Az is bolond, aki újságcsinálásra adja a fejét manapság: higgyék el, tudom, mit beszélek. Máskor sem volt fenékig tejfel ez a szakma, de lassan kezd életveszélyessé válni. Attól még műveljük, még akkor is, ha egyre kevesebb benne a köszönet, és megbecsülés sem nagyon jár már érte.
Azért vagyok ennyire kesernyés, mert lassan már kezd nem hír lenni, ha valahol a „népfenség” a sajtóra támad. Úgy értem, fizikai módon, mondjuk meg akarja kövezni vagy fel akarja akasztani a munkájukat végző tudósítókat. Volt eddig is ilyen, de ennyi atrocitás még soha nem történt. A szombati, stuttgarti demonstráció eseményei csak egy újabb stációját jelentik a sajtó elleni erőszaknak, mely vígan terjed az egész világon, legalább olyan virulensen, mint maga a koronavírus. De hát mi történt Stuttgartban? Idézzük a Telexet.
„A tiltakozók a Querdenken mozgalom felhívására vonultak ki a stuttgarti utcákra. A Querdenken egy lazán szerveződő mozgalom Németországban, amelynek tagjai tagadják a koronavírus létét vagy a járvány súlyosságát, azzal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket terjesztenek, oltásellenesek, és az elmúlt időszakban többször tüntettek a járványügyi korlátozások ellen. Szerintük a lezárások sokkal nagyobb kárt okoznak, mint a járvány.
A Deutsche Welle német közszolgálati médium értesülései szerint a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint megvert egy tévériportert, egy tévéstáb pedig kénytelen volt befejezni az élő adást, mert kövekkel kezdték dobálni őket. A tüntetésen felszólalók közül többen élesen bírálták a médiát, mert szerintük nem megfelelően mutatja be a járvánnyal kapcsolatos történéseket. A német újságírók szakszervezetének vezetője, Frank Überall a rendőrséget bírálta, mert szerinte nem tettek semmit kollégái védelme érdekében.” (Telex)
Ez egy tízezres demonstráció volt, korábban, március 14-én ugyanott egy 750 fős tüntetés alatt a querdenkerek a helyi közmédia, az SWR munkatársaira támadtak. És számtalan hasonló eset történt mostanság német földön, a Deutsche Welle elemezte is a kérdést.
„A sértések és támadások ma már az újságírók mindennapi munkájának részét képezik Németországban – legalábbis azok számára, akik a lezárás elleni tiltakozásokról tudósítanak. Az Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központ (ECPMF) legfrissebb adatai megerősítik ezt az információt. Csak a 2020-as évben a lipcsei intézet csaknem 70 támadást regisztrált újságírók ellen szolgálat közben, ez volt az elmúlt években a legnagyobb szám. Az elkövetők többsége férfi. A támadások legalább 71 százaléka a koronavírus-járvány ügyében hozott intézkedések elleni tüntetéseken történik. Az ECPMF szerint a támadók csaknem fele jobboldali szélsőséges: neonáci, huligán vagy úgynevezett birodalmi állampolgár. De a támadások gyakran mérsékelt politikai szemléletű polgároktól is elindulhatnak. (…) Már nem szokatlan, hogy a német újságírókat a biztonsági személyzet kíséri a nagy események ismertetésekor. Különösen a tévé újságírói élnek veszélyesen; kameráik és mikrofonjaik miatt könnyen észrevehetőek. Ennek eredményeként a DW a tiltakozók újságírók iránti fokozott agressziója miatt szigorította a kirendelt kollégákat védő biztonsági intézkedéseit is. Az agresszió veszélyt jelentett az újságírókra.”
Veszélyt bizony, és itt mondaná azt egy német querdenker vagy egy magyar átlagpolgár, hogy „minekmentoda”. Dolgozni ment oda. Tudósítani, ebből él. Egy sajtómunkás visszakérdezne: „minek bántották?”
Erre is van válasz, de nem fog tetszeni. Azért bántották őket, mert a querdneker mozgalom épp úgy, mint a qanonizmus, hihetetlen hazugságokra és zagyvaságokra épül. Nem vitás kérdésekről van szó, vitás kérdés lehet mondjuk az, hogy a gazdaság melyik ágát kell inkább támogatni, hogy túlélje a válságot. Erről, ilyesmikről lehet is, kell is vitatkozni.
Ha viszont valaki azt állítja – mint Attila Klaus-Peter Hildmann, a querdenkerek egyik bálványa – hogy Angela Merkel minden héten embereket áldoz a Pergamonmuseumban álló oltáron, és az illetők húsát el is fogyasztja (ez nyilván a qanonista Pizzagate-legenda adaptációja volt német viszonyokra) azzal nem lehet még vitatkozni sem, hiszen ostobaság, lehetetlenség.
A sajtó két dolgot tehet, ha ilyen szamársággal találkozik: vagy megcáfolja és nevetségessé teszi az abszurd állításokat, vagy említésre sem méltatja őket. Mindkettőt kihasználják a most terjedő mozgalmak: az ellentmondás, cáfolat, gúny esetén azt mondják a híveknek: „Lám, tagadják, mert igaz”, a némaság jobban bőszíti őket, akkor „cenzúrát, összeesküvést” emlegetnek. Mindkét módszert a politikusoktól tanulták – hiszen valahol ők is politikusok. Olyan válaszlehetőség fel sem merül, miszerint ők vetették el a sulykot, de annyira, hogy kikelt: ők az igazság letéteményesei, minden rosszról kizárólag a sajtó tehet.
