Szele Tamás: A kenyai jéghoki

Ma nincsenek szenzációs hírek, inkább csak apróbb érdekességek bukkannak fel, nem is okvetlenül a legfrissebbek, de érdemes ezekkel is foglalkozni, becsüljük meg a kis, különös történeteket, mert jelezhetnek komoly, nagy folyamatokat is. Itt van például rögtön a kenyai jéghoki.

Ez kicsit olyan, mint a régi újságíró-vicc, amiben a pápa Budapestre látogat, a gyakornokot küldik ki elé a repülőtérre, de a szerkesztő a lelkére köti: ha nem hoz valami botrányos szenzációt, vissza se menjen a szerkesztőségbe. A gyakornok eltöpreng, és mikor a pápa lelép a vörös szőnyegről, térdre rogyik előtte:

– Szentatyám, mi a véleménye a budapesti nyilvánosházakról?

– Fiam, nem tudom, egyáltalán vannak Budapesten nyilvánosházak?

A bulvárlap másnapi szalagcíme: „A pápa első kérdése Budapesten: Vannak itt nyilvánosházak?”

Hát ilyen a helyzet a kenyai jégkoronggal is, az ember először azt kérdezi: van egyáltalán Kenyában jégkorong? Jelentem, van, igaz, csak egyetlen csapat létezik, az Ice Lions vagyis Jégoroszlánok, aminek az az előnye, hogy a nemzeti bajnokságot nem kísérik különösebb izgalmak. A nemzetközi sportéletben nem játszanak meghatározó szerepet, összesen egy hírt találni róluk, ami arról szól, hogy 2018-ban egy kávézó-fánkozó lánc szervezett és finanszírozott nekik egy kanadai utat, hogy legalább egyszer életükben játszhassanak egy másik csapat, a Pittsburgh Penguins ellen – viszont ha ügyesek lesznek, kijuthatnak a tokiói olimpiára (ellenfél híján) az algériai, marokkói és dél-afrikai csapat társaságában, mármint, ha felveszik őket a Nemzetközi Jégkorong Ligába, ahova Egyiptom és Tunézia is felvételét kérte már. Ha most valakinek a jamaicai bobcsapat jut eszébe, az nem a véletlen műve, bár az ő történetük se teljesen úgy zajlott, ahogy azt a film bemutatta.

Kenyában különben igenis űznek téli sportokat, annak ellenére, hogy a haváról híres Kilimandzsáró már a szomszédos Tanzániában fekszik, például meg kell említenünk a sífutó Philip Boitot, aki három olimpián (1998, 2002 és 2006), valamint három vb-n (1999, 2007, 2009) indult, de a 2010-es vancouveri játékokról inkább hazautazott, mert fázott, vagy a 2018-ban, Phjongcsangban induló alpesi síző Sabrina Simadert.

Sőt, a Jégoroszlánokról szóló kis videóból, amit a Jégkorongblogon tekinthetünk meg, azt is láthatjuk, hogy ezek a srácok nem ép gazdag, unatkozó playboyok, lakótelepen vagy szegénynegyedekben laknak, van abban poézis, nem is kevés, ahogy ballag a hokiütővel a kezében a játékos a Nagy Afrikai Kánikulában az utcán…

De hogy kerültek egyáltalán szóba minálunk? Játsszanak csak, sok sikert és minél több külföldi utat kívánunk nekik, máshogyan tán el sem jutnának szegények idegen országokba, viszont mi közük Hunniához?

Az, hogy a nairobi magyar nagykövetség megerősítette: magyar edzők indulnak a csapathoz.

Magyar jégkorongedzők. Hát nálunk valamivel gyakrabban van jég, mint Kenyában, de azért mi sem vagyunk Kanada, bár világbajnokságot rendeztünk már többször is. Bár, kicsit furán hangzik a dolog és nem is lehet sokat tudni róla. Tulajdonképpen csak annyit, hogy Mészáros Zsolt nagykövet és Abaffy Patrícia konzul meghívták őket a követségre, vendégül látták a csapatot, amit a srácok illő módon meg is köszöntek, mégpedig az Instagramon (amit aztán a kenyai magyar követség tovább osztott a Facebookon). A következő szavakkal kísérték a csoportképüket:

Szeretnénk köszönetet mondani Mészáros Zsolt nagykövet úrnak és Dr. Abaffy Patríciának a kenyai Nairobiban működő magyar nagykövetségről a tegnapi vendéglátásért. Megbeszéltünk annak közelgő lehetőségét, hogy Magyarországról edzők jöjjenek Nairobiba, hogy a szenior és junior Jégoroszlánokat képezzék.

Bónusz: várjuk, hogy megnyíljon a jégpálya, és bemutathassuk az @alibaba.group által szponzorált vendégmez-dizájnt. Úgy tűnik, az Oroszlánok kikerültek a gödörből.”

Arról nem tudunk, hogy a hokisok kérték a magyar edzőket vagy a nagykövet kínálta fel ezt a lehetőséget önként, de most már akárhogyan is volt, kezdhetnek csomagolni a szafarira azok, akiket kiküldünk, nemsokára kirongózi vezeti őket az oroszlán nyomán.

De mit jelenthet ez az egész történet?

Az is elég valószínűtlen, hogy Nairobi egyik lakótelepén összeül a hokicsapat, megpörgetik a földgömböt, ráböknek, és amelyik országra mutat az ujjuk, onnan kérnek edzőket, de az sem sokkal hihetőbb, hogy a magyar követ ül az íróasztala mögött, vívódik, nem tudja, hogyan javítson a hűvösödő kenyai-magyar kapcsolatokon, aztán egyszer csak a homlokára csap:

Megvan! Hokiedzőket fogok hozatni!”

