Ha én cica lennék, úgy tudnék mindent mindenről és mindenkiről, ahogy honfitársaim túlnyomó része. Csalhatatlan szimattal – mije van a cicának? füle, karma, szeme, ami félsötétben is lát, szaglása talán rossz, de ez itt mindenki szimata – megmondanám a tutit.
De én cica nem vagyok, inkább egeret fogok. Tessék, még rímel is.
Ezúttal mintha ihletett pillanata lett volna az ügyeletes habonynak. Gyurcsány régi lemez, öreg harcos, de régi lemez nem ósdi lemez, öreg harcos nem vén harcos. Most jött el megint az óra. Hogy miért éppen most, azt is elkezdjük találgatni. Merthogy én találgatok, annyi szimattal, mint a cica. Vagy csak ezt mondom. Mindegy.
Lehet, hogy mégis cica vagyok?
Szóval az ügyeletes habony valami olyasmit talált ki – egy barátom okosan le is írta -, ami a régi szép, 2010 előtti Fidesz-taktikára hajaz: ahol nem lehet mellényúlni. Akármelyik verzió jön be, az neki jó. Ez jelen esetben mindenekelőtt az, hogy János bácsi már a szemkilövető gyilkos neve hallatára is összerázkódik, és miután jövőre lesz épp egy esztendeje, hogy ismét intenzíven arra stimulálják, hogy Gyurcsány olyan, mint a régi Fantomas-filmekben Fantomas, mindig más és más arca van, de mind mögött ugyanaz a sátáni ember lapul, mind álarc, szavazzon rá(juk) a tambovi farkas, gondolja, és vigye is el őket, minél messzebb. Azután még az, hogy a szövetséges ellenzéki pártkollégák vakarják meg a fejüket: kössük a nevünket ehhez, és zuhanjunk vele, sőt, helyette a szakadékba?
Így se nem jó, úgyse nem jó, a fehérvári huszárok már a spájzban vannak. Kislányok, nem kell onnét valami?
Oly egyszerű is volna, ha így volna. De kétszeresen se gondolom, hogy így van. Egyszeresen azért nem, mert esetleg mégsem vagyok cica. Kétszeresen meg azért nem, mert az éremnek két oldala van. Meg mélysége-magassága, kinek mi, lévén egy térbeli test.
Kezdjük Gyurcsánnyal. Innét a távolból – szegény Adrassew Iván, több mint hat éve nem vagy már közöttünk a távoli naplóddal – úgy tűnik, mintha megpróbált volna anno miniszterelnökként rendet tenni abban a hiénafalkában, amely valamiért miniszterelnöknek jelölte, vagy ellenőrzést gyakorolni fölötte, nehéz dió volt, bele is tört a foga. Az MSZP nem diktatúrára rendezkedett be, inkább valami olyasmire, mint ami anno Dobzse László királyságát eredményezte. Dobzse László meghalt, aztán jött Mohács. Gyurcsány lemondott, aztán jött a NER.
Hogy az őszödi beszéd mi volt, nem találgatom. Nekem tetszett, most is tetszik, függetlenül a találgatnivaló háttértől. Most is azt mondom, hogy az egyik legjobb beszéd volt a „rendszerváltozás” óta eltelt harmincegy évben, ha nem A legjobb.
Csak hát rossz időben mondták el, rossz embereknek, és rossz helyen. Voltak ott nyilván „jó” emberek is – senki sem jó, egyedül csak az Isten, mondja Lukács evangélista –, de velük nincs dolgunk. Örülünk, Vincent, hogy jók.
Ki k.rta el? Egyetlen pillanatra sem tagadta, hogy ő is. Miért? Mert nemigen tehetett egyebet. Ő is hozott anyagból dolgozott. Egyrészt ott a háttér, akik jelölték és megtámogatták, másrészt ott a közvélemény, aminek nem lehet elmondani az igazságot, részint, mert az ellenfelek azonnal rácsapnak, részint, mert totálisan hülye. Hogy mennyire hülye, azóta ezerszeresen bebizonyította.
Ebből az egész konglomerátumból mára jóformán csak a háttér maradt a maga üzleteivel. Kollaborálásával, összedolgozásával, hallgatólagos folytatással, én is engedném ebben a szituációban, ahogy a mamelukjaim kilengéseit is engedem, szeretem, ha mindenki kézben van. Én, aki Gyurcsány nem lehetett, vagyis Ő, aki szintén bérből és fizetésből él, mint a magyarok nagy többsége, minap mondta, és a szeme se rebbent.
