Szele Tamás: A bedeszkázott szobormány

Kutyakomédia ez az egész. Április elsején, Bolondok Napján ez természetes volna, csak az a baj, hogy nálunk minden nap ilyen és teljesen komolyan vesszük ezt. Ma például azt hiszem, világrekordot sikerült döntenie Hunniának: sikerült bedeszkázni egy szobrot a Ferenc téren.

Nem ledönteni: bedeszkázni. Honfiúi indíttatásból. Igen, a sokat emlegetett, úgynevezett BLM-szoborról van szó, amit kicsit meg kell magyarázzak, mielőtt mindenki elhiszi, hogy a tavaly nyári események, melyek az Egyesült Államokban zajlottak, csakis és kizárólag a magyar belpolitika céljait szolgálták. Nagyhatalom vagyunk mi, ojjé, de ekkora azért mégsem.

Szóval, kezdjük azon, hogy nem kedvelem a szobordöntést, képrombolást, és annak idején szót is emeltem ellene – volt ismerősöm, akivel emiatt szakítottam meg minden kapcsolatot, bár nem ért nagy veszteség. Engem speciel nagyon zavart, hogy olyanok szobrait is bántották, akik nem, hogy rabszolgatartók lettek volna, hanem ellenkezőleg, harcoltak a rabszolgatartás vagy az elnyomás más formái ellen. Például Abraham Lincoln vagy Tadeusz Kościuszko szobra sem úszta meg a rongálást, bár úgy gondom, a rongálók Kościuszko esetében azt sem tudták, kiről van szó, csak vitte őket az indulat – Lincolnt ellenben ismerniük kellett. Miért alakultak így mégis a dolgok, nem tudom: de tény, hogy nem kellett volna az egyébként komoly problémák ellen pont ezen a módon tiltakozni, ha magyarok lettek volna, azt mondom: „Béláim, túltoltátok”, de angolul ennek semmi értelme. Viszont a BLM által felvetett problémák jelentős része reális és megoldásért kiált, habár nem olyan megoldásért, hogy az amerikai társadalom essen át a ló egyik oldaláról a másikra, különben is, az magyar szokás, azt mi tudjuk.

De mi legalább nagyon értünk hozzá.

Ugyebár, ez a ferencvárosi „BLM-szobor” egyrészt nem is igazán szobor, hanem egy műanyag, 3-D nyomtatóval készült vicc, parafrázis – lássuk a történetét!

2020-ban Baranyi Krisztina polgármester a ferencvárosi önkormányzat nevében döntött több köztéri szobor állításáról. Azért döntött egyedül, mert a járványügyi rendelkezések éppen ezt írják elő. Ezek között volna az inkriminált műtárgy is, de olyan társaságban, mint például a „Kántor nyomoz”, a „Csak lesek” vagy a „Köztányérok” című alkotás. Igaz, ennek tényleg az a címe, hogy „BLM”. Hogy szól a leírása?

Egy olyan köztéri emlékműszobor-parafrázis, amely jelenleg is aktuális társadalmi és politikai kérdéseket érint, hoz játékba: Black lives matter, az LMBTQ-val kapcsolatos a társadalomban élő előítéletek. A szobor térdelő gesztusa a köztéri szobordöntési mozgalmakra is utal, a műalkotás mindenkori helyzetről is elgondolkodtat. Az utcáról egyszerű befogadó számára is jól dekódolható nyelve a public art elvárásoknak a felirattal kiegészülve jól megfelel.”

Parafrázis. Játék. Vicc. Nem emlékmű. Nem a BLM mennybe menesztése, inkább kissé ironikus kacsintás a nézőre: „látod, öcsém, így néz ki, mikor szobrot állítunk a szobordöntésnek!” Ez egy vizuális poén, a Szobordöntés vagy a Szobordöntő Szobra. Abszurd, de az egész világ is az körülötte.

Viszont tökéletes politikai célpont. A kormánymédia már tavaly exponálta, célkeresztbe vette, „a fehérgyűlölet szobrának” nevezte (mondom, hogy vicc, nem szobor), követelte jó előre a ledöntését, esküdözött is boldog-boldogtalan, hogy maga tünteti el, ha felavatják. Mondjuk inkább a boldogok és jó helyzetben lévők esküdözhettek, a boldogtalanoknak többnyire megvan a maguk baja. Azt mindenki nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, hogy ezt a valamit nem örök időkre állítják, csak két hétre, nem bronz vagy márvány, hanem műanyag és nem szobor, hanem vicc.

