Szele Tamás: Finom hölgyek és jellemes urak

Nézegetem itt a magyar jobboldali sajtó állapotát, és hümmögök. Az egy dolog, hogy nem értünk egyet szinte semmiben sem: az természetes. Az lenne baj, ha egyetértenénk, és ez nem is a jobboldaliság miatt van így. De azokat a szakmai Csimborasszókat, amiket nap nap után meghódítanak, nem hagyhatom szó nélkül.

Az elmúlt napok különösen sűrűre sikerültek. Kezdjük azzal, hogy ez úton javasolnám Bayer Zsoltot Kazinczy-díjra a minapi kis briliáns pársorosának példamutatóan szép nyelvhasználata miatt. A rövid szösszenet tartalom és forma tökéletes és harmonikus egységét mutatja, amint a Parlament előtti tüntetésről beszámol – szerencsére idefér teljes terjedelmében, érdemes is idéznünk.

NÉZEGESSEN „EURÓPAI MAGYAROKAT”…

… és a transzparenseiket. Aztán ez a sok fasz meg picsa hazamegy, és picsog, hogy mi milyen csúnyán beszélünk és semmibe vesszük az emberi méltóságukat. A kurva anyját mindegyiknek.”

Ennyi, nem több, tokkal-vonóval, címmel együtt, de ez a pár szó, miként cseppben a tenger, tartalmazza az egész abszurd NER-Magyarországot, amint forog keserű, abszurd levében. Ezt a kis magyar glóbuszt, ami annyira nem lát túl saját magán, hogy hovatovább már saját magát sem látja. Babért a szerzőnek, megszolgálta!

Jurák Kata is öles léptekkel halad a Parnasszuson, felvette a hétmérföldes topánkát, ugyanis ugyanezzel a demonstrációval kapcsolatban képes volt közzétenni a saját Facebook-profilján, miszerint:

Tisztelettel arra kérem a rendőrséget, hogy aki a pedofília törvény miatti tüntetésen részt veszt, azt legyen kedves név szerint felírni. Ezek az emberek ugyanis szerintem potenciális pedofilok.”

Szerintem meg mondjuk potenciális kétfedelű repülőgépek, akkor mi van? Tisztelettel kérhetem nézeteim és véleményem alapján a légügyi hatóságot, hogy vegye őket lajstromba és kötelezze őket rendes évi műszaki vizsgára? A „pedofília-törvényt” minimum kötőjellel írjuk, de hát nézzük el ezt a hölgynek, hiszen nem a szavak embere. Vagyis bocsánat, de, az, ebből is él. Vagy miből. Akkor kéne tudjon helyesen írni, az már túlzó elvárás lenne, hogy még írni is képes legyen, de a negyedik elemista szintet mégis teljesítenie kéne.

Aztán mégis, hogy tetszett ezt képzelni? Nem mennék be a számháborúba, mely arról szólna, hányan voltak aznap a Kossuth téren, de az biztos, hogy jó pár ezren. Mármost láttam már életemben tüntetést (szerveztem is), és jó pár rendőr barátom, ismerősöm van, akikkel egész jól kijövünk. Egy tüntetés, ha nem szélsőjobboldali, a biztosító készenlétiseknek rendszerint kellemetlen, ha szélsőjobboldali, akkor kifejezetten pocsék, mert az az úri közönség verekszik is. Ez most nem az az eset volt, de ilyenkor is arra kell törekedni, hogy a biztosító rendőri állománnyal a lehető legjobb kapcsolatot alakítsuk ki, ők is emberek, nem mindenféle pribékek, ők is a családjukhoz mennek haza szolgálat után. Egy kis megértéssel – mármint, azt kell megértenie a tüntetőknek, hogy nem a mohácsi csatában vannak és nem is Isaszegnél – elérhető, hogy senkinek ne görbüljön haja szála sem.

Azonban több ezer ember igazoltatásához, adataik rögzítéséhez távolról sem volna elegendő a rendezvény biztosításához elégséges létszámú rendőri erő: talán a Készenléti Rendőrség aznap szolgálatban lévő teljes állománya lenne képes ellátni a hölgy által rájuk rótt feladatot. Mindezt annak okából, hogy neki érzelmi alapon van egy véleménye. Jogilag már nem is elemezném a „potenciális pedofil” kategóriáját, ugyanis ilyen alapon a hal is potenciális énekesmadár.

