Meg a lekérés is, hölgyválasz nincs. Egyéb válasz sincs, mert szájat befogni és tovább szolgálni, ahogy az első világháborúban mondták.
Ez meg bizonyos értelemben a harmadik, csak (még) nem fegyverekkel vívják, illetve csak módjával és részben, egyelőre rajtunk kívül.
Plusz ima, a rend kedvéért. Isten, védd meg a császárt, Isten, óvd meg a királyt. Elnököt, miniszterelnököt, vezért, mindegy.
Isten így, és Isten úgy. Istenemre, szól az Isten: ezek jól beosztanak.
Hát feloldják. Hogy mikor, még kérdéses, hogy mit (miket), kevésbé kérdéses. Hogy mit nem, pláne nem kérdéses.
Kezdjük az utóbbival, mert az az igazán érdekes: az úgynevezett veszélyhelyzet, s véle kéz a kézben (kéz a másban) a rendeleti kormányzást. Ezek elvben, ha hihetünk a Fidesz-frakció három nappal ezelőtti megszavazásának, márpedig ilyen dolgokban bízvást hihetünk nekik, az őszi parlamenti ülésidőszak utáni tizenötödik napig maradnak érvényben. Ne örüljenek: járvány volt, járvány van, járvány lesz, sokkal biztosabban, mint a migránsok. Lehet az még jövő tavasszal is, ugye. Valamilyen szinten, és természetesen védekezni kell ellene.
Mert mit lehessen tudni.
Mindegy, hogy nagy vész van-e. Volt. Migránsok is voltak, most lebegnek saját lyukaikban, a föld alatt, most nem kell a Hír tévé stábjainak se Szegedre leutazni, pedig milyen jó volt az, mondta is az edzőtermi őshírtévés kolléga. Egyedül egy wellness-szállodában, csak a barátokkal, all inclusive ellátás, napközben néhány alagút lefilmezése, amiket nem nekik kell előtte kiásni, megteszi a borz, róka, Kovács őrmester legényei, mi kell még?
A többi – amit most feloldanak – kormányszempontból annyiban érdekes, hogy megtették-e a kötelességüket. Jó mórok voltak-e, vagy nem? Kellő alapot szolgáltattak-e az előbbihez, avagy nem? Bocsánat, ismét slendrián vagyok: lehet-e rájuk hivatkozni? Hogy voltak.
Hát voltak, na. Lehet. Oszt’ jónapot.
Innentől egy ideig megvan a muníció.
Jöhet Mészáros Lőrinc hetedhét határra szóló lagzija, Lajcsi nélkül, mert ő a villanyszámlájával bajlódik még mindig, ez is jó téma különben, rágják csak ezeket, ennyit igazán megér a Főnöknek, egy gyémántgyűrű, egy óra, száznyolcvan négyzetméteres gyerekszoba Bochkor kislányának, szegény gyerek, mondom én, úgy elb….ák, mint annak a rendje, pont most van abban a korban, amikor a legjobban el lehet. Hogy szereti-e az állítólag karcsúsodó, elegánsabban öltözködő, intellektuális mostohaapajelöltet, kérdéses, de muszáj lesz neki. Mint jövő tavasszal… erről most inkább ne beszéljünk, bár Lőrincnek is van hozzá némi köze. Bochkor végtelenül diszkrét, pedig nem is Pista, hanem Gábor, nem szól egy szót sem, azért biztos, mi biztos, az exét előkaparták – hogy közvetlenül vagy közvetve mennyiért, nem találgatom, már e felvetés is csak felvetés, az én rossz májam –, aki nyilatkozott is, hogy azt mondja, Gábor titkolta, nem vállalta, de Alexandra mindenek ellenére szerette az öregedő – huszonöt év, szörnyülködik a Blikk, Istenem, huszonöt év korkülönbség! – sármőrt, aki titokban minden bizonnyal Andrea után vágyakozott közben is, akárcsak annak idején Diana mellett Károly Camillára. Aztán jött az ifjú amorózó, Lőrinc, a nagy eszével, a gyűrűvel, órával, repülőgéppel, hárommilliárdos NER-fészekkel, és mindennek vége lett. Hogy is tudna bárki halandó labdába rúgni ennyi szép és jó mellett?
Persze biztos, ami biztos, megszólalt – így szokták írni – az exkedves, Alexandra is. Szenvedni emberi dolog. Nagyon emberi. A gyógyszerészek tudnak csak igazán szenvedni, Gődény doktor is megszenvedi a magáét.
Apropó, nem tűnik fel Önöknek a túlbiztosítás? A túlbiztosításnak tűnő túlbiztosítás – hiszen a közvéleménykutatások (ezt se elemezzük) mást mutatnak –, lehet merő óvatosság, óvatos előrelátás, de lehet valami más is, közvéleménykutatások dacára. Vagy éppen azért. Ami kevésbé publikus, sőt, nem. Készülődésnek tűnő valami van. Kiszervezések, alapítványok, válások-házasságok, effélék. Mintha Bochkor is már támadna. Pedig nem támad. De hátha kellemetlen lesz egyszer. Hátha akar valamit. Nem feltétlenül Mészárostól, és nem feltétlenül azért, mert Andrea fülig beleszeretett. De valamiféle alkut a gyerekkel kapcsolatban csak kell kötni. Az a szeginasszon, írná Móricz, de nem szeginasszon. Gazdagasszon, viszont szegin gyerök.
