„Nem vagyok marxista”, írta Szele Tamás barátom egy – Dinnyés Józsi halálához fűzött – posztjában. Mást is írt, általában őt se ússzuk meg röviden, ahogy engem se, neki is felpanaszolták már, nekem is, mindegy, ha valakinek sok, hagyja abba ott, ahol akarja, vagy el se kezdje.
Nem vagyok én doktor (Robert) Ley, a náci Munkafront egykori vezetője, hogy még a szórakozást is megszabjam. (Ennek eszköze volt a Kraft durch Freude, Erő az örömből elnevezésű szervezet, ami némileg átalakítva a szocializmusban is jelen volt, az intézményesített kikapcsolódásé, megszervezett és ellenőrzött társasutazásoké, mint a megfigyelés egyik formájáé. A Kraft durch Freude különben ugyanolyan ámítás volt, mint a tévesen Harmadik Birodalomnak nevezett akkori Németország gazdasági felfutása: a szolgáltatásai olcsók voltak ugyan a végtelenségig, de csak látszólagosan: a tagdíjakból befolyt bevételek összességükben sokszorosan meghaladták a ráfordításokat, még úgy is, hogy csak az adminisztrációs kiadások elérték az összbevétel negyedét. Bőven maradt mit ellopni, és el is lopták. Ley egyébként első világháborús sérüléséből kifolyólag dadogott, ráadásul alkoholista is lett, esetleg ettől függetlenül volt, ezt már nem tudom pontosan. Göring, a totális hadigazdálkodás Négyéves Tervének atyja pedig morfinista, ő már a sörpuccs után lett azzá. Mindketten vadászrepülőként kezdték, és mindketten öngyilkosok lettek Nürnbergben, még mielőtt felakaszthatták volna őket.)
Mivel a poszt alatt megvan, Önök pedig sokan türelmetlenek, nem nyújtom és nem cifrázom, hanem egyszerűen ide fogom másolni, amit amoda leírtam hozzászólásban, hogy ne kelljen keresgélniük. Miért is? Azért, mert mielőtt ide vagy oda pozícionálná magát az ember, nem árt, ha tudja, engem is beleértve, hogy attól még ott marad, ahol van, és ahonnét nem tud eltávozni, bármennyire is szeretne néha: a saját bőrében.
„(…) a „marxista” is egy érdekes titulus, tele vagyunk érdekes titulusokkal, mohamedán, lutheránus, kálvinista, mi több, hogy egy másik énekeshez is nyúljunk, aki szintén eltávozott az örök vadászmezőkre, orbánista, és így tovább, mindenesetre Marx munkásságában sokkal több olyan dolgot találok, amit abszolúte pozitívnak tartok, mint a legutóbbiéban. Tehát részben akár marxista is lehetnék, afféle gálmarxista, mert hát a gereznámból nehezen bújhatok ki, hogy ne mondjam, sehogy. Akkor mi is a marxista (mohamedán, lutheránus, kálvinista, orbánista)? Az ezekre hivatkozó gyakorlat. Amitől a Jóisten azzal tud csak megmenteni, amivel Ádámot és összes utódát sújtotta, Évástól. Mit is beszélek: nem tud, legfeljebb akar. Hiszen Neki is csak két dolog sikerült, Malaparte szerint: a tavasz és a ló. De ahogy elnézem, a tavasz se nagyon. Marad a ló, különös tekintettel egy bizonyos testrészére.
Mert hát, lássuk be, tavasz ide vagy oda: kurva hideg van.