Szele Tamás: Kazany – a lövöldözés után

Mint beszámoltunk róla, iskolai lövöldözés volt tegnap reggel a kazanyi 175-ös számú gimnáziumban, melynek kilenc halálos áldozata és húsz sebesültje volt. A sebesültek közül tizennyolcan 15 év alattiak, hatan közülük rendkívül súlyos állapotban kerültek kórházba, két idősebb sebesült állapota is válságos.

Akkor lássuk, mi történt azóta?

Az történt, hogy sok mindent megtudtunk, de ettől nem lettünk okosabbak, ellenben, ha mindent tekintetbe veszünk, lehet, hogy kicsit még butábbak is lettünk. Általában véve az ilyen esetekkel, akár Keleten történnek, akár Nyugaton, mindig bajban van a sajtó, mert szinte állandó forgatókönyv szerint zajlanak.

Egy őrült (megszállott, politikai vagy vallási fanatikus, sérült lelkű ember, incel, stb.) lövöldözni kezd, sok embertársával végez egy zárt térben, még többet megsebesít. Ez azért elég feltűnő jelenség ahhoz hogy felfigyeljenek rá a hatóságok, tehát először megérkeznek a rendvédelmi erők, azután – vagy velük egy időben – a mentők, végül a sajtó, amit azonnal megpróbálnak kitiltani a környékről is.

Minek következtében elkezdődik a káosz. A rendvédelemnek nyilván az az érdeke, hogy ne balettozzanak a sajtó munkatársai a lővonalban, a sajtó munkatársai sem feltétlenül a lővonalba kívánkoznak, csak szeretnének valami információhoz jutni, a parancsnok nem nyilatkozik (főleg, mikor még nincs is neki miről), a támadót (aki addigra már esetleg túszejtő is) letartóztatják vagy rosszabb esetben lelövik. Ezek után már születik valami értékelhető információ arról, mi is történt, az áldozatok, sebesültek számáról, ebben a fázisban ennél sokkal többet ritkán lehet megtudni.

Na, ezt az első információt a hatóságok mindig megcáfolják, részben jogosan – a halálos áldozatok száma ugyanis törvényszerűen emelkedni fog, ha a súlyos sebesültek állapota nem javul – részben pedig ezért vagy azért. A tegnapi esetben például először maguk a hatóságok beszéltek két elkövetőről, melyek közül az egyiket az iskola előtt letartóztatták, hogy úgy mondjam, nem a leggyengédebben, amolyan oroszosan, erről videofelvétel is volt, a másikat pedig, amelyik a 8/A osztály termében lövöldözött, tegnap még hivatalos adatok szerint lelőtték.

Mára változott a helyzet: a tatárföldi kormány (Kazany Tatárföld fővárosa) hivatalosan cáfolta, hogy két elkövető lett volna, egy volt szerintük, Ilnaz Galjaviev, akit letartóztattak. De akkor ki volt az, akinek a vallomása alapján házkutatást tartottak Galjaviev lakásán, attól tartva, hogy ott robbanószerkezetet rejtett el? És kit lőttek le?

Persze, hogy nincs pontos válasz, míg az ügy a hatóságok kezében van – már tegnap megérkeztek a központi terrorelhárítók Kazanyba Mihail Murasko egészségügyi és Szergej Kravcov oktatási miniszterrel együtt a rendkívüli helyzetek minisztériumának különleges, Il–76-os típusú repülőgépével, a gép fedélzetén orvosok és pszichológusok is voltak. A támadás sebesültjeit ugyanezzel a géppel szállították Moszkvába.

A két miniszterre nagyon nagy szükség lehetett egy lövöldözés esetén, bár szerintem jobban jártak volna, ha két pajzsot visznek: igaz, ha még lett volna lövöldözés, az Orosz Föderáció jár jobban. De nem volt, viszont ily módon az ügy Moszkvához került, ami valóságos garancia arra, hogy egyhamar ne tudjunk meg róla semmiféle érdemi részletet. Vagy esetleg sohasem.

Ez azért Nyugaton sincs nagyon másképp, annyi a különbség, hogy ott egy idő után elmondják, igazából mi történt, itt esély sincs rá. Akkor mihez kezd a sajtómunkás? Elkezd abból főzni, amije van, összeszedi OSINT-módszerekkel a nyilvános részleteket, apróságokat és egy Cosmata mozaikművész türelmével próbálja összerakni a kirakóst. Ne tessék ezt a babaramunkát lebecsülni, sok kérdésre derült már fény ezzel a módszerrel. Tehát ez a profilozás fázisa. Nézzük mit tudunk erről a 19 éves Galjavievről, azon kívül, hogy le van tartóztatva.

