Szele Tamás: Bábumesterek és vérszomjas együgyűek

Terjed egy idézet a közösségi oldalakon. Terjed több is, az ember a legtöbbjére csak legyint, de ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Ez ugyanis valóságos kvintesszenciája annak az ostobaságkultusznak, alaptalan önbizalomnak, ami az összeesküvés-elméletek hívőit hajtja. Díszpéldány, ideológiai alapvetés, foglalkozni kell vele.

Szándékosan az idézettel foglalkozom és nem a szerzőjével, ugyanis az illető a szokástól eltérően névvel vállalta az állításait, mi több, szerzőket idéz, mondjuk épp a téziseivel ellentétben teszi ezt, de lelke rajta. Még arra is hajlamos vagyok, hogy azt gondoljam: lehet, hogy ez a zagyva gondolatsor csak merengés volt részéről egy gyenge pillanatban és nem elvi programnak szánta, de már késő: nyilvánosságra került és terjed, mint a kolera. Szeretném azonban elkerülni a személyeskedésnek még a látszatát is – írta, aki írta. Ha nem muszáj másként cselekednem, a személyét békén hagynám.

Ha muszáj lesz, az más kérdés.

De mit ír? Idézzük!

A koronavírus megmutatta, hogy az értelmiség mintegy 99%-ának gyakorlatilag nincs gondolkodó képessége (csak kis szűk csöveken belül, azokat sem tudván és nem is akarván összekötni),

nincs kritikai képessége,

nincs ítélőképessége és

nincs értelmi önállósága.

És főleg nincs szellemi bátorsága.”

Ezt így, általában kijelenteni bátor dolog, még ha nagylelkűen meg is hagy egy százalékot a szerző, hogy értse bele magát mindenki. Persze, mivel a koronavírusról van szó, mindenki nem értheti bele magát, csak a vírusszkeptikusok, azok között meg olyan kevés az értelmiségi, mint mákos tekercsben az önindukció.

Hogyhogy?

Egy gondolkodó magyar pszichológus szerint azért, mert túl tekintélytisztelő.

Jaroslav Belsky bécsi orvos szerint nárcizmusa, hiúsága miatt, mert fél az „összesküvés-elmélet-hívő” bélyegtől, és ezt a szűrőt még öncenzúra-szerűen belsővé is tette. Az ún. „egyszerű ember” azért képes oknyomozóbb gondolkodásra, mert ettől a bélyegtől nem, vagy kevésbé tart.

Ez mind igaz, de többről is van szó.”




Lám, egyes pszichológusok gondolkodnak, de csak egyesek, a maradékuk vegetatív szinten tengeti napjait, ugyebár. Jaroslav Belsky doktor úr létezik ugyan, bár messze nem lehet azonos a „gondolkodó pszichológussal” ugyanis az osztrák Orvosi Kamara nyilvántartása szerint – fogorvos. Attól még lehetne pszichológiai végzettsége, de magyar akkor sem volna, mégpedig azért nem, mert adatlapja szerint kizárólag németül, angolul és csehül beszél. Minek kellett említeni akkor? Valószínűleg azért, mert a magyar pszichológus nem létezik, és valakire mégis illett hivatkozni. Orvos? Orvos. Létezik? Létezik. Vírusszkeptikus? Az, sőt hisz az összeesküvés-elméletek mindenféle egyéb nemeiben is, elég ránézni a Facebook-oldalára. De haladjunk tovább a tézisekben.

Részben a fönti okokból az értelmiség túlságosan azonosult a fősodorral, a fősodratú hírcsatornákkal és a fősodratú tudománnyal. Ki a voltaképpeni fősodorral, a globálissal, ki egyfajta helyi-„nemzeti fősodorral”. Pedig a fősodor a nagytőke hangja, drága hirdetések, tulajdonlások, „támogatások” és összefonódások által, olykor a konkrét tudósítók kifejezett lekenyerezése által.

Az értelmiség 99%-a számára a fősodor: „a valóság”. És, ha egy állítás eltér a fősodor állításaitól, az értelmiségi elveszíti biztonságérzetét és szorongani kezd. Mint amikor a kisgyermek elveszti édesanyját a szeme elől. Az értelmiségi, akár a kicsi gyermek: a fősodron csügg. Így van csak biztonság-érzete.”




