Csak nem nyugszik a magyar kormányfő, kezdenek olyan hiperaktív periódusai lenni, amik korábban kizárólag Kövér Lászlóra voltak jellemzőek: aztán majd a mániás-euforikus állapotot persze depresszió váltja, de hát így jár, ha nem szedi a porokat, amiket a doktor úr írt.
Tegnapelőtt még szamizdatban fejtette ki, hogy „liberális gőzhengerek” indultak Magyarország ellen, a pedofíliát pártolván, és ő nem homofób, tegnap a rádióban tovább bizonygatta a maga álláspontját mindenről a világon és némely egyebekről is, tapasztalt sajtórókaként arra számítottam, hogy kifogy belőle az elem, lejár a rugó, hétvégére lecsillapodik.
Alábecsültem a megszállottság erejét.
Ma sikerült túldobnia a hét folyamán bemutatott, egyébként sem lebecsülendő teljesítményét, ugyanis sikerült a maga módján ultimátumot adnia az Európai Uniónak: vagy megváltozik, éspedig azon követelmények szerint, amelyeket ma ismertetett, vagy nem tudom, mi lesz, ugyanis azt nem mondta.
Tulajdonképpen egy olyan vitára hivatkozik, ami nagyon nem arról szól, hogy Orbán Viktor milyen Uniót akar, de mindenképpen foglalkozni kell a beszéddel, mely egyébiránt a Magyar Függetlenség Napja (vagyis a szovjet csapatok kivonulásának évfordulója) alkalmából hangzott el. Jó, hát a kormányfőnkről tudjuk, hogy már a szovjet csapatok „kikergetését” is saját érdemének tekinti, akkor is, ha Nagy Imre újratemetése idején azok már jó ideje vonultak kifelé – ne is csodálkozzunk, hogy most meg az Uniót akarja átbuherálni a saját játékszerévé. Ennek legalább annyi realitása van, mint a mítosznak, miszerint Orbán Viktor pusztán a szájával kikergette a Vörös Hadsereget, páncélosokkal együtt. De lássuk, miket beszélt (jelezném, hogy mivel alig pár perces a hír, egyszerre fogom használni az Index és a Magyar Nemzet tudósítását, hivatalos verzió még nincs is).
„Az Európai Unió nem fog magától megjavulni, nekünk kell visszavezetni a helyes ösvényre.”
Mint kisegér az elefántot. Sehogy másképp.
„Ez az a nap, amikor Magyarország először megszólal a májusban megindított Európai Unió jövőjéről megindított vitában.”
Uram, az egy konferencia. Mint az az idevágó írásból ki is derül, tehát magán a rendezvényen kellett volna felszólalni, 17-én, annak, hogy maga most itt megszólal mint Magyarország, semmi értelme nincs. Illetve dehogy nincs: mivel az egész ország nevében szólalt meg, innentől kezdve mindenki másnak, minden egyéb véleménynek kuss, maga elmondta a miénket is. Ha nem egyezik, az a mi bajunk, mától ezt elmondani a maguk kormánypárti szempontja szerint hazaárulás lenne. Csak a szokott, aljas húzások egyikét látjuk már megint.
„Robogunk egy birodalmi jellegű Európai Unió felé. Nemzetek Európája helyett egy olyan európai szuperállamot építenek Brüsszelben, amelyre senki nem adott felhatalmazást. Mi a demokráciák demokráciáját akarjuk, alapját az európai nemzetek adják. Mi nemzeti alapon álló demokraták állunk szemben a birodalomépítőkkel.”
Igen, ezt hívjuk szuverenizmusnak, akármelyik 18. századi kis német választófejedelem megtapsolná az eszmét. Ugyanis ha az Unió tagjai csakis a nemzetállamok, akkor mi, istenadta nép nem is lehetünk polgárai annak: mi csak a saját kis országunkhoz tartozhatunk, semmi jogunk, beleszólásunk az uniós ügyekbe. Képviselőt sem választhatunk, mert hogyan? Erről pont maga kíván gondoskodni a hatodik tézisében:
„Az Európai Parlament zsákutcának bizonyult, csak ideológiai érdekeket képvisel, ezért jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét az EP-be a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket küldeniük, és jogot kell adni, hogy az Európai Unió jogalkotási folyamatát megállíthassák, vagyis be kell vezetni a piros lapos eljárást.”
