Március 15-e van, és mivel erről a napról már minden szépet és jót megírtak laptársaink, nekünk már csak a ronda és kellemetlen dolgok maradtak, de mindenekelőtt akkor is jeleznünk kell: a Zóna számára is a magyar szabadság napja ez, ahogy
Nekem ezt szeretnem kéne. Tulajdonképpen szeretem is, mert a nagymamámra emlékeztet. A nagymamám ugyan echte verseci szerb volt, de erre azon kívül, hogy imádta az oroszokat és utálta a horvátokat, vajmi kevés megnyilvánulása emlékeztetett.
Mélyen tisztelt elnök úr, kedves Joseph Robinette Biden!
Előkelő, akár egy brit mutáns, De ő a lángolás, Jamaicaiban is ritkaság Egy ilyen pompás kis mutáns!
Elég komoly kétségeim vannak így, március tizenötödike előtt mindennel és mindenkivel kapcsolatban, aki 2021-ben hajlandó és képes megmondani, mi a jófenét művelne most Petőfi Sándor, mivel foglalkozna és milyen lenne a világnézete. Már csak azért is, mert 1848 óta eltelt
Örömmel látom, hogy vloggernak lenni jó. Feltétlenül kényelmesebb, mint például balettozni. Én nemigen nézek ilyeneket, most is azért néztem be a mai Origón a publikum elé tárt opusba, mert kíváncsi voltam, mit is mondhat Puzsérról, akit kifejezetten kedvelek.
Elég bonyolult dologról van szó, és az első, amit meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok vasutas, soha nem is voltam az, viszont vagy nyolc évig dolgoztam az Indóház című szaklapnál külső munkatársként, tehát viszonylag pontos elképzeléseim vannak arról, mivel jár,
Az ember – a homo sapiens sapiens, szó szerint – végtelen számú, végtelen összefüggések tárháza, amiben minden szónak, képnek, álomképnek, gondolatnak van egy szimbolikus jelentése, mely jelentését attól a helytől nyeri, amelyre abban a relációban kerül.
Ebben a sajtószakmában minden nap tanul valami újat az ember: de annyit rég tanultam, mint ma, meg kell hagyni. Hírportált indított ugyanis a CÖF, és én eddig azt hittem: tudom, hogy néz ki az ilyesmi, meg körülbelül hogyan kéne működnie.
Elemzés következik, kérem, hosszan elnyúlt testtel, szóval aki rövid és velős szitkozódásra vágyik, olvasson mást: ez egy hosszú és bonyolult szitkozódás lesz, részletekre kitérően és az alaposság igényével, ugyanis Demeter Szilárd már megint a magyar kultúrát állítgatja, finomhangolja, és nem