Szele Tamás: Csák Máté járdáján

Akkor ma prókátorkodunk, mégpedig fogadatlanul, de nem lehet szó nélkül hagyni a kondorosi esetet – benne van ebben az egész mai Magyarország, mint cseppben a tenger, valósággal mintáját adja annak a különös társadalomnak, amiben élünk.

De előbb kezdjük az alapfogalmak tisztázásával. Jogi szempontból nem teljesen egyértelmű a helyzet a négyszín-festéssel kapcsolatban: alapvetően arról van szó, hogy a nagyon repedezett járdaszakaszokat a Magyar Kétfarkú Kutyapárt passzivistái szépen kiszínezik. Szigorúan négy színnel, úgy, hogy ne legyen két szomszédos, azonos színű töredék. Ennek két haszna van: az egyik, hogy a színes járdán kevésbé esik orra az ember, a másik, hogy felhívja a figyelmet a tényre, miszerint az illetékes önkormányzat nem foglalkozik útkarbantartással.

Ezt már megpróbálták jogi szempontból valahogyan meghatározni, például 2017-ben (2016 óta használnak négyszín-festést) egy szombathelyi akció után a járási hivatal közterület beszennyezése miatt szabálysértőnek ítélte a vasi megyeszékhelyen végzett járdafestést. Mármost az MKKP ez ügyben beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben arra hivatkoztak, hogy a végzés sérti a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat, illetve a művészeti alkotás szabadságához fűződő jogukat. Közben emlékeztettek arra, hogy vízzel lemosható festéket használtak, illetve hogy míg a vonatkozó jogszabályok értelmében a járdát a meghibásodást követő egy héten belül ki kellene javítani, addig a szóban forgó szakasz 20 éve rossz állapotban van. Lássunk csodát – és jegyezzük is meg, mert később fontos lesz! – az Alkotmánybíróság 2019-ben megalapozottnak találta az MKKP alkotmányjogi panaszát: helyt adott a Kutyapárt érvelésének, miszerint a védett jogi tárgy nem a tulajdonhoz való jog, hanem a közterület tisztasága, ami ugyan szolgálhat alapvető jog korlátozása szükségességének alapjául, de csak a véleménynyilvánítás szabadságának enyhébb korlátozását indokolhatja. Ezt annak idején megírta a fél magyar sajtó, én a Népszavát használtam forrásként. 

Bizony, még olyan kitétel is akadt az AB végzésében, miszerint:

A cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van.”




Csak hát az eljáró szerveknek időnként nincs olyan, sem négyszín-festéses ügyekben, sem másban. Hirtelen két eset jut eszembe. Az elsőben Pápai Gábort, a Népszava karikaturistáját citálták törvénybe, ugyanis a Szabadság téri német megszállási emlékmű elleni egyik tiltakozáson – 113 napig minden nap volt ilyen, született is sok idézés, indult jó pár eljárás, de büntetést emlékeim szerint csak egy esetben sikerült kiszabni, azt is azért, mert tévedésből külön tárgyalták az ügyet – karikatúrát festett egy építési ponyvára. Ezt a kivitelező cég rongálásnak, pontosabban, tessék kapaszkodni:

Falfirka elhelyezésével elkövetett szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálásnak”

tekintette és keresetet adott be a kolléga úr ellen. Akinek nem ez lett az utolsó peresített rajza, de ez volt az első. Mindenképpen érdekes jogi kérdés volt, hogy csökkent-e a körülbelül kétezer forintos ponyva értéke a karikatúrától, de mivel az ilyenért járó honorárium meghaladja a kétezer forintot, inkább nőtt. Az eljárás elkígyózott a Kúriáig is, menet közben meg kellett határozni a „fal” és a „firka” jogi fogalmát is, aztán 2016-ban a Kúria az asztalra csapott a kalapácsával és kimondta egy elvi döntésben:

Az ilyen rongálás akkor tényállásszerű, ha az azzal érintett felület olyan végleges építmény része, amely állagsérelem nélkül nem távolítható el, ezért az emlékművön elhelyezett műanyag védőfóliára írás bűncselekményt nem valósít meg [Btk. 371. § (1) bek., (2) bek. ba) pont, (7) bek.].”




Ezzel szemben 2019-ben másodfokon Gulyás Mártont és Varga Gergelyt jogerősen közmunkára ítélték, mivel (a TASZ dokumentációja alapján):

2017 áprilisában egy spontán demonstráción a Sándor-palota előtt tiltakoztak az ellen, hogy Áder János aláírta a CEU működését ellehetetlenítő törvényt. Véleményüket úgy fejezték ki, hogy vízfestékkel próbálták megdobni a köztársasági elnöknek otthont adó Sándor-palota épületét. A figyelemfelhívó akció részben sikerült, az épületet néhány négyzetcentiméter nagyságú narancssárga, lemosható vízfesték érte, a festék többi része a földön landolt.”

