Én, kérem, tudom, hogy ma Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, és illenék azzal foglalkoznom. Nem fogok. Ugyanis a mi választásainktól nem állt meg a háború a vérmosta Ukrajnában, nem szűnt meg az orosz invázió, és olyan bestiális kegyetlenkedésekről érkeztek hírek, hogy

Ne akarjátok olyan nagyon, gyerekek. Elvben lehetséges, a gyakorlatban Istennek hála, nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni, s ha mégis… Miért mégis?

Még mindig Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kell foglalkoznunk, a kijevi-csernyihivi-csernobili térséget lassan, de nyugtalanul hagyják el az orosz csapatok, maguk mögött mindent aláaknázva, Belgorodban pedig most már senki sem tudja, mi történt, de nagy volt a füstje is, lángja is.

Oroszország ukrajnai megszállásának harminchetedik napját írjuk, a hadműveletek zajlanak, a harcok nem csitulnak, az ukrán légierő állítólag megsemmisített egy orosz területen álló üzemanyag-raktárat, a tárgyalások ennek ellenére vagy épp ezért folynak, és Csernobilból ellopták a kávéfőzőket meg a vízmelegítőket.

Azaz egy délután a sok egyforma között, amikor nem azt csinálja az emberfia, amit csinálnia kellene. Vagy csak kicsit azt. De miért írom le, amit le fogok írni, ahelyett hogy kitennék valamilyen ételképet, és beérném a rá kapott százezer tetszésnyilvánítással?

Az Ukrajna elleni orosz invázió harminchatodik napján vagyunk, és a helyzet bonyolultabb, mint valaha.

Nyugalom, az Ukrajna elleni orosz invázió zavartalanul folyik tovább, nem tört ki váratlanul a béke és nem leng be mindent az orosz–ukrán baráti testvériség szelleme, pedig a tegnapi tárgyalások után sokan vártak valami ilyesmit.

Az ukrán kormány legfőbb igyekvése most az, hogy Márki-Zay Péter legyen a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor jelenleg békepárti.

Tegnap elmaradt a hírösszefoglaló egy másik munka miatt, mire azzal végeztem, már nem volt erőm megírni – azt nem mondom, hogy ma pótolom a kiesett híreket, ugyanis a tegnapi értesülések ma már nem volnának frissek, de legalább újra van krónika.