíne valóban L’Anse aux Meadows lehetett. Megtalálták a kovácsműhelyet, két „hosszúház” nyomait, szóval ott északiak kellett éljenek. Az őslakosokkal szemben viszont ezer hibát követtek el, például – tejet adtak el nekik. Ami azért gond, mert ők az ázsiai nagyrasszhoz tartoztak, minek következtében nem voltak képesek megemészteni sem a tejet, sem a tejtermékeket. Haragudtak is, az egyik feljegyzés úgy írja, miszerint „kétezer csónakkal támadtak, sátáni szerszámukat fejük fölött forgatván, minek hangjáról maguk a hősök is megijedtek”. Igen, ezt úgy hívjuk, hogy „zúgattyú”, létezik és elég ijesztő a hangja, de azért nem nevezném fegyvernek.

Mindenesetre hazamentek, és utána még két vagy három északi expedícióról van tudomásunk Észak-Amerikában, kivétel nélkül mindegyik sikertelen volt. Miért?
Azért, mert az északi emberek ugyan roppant rugalmasak voltak sok szempontból, ahol nem lehetett rabolni, ott kereskedtek, ahol egyiket sem tehették, ott megvalósították eredeti céljukat, vagyis megtelepedtek – csakhogy nem ismerték sem a helyi viszonyokat, sem a helyi flórát. Még ha az őslakosokkal meg is kedveltették volna magukat, akkor sem értették volna, mi is az a burgonya vagy a kukorica. Ami, ugye, nem is hasonlít az északiak fő gabonájára, az árpára. Meg talán bonyolultabb is megtermelni.

Lehetett több északi expedíció arrafelé?
Talán, de összesen háromról van biztos tudomásunk. Azonban arrafelé elég sok mindent találtak: urnát, tele kis értékű római pénzérmékkel, rúnaírásos, de elképzelhetően hamis köveket, szóval lehet, hogy a Golf-áramlat sok mindent átvitt a Nagy Lavór túloldalára.

Az viszont biztos, hogy nem a puritánok voltak az első európaiak Észak-Amerikában.

Viszont azt megint tudjuk, hogy az északiak nem gyarmatosították az amerikai szárazulatot. Őket a fa érdekelte, jöttek, kivágták, elvitték.
Azért a nap poénja mégis az, hogy Leif mély kereszténységétől vezérelve „hódította meg” az Újvilágot.

Szerintem csak azért nem áldoztak lovat Vinlandban, mert nem volt nekik.
Tény, hogy ott jártak a srácok, de az is tény, hogy ennek különösebb eredménye nem volt.

Mindenesetre október 9. mostantól amerikai ünnep.
Mondjuk úgy: még az a jó, hogy nem vallási is.

Bár Trumptól bármi kitelik.

 

Szele Tamás