Az Ő őszödi beszéde teljesen másképp hangzott volna.
Ő most éppen nyerésben van. Legalábbis felületesen és kívülről mintha abban lenne. Mindjárt rátérünk erre is.
Én is azt gondolom, hogy Gyurcsány nem alkalmas miniszterelnöknek. Azért nem, mert bebizonyította, és azért sem, mert történt, ami történt. Rákenődött. De az egy teljesen más szituáció volt! Lehet, hogy ebben nem bizonyítaná be? Nem lehet. Azért nem lehet, mert ahhoz, hogy az eddigieket megcáfolja, pontosan azt kellene tennie, amivel vádolják. Egy ugyanolyan rendszert kellene bevezetnie, mint a riválisa. Megtehetné? Nyíltan nem tehetné meg. Mit tehetne? Azt, hogy háttérben marad. Valaki mást tol előre, de közben fogja a tökét. Értelemszerűen ez a másvalaki nem lehet a saját felesége. Klárának nincs töke. Mindemellett hiányzik az a pretoriánus gárda, ami a riválisnak nem hiányzik. A fanatikus hívek nem hiányoznak, és ez a csapat egy jottányival nem különb, mint az ellenfanatikusoké, de ez kevés a boldogsághoz. Akikre, mint pretoriánusokra támaszkodhat, részint a régi hiénacsapat, részint okos szabadelvűek, akik szabadelvűek. Vannak pénzéhes szabadelvűek is, meg mindenfélék, de hiányzik a saját nevelés. Hiányzik Rogán, hiányzik Gulyás, hiányzik Juditka. Ezeket nem lehet úgy kézben tartani, mint amazokat. Ahányan vannak, annyifelé futnak. Plusz hozzájuk csapódott még néhány náci. Ebben a fegyelmezetlen, tarkabarka csürhében (csürheszerű tömegben, mely a tömegek alaptulajdonsága szerint lefelé nivellál, saját alsó határértékéhez, ezért csürhe, nem valamiféle derűs átlag) minimum egy Dzsingisz kán tudna rendet tartani. Ha közelebbi történelmi személyiséget szeretnének, egy Adolf vagy Joszif. Más nem.
Így tehát senki.
Mintha az Origo samesza írná, ugye? Mintha ezt szeretném. Mintha derék „jobboldali” újságíróként én is Önöket kábítanám. Pedig nem. De nem csak cica nem vagyok, hanem strucc sem.
És azt se mondom, hogy minden elveszett. Messze nem veszett el minden. Egyetlen diktatúra sem örök életű. A hét sovány tehén se örök életű, hogy legyen már egy kis Mózes első is, latinul Genezis, magyarul Teremtés könyve, de sajnos a hét kövér tehén sem. Néha ezek jönnek, néha azok. Plusz a dudások, akiknek pokolra kell előtte menni.
Mi most dudások leszünk. Ha tetszik, ha nem. Úgy fogunk visszatekinteni erre az időszakra, mint a hét kövér tehén idejére. Rúgós, korrupt, kövér tehén, de valamennyi tejet azért ad, pontosabban nem ő ad, de ő fémjelzi, és ezért neki köszöni, már aki köszöni. A többiről meg nem beszélnek.
Nos, ha enyhül a vasmarok, és vele megjönnek a sovány tehenek, mert megjönnek, csak azokról fognak beszélni. Itt is, ott is. Itt, mert itt „demokrácia” van, és ott, mert azt akarják, hogy ne legyen demokrácia. Nem lesz jó, és ha nincs az az elszánás, ami nincs, könnyen elképzelhető, hogy csak még rosszabbá fog válni. Nem feltétlenül egy újabb vasmarok által. Inkább egy újabb, még érzéketlenebb, még pragmatikusabb, még anyagiasabb, szürke, szenvedélymentes társaság által, ami Gyurcsány farvizein szépen bevitorlázik, és ami szürkesége miatt tökéletesen megfelel arra a feladatra, amire szánják majd. Hogy ki szánja? Honnét tudjam én azt? A helytartó. A prokurátor. A hégemón. Válogassanak, én az utóbbit választanám, mert jó emlékeim fűződnek hozzá.
Szeretem Bulgakovot.
