Valami egészen különleges, nagyívű indulat lephette meg az elmúlt huszonnégy órában a magyar kormányoldal vezetőit, olyasmit érezhettek, csak kicsiben, mint Sztálin, mikor elhatározta a folyók irányának megváltoztatását, vagy mint Micsurin, mikor keresztezte a paradicsomot a káposztával és így feltalálta a teljesen ehetetlen paradicsomos káposztát.
Persze, mi kisebb ország vagyunk, így az álmaink is valamivel kisebbek, de legalább ugyanolyan merészek. Tegnap némi értetlenséggel fogadtam a hírt, miszerint Orbán Viktor Üzbegisztánba látogat ebben a mostani helyzetben, de akkor még nem tudtam, nem is tudhattam, mi a látogatás valódi célja. Erre csak délután sikerült rájönnöm.
Azért ment, hogy megalapítsa az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot.
Üljünk le egy pillanatra, nyugodjunk meg, és tartózkodjunk a szertelen ünnepléstől. Fogadjuk higgadt méltósággal az örömhírt. És tekintsük meg hivatalos formájában is.
„Magyarország stratégiai törekvése, hogy Üzbegisztánnal minél szorosabb kapcsolata épüljön ki a mezőgazdaság területén – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Taskentben, kedden, az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ avatási ünnepségén.
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő agráriuma korszerű tudásra és modern technológiákra épül. Ezért mindkét nemzet akkor lesz sikeres, ha már most a leginkább versenyképes országok közé kerül a mezőgazdaság megújításában is. Nagy István kiemelte: a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben. Hangsúlyozta, a két ország között létrejött megállapodás lényege, hogy a magyar és üzbég szakértők közösen mérjék fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.”
Akinek most a Tanú jut eszébe és a magyar narancs, azt nem tudom hibáztatni, ez a kézenfekvő, bár ennyi erővel megemlíthetnénk a gumipitypanggal és a hortobágyi rizstermesztéssel folytatott kísérleteinket is a negyvenes-ötvenes években. Az tagadhatatlan tény, hogy a világjárvány kezdete idején Üzbegisztán nagyon nagylelkű gesztust gyakorolt Magyarország felé, ugyanis két részletben 650 000 maszkot juttatott Magyarországnak, de azért szerintem most maga Szavkat Mirzijojev elnök is kissé különösen néz maga elé, mert arra ő sem nagyon számíthatott, hogy így fogjuk megköszönni.
Ugyanis Üzbegisztán adottságai elég sajátosak. Az ország nagy része – bár nem egésze – száraz alföld, sőt, ott található a Kizil-kum sivatag is. Klímája extrém kontinentális, ami azt jelenti, hogy igazán zord hideg és fullasztó hőség egyaránt előfordul. Délen melegebb az idő, ez 0° C éves középhőmérsékletet jelent, északon hidegebb, itt -8° C az átlagos. Télen akár -35° C, nyáron pedig 45° C vagy magasabb is lehet a hőmérséklet, alacsony páratartalom mellett. Ennek ellenére kiváló az üzbég mezőgazdaság, de azért nem teljesen európai kultúrnövényeknek való ez az éghajlat. Termelnek bizony burgonyát is, ahol csak lehet, de legfőbb terményeik mégis a gyapot, a rizs, a szőlő és a gyümölcsök. Tehát annyira nem lehetetlen a burgonyatermesztés, de kitartást igényel.
Innen szép győzni, kérem.
Orbán Viktor igen megragadó beszédet tartott abból az alkalomból, hogy fogadta őt Mirzijojev elnök, érdemes belőle idézni:
„Látjuk, hogy Önök, üzbégek nagy fába vágták a fejszéjüket. Azt a fantasztikus gazdagságot és erőforrást, amely az Önök rendelkezésére áll, most egy modern gazdaság keretei között próbálják mozgósítani, és ez tiszteletre méltó program. (…) Mi tudjuk, hogy az üzbégek milyen büszkék a saját mezőgazdaságukra, milyen fontos ez nekik, hogy ez nemcsak gazdasági, hanem létkérdés is. És mi, magyarok is úgy gondoljuk magunkról, hogy mi értünk a mezőgazdasághoz. Úgy gondoljuk, hogy alapvető gazdaerényeink vannak, tudjuk, hogy hogyan kell a földből valamit kiszedni, előállítani, megtermelni, és ezt világszínvonalú technológiával tesszük. Ez a mi önképünk, ahogy magunkra gondolunk, ha a mezőgazdaság jön szóba.”