Csak belügyi államtitkárt ne csináljanak belőle, mert szerintem még rendőrt is csak filmen látott.

A harmadik példám a jobboldali sajtó siralmas helyzetére kissé bonyolultabb. Direkt használom a „jobboldali” kifejezést, ugyanis olyan sajtótermékkel van dolgunk, ami azért nem kormánymédium, mert azoknál is radikálisabban jobboldali. Vagyis hát nem tudom, micsoda, én a jobboldaliságról azért többet tartok, mint amit látok Szakács Árpád Erdely.ma című közlönyétől, szóval nehezen tudnám meghatározni, mi ez, nem könnyű elhelyezni a politikai palettán, de hogy szélsőséges, az hétszentség. Azt mondja a sillabusz, vezető anyagában, miszerint:

Jelenczki István után Raffay Ernőt is kicenzúrázták Magyarországon”

No, ezt már ki nem hagyom, ha addig élek is. Raffay már kínos lenne? Kínos bizony.

A rendszerváltozás hátterével kapcsolatban interjút kértek Raffay Ernőtől az egyik történelmi kutatóműhelyben, amit a Fidesz-kormányzat hozott létre. Néhány napja viszont arról értesítették a történészt, hogy „sajnos a szám tematikai keretei közé végül nem tudtuk beilleszteni a szöveget.” Az Erdély.ma megbízható belső információi szerint az intézménynek Raffay Ernő mondanivalójával volt a problémája. A kicenzúrázott interjú teljes szövegét változtatás nélkül közöljük. Az elmúlt időszakban több hasonló eset fordult elő, nemsokára egy újabb ügyet is be fogunk mutatni.”




Egyfelől, tele vagyunk olyan meg nem értett zsenikkel, ugyebár, akiket kizárólag az ármány akadályoz a sajtókarrierjükben és semmiképpen sem a tulajdon ostobaságuk vagy a képességeik, tehetségük hiánya. Másfelől, Raffay valóban sajátos dolgokat mond az interjúban. Az bennük a sajátos, hogy még az ellenkezőjük sem igaz. Ebben neki nagy a gyakorlata, és egész érdekes úton szerezte. Lám csak, mit mond?

1977-től a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára voltam, s a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kezdtünk beszélgetni politikai kérdésekről (a magyarországi helyzetről és az erdélyi, elnyomott magyarság helyzetéről) néhányan, majdnem valamennyien a bölcsészkar fiatal oktatói. A nyolcvanas évek közepére kialakult egy csoport, körülbelül hat-nyolc ember, akikkel az egyikünk lakásán minden héten egyszer találkoztunk. A budapesti, furcsa arcélű, önmagát „demokratikus ellenzéknek” nevező személyekkel nem volt kapcsolatunk.”

Hát, ahány ilyen „legigazibb” ellenállót én ismertem… minél kevésbé lett belőlük gálickő (bár Raffayból lett honvédelmi államtitkár is, nem csak gálickő) annál jobban utáltak mindenkit, akinek tényleg volt némi köze a rendszerváltás véghezviteléhez. Hanem Raffay nem csak ellenállással foglalkozott akkoriban, hanem annak az ellenkezőjével is. Az Index egyik 2017-es írása hozta nyilvánosságra más ügynökök adataival együtt, miszerint emberünk 1980 és 1987 között Kocsis Lajos néven jelentett szép szorgosan ennek a csoportnak a tevékenységéről a Belügynek.

De ez nem újdonság: már 2017 előtt is tudtuk róla, mivel 2002-ben létrejött a Medgyessy-botrány folyományaként a Parlament Mécs-bizottsága, amelynek az volt a feladata, hogy átvilágítsa ilyen szempontból az összes addigi kormánytagot. Pontosabban és szakszerűbben: „minden, a rendszerváltozás utáni kormányokban politikai szerepet betöltő személynek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vizsgálja” – ahogy a megbízatásuk fogalmazott.

Nos, megtették, átvilágították, akit lehetett és eredményre is jutottak – de itt adjuk át a szót a 2002. augusztus 24-i Magyar Hírlapnak!


A Magyar Hírlap megbízható forrásból származó információi szerint Bogár László, az Orbán-kormány politikai államtitkára (MÉH), Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős minisztere, Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, Járai Zsigmond, az Orbán- kormány pénzügyminisztere, Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal megbízott minisztere, Martonyi János, az Orbán- kormány külügyminisztere, Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök, Nógrádi László, az Orbán-kormány közlekedési és vízügyi minisztere, Néhai Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügy- minisztere, Raffay Ernő, az Antall-kormány politikai államtitkára (HM) és Sárossy László, az Antall-kormány politikai államtitkára (FM) szerepel azon a listán, melyet a bizottság a jelentésében közzétesz.”

