Milyen gyönge az erős ember, amikor nevetségesnek érzi magát! (Giovannino Guareschi)
Csak sajnos nem mindig érzi. Ha lenne időm Zónázni most, csucsognék a témákban. Mészárosné (az ex) lemondása százmilliárdról, csak úgy lazán, bár meg lesz ez még valahogy patkolva, hogy mondani lehessen róla valamit, a többi meg füst és köd, Bochkor további bazgatása, a „népszavazás” Fudan-ügyben, Kína reakciója a Karácsony-Kovács duó utcanévötletére, egyáltalán, az egész kínai–orosz–magyar liezon, a magyar vétóval Kína-ügyben, nem sorolom. Messziről az egész úgy látszik, mintha a kedves, alacsony, kövér ember rövid, potrohos törzse maradna csak itthon a Galamb-szabászat varrta zsebeivel, amelyet kedves alattvalói tömködnek folyamatosan, mert a szája Brüsszelig érne egy kiadós orális szexre, míg letolt harmonikanadrágjából (annak már mindegy) kivillanó zsíros, fehér, megereszkedett ülepe hol Moszkvában, hol Pekingben ficeregne, miközben hol Vlagyimir, hol Hszi döfölné.
Kutyapóz, kitalálták, a két farok is megvan, ha nem is az övéi.
Elképesztő és szánalmas. Annál is szánalmasabb, hogy ez az ember ötvennyolc éves korára sem tudja, amit a régi rabbik unalomig ismertek: az ember ökölbeszorított kézzel jön ugyan a világra, de kinyújtott tenyérrel hagyja el azt: nem visz magával semmit. Nagy Sándor is alacsony volt, ráadásul alkoholista, feleannyi idősen meghalt, de azért összehozott egy birodalmat, amiből három hellén birodalom lett, elterjesztve a görög műveltséget szerte a világban, amit egy profi államigazgatással megfejelve aztán a Római Birodalom vitt tovább. (Róma kétnyelvű volt, görög-latin, de a műveltség – bizonyos társadalmi szint felett elengedhetetlen – nyelve a görög volt. Olyannyira, hogy ha egy keleti helytartóhoz görög beadványt intéztek, ő nemcsak görögül válaszolt, hanem abban a dialektusban, amiben a kérvény íródott.)
Nos, ő nem terjeszt itt el semmit. A korrupció nem mai találmány. Talán a méretek, mormolja az Olvasó, talán a méretek, igen, a méret a lényeg, egészen addig, ameddig… szóval van egy elég ismert Diogenész-történet, ahol Alexandrosz a filozófust egy kupac rabszolgacsont fölött merengve találja, és megkérdi tőle, min töpreng? Azon, válaszolja Diogenész, hogy mi a különbség e csontok és apád csontjai között?
Ismét csak a szemüveg. Nem azt kellene nézni, hogy Kínának vagy Oroszországnak miért jó, ami jó nekik, hogy miért üzlet nekik ez a hangyahímtagnyi ország, mert az Putyinnak és Hszi-nek aprópénz, azt se, hogy a Vezénylő Tábornok milyen stratégiát követ, mert semmilyet, hanem azt, hogy (utóbbi) egyáltalán mit csinál. Ugyanis nem hülye, váltig állítom, csak nem stratéga, se saját magát, se bármi/bárki mást illetően. Nem hülye, sőt.
A Vezénylő Tábornok pontosan az csinálja, amit Berlinben csináltak hetvenhat éve, amikor az oroszok már a spájzban voltak. Nálunk annyi a különbség, hogy már rég az oroszoké az egész spájz, Kínával karöltve. Ami őket illeti, nem attól fél, hogy azt teszik, amit legnagyobb személyes hőstettként sulykolt bele balga híveibe a „rendszerváltozás” után, hanem, hogy éppen az ellenkezőjét. Hogy fogják magukat, és… és aztán itt marad ő, két szék között, súlyos zsebekkel, melyeket ezer és ezer hiéna kerülget innét is, onnét is, sajgó fenékkel és szelídgesztenye-szagú lehelettel. Nem azt nem értem, hogy mire kell ő Moszkvának és Pekingnek, se azt nem, hogy mire kell neki Brüsszel, mert az két dologra kell: pénzcsapnak és olyasminek, amit minden kettős ügynök kívülről fúj, hanem azt nem értem, mire kell Brüsszelnek ő. Ha nem volna haszna, már rég nem volna ott. Mindössze két értelmes magyarázatot látok: az egyik a gigavállalatok üzleti érdeke, bár az is elég kicsinyes, ami minket illet, minden „kedvezménnyel”, „rabszolgatörvénnyel”, abszolút kiszolgálással együtt, és a másik – a politikai –, hogy Kelet felé is postás, a fontosabb intimus közös ügyekből meg kihagyják, hogy kevesebb legyen a súgnivalója.
Tehát, ha még nem vették volna észre, mára pontosan az ellenkezőjét csinálja, mint amiről 1989–90 szólt. Pontosan az ellenkezőjét is kell csinálnia, ha még egy kicsit hatalmon szeretne maradni, amely hatalom számára a biztonság elsőrendű záloga. És ez még előbbieken is túlmegy: neki abszolúte az a személyes (!) érdeke, hogy egy nagyhatalom mögé (őmögé) álljon. Neki az az érdeke, hogy Rákosit és Kádárt messze alulmúlóan báb legyen. Hogy elfogadják bábnak. Ha ilyen nincs, és ottmarad a padlón a székek között, vége. Nem azért van vége, mert nem maradnak hívei, hanem azért van vége, mert semmiből még a látszatot sem lehet fenntartani. El vannak a kosztosok kapatva. Neki kevés barátja lehet, ha van egyáltalán. Neki üzletfelei vannak, így vagy úgy.
És az üzletben nincs barátság.
Akik most hízelegnek neki… némely kanonizált szentiratok szerint élt úgy kétezer éve egy nála cseppet nagyobb, neki is hízelegtek, majd egy héttel (értsék jelképesen) később, Pészah előtt a Getszemáni-kertben, nem csak az Iskarióti….
Aztán megszólalt a kakas.
Fejétől beteg a magyar hal, ha a feje is beteg. Hosszú, nehéz gyógyulás lesz, az se tökéletes, de erről Erőss Zsolt többet tudna mesélni, ő, és a Kancsendzönga.
Igen, az.