Minden érzi a vihar közeledtét, írná Mikszáth (és nem Akutagava Rjúnoszuke, akitől a címet kölcsönöztem). A NATO Kínának, Kína a NATO-nak üzenget, meg-megszólal Németország is, Biden meg Putyin pedig Genfbe készül a holnapi csúcstalálkozónak nevezett dicsőséges csihi-puhira.
Csoda lesz, ha össze nem verekednek a valóságban is. Minden adott ahhoz, hogy elszálljon pár pofon a szélben. Biden a jómúltkorában gyilkosnak nevezte Putyint, aki nem kis önfegyelmet tanúsítva csak tegnap válaszolt a vádra, az NBC Newsnak adott interjújában, melyet természetesen nem véletlenül időzítettek két nappal az orosz–amerikai csúcstalálkozó előttre.
Kissé csodálom az NBC munkatársainak bátorságát, vagy inkább vakmerőségét: hogy úgy mondjam, az viszonylag biztos, miszerint a Kremlből kifelé még nem lövik tarkón a sajtómunkást, ha kényelmetlen dolgokat kérdezget Vlagyimir Vlagyimirovicstól, de arra már semmi garancia, hogy a Vörös téren nem gázolja el egészen véletlenül egy arra kószáló Armata tankhadosztály. És bizony kellemetlen, kínos kérdései voltak a három fős stábnak: Navalnijra terelték a szót, akinek Putyin sosem mondja ki a nevét. Az ilyesmi az álmoskönyv szerint Oroszhonban nem a hosszú élet titka, ezzel szemben nagyon előrehozhatja megboldogulásunk időpontját. És addig sem telik kellemesen az idő, ha az illetékes szervek kezébe kerülünk. Szóval: bátrak voltak az NBC-sek, Keir Simmons, Corky Siemaszko és Julija Talmazan, le előttük a kalappal, érdekes is lett az interjú.
Amelyre, mondom, sor sem kerülhetett volna normális körülmények között, de Putyin most érzésem szerint üzenni akart Bidennek. Akkor lássunk pár idézetet, miket mondott?
„Nem szoktunk senkit sem megölni.”
Nem bizony, Vlagyimir Vlagyimirovics, az élet magától is oly rövid és úgy tele van veszéllyel, balesettel… mi szükség lenne arra, hogy még meg is öljék az embereket? Elhunynak azok maguktól. Legfeljebb amelyiknek nagyon nincs kedve hozzá, annak segítenek picit.
„Nem garantálhatom, hogy a most őrizetben lévő Navalnij élve kijut a börtönből. Nézze, az ilyen döntéseket ebben az országban nem az elnök hozza meg. A börtönben nem fognak vele rosszabbul bánni, mint bárki mással.”
Fogadjuk el kivételesen szó szerint az állítást. Tehát azt mondja Putyin, hogy nem bánnak rosszabbul Navalnijjal a börtönben, mint bárki mással, ámde mégsem – vagy talán épp ezért – nem tudja garantálni, hogy élve szabadul. Ez sokat elmond az orosz börtönviszonyokról úgy általában, mármint, ha tényleg szó szerint elhisszük a nyilatkozatot. Ami meg azt illeti, hogy ki hozza a likvidálásokról szóló döntéseket, nehezen elképzelhető, hogy bárkit is kivégezzenek így vagy amúgy anélkül, hogy azt a Kreml ura engedélyezné. De le merném fogadni, hogy Navalnij még jó ideig életben marad, ugyanis kell, cserealapnak. Szóba került az interjú során, miszerint kémkedéssel vádolt amerikai állampolgárokat is fogvva tartanak az orosz börtönökben.
„Kész vagyok tárgyalni Biden elnökkel a fogolycseréről. Tudom, hogy van néhány amerikai állampolgár, aki nálunk börtönben van, de ha megnézzük, hány orosz állampolgár van az Egyesült Államok börtöneiben, ez összehasonlíthatatlanul kevés.”