Hát, ennyit a nemzeti gondolat gáncs nélküli lovagjáról. És még miket mesél nekünk ez a kedves, csacsogóan beszédes bácsi?

A nyolcvanas évek közepén egy ismerős javasolta, hogy menjünk föl Pestre a „repülő egyetem” egyik előadására. Ott az egyik későbbi SZDSZ-es nagyság tartott előadást (a nevére nem emlékszem), s minden mondatából látszott, hogy gúnyosan lebecsüli a magyarságot. Soha többé nem mentem közéjük.”

Nem hát, mert nem kellett: volt Pesten is elég spion, hogy besúgja őket.

Sevardnadze odajött hármunkhoz, s azt mondta, hogy na, ellenzékiek, most ihatjátok a legjobb grúz vörösboromat. Megkérdezte, hogy milyen kezdettel akarjuk a szovjet csapatok kivonását? Kósa és én azt mondtuk, hogy lehetőleg azonnal; Demszky pedig azt, hogy az SZDSZ-nek mindegy.

Legnagyobb megdöbbenésemre, hazaérkezésünk után Demszky azt mondta az egyik vele készült interjúban, hogy ő mondta azt Sevarnadzének, hogy azonnal vigyék kifelé a szovjet csapatokat, a Kósa és a Raffay pedig azt mondták, hogy nekik mindegy. Demszky nyílt hazugságát szóvá tettem a sajtóban, mire valamelyik belpesti zsidó lap antiszemitizmussal vádolt.”

Bocsánat de én ezt a Sevardnadzével való bratyizást nem hiszem, bár ez még az én bajom – azt viszont tudom bizonyítani, éspedig az Arcanum adatbázisa alapján, hogy 1990-ben egyetlen lap sem nevezte antiszemitának Raffay Ernőt. Sem belpesti, sem külpesti, sem izraelita, sem buddhista, sem semmilyen. Nevezték sok mindennek, mert már akkor is fura ember volt, de történetesen antiszemitának – nem. Még a legtöbb kritika a Kurírban érte (én akkoriban ott dolgoztam), de ott is csak olyasmik jelentek meg róla, hogy például:

Ehhez képest Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára olyan kijelentéseket tesz, hogy a magyar honvédségnek „fenyegető ököllé” kell válnia…
– Micsoda?
– Szó szerint. Csurka pedig azt írja a Magyar Fórumban, hogy Magyarország számára az elrettentéspolitikája a legmegfelelőbb…”

vagy:

Európa legnagyobb vágya, hogy béke és nyugalom legyen. Folyamatos félelem van Európában, hogy Kelet-Európa háborús tűzfészekké válik. Raffay Ernő kijelentései sajnos megerősítették ezeket az aggodalmakat. Például az olasz külügyminiszter egy tárgyalásunk alkalmával külön megemlítette Raffay tavaly decemberi kijelentéseit, s komoly aggodalmának adott hangot az ügyben. En természetesen igyekeztem megnyugtatni a külügyminiszter urat, de jó lenne, ha Raffay Ernő és a kormány megnyilatkozásai lennének a jövőben megnyugtatóak.”

Mindkét idézet egy-egy interjúban szerepel, az egyik Paul Lendvaival készült, a másik Dr. Szent-Iványi Istvánnal – és van még egy közös vonásuk.

Mindkettőnek Bayer Zsolt a szerzője.


Szóval, ha érte is kritika Raffayt, antiszemitizmussal senki sem vádolta, és aki más váddal illette, az meg nem más volt, mint az írásunk elején bemutatott, bülbülszavú Bayer Zolt.

Ezt lehetetlen tovább fokozni: az Uroborosz-kígyó saját farkába harapott, és most már ennenmagát eszi.

Mit fognak ezek az emberek csinálni, ha egyszer piaci körülmények között kell megéljenek a munkájukból?

Bele sem merek gondolni.

De hogy az ilyen minőségű sajtóra egyetlen tisztességes ország demokratikusan megválasztott kormányának sem lesz szüksége, az is bizonyos.

És ezekre a jellemóriásokra sem.


Oszd meg másokkal is!