Az a társaság itt van már közöttünk, és hiába próbálják összemosni Gyurcsánnyal. Kicsit összemosódik majd magától is, de nem sokáig. És a kormánypropaganda neki hosszú távon csak jót tesz. Minden a habonyoknak se sikerül egyszerre.
És nem, őket sem szeretem. Nem lesz jó velük és általuk. Úgy fogunk emlékezni erre az időre, amit most élünk, már aki megéri az emlékezést, hogy „Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott. / Adjatok, adjatok, amit Isten adott”. Arany János ismerte a magyar néplelket, alul is, fölül is. És a következő időre, a szürkékkel? Arany megírta ezt is:
„Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van…”
Bulgakov elég nekem mára.
Gyurcsány túl vehemens, az emberei is túl vehemensek, és nincsenek is nagyon sokan, nem is lesznek. Nem kérdezem meg tőle, hogy milyen műnyúlnak lenni. Hogy is mondta Putyin a legújabb brit repülőgép-anyahajóról, a 2018-ban próbaútra küldött HMS Queen Elizabeth-ről? „Szép, nagy, lassú célpont.”
Ugyanezt gondolhatja Orbán is az ellenzéki összefogásról, Gyurcsánnyal a háttérben.
De mi is van a felületességgel? A felületes látszattal? Mert ha mindez, amit eddig leírtam, csak félig-meddig (nem is akartam mélyebben belemenni, és igyekeztem tőlem nem szokott módon tapintatot gyakorolni) fed valamiféle valóságot, akkor nem is kellene folytatni. A Fidesznek áll a zászló, és kész. Nem. De nem. Valahogy így mondaná Mohamed, nézzenek csak bele a Koránba. Emlékeznek még a tavalyi amerikai elnökválasztásra? Hogyne emlékeznének. Arra talán kevésbé, amit a hír-rémhír forgatagban írtam, közben. Nem utána, hanem közben. Amikor Trump erősen nyerésben volt, és elkezdett… elkezdett választási csalásról beszélni. Minek, gondoltam, az Isten szent szerelmére? Minek, ha úgy tudja, hogy már megnyerte? Csakhogy, írtam akkor, az az ember, aki úgy tudja, nem így viselkedik. Az viselkedik így, aki nagyon is másképp tudja, legalábbis nagyon is el tudja képzelni, hogy másképp lesz. És egy amerikai elnök hivatalból többet tud, mint a tévénéző-hírolvasó. Sokkal többet. És másképp is lett.
A 2010-es magyar választások után eddig kettő volt: a 2014-es és a 2018-as. Emlékeznek-e a mostanihoz hasonló vehemenciájú gyurcsányozásra? Készültek-e AKKOR – bármelyik előtt – filmek, videóösszevágások a 2006-os zavargásokról? Még csak egy év múlva lesz a szavazás. Hogy hogy lesz, a jövő titka. Sok mindentől függ, többek között a koronavírustól, illetve a koronavírus interpretálásától. Mérlegelésektől, megelőző közvélemény-kutatásokkal. Hogy milyen lehet ennek a hatása, milyen annak. Jegyezzék meg ezt a szót: közvélemény-kutatás. Minden megszólítás, minden, amire az Önök reakcióját várják, közvélemény-kutatás. Ezeket aztán összesítik, és kialakul belőlük egy kép, ami olyan, amilyen. Néha elmondható, néha kozmetikázva mondható el, néha nem mondható el. Nem csak akkor nem mondható el, ha nem mondható el, mert a kormány számára katasztrofális, hanem akkor sem, ha túl sok benne a „lehetséges”.
És a jelenlegi szerintem pont ez az eset. Nem az ellenzék sikeres ténykedése folytán, hanem a mind nehezebben kozmetikázható tényvalóság folytán.
A hivataloktól az aktivistákig, Bayer mestertől a törvénygyárig mindenki tankelhárító árkokat ás, miközben hétágra süt a nap, és még felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. Ne keressék, Radnóti, akit az ellenzéki összefogás oszlopos tagjainak eszmei elődei… nem, nem a szocialisták jogelődeiről van szó, az Recsk.
Nem furcsa?
Hogy persze mi lesz, az a jövő zenéje. A közeljövőé jóllehet más, de hosszú távon szükség lesz azokra az árkokra. Vagy inkább egy Nagy Falra. És pontosan annyira fogja feltartóztatni a változást, mint nyolcszáz éve a kínai Dzsingisz kánt.