Elég sok mindent tudunk. Ilnaz Galjavijev 19 éves, a 175-ös gimnáziumban végzett, ahol gyilkolt is. Négy évvel ezelőtt végzett, ami kissé különös, mert kevesen érettségiznek 15 éves korukban, de három orosz forrás is ezt mondja, szóval mégis így lehet. Beiratkozott a kazanyi TISBI Főiskolára. Ott a negyedik évfolyamig sikerült tanulnia, de 2021 áprilisában tanulmányi mulasztás miatt kizárták – legalábbis így közölte a főiskola. Tanulmányai során Galjaviev „csendes és konfliktusmentes diáknak” bizonyult, aki tisztelettudó volt diáktársaival és tanáraival szemben. 2020 januárjában azonban már nem járt iskolába, és több vizsgán sem jelent meg, ami után kicsapták – tette hozzá a főiskola sajtóosztálya. Mit tanult? A TISBI „menedzsment-főiskola”, tehát valószínűleg közgazdaságtant. Hm, az nem szokta nagyon felkorbácsolni az indulatokat. Mindegy, tudunk róla ennél érdekesebbet is.

Galjaviev ugyanis 2021 májusában elindított egy Telegram-csatornát, amin elmondta (sajnos az események miatt a csatorna már nem elérhető, de az orosz kollégák még le tudták menteni róla az adatokat), hogy rájött: „ő egy isten, aki mindenkit gyűlöl”. Azt is írta, miszerint „nem lenne szabad, hogy élőlények maradjanak a világon, ez az univerzum hibája” és néhány órával a lövöldözés előtt bejelentette: hatalmas mennyiségű biohulladékot fog megölni, ami után öngyilkos lesz.” Mint a Meduza írja, már az őrizetbe vétele után (leginkább innen tudjuk, hogy őt vették őrizetbe), az első kihallgatáson Galjaviev azt mondta, hogy 2020 nyarán „ébredezni kezdett benne egy szörnyeteg”, és „még jobban gyűlölni kezdett mindenkit” – két hónappal ezelőtt pedig Galjaviev saját bevallása szerint „isteni tudatra” eszmélt, és még az édesanyjának is beszélt erről. Ellenben az édesapja ugyanakkor azt mondta, hogy fia az utóbbi időben normálisan viselkedett, és semmilyen negatív gondolatot és hozzáállást nem tapasztalt részéről.


Emberünk vagy istenünk, vagy szimplán tömeggyilkosunk egy Hatsan ESCORT török gyártmányú csőtáras puskával érkezett a 175. számú iskolába, ami azért érdekes, mert ugyanilyennel volt felfegyverkezve Vlagyiszlav Rosljakov, aki 2018-ban 20 embert ölt meg egy kercsi technikumban, igaz, ő egy házi készítésű, fémdarabokkal töltött bombát (jó, szaknyelven IED) is felrobbantott annak idején. Rosljakov esetére még visszatérünk, de egyelőre maradjunk Galjavievnél, aki, mint kiderült, a cselekmény előtt alig két héttel kapta meg a fegyvertartási engedélyét. Legalábbis ezt mondta Alekszandr Hszinstein, az Állami Duma képviselője.

Itt kezdi csóválni a fejét a magyar olvasó, pedig nincs igaza. „19 évesen fegyvertartási engedély?” Bizony, az Orosz Föderációban ez nagyon is lehetséges, sőt, ennél több is. Egész nagy területeken az a helyzet, hogy minden háztartásban akad engedélyezett fegyver. Engedélyezettet mondtam, nem nyilvántartottat. Ezeknek az ellenőrzése az orosz Nemzeti Gárda, a Rosgvardia hatáskörébe tartozna, de nem nagyon tudnak foglalkozni vele: a Rosgvardiának csak a neve nemzeti gárda, tulajdonképpen egy olyan belső fegyveres erő, amihez hozzátartoznak az MVD belügyi egységei, a SOBR, az OMON és a rendőrséget kivéve mindenki, akinek fegyvere van, de nem tagja a hadseregnek. Feladata a terrorelhárítástól a határvédelemig és a közrendvédelemig minden: az elnök közvetlen parancsnoksága alá tartozik (mint Rettegett Iván idején az opricsnyikek).