És az a polgár, aki hozzájuk csapódott, esetleg korábban sem rajongott pár orgánumért, meglátja a két lábra állt Sátánt: a Sajtót. Meg is kövezi.
Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha ők diktálhatnák minden sorunkat. Jé, de érdekes, a politikusok nedves álma is ez… Tehát, röviden: ha olyat írunk, ami nekik nem tetszik, jönnek a kövek, méghozzá nem is képletes értelemben, hanem szó szerint, ha viszont olyant ír valaki, amit ők szeretnének, annak a lapját le is lehet írni azonnal, az elveszett, hiszen hazudik.
Ugyanezek a polgárok minden más kérdésben megkövetelik a pontos és tárgyilagos tájékoztatást, ha egy lottószámot elír a sajtó, ha egy meteorológiai előrejelzés vagy egy mérkőzés gólaránya nem stimmel, fejeket követelnek. De ugyanakkor az is fontos nekik, hogy hazudjon a média a kedvükért, éspedig egészen pontosan azt hazudja, amit ők kívánnak, semmi egyebet. Mivel nem tesz ilyent, elfogadja prófétái magyarázatát: az egész sajtó egyetlen nagy világösszeesküvés kezében van (mondjuk Szijjártó is mondott már ilyent). De aki azt hiszi, hogy ez a sajtó elleni erőszak német találmány: téved. Amerikai import, a Capitolium ostromakor már előfordult néhány szó szerint életveszélyes atrocitás. Nézzük csak pontosan, mi is történt akkor?
Az AP stábjának összetörték a felszerelését (valószínűleg többet ért, mint a vandálok közül bármelyiknek a háza), olasz tévéseket vertek meg, de végül is mindenkire rátámadtak, akinél kamera volt, kivéve – vajon miért is? – a Russia Today stábját, nekik a hajuk szála sem görbült. A zsákmányolt kamerakábelekből akasztókötelet hurkoltak és kórusban ordították: „CNN sucks!” vagyis „Szopjon le a CNN”. De a Capitolium egyik ajtajára szebbet írtak ki:
„Murder the media!”
„Öld a sajtót!”
Mindez azért eshetett így, mert Trump előszeretett hívja a sajtót a nép ellenségének. Főleg a híradókat.
És korábban? A mi rendszerváltás környékén kezdő újságíró-nemzedékünk még azt szokta meg, hogy egy tüntetésen teljes biztonságban van, sőt, örülnek a demonstrálók a sajtófigyelemnek. Ez Magyarországon a 2006-os zavargások idején kezdett megváltozni. 2010 táján már népnyelvi kifejezés volt a „nekamerázz, bazdmeg, nekamerázz”, 2014-ben nálunk forgató német stábtól akarták már elszedni a Fradi-pálya mellett a felszerelést (igaz, akkor inkább csak ürügy volt a személyiségi jogokra való hivatkozás, rabolni akartak volna a legények. Tudom, mert ott voltam.) Tavaly is vertek tüntetésen magyar újságírót, igaz, a tüntetés kormánypárti volt, az újságíró nem. Nagyobb, komolyabb atrocitás még nem történt, de bármelyik kolléga megmondja a postája alapján: nagy lenne rá az igény. Erre az írásra is jön majd életveszélyes fenyegetéstől anyázásig minden.
De nem csak a járvány miatt mérgesedett el ennyire a helyzet?
Tegyük fel, elmúlik ez az átok a fejünkről. Tessék mondani, az, aki a járvány alatt elhitte, hogy a sajtó emberevő gyilkosokat szolgál, azért ír olyasmiket, amiket ő nem szeret, a járvány elmúltával elfelejti ezt? Dehogy felejti, sőt: inkább kitágítja a spektrumát. Korábban azt mondta, a sajtó a járvány ügyeiben hazudik. Mikor nincs járvány, a sajtó azon túl mindenben és bármiben hazudik majd neki, de abban is, ha 2-1-re kikap a Borussia vagy a Fradi. Az sem lehet igaz már őneki. És így, szépen, lassan mindenki képzel majd magának egy saját igazságot a saját buborékjába, aminek semmi köze nem lesz a tényekhez, mivel pedig a sok külön kis magánigazságnak ez lesz az egyetlen közös pontja – mármint a tényektől eltérés – ellenben a sajtónak épp a tények közlése a fontos, világos, mi lesz a következő lépés.
A világforradalom elsöpri a világsajtót és az objektivitás árnyékát is kiirtja a civilizációnkból.
Végre mindenkinek joga lesz a maga igazához.
Hogy nem lesz ez a sok saját igazság valódi? Nem az a fontos, hanem a hozzájuk való, érvényesített jog, melynek megsértését akár halállal is büntetik majd.
Aztán a világforradalom megfagy és éhen vész az első télen, ugyanis senkinek sem lesz olyan igazsága, amiben neki szántani, vetni vagy úgy általában véve: dolgozni kellene.
De az ilyen kipusztuláshoz is joguk lesz.
Ha a sajtó mást ír, mint ami a radikálisoknak tetszik: harcot kezdenek ellene.
Ha azt írja, ami tetszik nekik: hazudik és így már nem sajtó. Az olvasói is elhagyják.
Ahogy a csodarabbi mondta: „Úgy nem lehet, fiam, hogy mindenki szeressen.”
De úgy nagyon könnyű, hogy mindenki utáljon…
Mégis: csak úgy lehet méltó módon űzni ezt a mesterséget, akár Amerikában, akár Németországban, akár Magyarországon, ha akad, aki nem rajong az emberért.
Annyit kérnék, hogy akármilyen pártiak is az ilyenek: legalább kövezni ne legyen joguk.