Hallgattam egy kicsit Vona (alias Zázrivecz – ne próbálják gyorsan egymás után kétszer kimondani) Gábort a Mészáros-Várkonyi házaspárról.
Az Ukrajna elleni orosz invázió harminckettedik napján kevesebb a harctéri hír, annál több a politikai fejlemény és lassan a háború mostani célja is körvonalazódni látszik.
„Váratlan fordulat: megszakadtak a béketárgyalások.” (Origo)
„Sok függ attól…hogy (Oroszország) európai demokrácia lesz-e vagy ismét eurázsiai birodalom.” (Brzezinski)
Az Ukrajna elleni orosz invázió továbbra is tombol, bár stagnál is a maga módján, és valahogyan változik – mivel túl sok harci cselekményről ma nem számolhatok be, lépjünk kicsit hátrébb és tekintsük ezt a „változást”, ha ugyan az.
A mai beszámolót sajnos megint az ukrajnai orosz invázió magyar vonatkozásaival kell kezdenem. Nagyon kellemetlen ez nekem, aki tárgyilagosan és épp ezért a kívülálló szempontjából próbálok írni erről a különösen véres, veszélyes és aljas háborúról – de hírt elhallgatni akkor
Pont az orráig lát. Mindig is addig látott, és ez eddig bejött neki, legalábbis látszólag. A hitre szomjas közönsége pedig úgy vélte, ő alkalmas lesz bálványnak. Aranyborjú helyett aranydisznó is megteszi.
Nem lehet mindig az ukrajnai megszállásról írni, az embernek elvileg van egy teljesen hétköznapi, polgári élete is, amiben jár-kel, bevásárol, intézi a dolgait, még ha fejben félig-meddig máshol jár is.
Az ukrajnai orosz megszállás hírei most sem vidítóak. Épp ma egy hónapja kezdődött meg ez a véres és teljesen értelmetlen háború, amitől már mindenki kezd megbolondulni és ehhez az sem kell, hogy a harctéren legyen az emberfia-emberlánya.
Na látják, most nem fogadnék egy fél Lindt-csokiba sem, hogy mi lesz az április harmadikai választások eredménye. Rövid távokon különben sem vagyok jó jós. Az valahogy nem az én terepem.