Minden liftesben egy pilóta veszett el. (Karinthy Frigyes)
Hát így valahogy. Tegnap olvastam egy kedves hölgy Facebook-lapján, változtatás nélkül idemásolom: „Covid frekvencia 100, szorongás félelem. Oltások 20-30-as (kínai a legrosszabb), szégyen, bűntudat szinten, gonosz fej. (lehetséges szintek legalja) Ezen nem kicsit meglepődtem, ugyanis az általános (!!!) következtetés ebből az, hogy még mindig jobb covidosnak lenni, mint oltottnak.(szerintem) Nyilván átlagemberekre vonatkoztatva.” Ezt ő írta, egy hozzászólásra válaszolva, saját feltett posztja alatt. Maga a poszt a lassan tíz éve elhunyt, amerikai (mi más) pszichiáter, dr. David Ramon Hawkins úgynevezett tudattérképe fölött volt. (Nem tévesztendő össze honfitársával, a vele nagyjából azonos időben élt másik – „Ramon” nélküli – David Hawkins-al, a modernkori polihisztorok egyikével: tudományfilozófussal, matematikussal, közgazdásszal és természettudóssal.) Se tisztem, se hajlamom belekontárkodni egy tőlem merőben idegen szakmába, szerintem az idézett hölgynek se kellene, persze ez kit érdekel, őt legkevésbé. Végülis itt mindenki szakért mindent, ez egy ilyen ország.
Persze lehet, hogy a többi is ilyen.
Már régen nem csodálkozom, ha egy új beszélgetőpartnerem értesül a végzettségemről, majd azonnal rácuppan a teológiára, legalábbis Istenre, vagy a „vallásra”. Hiszen ehhez mindenki ért. Mindenkinek van róla elképzelése, javít ki az Olvasó, hát persze, a koronavírusról is van mindenkinek valami elképzelése, és mindenről, ami nem megy ki a másik fülén, ha meghallja, de talán még arról is. És ez önmagában még nem is olyan nagy baj, addig a pontig, ameddig meg nem akar valamiben cáfolni, a legcsekélyebb ismeretek nélkül. Merthogy.
Na, ilyenkor szoktam elmondani, hogy nekem például eszem leghátulsó zugában nem lenne egy pékkel vitába szállni a kenyérsütésről. R. Hawkins professzorral se fogok vitába szállni, ne is reménykedjenek. Olvassanak utána, ha érdeklik Önöket a rezgések, egészen biztosan keletkeznek róla benyomásaik, nekem is keletkeztek, de talán adhatok egy tanácsot: ha nyilatkoznak róla, úgy nyilatkozzanak, hogy ez az Önök pillanatnyi, személyes véleménye. Ahogy én szoktam hozzátenni, bár már unom, mert ezerszer hozzátettem minden efféléhez.
A kinyilatkoztatás Isten dolga, mindenféle teológia nélkül mondom, ezt is mint javaslatot. Ha meghagyjuk Neki, abból baj nem lehet.
Nekem is sok mindenről van aktuális elképzelésem (még véleménynek se nevezném), a „biorezonáns” úgynevezett diagnosztikai „műszerektől” eddig a táblázatig, pontosabban e táblázat szememben laikus (outsidert mégsem írhatok) használatáig, az egész – vélt – alapjáig, Uri Geller hajdani kanálhajlításaitól az „erőig”, en bloc a természetgyógyászatig, pontosabban nem, nem a természetgyógyászatig, hanem addig, amit ma természetgyógyászatnak neveznek. Tisztelet a kivételnek, persze, bár én olyannal még nem találkoztam. Én nem az alapokat kérdőjelezem meg, hanem azt, amit ma alapoknak gondolnak, és az erre felhúzott egész építményt, így, ahogy ma látjuk. Nem a jógát, hogy átmasírozzak egy rokon területnek vélt nem rokon területre, nem az innét-onnét összebuherált „agykontroll” eredetét, hanem azt a modern közétkeztetési menzát, ahol ezeket kifőzik. Mindezek célját.
Mint amikor egy kisgyerek elkezd a gyógyszeres szekrénybe nyúlkálni. Ha szerencséje van, vitamint talál, és azt kapja be, de ha elég intenzíven nyúlkál, előbb-utóbb talál mást is, ami neki nem való, se minőségben, se mennyiségben. És…
… óhatatlanul találni fog.
A tétovázók, hogy mohamedi kifejezést használjak. A kószák, ha Tolkient jobban szeretik. A rengeteg kósza és tétova ember, aki vakon tapogatózik a megannyi neki felkínált gyógyszeres szekrényben, amely ebben a formában nem gyógyszeres szekrény, hanem időzített mérgek tárháza. Majd megjelenik a „gyógyszerész”. Egy vak, aki további vakokat vezet, mert azt hiszi, hogy ő nem vak. Még a jobbik eset, ha azt hiszi, etikailag, mert másképp ugyanolyan.
A jótevő. Guru. Gurunő.
A Tan Kapuja alapító-atyamestere, Mireisz Laci mondta nekem még a szebb időkben, lassan negyven esztendeje: mindenki azt várja, hogy a „guru” megoldja helyette. Hogy semmi mást nem kell csinálni, csak kortyolni az igazságok forrásából. „Ááááááh!” „Húúúúú!” „Nahát!” Nem ezekkel a szavakkal mondta, de a lényeg ez volt.
Hogy majd más elvégzi.
És ehhez jönnek hozzá a különböző rendű-rangú sarlatánok, akikkel szegény rászorulónak hatványozottan nagyobb lehetősége van találkozni, hogy ne mondjam, jóformán csak ilyenekkel van lehetősége találkozni, mint egy autentikus mesterrel. Már csak azért is, mert az autentikus mestert nem kell keresni. Az autentikus mester rátalál a tanítványára, de ehhez… autentikus tanítványnak is kell lenni.
A többi maradjon a kaptafánál, „mestertől” a „tanítványig”.
S ha nem? Ha nem akkor valami olyasmi következik, mint amikor a páciensek megfogadják majd az idézett gurunő koronavírus-betegség kontra oltásokra vonatkozó sugallatát.
Tudják, nem csak repülőgéppel lehet lezuhanni. Lifttel is.