Ritka eset, hogy én bármiben is egyetértsek Orbán Viktorral, most mégis előfordult. Kicsit furcsán is érzem magam tőle, de szerencsére van mentségem rá: éspedig az, hogy hiába mondanánk mindketten ugyanazt, ugyanazokkal a szavakkal, ő mégis mást ért reneszánsz alatt, mint én.
Mást kellett értsen, mikor tegnap új, európai reneszánszot kívánt, ha ugyan ő kívánta egyáltalán. Mert bizony a beszéde alapján meglehet, hogy az ötlet Salvinitől ered. Az meg nem volna éppenséggel csoda, az olaszoknak van mire büszkének lenni, ha az a kor kerül szóba. De menjünk sorban: mikor kívánta ezt a kellemes dolgot Orbán Viktor, milyen alkalomból?
Abból, hogy tegnap nagy vendégség volt nála, meglátogatta a Várban Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini. Oka volt annak, hogy összejöttek a három királyok, mert nagy munkában vannak: az Európai Néppárt nélkül akarna Orbán Viktor konzervatív-jobboldali-szuverenista erőt, sőt, frakciót létrehozni Brüsszelben. Végül ezt nem alapították meg, ugyanis messer Salvini az Identitás és Demokrácia pártcsalád főmuftija az EP-ben, míg pan Morawiecki ezzel szemben az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjában a capo di tutti i capi.
Szemben, nem mellett? Szembe bizony, babám, ha szeretsz, ha nem, ugyanis a két nagy pártfamíliának hiába hasonlóak az elveik is, a céljaik is, legalább akkora harag van közöttük, mint amekkora lelki és szellemi egyezség. Éspedig Oroszhon miatt: Salvininek elengedhetetlenül fontos a Moszkvával híresen jó kapcsolatokat ápoló Le Pen-féle francia Nemzeti Gyűlés, csak hát Varsóban rossz tapasztalataik vannak Morawiecki híveinek Oroszország-anyácskával, sokszor megesett már, hogy egyszerűen kiharapott pár darabot a lengyel földből, de az is gyakori volt, hogy egy falásra bekapta az egészet.
A magyar kormányfő meg szokott diplomáciai alkalmatlanságával ügyet sem vetett ezekre a szempontokra, ő most a facér menyecske, aki nem bír választani a két vőlegény, a két pártcsalád között, és azért hívta meg az udvarlóit, hogy azok az ő két szép kökény szeme kedvéért menjenek bele egy trigámiába, hármas kapcsolatba az eljövendő időkben, vele is meg egymással is. Azonban ez nem jött létre, sőt, azt sem tudni, melyikkel fog gyűrűt váltani, mert a szíve Salvinihez vinné, az esze meg a zsebe viszont Morawieckihez: abból sült ki ez az „új, európai reneszánsz”, hogy az eredménytelen huzakodás után mégis kellett mondani valamit arról, miként határoztak és miről. Ez lett belőle:
„Arra az egyszerű kérdésre, hogy mit akarunk, Salvini elnök úrnak volt a megfogalmazása, amelyet mindannyian elfogadtunk, hogy egy reneszánszt, egy európai reneszánszt akarunk, és ennek érdekében fogunk együtt dolgozni a jövőben.”
Azt én is akarnék, főleg, ha olasz. Nem mutatom be, mert vagy a hirdetéseket vonnák meg a laptól már megint (tegnap engedélyezték újra) vagy a Facebook tenne feketelistára, de a reneszánszról nekem elsőként Sandro Botticelli képe, a „Vénusz születése” jut eszembe, és utána is hosszan hasonló képek, szobrok, versek – végre egy jó ötlet, ezzel foglalkozzunk inkább, ne egymás torkának átharapásával.
„Szimbolikus, hogy egy európai reneszánszról szóló együttműködést éppen nagycsütörtök napján indítunk meg itt. Egy hosszú út első állomása a mai. Néhány dologban megegyeztünk. Sokat beszéltünk a közös értékeinkről.”
Azonban nem egyesül a két pártklán, még külön frakció sem alakul, csak ezek hárman szövetkeznek randizgatás végett.
„Májusban fogunk legközelebb találkozni, ez nagyban függ a pandémia helyzetétől. A találkozó helyszíne Róma vagy Varsó lesz, nagyobb valószínűsége van annak, hogy Varsó, hiszen Morawiecki miniszterelnök úr meghívott bennünket, és mi ezt örömmel fogadtuk el. A pontos időpontot majd a pandémiás helyzet függvényében határozzuk meg.”
Egyszóval, hármas házasság, frigy, trigámia nem lesz, de alkalmi gruppenszex igen. Hát, ha szeretik, tegyék, felnőttek mindannyian. Reneszánszról több szó nem esett, de azért csak elgondolkodtam én, mit érthet Orbán Viktor, ha kimondja ezt a szót?
