Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvankilencedik napján a helyzet egyre zavarosabb. Ma az általános harctéri helyzet ismertetése után kitérek arra, miért is olyan fontos a Kígyó-sziget, horrorisztikus részleteket említek Mariupolból és végül azt próbálom meg logika útján kideríteni, lehetett-e tudomása Orbán
Malmozom, drága Nagyérdemű. Most nekem nincs Zóna, meg egyéb röfögés felesleges dolgokról, ezeket bárhonnan megkapják, jó kedvvel, bőséggel. Illetve jó kedv nélkül is, mert ez a régi magyarban (és például a Himnuszban) egyszerűen azt jelentette, hogy „kegyelemmel”.
Olyan már Európának, főleg a keleti felének Oroszország ukrajnai inváziója, mint egy keserű másnaposság: a baj a gyomorban volna igazából, de fáj tőle a fejtől a kislábujjig minden porcika. Ráadásul ezt ki sem lehet aludni. Beteg tőle minden, és kevés
Hatvanhetedik napja zajlik az orosz invázió Ukrajnában. Azért jegyzem meg gyakran, mennyi ideje tart a háború, mert amint látom, kezdjük megszokni, és nem lenne jó, ha fásultan legyintenénk egy idő után a hírekre. Már csak azért sem, mert sajnos úgy
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanhatodik napját írjuk, de semmi jele a fegyvernyugvásnak. Dúlnak a harcok a valós és a virtuális térben egyaránt, ma be fogok számolni néhány fizikailag is megtörtént harci cselekményről – a csecsen-burját konfliktus minden pénzt megér –
A harcok továbbra is dúlnak Ukrajnában, az orosz invázió cseppet sem szelídült, ma mégis viszonylag kevés harctéri cselekménnyel, de több ármánnyal fogunk foglalkozni, valamint sikeresen bemutatom azt is, hogy a világon minden összefügg mindennel, minek következtében Indonéziára is szükség van
Unom, édes polgártársak. Ez az igazság: unom. Unom a „kollégák” írástudatlanságát, az összes szakértőt, a napi rémüldöztetéseket és rémüldözéseket, a rémüldöztetések és rémüldözések magyarázatát, az egész magyar ellenzéket, még a polgár-, akarom mondani ellenzékpukkasztó részét is.
Az Ukrajna elleni orosz invázió hírei egyre különösebbek. Az ember óhatatlanul azon töpreng, mikor olvassa és összeveti őket, hogy egyáltalán, van valaki, aki érti, mi ennek a háborúnak a célja egyáltalán? Mert nem úgy néz ki. Káosz uralkodik minkét oldalon,
Oroszország Ukrajna elleni inváziója lassan a teljes káosz jeleit mutatja, eddig sem értett senki semmit, ez mostanra súlyosbodott.
Jó hírek nincsenek, rossz annál több akad Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban: nagyon úgy néz ki, már messze nem „csak” Ukrajnáról van szó, hanem Transznisztriáról, Moldováról, hosszabb távon pedig nem lehetetlen, hogy az egész valamikori Varsói Szerződés területéről.