Különös, hogy pont burgonyakutató központ jött létre, ugyanis sokkal egyszerűbb lett volna egy közös szőlészeti programot indítani, a szőlőgazdálkodásnak nagyon komoly hagyományai vannak arrafelé, és a magyar miniszterelnöknek is alaposabb tapasztalatai akadnak ezen a téren, elég ha csak a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-re gondolunk. De nem, nem szőlővel fogunk foglalkozni, mi szeretjük a kihívásokat, épp ezért harcolunk a krumpli frontján.
Nagy pillanat volt a tegnapi, el kell ismernünk. Aztán megkötötték az obligát öntözési és vízgazdálkodási keretmegállapodást is, mert Magyarországnak mindenkivel kell legyen ilyenje, remélem, Mongóliával is lesz, ott ugyanis igen nagy szükség volna az ország legnagyobb részén a keretmegállapodás alapjául szolgáló vízre, majd a magyar miniszterelnök a hajtóművek közé csapva hazautazott, mert holnapra várja Budapestre Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt és Matteo Salvinit, mert szövetséget kíván kötni pártjaikkal a Fidesz. Még emlékszünk az utolsó ilyen pártszövetségre, melyet az Osztrák Szabadságpárttal kötött a magyar kormánypárt: két hét sem telt el a frigy megkötése után, és Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt a párt elnökét azóta sem látott botrány söpörte el. Kíváncsian várjuk, mi történhet Morawieckival és Salvinivel a közeljövőben.
Ezekben a vészterhes időkben nem csoda, ha a legkörültekintőbb politikusoknak is néha megremeg a tolla: Varga Judit igazságügyi miniszter is így járt, mikor mai Facebook-bejegyzésében elégedetlenségét fejezte ki Dunja Mijatovićnak, az Európa Tanács emberi jogi biztosának a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának magyarországi helyzetéről szóló jelentésével kapcsolatban. Mint a bejegyzés egyik bekezdésében írja:
„Úgy tűnik, Biztos asszonyt a részletes szóbeli és több tíz oldalas írásbeli kormányzati tájékoztatás sem érdekelte, hiszen egyetlen észrevételünket sem vezette át a jelentésébe, még a ténybeli tévedéseket sem.”
Ezek szerint Varga Judit azt állítja, hogy 1. a kormányzati tájékoztatás ténybeli tévedéseket tartalmaz, 2. követeli ezen tévedések átvezetését a jelentésbe? Nahát…
De közben nem csak Taskentben merünk nagyot álmodni, hanem Budapesten is. Tegnap jelentették be a rövidesen megnyíló vadászati világkiállítás szervezői (ami különben nem világkiállítás, de úgy hívják), hogy:
„A mai napon megérkezett a hullajtott agancsok első szállítmánya Szőke Gábor Miklós világhírű szobrászművész műhelyébe, aki egy monumentális, bőgő gímszarvasbika fejszobrát fogja megalkotni a különleges alapanyagból az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra.
A magyar vadászok összefogását és a nemzet egységét szimbolizáló műalkotás körülbelül 10 tonna agancs felhasználásával fog elkészülni, amely 16 méteres magasságával és 20 méteres szélességével, illetve egyedi kialakításával a Világkiállítás üdvözlő kapuját fogja képezni a Hungexpo területén.
Továbbra is várjuk a magyar vadászok felajánlásait a szobor elkészítéséhez!”
Ilyenkor akad el a szó, és adja át helyét a néma, honfiúi áhítatnak. Nem is érdemes megpróbálkozni a készülő Mű nagyszerűségének méltatásával. Mondjuk nem is menne. Csak azt az egyet remélem, hogy a kiállítást Orbán Viktor és Semjén Zsolt közösen nyitja majd meg, ünnepélyes ténybeli tévedésekkel, majd kart karba öltve lépnek a tíz tonna agancsból összerótt diadalkapun keresztül, egyenesen a zöldellő üzbég krumpliföldekre.
Ez lesz az első lépés a fényes jövőnk és felvirágzásunk felé, de távolról sem az utolsó.
A folyók irányának megváltoztatását és a Nap állását forogva követő aranyszobrot még megvárom.