Mert egyezzünk meg: igen sokféle arca volt a reneszánsznak. Szép lenne azt hinni, hogy Itáliában kivirágzott a Szépség, a Szabadság és az Értelem, aztán belengte Európát, csak nem lenne igaz. Egyrészt, mert Itáliában sem csak ezek virágoztak, hanem akadt ott épp elég condottieri, zsoldosvezér is, akik gondoskodtak az állandó háborúságról, akadtak olyan fejedelmek, principék, akikre egyedül csak Orbán Viktor lenne büszke. Épp egy ilyenről, a máig hírhedett Cesare Borgiáról írta volt Machiavelli híres kötetét, a Fejedelmet – más kérdés, hogy Machiavelli rajongott Borgia módszereiért, nem undorodott tőlük. Az már a mai olvasó reakciója. És akadt angol reneszánsz is, francia is: hát miféle principének, fejedelemnek válna be a magyar minielnök?
Olyannak semmiképp, amilyen Faludy György szerint Lorenzo (il Magnifico) Medici volt, mert lám, miket tudunk meg róla:
„Lorenzo sok újat hozott a világba. Egyszerre volt mélységesen vallásos és tökéletesen felvilágosult. 1484-ben VIII. Ince pápa közreadta a boszorkányégetésre buzdító bulláját. Az Alpokban százával hurcolták máglyára az öregasszonyokat, amikor Firenze Gonfalonieréje (mintegy: főkapitány) megkérdezte Lorenzót: mit tegyen? „A boszorkányok jótanáccsal szolgálnak a szerelmespároknak”, felelte az, „és sok adót fizetnek. Hagyd őket békén!” Ugyanez a Gonfaloniere névtelen feljelentést mutatott Lorenzónak, mely szerint Leonardo da Vinci és Sandro Botticelli egy Jacopo Saltarelli nevű kéjfiút látogatnak esténként. „Igaz a feljelentés?” – „Igaz.” – „Akkor kutasd fel és büntesd meg a feljelentőt.” (Faludy: Jegyzetek a kor margójára)
Én azt el nem tudnám ezek után képzelni, hogy Orbán (Urbanus) Viktor Lorenzót válassza példaképének. De tán csak akad olyan reneszánsz uralkodó, aki jobban hasonlít rá.
Akad bizony. Ott van rögtön Nyolcadik Henrik. Ő olyanféle ember volt, aki sok mindennek alkalmas lett volna, csak éppen királynak volt alkalmatlan. Megállta volna ő a helyét íróként, költőként, zenészként, katonaként, még tán építészként is, lehetett volna belőle nagy felfedező vagy legendás vadász és sportember, ehelyett egy igen nyugtalan természetű uralkodó lett belőle. Ugyanakkor populista is volt: koronázása után, népszerűségre vágyván azonnal felköttette dicső atyja két legfőbb adószedőjét, aztán, pénzre is vágyván – megemelte az adókat. Írt könyvet Luther Márton tanításai ellen, aztán másként fordult a kocka, és magánéleti okokból alaposabban felmondott a katolicizmusnak, mint maga Luther, mert Henrik király egész Britanniát is kivitte magával az európai egyházból, majd’ azt írtam: Unióból. Szívesen költött pompára, az Aranybrokát Mezején Ferenc francia királlyal egy hét alatt annyit mulattak el, amennyibe egy háború került volna – de meg nem egyeztek semmiben, hanem háborúztak előtte is meg utána is egymással. A Mary Rose karakk korának legnagyobb hadihajója volt – csak aztán el is süllyedt a Wight-sziget mellett egy csatában, annak az árát a tengerbe dobta. A kastélyai igen jól sikerültek, a házasságai igen rosszul: de akármennyi is a hasonlóság, van egy olyan különbség, ami miatt Henrik király sem lehet Orbán Viktor ideálja.
Henrik ugyanis sok mindenben tehetséges volt, ami mai követőjéről nem mondható el. Ő csak azzal foglalkozik, amihez nem ért. De még tehetsége sincs hozzá. Igaz: meg nem bírnám mondani, mihez van.
De akkor kinek a reneszánszát kéri? Mátyásét? No, ugyan, az volt még csak békétlen időszak. Ha nem a mesék királyát vesszük, hanem a valós személyt, akkor van hasonlóság: ő is választott uralkodó volt, neki is gondjai voltak a legitimitásával, 1458-tól haláláig, 1490-ig összesen 43 alkalommal vetett ki rendkívüli adót, fizetni kellett még a füst után is.
Ellenben róla is meséket mondtak a hívei és igazságosnak nevezték. Janus Pannonius hízelgett neki, aztán tőle is megszabadult rövid úton, ha változott a helyzet. Ellenben álruhát öltve sosem járkált a nép között és ezt a mi mostani vezetőnknek sem ajánlanám, mert mindenki felismerné, s ha felismerné, jó vége nem lenne.
Egyszóval: nem tudom elképzelni sem, miféle új európai reneszánszot akarna a magyar kormányfő, csak azt tudom, hogy magát képzeli az élére.
Csakhogy reneszánszhoz reneszánsz ember is kéne.
Anélkül nem fog menni.
Akkor pedig nem fog menni.