Sok van, ami csodálatos, de a vasárnapi magyar kormánysajtónál nincs semmi csodálatosabb. Az ember belepislog, mert tudni kell arról is, mit gondolnak azok, akik nem értenek velünk egyet, és egy teljesen más, párhuzamos világba csöppen.
Mégpedig elég veszélyes világba, ezt ugyanis titkos és misztikus erők uralják. De szerencsére résen van a kormány, és a hívei még inkább, így minden szitán átlátnak. Azon is, ami ott sincs, sőt, főleg azon.
A múltkorában említettem ezeken a hasábokon, hogy híroldalt indított a CÖF, „2022 Plusz” néven – azóta is olvasgatom őket, csodálatos egy sajtótermék, a magyar nyelvnek például valóságos mágusai. Azt hiszem, sajtótörténeti jelentőségű címet sikerült adniuk egy mai írásuknak, az egészen biztos, hogy ennél különösebbet nehéz lenne írni.
Álljunk meg kicsit és érezzük át a pillanat fenségét. Az írás maga érdektelen, arról van benne szó, hogy Németország kormányközi tárgyalásokat folytatott Kínával, és ezek nyomán fognak néminemű vakcinákat vásárolni a Sinopharmtól, ám ez ellen, ami merőben német–kínai ügynek tűnik, a magyar ellenzék miért nem tiltakozik. Talán azért, mert a világon semmi köze hozzá, de még hatása sincs az ilyesmire, sőt, semmi értelme nem is volna megszólalni ez ügyben. Németország egészen pontosan attól vásárol, akitől akar, azt, amit akar, Kína is hasonlóképpen áll az eladásokkal, nem értem, milyen alapon lehetne vagy kéne ebbe beleszólni. Valami olyan logikát feszeget a szerző, hogy ha Kínában zsarnokság van (nagyjából az van), akkor meg kéne támadni mindenkit, aki szóba áll a Középső Birodalommal, vagy hallgatni örökké és elismerni, hogy Peking a szabadság és demokrácia védőszelleme.
De hogy a magyar ellenzék mi módon képes ordítva hallgatni, sőt, ezt „dübörgő balos hallgatássá” fokozni, annak csak a szerző és az őt megihlető Menczer Tamás a megmondhatója, én még – hogy fokozzam a képzavart – ordító hallgatást sosem láttam. Egyike a legszebb magyar képzavaroknak, már érdemes volt ma felkelni.
Fricz Tamás a Magyar Nemzetben pedig új alapokra helyezi a konzervativizmust. Mondjuk ez már önmagában fából vaskarika, az új alapok ellentmondanak annak, hogy a konzervatív gondolkodás alapvetően a régi értékeket kívánja megőrizni (az az igazság, hogy ez az elv ésszerűen alkalmazva nem is a Sátántól való, csak hát nálunk minden van, csak ésszerűség nincs), de mégis, milyen lenne ez az „új” konzervatív világnézet?
„Sajnos-sajnos, most az eltartott kisujjú konzervativizmus nem sokat segít. Most verekedős konzervativizmusra van szükség. Ha tetszik, ha nem.”
Nem vall úri modorra az ilyesmi, kérem. Verekedni nem szép dolog. Akkor sem, ha a szerző valóságos Apokalipszist vizionál egy kormányváltás esetére: ez ugyan Európa közepén elképzelhetetlen, de ütni akar, erőszakoskodni, mintegy preventív céllal, mert mi van, ha esetleg valaki bántaná őket? A dolog logikája olyan, mintha lemennék az utcára és felpofoznám az első szembejövő ártatlan járókelőt azon az alapon, hogy „mivel neki is van két keze, lehet, hogy ő pofozna fel engem”. Lehet, csak valószínűleg nem így történne, de ilyen alapon bárki tehetne bármit arra hivatkozva, hogy „ki tudja, mi történne később, inkább megelőztem”. Arra utal ez a gondolkodás, hogy a szerző tisztában van a ténnyel: ez a mostani rendszer (ami már rendszer, és nem egyszerűen kormányzat) rengeteg embert sértett, bántott, károsított meg. Akiknek alapos van okuk a haragra. Tehát jó előre le kell velük teljesen számolni, nehogy egyszer ők legyenek erősebbek.
„Ebből az következik, hogy nem nézhetjük eltartott kisujjal azt, amit a parlamentben, az utcán és a nyilvánosság előtt, valamint a közösségi oldalakon művel a balliberális tábor.”
– írja Fricz, és egy nyíltabb, radikálisabb világban eljutna ahhoz a tézishez, amit már Hofi is paródiaként fogalmazott meg:
„Tudom, hogy nem rajonghat értem minden egér,
Viszont én azért vagyok, hogy te ne is legyél.”
Aki azt hinné, hogy ez a kormánypárti radikalizmus csúcsa, az téved. A Pesti TV nyomtatott kiadása, a Pesti Srácok (ugyanis a tévé videóanyagainak leiratát közlik a terjedelmük kilencven százalékában) valóságos kérdéskavalkádot önt elénk, mely leginkább Földi Lászlótól származik. Aki jelzi:
„Pontosan látjuk, mire készül a baloldal, éppen ezért tarthatatlan, hogy a kormány nem használja ki a kétharmados felhatalmazásából eredő lehetőségeket.”
Hm, mondjuk diktatúrát javasol az úr?
„A jelenlegi kormány felelősségét nem tudom figyelmen kívül hagyni. Miért nincs magyar Facebook? Honnan merjük feltételezni, hogy ha Trumpot lekapcsolták, akkor Orbánt nem fogják? Nem használjuk ki a hatalomból, a kétharmadból eredő lehetőségeket!”
A kormány felelősségét valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni sok ügyben. Magyar Facebook? Hogyne lenne, van, Hundubnak hívják, csak mivel nem a Pesti Srácok csinálta meg (ők jelenleg egy lengyel fejlesztésű, Albicla nevű platformot propagálnak), hát náluk nem létezik. Március huszadika óta ígérik a magyar nyelvű változatot, de amint látom, a lengyel fejlesztőnek, akit a Gazeta Polska fizet, ez nem sürgős. Annyira semmiképpen sem az, hogy egyáltalán elkezdjen rajta dolgozni.
„Ha a járványhelyzet elmúlik, elképesztő dolgok fognak történni az országban, s mi nem teremtettünk precedenst rá, hogy az ilyesmit a törvény erejével megállítjuk.”
Amiből az következne, hogy a leghelyesebb dolog kormányzati szempontból a járványhelyzet fenntartása volna Földi szerint. Kerül, amibe kerül. Folytathatnám, ugyanis végig ilyen hangnemet üt meg, de minek?
Világosan látszik, hogy van ebben az országban egy jól körülhatárolható, kormánypárti hangadó réteg, amelyik most rettenetesen fél. Nincs rá igazi oka, de mégis retteg valamiféle elszámoltatástól – ugyanis pontosan tudja, hogy mi mindent követett el, mennyi hibáért felelős. Annyira félnek, hogy gyávaságukban támadásra készülnek, vagyis inkább: támadásra uszítanak. Ők maguk azért nem mind lennének hajlandóak valódi, fizikai erőszakra, azt inkább mással végeztetnék el. Viszont irányítani hajlandóak lennének.
Kicsit olyanok, mint a Munkásőrség volt 1988-ban. Bár mondjuk sokan közülük ott is szerezték a tapasztalataikat.
Ennek törvényszerűen rossz vége lesz. Legyünk észnél.
Ők uszíthatnak.
Mi ne uszuljunk.