Ezek szerint a ponyvára festeni nem szabálysértés, mert az nem egy befejezett épület (ponyvának viszont befejezett és végleges állapotában lévő), ámde a Sándor-palota néhány négyzetcentiméterét vízfestékkel illetni rongálás és garázdaság is, talán, mert a Sándor-palota már be van fejezve egy ideje. Ez az elv csak úgy lenne viszont összeegyeztethető az Alkotmánybíróság 2019-es állásfoglalásával, ha a repedezett gyalogjárót be nem fejezettnek tekintjük a karbantartás elvégzéséig. Hipp-hopp, meg is van a közjogi koherencia, de jó, mehetünk festeni, csak ügyeljünk, mit.

Nem mehetünk, ugyanis a gyakorlat például Kondoroson mást mutat. Ott külön törvény járja, vagy mifene, ezen a ponton adjuk át a szót az MKKP passzivistájának.

Kondoroson kifestettünk egy széttört, balesetveszélyes járdát. Aztán este megjelent a rendőrég a passzivistáink lakásain. A polgármester valószínűleg több munkát okozott a rendőrségnek, mint amennyi a járda rendbe tétele lett volna. De legalább rend lett.

A második országos négyszínfestő hétvége keretei között Kondorosra látogattunk, ahol egy roppant töredezett, és botlásveszélyes járdaszakaszt kezdtünk el négyszínesíteni. Egyszer csak megjelent egy hölgy és egy úr, akik köszönés helyett videózni kezdtek minket, a megkérdezésünk, beleegyezésünk, és főleg maszk nélkül. Jelezték, hogy a járdaszakasz szerintük nem közterület (szerintünk pedig az, magánterületen nyilván nem festettünk volna) de nem voltak különösképpen barátságtalanok, a beszélgetés inkább kedélyes volt. Úgy tűnt, hogy a helyi önkormányzat alkalmazásában állnak, látszott, hogy nem véletlenül jöttek oda.

Miután továbbálltak, teljes nyugalomban befejeztük a járda különleges festését. Már az ecseteket mostuk el, amikor a szemközti idősotthonból előjött egy úr (utólag kiderült, hogy egy helyi lelkész), aki megkérdezte, hogy lefényképezheti-e az autót, amivel érkeztünk. Azt is elárulta, hogy erre a település polgármestere kérte meg. Ő sem volt ellenséges, így nem szálltunk szembe vele, megengedtük neki, hogy fényképet készítsen. Ezután figyelmeztetett minket, hogy a rendőrök is ki lettek hívva, és azt javasolta, hogy szedjük a sátorfánkat. Hallgattunk rá, így mindenki hazaindult.”





Idáig sok kirívót nem látunk, a nyilvános akciók esetén bizony számolni kell azzal, hogy akadnak majd, akiknek nem tetszenek. Míg fizikai vagy verbális erőszakra nem kerül sor, addig ez nem is gond. Fotózni, videózni is szabad, hiszen azért nyilvános az akció. Hanem a passzivista hazatért Dévaványára, és – este látogatókat kapott.

Vasárnap este 19:30 tájékán hallottam, ahogy a házunk előtt megszólal a rendőri sziréna. Gondoltam, hogy engem keresnek, azt is sejtettem, hogy miért. Kimenvén a házból, három fiatal rendőr várt rám, elmondásuk alapján a lefényképezett autóm rendszáma után találtak meg. A rendőrök korrektek voltak, nem is értették az egészet, és háromszor is telefonáltak, hogy „Most ezért tényleg be kell vinni a srácot?”. De a parancs az parancs, így rövidesen a rendőrautó hátsó ülésén találtam magam. Átvittek a szomszéd városba, a gyomai rendőrőrsre, majd érkezésünk után bekísértek a kihallgató szobába, felvettek az adataimat, és részletesen kikérdeztek az eseményről, a jelenlévőkről, eszközeinkről, valamint arról, hogy miért hittük legálisnak azt, amit csináltunk. Elmondtam mindent, valamint azt is, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már adott ki határozatot arról, hogy a járdafestést nem tiltja törvény. Ennek utánanéztek, és rájöttek, hogy igazam van. Ezután 3-4 percig gondolkodtak, hogy mit írjanak vádnak, mi volt az az illegális tevékenység, ami miatt előállítottak, behoztak. Végül, ha jól tudom, rongálás mellett tették le voksukat. Mindezek végeztével elengedtek, de nem vittek haza. A beszélgetésükből kihallottam, hogy még két társamat meglátogatják az este, azonnal intéztem is telefont az illetőkhöz, hogy készüljenek. A rendőrök végig normálisan bántak velem, szóval a fő kérdés az az, hogy miért érezte a kondorosi polgármester szükségét annak, hogy egy legális tevékenységért, vasárnap este bevigyenek a rendőrségre egy 20 éves srácot? Ha ránk szeretett volna ijeszteni, nem sikerült.”





