– Megtalálták Magyarország legnagyobb (értsd: legkövérebb) görényét, írta tegnap a 444. Ne viduljanak, nem azt. Ez csak két deka híján két kiló.
– A Fegyőr, írja a Zsiga, és írja a Péter. Zsigának orbáni előérzetei vannak, Péter Kádár rosszul idézett mondását nehezményezi. Nos, kérem szeretettel: Fegyőr nem Orbán. Nem érzelmekben utazik, hanem vegytiszta, haszonelvű technokráciában, amiben persze az összes kötelező elem is benne foglaltatik, műfelháborodástól az összevissza ígérgetésig, en bloc seggszájig, minden, ami az unalomig ismételt repertoárban benne lehet, bár kevesebb meggyőződéssel. A kötelező kör, bólint a kakas elől futkosó tyúk megállapítására a kakas. Hogy ki a tyúk, tudják Önök nagyon jól.
Fegyőr repertoárjában nem lesznek mélymagyar elemek, de még sekélymagyarok se. A „magyar” szót ő se nélkülözheti majd, mert hát végtére is, de az a kellemes vidéki-futballkult fíling nem lengi majd át. Mivel a weimari köztársaság is fel szokott ilyenkor vetődni, mintha Péter fel is vetette volna az úgynevezett „ellenzéki együttműködés” kapcsán, hogy ez pont olyan, mint annak a végnapjai voltak: nos, ez pont nem olyan. Weimari köztársaság nincs, elvben lehet még, noha más érzetekkel, más levegővel, kicsit kevesebb művészet, kicsit több maszlag, nem akarom mondani, hogy kizárólag maszlag, pedig de, szóval, ez itt nem a brüningek csatatere lesz, még csak nem is a nacionalistáké, hanem a jó öreg Göbbelseké, ohne virtus. A propagandáé, és a propagandáé, háttérben a jelképes dongalábbal és mindazon élvezetekkel, melyek már szegény megboldogított Kirov elvtársnak is nagy örömöt szereztek, mintegy ezerháromszáz kilométerrel keletebbre és kicsit északabbra. Ha Göbbelsről el lehetett hinni, hogy a nordikus árják egyik prototípusa, akkor Fegyőrről is el lehet hinni, hogy demokrata.
Mer már miér ne.
Attól függ, mit értünk mi alatt. Ne kukacoskodjunk, kérem. Demokrata az, aki nem nem demokrata, és kész. Így logikus, Arisztotelész meg kinyalhatja, Leibniz aztán pláne.
Fegyőr mentségére legyen mondva, ő csak kihasználja okosodó korunkat. Egyes meditáló tibeti remetéket etettek, mondta anno László András, hogy azzal se kelljen foglalkozniuk. Ez a tibeti remeték világa, meditáció és Tibet nélkül, hiszen az már régen Kína, dettó a mai valójában. Remeték helyett meg itt van Győzike és Berki Krisztián. No és a fogyasztóik, így, ezzel a szóval: a fogyasztó. Ne asszociáljanak mai első egymásodpercesünkre, a görény leginkább hörcsögön és pockon hízik, ez meg mindenen, csak úgy kell összeválogatni.
Na, ebben lesz nagymester a Momentum, miközben még a kötelező nyugati értéktrendre is lesz gondja, a mindarra, amiről Orbán már lemaradt. Ő már megtette tétjét, ebből kell kihoznia, amit még ki tud, ameddig még tudja. Az „értékrend” nem lenne megfelelőbb kifejezés? Nem. Rendnek rend, mert minden kurzus valamiféle rend, még értéknek is érték, mert nem nulla, csak éppen máshol van a koordinátarendszerben.
És aztán?
– Végül egy bimbózó nemtudommicsoda. Lehet, hogy nem is bimbózik, bár egy ilyen fess embert én nem hagynék ki Varga Juditka helyében. A Gergőt, hát persze, minden női képviselőszívek megdobogtatóját. Szőrmentén, mindent a szemnek, semmit a kéznek, ha már Fegyőr volt szíves Krisztus egyik variánsát idézni mint Kádárt (aki nincs velem, ellenem van, kár, hogy Kádár a másik variánshoz igyekezett tartani magát), tehát ha már megint beletenyereltünk a Bibliába, akkor nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, vagy fordítva, mindegy, lényeg, hogy ne tudja, és akkor nem is csinál semmit. Leibniz innentől végképp megpukkadhat.
Nos, onnét gondolom – képes vagyok gondolni, azaz képes vagyok ilyen gondolatot produkálni -, hogy talán egy bimbózó románc tanúi lehetünk, hogy láttam kettejükről „Még kilencven napig rendkívüli jogrend” címmel egy fotót, szintén a tegnapi 444-en. Hajnali fényözön földre leszáll, kézben a kéz és vállhoz a váll, jó, ez a Bécsi Munkásinduló magyar szövege volt, és még nincs kézben a kéz, se más, nyilvános fényképen biztos nem (persze, hogy mi van azokban a fránya széfekben, van-e bennük valami, nem tudni, a derék Borkai se tudta). Marad a váll, a vállhoz, a talán pont nem a címnek szóló churchilli vé, és a mosoly, mely egyáltalán nem politikai mosolynak tűnik, ugyanis kivételesen
itt a szemek is mosolyognak, mind a négy, ebből kettő a kristálytiszta szemüveglencse mögül. A politikai mosolyok mások.
Fantázia, fantázia, ne hagyj el.
Repülj, te lángoló, tűzszínű zászló, vezess az éjek éjén át. A Fidesz jövője, ha van neki ilyen, ők ketten.
Még Fegyőrre is emlékeztetnek, szakáll nélkül és kétneműen is, ami szintén mindegy.
Hiszen bármikor egy testté lehetnek.