Aha. Ellenben ha a fősodor ellenében elkezdenénk tagadni mondjuk a gravitációt – ismerjük el, eddig még senki sem látta tömegvonzást a saját szemével! – akkor ugyan nem kapnánk támogatást a nagytőkétől, melynek érdeke a newtoni tévtan terjesztése, ámde tudnánk repülni? Egyrészt a nagytőke így sem töri össze magát az értelmiség támogatásában, másrészt ha leugrana egy gravitáció-tagadó a templomtoronyból, hogy bizonyítsa hitét, az nem madárember volna, nem is Superman, hanem rövid időn belül halott. Tehát nem a „fősodor” a Valóság, hanem a Valóság a valóság. Megjegyezném, az attól való elszakadás nem csak az értelmiséginek árt, hanem mindenkinek.

Az értelmiség állandó neurotikus „forrás”-keresése, „forrásokra” való kényszeres, kicsinyes, állandó hivatkozása, maga az állandó kényszeres hivatkozósdi hamis biztonságérzetet ad, mert a fősodor rendszerén belül marad, ott körbe-körbe jár.”




Értem, tehát bizonyítani semmit sem szükséges, az a „fősodor” módszere, igazából elég, ha valaki úgy érzi, hogy mondjuk a Pilisben van a Föld szívcsakrája vagy Joe Biden emberevő, és akkor az úgy is lesz. Nem kell forrás, nem szükséges bizonyítás: érezni, hinni kell, nem tudni. Ha a szerzőt megbírságolnák a villamoson, mert az ellenőr úgy érzi, hogy nincs jegye, holott van, ő kiabálna a leghangosabban, kezében a jeggyel, mint bizonyítékkal.

De nem elég, hogy az értelmiség a fősodor által hatalmi-gazdasági érdekek szószólója: még gondolatrendőrködik is és karaktergyilkolja, terrorizálja, elnémítja, cenzúrázza, elnyomja a másféle álláspont képviselőit. A hatalmitól eltérő tudományos álláspont képviselőit is, természetesen, véleményükkel együtt.

Így nem csak önveszélyes, hanem közveszélyes is.”





Ahelyett, hogy meghajtaná fejét és egyik nap ezt a bizonyítatlan, hazug ostobaságot hirdetné harsogva, másik nap amazt, épp mi a divatos vagy mire adnak hangot a konteó-központban. Mer szólni, ha nem tetszik valami. Eléggé randa dolog ez tőle, követeljük a kétszer kettő szabadságát, lehessen öt is, három is, csak a fősodratú négy soha! És legyen köteles mindenki fennen hirdetni, amit megszabtunk!

A nagy globalizmus-bíráló Michel Chossudovsky nem kevesebbet állít, minthogy „a globalizmus a nagytőke és az értelmiség paktuma”. A nagytőke hangja és karmestere hozzá a fősodor.”

Nos, kétszer kettő tehát azért négy, mert a nagytőke megvette kilóra a matematikusokat, és neki ez a kedvező. Ha a matematikusok bátrak lettek volna, legalább annyira, mint a vírusszkeptikusok, akkor bármennyi is lehetne. Most négy, mert így magasabb kamatlábat lehet számolni. Akkor lássuk az idézett urat.


Elég csak rákeresni a nevére a Google-ben és beláthatjuk: Michel Chossudovsky tényleg nagy bírálója a globalizmusnak, ráadásul az Ottawai Egyetem professor emeritusa. Ami annyit tesz, hogy nyugállományú és meghagyták neki ezt a címet. Mindemellé a Centre for Research on Globalization, vagyis a Globalizációkutató Központ vezetője, gyakori szakértője a Russia Today műsorainak, rendszeresen idézi a Sputnik News, szóval valóságos konteópápa.

El is hiszem, hogy a maga köreiben tekintélynek örvend, nincs az az összeesküvés-elmélet, amit ki ne szolgált és ne terjesztett volna, 2005-ben a 9/11-es merényletet nevezte a CIA akciójának, 2010-ben az Atlanti Tanács Digitális Törvényszéki Kutató Laboratóriuma „Putyin-barátnak és NATO-ellenesnek” minősítette, ugyanebben az évben kezdte hirdetni az oltásellenességet és vált a kanadai Jewish Tribune című lap értékelése szerint holokauszt-tagadóvá és antiszemita elméletek hívévé. 2017 novemberében a NATO Stratégiai Kommunikációs Központja (StratCom) minősítette „az orosz propaganda és dezinformáció online terjesztőjének”, 2020-ban kínai propagandát terjesztett, és azt, hogy a koronavírus „mesterségesen előállított járvány”.