Sőt.

Az este hátralévő részében másik két passzivistánkoz is kiszálltak a rend egyre kevésbé éber őrei(este 10-kor egyiküket felhívták, hogy nem találják sehol, segítsen már hol keressék) őt szintén Gyomára vitték be kihallgatni, vele is hasonlóan jártak el, mint a fenti esetben, bár tőle lefoglaltak egy darab használtnak tűnő ecsetet. Ezután haza is szállították vasárnap éjfél körülre. Másik passzivistánkat nem vitték be kihallgatni, viszont tőle még az éjjel bizonyíték gyanánt lefoglalták a festés során félig elfogyasztott festékeket. A rendőrök vele is korrektül bántak, sőt elmondásuk szerint a festésünk is elnyerte tetszésüket.”

Erről már tényleg csak a régi vicc jut eszembe, mikor Áron bácsit elítélik tiltott pálinkafőzésért, aminek az a bizonyítéka, hogy megtalálták nála az üstöt. Az utolsó szó jogán kérelemmel fordul a bírósághoz:

– Tisztelt bíróság, kérem, hogy ítéljenek el liliomtiprásért is.

– Miért? Azt is elkövette?

– Nem, de ahhoz is van szerszámom!





Hogy mire bizonyíték egy használtnak tűnő ecset és pár doboz félig kifogyott festék? Arra igen, hogy a tulajdonosaik valahol, valamikor, egy vagy több alkalommal kifestettek valamit. Ennél többre nem. Ostoba, megalázó procedúra ez az elszenvedőinek is, a rendőröknek is, akik maguk sem értették, hol itt a szabálysértés vagy a bűncselekmény, úgy kellett kiókumlálniuk a rongálást, mert az AB-állásfoglalás óta a repedezett járda festése nem bűncselekmény.

Hajánál fogva előrángatott ostobaság az egész eljárás, csak remélhetjük, hogy el fog halni – de hogyan indulhatott meg egyáltalán? Csak azt tudom elképzelni, hogy valóban a helyi polgármester keze lehet a dologban, aki a jelen állás szerint Ribárszki Péter a Fidesz-KDNP színeiben. Ő adhatott utasítást a videózásra, fotózásra (mint az el is hangzott), ő vélhette a kész anyagot bizonyítéknak, majd ennek alapján ő tehetett bejelentést – nem feljelentést – a rendőrségen, és az ő szava nyomhatott annyit a latban, hogy a rendőrség inkább akaratlanul, mint akarva, de intézkedjen.


Akkor most mi lesz?

Akkor most nem sok minden lesz, jó esetben vád sem születik, ha mégis, a bíróság nem fogadja be az ügyet, ha befogadja, akkor megdől a vád, hiszen az AB állásfoglalása egyértelmű. Ez belekerül majd egy csomó pénzbe és időbe, felnőtt emberek foglalkoznak majd esetleg évekig egy kiskirály hatalmaskodásával, és a végén majd Kondoros városára terhelik a nem kicsiny jogi költséget. Persze, még lehet fellebbezni is, másodfok is van, Kúria is van Magyarországon, de jelezném, hogy Érpatak polgármestere, Karnevál Hercege, Orosz Mihály Zoltán is végső soron abba bukott bele, hogy elpereskedte a település közmunkásainak munkabérét (még én is nyertem ellene, mikor beperelt).

Száz szónak is egy a vége: ez a bejelentés jogtalan volt. Legközelebb ilyen jellegű ügyekben akkor hívja Kondoros polgármestere a karhatalmat, ha a kondorosi csárda lesz kifestve, az ugyanis egy befejezett épület.


Sőt, összehozhat egy csendháborítási szabálysértést is, amennyiben hitelt érdemlően bebizonyítja, hogy odajár a cimbalmos a cimbalmával cimbalmozni minden este.

Addig azonban ez a vádaskodás nem egyéb, mint hatalommal való visszaélés.

Csodálom is, mert Kondoros annak idején, a daliás középkorban Borsa Kopasz birtokához tartozott.

Most meg Csák Máté földje – az egész országgal együtt.

(Fotó: MKKP)


Oszd meg másokkal is!