És ha már egy ilyen érdekes, ritka témára bukkantunk, mint a koronavírus. Épp elég baj nekünk, de szerencsére… hogy is mondjam. Van nekem otthon egy huszonöt éves Wertheim páncélszekrényem.
Szép, fekete, alig használt darab, de ha szökőévenként valami pénz jön a házhoz, azt benne tartom, és értelemszerűen onnét is veszem ki. Hiába, a nyóckerrel kapcsolatos előítéletek csak előítéletek, annak ellenére, hogy ahol lakom, már magyar szót is elvétve hallani, tele van lakásszállodákkal, ott a pláza, meg egy csomó minden, új és relatíve új házak (ez is ilyen), und so weiter.
Nos hát, ez a szép fekete szekrény egy darab kilenc voltos elemmel működik. Látszatra semmi kulcshely, csak a billentyűzet. Bajba kerülök, ha lemerül, mondtam mindig magamban, bizonyos időnként cseréltem is az elemet, legutoljára két hónapja.
Tudom, hogy már kitalálták, mi történt tegnap.
És akkor ott áll az ember, a zsebében kétszáztizenöt forinttal, meg egy telefonnal.
Majd felhív három páncélszekrényszerelőt. Kép megy, árajánlat jön, az első. Két lehetőség van, így az első ajánlattevő. Szétbarmoljuk az egészet, kinyitjuk, utána kuka, mármint a kétszázötven kilós mackó számára, de mindez megvan százötvenezerből. A másik lehetőség, hogy kinyitjuk, fájintosan, sérülésmentesen. Használhatja boldog élete legvégéig, mindössze kétszázötvenezerért. A következő ajánlattevő már nem szórakozott holmi százötvenezrekkel, ő egyből kétszázhatvanezerrel kezdte. Ez így büdös, mondtam én magamban, csekély huszonöt év kereskedelmi cégvezetői gyakorlattal a hátam megett. Kizárt, hogy egy Wertheim páncélszekrénynek ne legyen nyitási alternatívája, már csak azért is, mert ha nem volna, sérülésmentesen se lehetne kinyitni. A szétbarmolás/megfúrás ilyenkor az elrettentő verzió. Csak nem akarja, drága uram, ezt a gyönyörű, méregdrága darabot tönkretenni?
Hírnök jő, s integet: a harmadik ajánlat, százezerről plusz áfáról, sérülésmentesen, kulccsal. Erre már a telefont is fölemeltem: hogy micsodával? Mert ez elektromos! Azt maga csak úgy látja, kacag a szerelő. Az elforgatókilincs mögött ott a kulcslyuk, fedésben, csak egy imbuszkulcs kell hozzá, amit maga anno vagy nem kapott meg, vagy elvesztette, előbbi a valószínű, ha megkérdezte. És akkor kulcsa sincs, nem baj, majd csinálunk hozzá.
Nyilván már azt is kitalálták, mit érez ilyenkor a delikvens: megkönnyebbülést. Pedig százhuszonvalahány ezer is százhuszonvalahány ezer. Node mégse a duplája.
Mármost mi közte mindennek a koronavírushoz, en bloc a kormányzati kommunikációhoz? Hát annyi, amennyit Gulyás mester legutóbbi kommünikéjéből ki lehet olvasni. Hogy ha minden flottul megy, és nem finnyog a publikum a legújabb kínai és indiai kotyvalékoktól, hanem szépen beoltatja magát, jöhet a visszatérés… no nem a „normális” élethez, hanem a március nyolcadika előtti állapotokhoz. Mely állapotok annyiban különböznek a maiaktól, hogy minden bolt kinyithat, no nem akárhogy, hanem tíz négyzetméter per vásárló alapon, de kint lesz, mármint bent, vagyis bolt kint, kuncsaft bent, annyi, amennyi.
Viszont amit sikerült megvennetek, azzal akár este tízig-tizenegyig is bóklászhattok az utcán, persze maszkban.