Ami nem kis jogfosztás lenne, de Orbán Viktor Uniójának országokra, királyokra, papi fejedelmekre van szüksége, nem polgárokra. Hogy ily módon nem demokratizálódna, hanem leállna az uniós jogalkotás? Attól függ, mit nevezünk demokráciának. Mi nem azt, amit a kormányunk feje, és ez azért mond valamit – lássuk, ő hogy gondolkodik efelől? Úgy, hogy legyünk egymástól minél távolabb.
„Az Európai Unió alapszerződésből az „ever closer union” kifejezést az első adandó alkalommal törölni kell.”
Micsoda taoista kép. Ezt azért Lao-ce szebben írta meg (Weöres Sándor fordításában):
„Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés:
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék; (…)írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek; (…)és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.”
Igaz, ez a társadalmi vízió még az ősi Kínában sem valósult meg soha, mert kissé népszerűtlennek bizonyult, de hát Lao-ce sem a köznép számára írta a Tao te Kinget. Mindenesetre az ötlet nem új.
„Az Európai Unió a hatalma tekintélyes szeletét kiszervezte a Soros-féle hálózatoknak és az amerikai demokrata érdekeknek.”
Azért ezt nem ártana bizonyítani is, mert sokszor hallottuk ugyan, de az állandó ismételgetés nem bizonyíték.
„Közös gazdasági siker nélkül az Európai Unió szét fog esni. Ha kiderül, hogy külön-külön gazdaságilag sikeresebbek lehetünk, akkor vége, ezért csak olyan politikát szabad támogatni, amely a közös gazdasági sikerre összpontosít. Ehelyett az Európai Unió a saját tagországaival harcol, és szétveri saját magát.”
Volna egy forradalmi javaslatom: mi lenne, ha tennénk is valamit a közös sikerért? Mert egyelőre csak az Unió pénzét tesszük: el, a kormányközeli zsebekbe. És alapos gondoskodás történik arról, hogy a komoly uniós projektek minálunk zátonyra fussanak, ha nem lehet ellopni őket.
„A veszélyes kihívások korszaka következik, amelyet a járványok és a népvándorlás fémjelez. A siker előfeltétele a demokrácia helyreállítása. Új intézményt kell létrehozni a tagországok alkotmánybíróságainak a bevonásával.”
Hogy miért pont az alkotmánybíróságok lennének illetékesek járvány- és migrációs ügyekben, az homályos, nekem például az a nézetem, hogy helyesebb volna az új intézményt a tagországok balkezes kéményseprőiből létrehozni. Ugyanannyi értelme volna.
„Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba.”
Felőlem vegyék, még ez a legkevésbé háborodott követelés a hét közül, ez csak problémás, de meg lehetne indokolni. Hanem a többi! Egyik szebb, mint a másik.
Most jön az a kérdés, hogy minek kellett ezt a sok ostobaságot összehordani?
Csakis azért, hogy az Uniónak legyen mire fittyet hányni, a fittyhányás miatt lehessen megsértődni, újból követelni, éket verni a tagállamok közé, feszegetni az egységet, amint azt a magyar diplomácia minden adandó alkalommal teszi is. Azt még Orbán Viktor sem gondolhatta komolyan, hogy ezekre a kategorikus követelésekre egyáltalán hivatalos választ kap bárkitől is. Azért is mondta el őket rosszkor, rossz helyen.
Nem egyéb ez, mint hisztipolitika: most gondoskodott arról, hogy a következő egy évben legyen miért hisztériázzon.
Különben meg mi van, ha az Unió nem engedelmeskedik Orbán Viktor ultimátumának?
Csúnyán fog nézni Orbán? Netán összevonja a szemöldökét?
Vagy mégis, mi?
A megszabott feltételek különben is elfogadhatatlanok, strukturálisan rendeznék át az Uniót, és érdekes módon pont azok az előnyök vesznének oda a bevezetésük útján – munkaerő, információ szabad áramlása, vámunió – amik miatt Magyarország polgárai szeretnek uniós polgárok is lenni.
Ellenben előkerülne vagy számos, vagy inkább számtalan hátrány.
„Az idők megváltoztak. 30 évvel ezelőtt azt hittük, Európa a jövőnk. Ma már látjuk, mi vagyunk Európa jövője. Merjünk demokraták, és szabadságharcosok lenni Brüsszelben is, mert csak ebből születhet meg az új európai reneszánsz. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok”
Hölgyeim és uraim: a Kapirgáló Kiskakas kukorékolását hallották, egyenesen a szemétdombja tetejéről, ahonnét büszkén hirdette ki szuverenitását a világegyetem összes többi helyétől és területétől.
Kívánságműsorunk következik, mert az övé már megvolt.
Abban az értelemben, hogy kívánjunk neki mindenfélét.
Hátha teljesül.