Persze, hogy nem erről van szó. Pénz van emögött, sok-sok pénz. Amit nem a kenyaiak tesznek zsebre, legyenek jégkorongozók vagy sem, hanem valaki, valakik. Van ugyanis Magyarországnak egy 2019-ben kidolgozott Afrika-stratégiája, miért pont az ne lenne nekünk, mely szerint:

A szubszaharai térséggel kapcsolatos külgazdasági és külpolitikájának alapvetése, hogy az onnan érkező migrációt az egyes országok gazdaságának fejlesztésével, munkahelyek teremtésével, a megélhetés helyben történő biztosításával lehet hatékonyan kezelni; ezért egyetért azzal, hogy új alapokra szükséges helyezni Magyarország külpolitikai és külgazdasági jelenlétét az afrikai kontinensen, különös tekintettel a szubszaharai régióra.”




Ezzel kezdődik a stratégia, sok szép dolog van benne, minket most az érdekel, hogy a 22 pontos terv része az oktatás, a mezőgazdasági technológia-transzfer és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése. A hetvenes-nyolcvanas években Magyarországon tanuló afrikai diákok révén vannak már bizonyos relációk, ezeket akarják javítani. Sőt, mint a Magro.hu írja:

Komoly támogatási források is rendelkezésre állnak a külpiacon terjeszkedni vágyó hazai cégek számára: 2 milliárd forintos keret biztosított a kijutásra, 23 milliárd pedig az ottani terjeszkedésre használható fel – írta a Mezőhír. A Magyar Közlönyben nemrég megjelent 1080/2021. (II. 27.) kormányhatározat szerint Ghána után Kenyában folytatódik a külföldi mintafarmok kialakítása. A terv összesen 8 országot tartalmaz, a következő célpont Uganda és Etiópia lehet. A Magyar Nemzet értesülése szerint egy-egy mintafarm átlagosan évi 20-40 millió forint támogatást kaphat. A kenyai üzemre 5 éven át évi 49,1 millió forint költségvetési támogatást biztosít a magyar kormány.”

Nagyon szép dolog ez az évi 20-40 millió forintos támogatás farmonként, főleg, hogy képtelenség elszámolni vele: azért Kenyában és általában Afrikában nem dúl a számlázási és könyvelési fegyelem, pláne, hogy az országban az éves keret alapján maximum két farm létesülhet, de az is lehet, hogy csak egy. Arról viszont képet is mutat a Magyar Nemzet, igaz, a termésről már nem.

Ezek fontos beruházások, legalább annyira, mint a méltán legendássá vált Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ, talán érdemes is volna összevonni őket: együttes erővel csodákra lenne képes az üzbég fortély és a kenyai szorgalom, a gondos magyar irányítás alatt. Ide kívánkozik a Sao Paulo-i víztisztító központ, a mexikói templomok újjáépítése, a legalább kétszer, de inkább háromszor megépült vietnami magyar kórház és a Fülöp-szigeteki öbölkotrás esete, melyek mind bizonyítják, hogy a magyard diplomácia nem ismer lehetetlent, ha pénzkidobásról és vagyonok magánkézbe juttatásáról van szó.


Ezek a csodás beruházásaink egy vonásban mind megegyeznek, tudniillik abban, hogy nem a célországok lakosai profitálnak belőlük, ők jó esetben pár vörös centet látnak csak, rosszban annyit sem. Itt a pénzek a magyar kivitelezőknél maradnak, aki vagy tesznek értük valamit, vagy nem, de ez egészen egyszerűen ellenőrizhetetlen. Olyan könyvelési adatokat gyártanak le ezekében a távoli, egzotikus országokban, amilyenre éppen szükség és igény mutatkozik, a befektetett összegek rendszerint oda sem érnek, vagy ha mégis, azonnal vissza szokták őket utalni mindenféle alapítványoknak, így aztán teljesen elveszítik közpénz jellegüket, ahogy a klasszikus mondta.

A dühös magyar választó meg nem gondolja végig ezt, és a kenyaiakra, brazilokra, mexikóiakra, üzbégekre haragszik, akik „lám, milyen sokat kaptak a magyar kormánytól, itthonra meg nem jut”. Dehogy kaptak, őket is meglopták, Patyomkin-falvak, Patyomkin-farmok ezek.


Hogy Oroszország vagy Kína mit keres Afrikában, azt tudjuk: az első katonai, a második üzleti befolyást, ezen kívül mindkettő leginkább ritka érceket, például tantált, lítiumot, amik nélkül nincs mikroelektronikai ipar.

Magyarország meg ezzel szemben pénzt keres. Illetve, pénzt mos.

Ezért kellhetnek a magyar hokiedzők a kenyai Jégoroszlánoknak, az oktatási program részeként. A honi kormánypárt választóinak meg azt mondják, hogy ha magyar emberek edzik a kenyai hokisokat, nem jön több migráns a szubszaharai térségből. Nem, mintha köze lenne egyik dolognak a másikhoz.

Kenyában különben járt magyar utazó, elég sokat és nagy szeretettel írt az országról is, a népéről is, de leginkább a vadvilágáról, ugyanis gróf Széchenyi Zsigmondról van szó, aki például a Guaso Nyiro mentén vadászott, lőtt is mindenfélét, lőtt leopárdot, oroszlánt, kafferbivalyt, elefántot, impalát, orrszarvút, nagykudut.

Bakot nem lőtt, az a jövendő magyar Afrika-vadászaira vár.

Azok majd lőnek.

Hokiedzés közben.

Szegény Jégoroszlánok. Ugyan örülhetnek, ha olyan edzőket kapnak, akik egyáltalán korcsolyázni tudnak.


Oszd meg másokkal is!