Szegin mi.
Ha adhatok Önöknek egy tanácsot: sz.rjanak magasról a közvéleménykutatásokra. Inkább figyeljék a kormánypárti médiát. Nem az indoklásokat, hanem azokat, amiket valahogyan tálalnak. Figyelhetik az ellenzéki médiát is – ami megmaradt belőle –, a híreket, de ugyanúgy. Vessék össze a kettőt, és ami marad, próbálják meg úgy értelmezni, mintha Önök lennének hatalmon. A stratégiai fakivágásokat, bandériumokat, a legkorszerűbb technikával ellátott, rendőri jogkört kapott, plafonfizetésű terrorelhárítást egy hűségét abszolút bebizonyított extestőrrel az élen, a pénz-hatalomkimentést, hogy ki kivel barátkozik, az a valaki (azok a valakik) kizárólag azonos oldalon állnak-e, vannak-e köztük olyanok, akik teljhatalommal bírnak saját országukban, esetleg feltételezhetően lefizethetők, feltételezhetően hasonlítanak-e az Önök kormányembereihez, vannak-e utóbbiaknak és a hozzájuk közelállóknak gyors kimenekítésre alkalmas magáneszközeik, járnak-e off-shore országokba, vesznek-e külföldi ingatlanokat, milyen viszonyban vannak azon országok vezetőivel, ahol vesznek, mindez pedig így együtt milyen tendenciát mutat az idő függvényében? Milyen görbe volna, ha grafikonok ábrázolnák?
A koronavírus-járvány óta bőven megszerethették Önök is a grafikonokat.
Mindent próbáljanak nem a saját szemüvegükön keresztül nézni. Sokszor leírtam már. Most például vakcinabeszerzések tekintetében leváltunk Brüsszelről. Mi fog történni tehát, ha ismét be kell vásárolni egy rakás oltóanyagot? Két lehetőség van. Az egyszerűbb, ha itthon is beindul a gyártás. Még nem pedzegeti senki, mert még nem aktuális, de nem árt utánanézni, hogy ki gyártja majd, ha lesz mit, hol, és milyen háttérrel? Talán csak nem véletlenül Pilisborosjenő határában, ahol az influenzaoltásokat is? És ha nem ott, hol, ki, mennyiért adja, és így tovább. Utóbbiak akkor is, ha ott.
A másik lehetőség a vásárlás, csak ezentúl nem az Unió dönti el, hogy mit, honnét, és mennyiért, hanem szeretett… szóval, a magyar szakhatóság, némi sugallattal, mint anno a Gripenek beszerzésekor történt. Meg úgy mindig, ha sok pénz van valamiben. Ez az „annyi, amennyi” persze fajlagosan nem annyi lesz, mintha milliárdos tételben vásárolná(n)k, hanem sokkal több, lásd a kínai vakcinát, amelyben benne foglaltatik… sok minden. Foglaltathatik, így pontosabb.
Miszter harminc százalék is akár. Tíz. Nyolcvan. De akár csak egy. Tudják – feltéve, de meg nem engedve –, mennyi pénz az?
Nem tudják, és a magyar emberek többségét nem is érdekli. Ők fel se tudják fogni, nem is akarják, meg bele is fásultak, mint a most ezerkétszáz forintos spárga (csirág) teszi pár hét múlva, amikor már csak ezret kóstál majd csomója, ezt pedig a kormány számításai szerint a nulla egész hat tized (!!) százalékos nyugdíjemelés vidáman kompenzálja, a többivel együtt.
Hiszen pont ennyivel nőtt az infláció, mondják.
Mostantól – jövő keddtől, elvben, az ötmillió beoltotthoz kötve – tehát szabad a tánc. Szabad, amit eddig mostanában nem volt szabad. Addig, ameddig. Nyáron nincs koronavírusszezon, de nem ezért, hanem azért, mert sikeresen védekeztünk, tudja mindenki. Influenzaszezon sincs nyáron, meg egyébként sem, ameddig maszkot kell hordani. Ha majd télen sem kell, akkor hajrá, influenza. És a koronavírus? Azt úgy látszik, nem érdekli a maszk. Semmi nem érdekli, még az sem, hogy neki mikor nem szabadna lenni, lásd a legátoltottabb országok egyikét, Chilét idén márciusban. Ha viszont a koronavírust nem érdekli a maszk, vagy nem nagyon érdekli (valamennyire minden bizonnyal, ezért nem tanácsolnám, hogy járványkor ne hordják, én például közértben és a hatoson továbbra is hordani fogom, szabadban meg eddig se hordtam, nem is lehetne napi tizenöt/húsz kilométeres egybetúrák alatt), akkor mi az, ami érdekli? Csak nem az, ami minden cseppfertőző kórokozót?
Mindegy is. Minden mindegy. Most az a fontos, hogy szabad a tánc. Mármint e tekintetben, de az is valami. Tudják, a boldogság elérésének a legegyszerűbb módja, ha egy nagy követ tesznek a cipőjükbe: igen boldogok lesznek, ha leveszik.
És a magyar ember most boldog.