Tényleg nagy bírálója a globalizációnak, globalizmusnak szó se róla, csak hát látjuk, miféle legény. Az ilyennek a szava nyom ám a latban, nem mondom. Érdemes rá hallgatni. Csak hát az egységsugarú Facebook-felhasználó beéri annyival, amennyi az idézetben szerepel: „nagy bíráló”. Nem néz utána, mert nem foglalkozik forrásokkal, így nem is tudja meg, hogy nagy szélhámos is. Rá hivatkozni olyasmi, mintha valaki Nógárdi Györgyre vagy még inkább Georg Spöttlére hivatkozna.

Nos, (…) az értelmiség (99%-a) szolgája és rendőre a globális nagytőkének: vagy mélyen hallgat a „Great Reset” fasiszta programról, vagy szépítgeti azt, sőt hazudik róla.”

Értem, a fasiszta nagytőke, és zsoldosa, az értelmiség. Le velük, vagy inkább fel, a lámpavasra, ugye, aztán visszamászunk a fára is – vesszen az Ész, Értelem, Logika és Tudás, vesszenek ezek a fősodratú dolgok!


Hát kérem, van Walter M. Miller jr.-nak egy kiváló sci-fi regénye, az a címe, hogy „Hozsánna néked, Leibowitz!” Egyike az első posztapokaliptikus regényeknek, még 1959-ben jelent meg. Az a történet lényege, hogy a hülye és rövidlátó politikusok miatt kitör az atomháború, a világon végigsöpör a Tűzözön, de nem halunk ki, viszont barbárságba süllyedünk. A megmaradt emberiség gyűlöletet érez a tudomány iránt – hogy is volt?

Kövezzük meg, belezzük ki, égessük meg azokat, akik ezt cselekedtek! Legyen tűzáldozat azokból, akik a bűnös tettet elkövették, bérenceikkel és bölcseikkel egyetemben; pusztítsa el őket a tűz, pusztítsa el minden munkájuk nyomát, a nevüket, még az emléküket is! Végezzünk velük mind, és tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy ez a világ új világ, hogy ne tudjanak semmit elődeik tetteiről. Egyszerűsítsünk le mindent, hogy aztán elölről kezdődhessék a világ!

Így történt tehát, hogy a Tűzözön, a Radioaktivitás, a járványok, a téboly, a nyelvek zűrzavara és az őrjöngés után elkezdődött az Egyszerűsítés vérontása, amikor az emberiség maradványai is ízekre szaggatták egymást, megölték az uralkodókat, a tudósokat, a mérnököket, a tanárokat, mindenkit, akire a felajzott: csőcselék vezérei rámondták, hogy halált érdemel, mert része volt abban, hogy a Föld ilyenné lett. Semmi sem volt olyan gyűlöletes a csőcselék szemében, mint a tanult emberek; először azért, mert annak idején a fejedelmeket szolgálták, de később már azért, mert nem voltak hajlandóak csatlakozni a vérontáshoz, és megpróbálták megfékezni a csőcseléket, melyet „vérszomjas együgyűekként” emlegettek.

A csőcselék készséggel elfogadta a nevet, és felharsant a kiáltás: Együgyű? Igen! Igen! Együgyű vagyok! Te is együgyű vagy! Mert egy az ügyünk: hogy az írmagját is kiirtsuk a nagyokos csibészeknek, akiknek ezt az egészet köszönhetjük! Gyerünk, együgyűek, mutassuk meg nekik! Van itt olyan, aki nem együgyű? Kapjátok el a disznót!(Békés András fordítása)





Most már reális atomháború sem kell ahhoz, hogy a konteók bábumesterei megpróbálják elszabadítani a vérszomjas együgyűeket. Elég egy világjárvány, ami ugyan átrendezte a hétköznapi életünket alaposan, kényelmetlenné tette, de az emberiség létét általában nem fenyegeti (csak sokakét, de nagyon), elég a maszkviselet kényelmetlensége és az együgyűek már fenik is a kést az értelmiségnek általában, mint társadalmi osztálynak. Kivéve a manifeszt vírustagadókat, mert főpap azért kelleni fog.

Nagyon fognak csodálkozni, milyen világba cseppennek, ha sikerül a tervük.

Mármint abban a fél évben, ami még hátra lesz nekik az emberi tudás és civilizáció pusztulása után.

Nem, ez nem egyszerűen „másként gondolkodás”. Ez emberiség elleni propaganda.

Jó, hát az világos, hogy nem lesz sikeres, csak zavarkeltésre jó.

De Moszkvának és Olginónak pont az is célja, beérik ennyivel.


Oszd meg másokkal is!