És ez a sok barom, pardon, hiszékeny lélek, aki majd jövőre megszavazza az újabb kétharmadot (még most is állítom, hogy ez a Fideszen nem fog segíteni, csak rontani, egy koalíciós kormány jobb volna neki, ahol megoszlik a felelősség, de fájdalom, koalícióképes valódi ellenzék nincs, csak különböző álellenzékek vannak, azok is késsel a szívükben, bár ez a kés bármikor kieshet, és valódi ellenzékké válhatnak, amint a Vezér is pontosan tudja, tehát tovább korlátoz, és ez így folytatódik elvben a végtelenségig), tehát ez a sok naiv növényevő hálás is lesz érte, mint én a harmadik szerelőnek. (Még mielőtt szóvá tennék: a kétharmadban azért nem vagyok biztos, a legalább ötvenegy százalékra viszont fogadnék, ha csak valami fatális gebasz nem jön még addig, mert akkor… de az túl szépcsúnya lenne, ne fantáziáljunk. Ha megversz is, imádlak én, te drága-rossz apacslegény.)
Minden politikával kapcsolatos írásom veleje ugyanaz: nem mindegy, kinek a szemével néznek. Ha meg akarnak érteni egy politikust, akkor abból a bizonyos (!!!) politikusból kell kiindulniuk, nem a nagymama igényeiből. Ha egy politikustársaságot akarnak megérteni, akkor – előzőt vastagon figyelembe véve, egyenként – abból. A személyes ambíciók eredőjéből. Amit a Fidesz csinál, teljesen logikus és célravezető elejétől fogva, a Fidesz szemszögéből. Nem érdemes a szezont és jómagam nemiszervét összekeverni. Lehet, de az innentől szimpla hőbörgés. Vagy még inkább jóleső borzongás, hogy hát na, és de.
Kocsma, drága Nagyérdemű. Nem több. Képzeljék, milyen klassz lesz, ha ismét iszogathatnak Tibi atyánál, és egy (sok) sör mellett elmondhatják megint a szesztestvéreknek, hogy apicsába. Nyavalyás n.ggerek, nyavalyás kormány.
Tibi, te bitang, ó, Tibi, te bitang, ó, neked szól ez a tangó.
Nekünk egy másik tangó szól: a heroikus kormányzati erőfeszítések tangója. A keresve keresésé, fürkészeké és kurkászoké, inkább kurkászoké, de arról nem beszélnek. Fürkészeké is, kérdés, mit fürkésznek és hogyan. Tudják, hogyan szaporodnak a fürkészdarazsak? Úgy, hogy szépen beletojják kis petéiket az élő prédáikba, hogy azok ott kikelve… innentől lehet asszociálni.
Többre mennek, mármint Önök, ha mindig megpróbálják – a saját oldalukról – górcső alá venni a rendeleteket. Jobban fogják látni, hogy mennyire nem arról szólnak, mint amiről beszélnek. Vegyük például a legújabb répát, a boltok előtti sorállást, a boltban levő vásárlók számának plafonizálásával. Az egész ugye elvben annak érdekében történik, hogy egyszerre ne fertőzzék sokan egymást egyazon légtérben. Mármint bent. Mert kint nyugodtan fertőzhetik, ha fertőzik, sokkal szorosabb közelségben – még akkor is, ha távolságot tartanak –, mint bent. Egy plázában ráadásul zárt térben. Képzeljék el a jövőt. Áll a sorban egyetlen fertőző. Ha bemenne, letudná a vásárlását, aztán menne tovább a dolgára, így azonban álldogál egy kis ideig az egészségesek után és előtt. Majd bemegy. Ez már a vírusnak adott grátiszidő. Innentől bent is fertőz, pontosan ugyanúgy, ahogy sorállás nélkül tenné, s amikor távozik, a bent kiszuszogott vírust, fájdalom, nem viszi magával, hanem az ott marad, a végigtapicskolt termékektől kezdve a kosárig, plusz a levegőben. Ugyanannyi ember részesül belőle, mint egyébként, csak időben elosztva. Folytassam a többivel? A többi lehetőséggel? Kiáltsak farkast?
Ugye, ne? Inkább táncoljunk.