Mármost az a helyzet, hogy a tegnapi lövöldözés hírére Putyin azonnal utasította Viktor Zolotovot, a Rosgvardia vezetőjét, hogy vizsgálja felül az átlagpolgárok számára elérhető fegyvertípusokat, de ez nem sokat jelent. Nem sokat, ugyanis a 2018-es kercsi eset után maga a Rosgvardia javasolta a fegyvertartás és a fegyverforgalom szabályainak szigorítását (igaz, Putyin támogatásával). A fegyvertulajdonosok kötelesek lettek volna „minden rendelkezésre álló eszközzel” jelenteni mozgásukat a Roszgvardiának, ha három napnál hosszabb ideig utaznak bárhová fegyverrel. A nyilvános vita eredményeként – és a vadászok széles körű felháborodását követően – a Rosgvardia végül elállt az elképzeléstől. Ez nem akadályozta meg Viktor Zolotov osztályvezetőt abban, hogy beszámoljon az elnöki utasítások gyors teljesítéséről és az érdekek egyensúlyának figyelembe vételéről.

A fegyvervásárlási korhatárt nemhogy nem emelték, de talán még le is csökkentik. A szövetségi kormánytól negatív visszajelzést kapott két törvényjavaslat, amelyek az önvédelmi és vadászati célú fegyvertartási korhatár 18-ról 21 évre emeléséről szóltak. Ott úgy döntöttek, hogy egy ilyen intézkedés „a polgárok – a vadászok, a sportolók és a fegyveres erők tagjai – munkajogainak korlátozását” eredményezné. Ennek eredményeként a törvényhozók 2020 márciusában elutasítottak egy törvényjavaslatot, 2021 januárjában pedig egy másikat. 2020 szeptemberében sikeresen átment első olvasatban az a törvényjavaslat, amely 16 évre csökkenti a vadászati célú (és nem például önvédelmi célú) vadászfegyverek korhatárát.” (Meduza.io)

Szóval, ahogy múltkor nem tettek semmi érdemlegeset a fegyvertartás ügyében, úgy most sem fognak a jelek szerint. De akkor mik lesznek a következményei a kazanyi mészárlásnak?


Egyelőre a Szövetségi Tanács ismét követelte, hogy „szigorítsák a számítógépes játékok tartalmának ellenőrzését”.

Elvtársak, puskával öltek, nem számítógéppel…

A Dumában is elhangzott egy javaslat arról, hogy hozzanak létre „egy rendszert a bűnös szándékok nyomon követésére” az interneten és a közösségi hálózatokon, valamint felmerült akár a halálbüntetés bevezetésének lehetősége is a büntető törvénykönyvben a gyermekgyilkosságért. Tatjana Moszkalkova emberi jogi biztos azt javasolta, hogy a lőfegyverek birtoklásának korhatárát emeljék 21 évre azok számára, akik nem szolgáltak a hadseregben.

Szóval, az Állami Duma nem tétlenkedik, az állam dumál és nem történik semmi. Ismerünk még részleteket a tegnapi esetről? Ismerünk.

Felmerült a kérdés, hogy miért nem volt az iskolának semmiféle biztonsági szolgálata? És meg is jött a válasz: régebben volt. Dzhaudat Khairullin, a Sphinx Patrol helyi magánbiztonsági cég igazgatója elmondta, hogy az iskolát már évek óta nem őrzik, mivel cége többszöri késedelmes fizetés után felhagyott az iskolával való együttműködéssel. A gimnázium a koronavírus-járvány idején leállította későbbi biztonsági szolgáltatásait is, melyeket más cég látott el, mivel az ilyen szolgáltatások árai magasak voltak.


A kazanyi polgármesteri hivatal közölte, hogy az iskolának van gondnoka, és az iskolában riasztó gombot szereltek fel. A tatárföldi elnöki hivatal közölte, hogy a támadás idején az épület bejáratánál tartózkodó két iskolai alkalmazott megsérült, de sikerült megnyomniuk a gombot, és „akadályozni kezdték” a támadót. „Ez rengeteg életet mentett meg” – mondta Lilija Galimova, Tatárföld elnöki sajtószolgálatának vezetője.” (Meduza.io)

Akkor én itt valamit megint nem értek. Ha a bejáratnál sérült meg a két alkalmazott, akik akadályozták a támadót, azt a támadót, melyet szintén a bejáratnál fogtak el, kamerák előtt – akkor, elvtársak, ki lövöldözött az épületben, az osztályteremben? Csapajev szelleme? Vagy mégis két támadó volt, ellenben csak egyet sikerült élve elfogni, ez a fogoly a már csak nem is félbolond Galjaviev, és most belőle csinálnak magányos gyilkost?

Kérem, körülbelül ennyivel lettünk okosabbak tegnap óta.

Csoda, ha úgy érzem, hogy inkább butábbak lettünk?


Oszd meg másokkal is!