Ma esett meg az, hogy előbb átadták, majd bedeszkázták.

Illetve, még tegnap elkezdődött a Mi Hazánk részéről a vasipari munka, mármint az, hogy politikai tőkét kovácsoljanak ebből a szoborátadásból. Tegnap először keresztet állítottak a talapzat közelébe, valószínűleg abban a hitben, hogy a műanyag szobor majd meglátja és elolvad tőle, mint a horrorfilmekben a démonok a szenteltvíztől, ebből az alkalomból mondott is beszédet Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke (naná, majd kihagyja!), és megígérte:

Ha holnap felállítják ezt az Európa ellenes, magyarellenes, családellenes alkotást, mi mindent meg fogjunk tenni azért, hogy ne maradjon itt ez a szörnyalkotás.”

A „szörnyalkotás” talapzattal együtt maximum két méter magas. Anélkül egy méter. Egy megtermett kerti törpe ijesztőbb és rondább is. Erről a kolosszusról írta a tervezés fázisában Bayer Zsolt, hogy

Már másnap le fogjuk dönteni a p…ába”.

Fotó: Telex

Bayer késésben van, a Mi Hazánk és a Légió Hungária aktivistái előre odakészített deszka- pontosabban OSB-lapokkal körbeépítették az amúgy sem túl magas plasztikát (tényleg plasztika, még plasztikból is van) és ráírták az egészre, hogy

A feketéknek sem tetszene a szivárvány”

Fotó: Telex

ami elég általánosító dolog, mert egyes feketéknek tetszene, másoknak nem, bár mondjuk ők nem sok érintettet ismerhetnek. Illetve, ez csak az egyik plakát felirata a tákolmányt díszítő négyből, a deszkák tetején fakeresztek, szóval az egész valami csodálatos képződmény lett, főleg, ha tudja az ember, hogy a dobozban egy félig térdelő, szivárványszínű műanyag szobor van, a kezében egy könyvvel.

Salvador Dali forog a sírjában.


Bedeszkázták a műtárgyat, hogy rá ne támadjon a magyar nemzeti függetlenségre és heteroszexualitásra.

Ha valakinek annyira gyenge lábakon áll a heteroszexualitása, hogy egy ilyen szoboralaktól meginog, az szerintem jobban teszi, ha szembenéz a megváltoztathatatlan tényekkel, őszinte lesz előbb magával, aztán másokkal is és vállalja identitását – sok hazugságot és képmutatást kerülhet el.


Az, hogy tavaly az óceánon túl szobrokat döntöttek, lehet szomorú és lehet kevésbé az, ízlés kérdése, én egyes ottani szobrok esetében nagyon nem értettem egyet, de az ő dolguk.

Az, hogy Magyarországon poénból, abszurd humorral és összesen két hétre kiállítanak egy ilyen művet, sem nem szomorú, sem nem vidám, az egy tény.

Az a tény viszont, hogy a magyar szélsőjobb annyira megijedt tőle, hogy menten be is deszkázta, az már inkább mulatságos, de kicsit sem meglepő.


Le fogják dönteni? Vagy, vagy sem, az alkotó Szalay Péter erről azt mondta a HVG-nek idén január nyolcadikán:

Felmerült, hogy önkéntesek őriznék a dolgot, de mondtam, hogy erre nincs szükség szerintem, teljesen oké, ha történik vele valami, továbbgördíti a történetet. Ez a fajta felháborodás, ha lehet ennek nevezni, nem állít meg, sőt, inspirál. Szerintem Magyarországon elavult a köztéri szobrászat, jó lenne már elfelejteni, hogy főleg csak emlékműveket állítunk. A szobrászművészet megjelenhet önmagában is, lehet teljesen absztrakt, ha működik azon a téren, ahová kerül, mert működnie kell, ez azért alapigény.” (HVG)





Ami azt jelenti, hogy ha valamely felgerjedt honfi nagy, löttyös indulatában ledönti, akkor ő maga is részt vett a performance-ban, az alkotási folyamatban, segített a szobrásznak!

Úgy tessék szobrokat döntögetni, hogy akad olyan, aminél ez előre be van kalkulálva.

De mondom: ez nem úgy szobor, mint egy emlékmű.

Ez egy vicc.

Csak épp vannak emberek, akiknek nincs humorérzékük.

Rajtuk nem lehet segíteni.


Oszd meg másokkal is!