Ezek szerint paritásos alapon kéne becsukni az embereket, ha bűnösök, ha nem – bár mondjuk arrafelé tényleg soha nem számított különösebben, mennyire ártatlan a fogoly. Tény, hogy összesen két amerikai állampolgárról van szó, az egyikük Paul Whelan, másikuk Trevor Reed, mindketten volt tengerészgyalogosok – de mindkét „kémkedési” ügy kreáltnak tűnik, Reed szegény feje oly módon kémkedett volna, hogy egy atomrészeg moszkvai éjszakán összeverekedett egy helyi rendőrtiszttel.
Hogy úgy mondjam, ez lenne a hírszerzés legkevésbé hatékony módja, amiről valaha is hallottam.
De elhangzott a legfontosabb kérdés is, amit én nem tettem volna fel – nem félelemből, hanem udvariasságból:
„Putyin úr, maga gyilkos?”
A válasz csodálatos volt, tanítani fogják:
„Nézze, hivatali időm alatt hozzászoktam ahhoz, hogy minden oldalról és minden területről különböző ürügyekkel, különböző okokból, különböző kaliberű és brutális támadások érnek, ez a rágalom sem lep meg.”
Azt egy szóval sem mondta, hogy ne lenne gyilkos: gondoljon mindenki, amit akar. Vagy inkább: gondolja mindenki azt, amit Putyin akar. Nem buta ember ez, habár békülékenységre is mutat hajlandóságot, azért jelzi, hogy veszélyes is tud lenni.
Békülékenység? Annak mindenképpen egy fajtája lehet, hogy azt mondta:
„Biden elnök profi politikus és remélem, tudunk majd együtt dolgozni.”
Utána viszont nem mulasztotta el meleg szavakkal emlegetni a „kivételes egyéniségű” Donald Trumpot.
Kötéltánc volt ez az interjú a javából, patikamérlegen mért ki minden szót az orosz elnök. Még azokat is, amelyekben az Oroszországot ért támadásokra panaszkodott:
„A világon mindennel megvádoltak már minket. A választásokba való beavatkozásokkal, kibertámadásokkal és így tovább. Egyetlen alkalommal sem vette senki a fáradságot, hogy bizonyítékot mutasson be. Csak megalapozatlan vádak értek minket.”
Megint nem mondta, hogy ártatlanok lennének: azt mondta, hogy nincs ellenük bizonyíték.
Nem volt ez az ember valamikor ügyvéd? Nem: KGB-tiszt volt, arra a srófra jár az agya.
De a válasz sem késett Biden részéről. Az amerikai elnök Brüsszelben közölte:
„A NATO nem keresi a szembenállást Oroszországgal, de válaszlépéseket fog tenni, ha Moszkva folytatja ártalmas tevékenységét. A NATO szilárdan ki fog állni az orosz és kínai erőfeszítésekkel szemben, ez a két ország ugyanis éket próbál verni a szövetség tagjai közé a transzatlanti szolidaritás működésébe. Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető esetleges halála tragédia lenne, és rontaná a világ többi részével és az Egyesült Államokkal fenntartott orosz kapcsolatokat. Navalnij halála újabb jele lenne annak, hogy Oroszországnak alig vagy egyáltalán nem áll szándékában betartani az alapvető emberi jogokat.”
Magyarul:
„Látlak, akárhogy sunnyogsz. Fogolycserét akarsz? Rendben: de ha a túszoknak egy haja szála is meggörbül, vége minden tárgyalásnak.”
És ez a két ember találkozik majd holnap Genfben.
Az lenne stílszerű, ha inkább Berlinben találkoznának.
Ha már fogolycseréről lesz szó.
Berlinben van ugyanis a Kémek Hídja, a glienickei híd, ahol a hidegháború idején szokás volt lebonyolítani az efféle ügyleteket.
Egyelőre itt tartunk, aztán meglátjuk, mire mennek egymással.
Még az lesz a jó, ha semmire.
Minden érzi a vihar közeledtét.