Putyintól alig két-három kézfogásnyira már kokaincsempészeket és banánkirályokat találunk.

Teheránban temetni veszélyes, de az igazi tánc majd csak a ceremónia után várható. Meglehet, a vártnál is több lesz a halott.

Mindenesetre a jelek arra mutatnak, hogy a Castro-rezsimnek vége – de egyelőre korai lenne még ünnepelni Havannában: lehet, hogy szabadabb lesz az élet, de egyúttal szegényebb is.

Ha sem idézni, sem támadni, sem kritizálni nem lehet őket, valósággal védettség alá helyezzük ezzel a rágalmazókat, álhír-terjesztőket, hazugokat, manipulátorokat, oroszbérenceket és gazembereket.

A háborúban nem az a legfőbb cél, hogy Dávid minél nagyobbat üssön Góliáton. Elég kisebbet is ütnie: csak tudnia kell, mikor és hol lesz a leghatásosabb a csapás. Mikor az óriást már nem bírják a lábai: orra esik, bármennyire is akar még harcolni.

Ha most nekiállunk rendbe hozni a környezetet, talán pár évtized múlva élhetőek lesznek a körülmények. Ha nem állunk neki, akkor viszont pár év múlva már nem lesz panasz rájuk – mert nem lesz, ki panaszkodjon.

Úgy tűnik, az orosz haditengerészet megkapta a parancsot, hogy sürgősen pofoztassa fel magát bárkivel. Hogy aztán a pofont lehessen visszaadni.

Jogi színjátékot láttam már, bírósági komédiát is. A mai orosz jog viszont valami más. Ez jogi tragikomédia.

Putyinnak ebben a helyzetben azonnal tárgyalásokat kellene kezdeményeznie, és legalábbis tűzszünetet kéne kötnie, kerül, amibe kerül.

Sok sikert a mozgalomnak – én továbbra is a flamingókkal vagyok.

Ez egy kőleves, annak is a rosszabb fajtája. A magyar népmese kőlevesétől ugyanis jól lakik a ravasz obsitos katona is, aki előáll az ötlettel és a becsapott nénike is, Kína kőlevesével csak Peking tudná megtölteni a hasát.

Mindenesetre erre a történetre is igaz, ami az összes többi kémügyre: senki sem mond benne igazat, még véletlenül sem, és senki sem az, akinek látszik.

Kolumbusz tojása: aki megkapja az ebolát, automatikusan veszítse el amerikai állampolgárságát. Ez például sokkal olcsóbb lenne, mint karantént építeni Nyanyukiban.

Ghalibaf azt mondta, ellenségeit bolondnak teremtette Alláh. Van a dologban valami, bár talán nem mindegyiket. Mindenesetre az, aki a történtek után Donald Trumpra rábíz bármit, ami bonyolultabb egy kutyasétáltatásnál, tényleg bolond.

Ezek azok a főbb problémák, amikkel a jövendő brit miniszterelnöknek szembe kell néznie – fogalmazzunk úgy, hogy bármennyit is kap, nem lesz túlfizetve.

Ezek nem Stirlitzek és nem James Bondok, ezeket nem fogja senki kicserélni Berlinben, a Kémek Hídján: ezek a tábláról levett, sötét gyalogok, akik után senki sem sír és akik le fogják ülni a büntetésüket.

Az pedig még a mai nap folyamán kiderül, végezheti-e tovább is a dolgát Elvira Nabiullina, vagy Oroszország pénzügyeit végképp elnyeli a káosz.

Moszkva tehát ég – a világ pedig aggodalmak közepette várja ennek következményeit.

Egyet mondok ezek után: meg vagyunk mi áldva a szorosokkal is, a nagyhatalmakkal is, a kis országokkal is meg a világkereskedelemmel is, mindenestől.

Maradjunk annyiban, hogy ezt a kérdést most már el kell dönteni, és még az sem kizárt, hogy nem katonai, hanem gazdasági úton oldódik majd meg