Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatvanegyedik napján semmi jóról nem lehet beszámolni. A frontvonalak ugyan mozdulatlanok, de a harcok tombolnak, most már mindkét hátországban is, és a békekötésre alig van remény. Szándék is kevés – de remény szinte semmi.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban vannak ugyan hírek, ráadásul szomorúak, de meg kell vallanunk: nagy, sorsdöntő események nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában. Ami mégis történt, az viszont nem jelent semmi jót, rosszat annál inkább.

Mármint ők. Csak mi nem érdemeljük meg, de hát ez kit érdekel. Illetve nem érdemlik meg. Mi ez a katyvasz, amit leírtam?

Ma – hála az égnek – komoly harci cselekményekről nem lehet beszámolni, persze, ettől még nem nyugszanak a fegyverek Ukrajnában, illetve attól függ, mit nevezünk harcnak. 

Négy nap szabadság után folytatom az ukrajnai orosz megszállás krónikáját. Jó alkalom volt ez a kis kiesés arra, hogy hátralépve némi távolságból tekinthessem át a képet, inkább a folyamatokra, mintsem a napi harci cselekményekre, eseményekre koncentrálva.

Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nincsen nekem semmi bajom, végső soron elértem, amire törekedtem, bár minden ilyen könnyen sikerülne. Ha azonban másként vesszük, eléggé különös a helyzet, még ha nem is mondanám reménytelennek – de nagyon magyar. Magyarabb a turulnál, magyarabb

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenharmadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. A béke elérhetetlenül messzinek tűnik, a Moszkva cirkáló elsüllyedése vagy elsüllyesztése körül egyre nagyobb a titkolózás.

Húsvét van. Aminek Karácsonykor kellene lennie. A téli napforduló utáni három (!) napban. Az ókori szaturnáliák ünnepekor.

Ukrajnában a helyzet nem enyhül, az orosz invázió folytatódik: Kijevet rakétákkal lövik, Izjum és Harkiv térségében komoly orosz erők gyülekeznek, Lozovaja vasútállomásán rakétatámadás várható és valahogy mindezek következtében Orbán Viktor osztrák–magyar császár és király lesz.