Tegnap rám pirítottak. Mekkora baromság kiragadni a Biblia pedofiliát, homoszexualitást (stílszerűen szodómiát), bigámiát, vérfertőzést leíró részeit, holott a mózesi törvények…
Nem ütött rajtam semekkora sebet, ezt a cikket sem azért írom, hanem, ha már egy ilyen érdekes és hibás felvetés megjelent, talán nem ártalmas még egyszer foglalkozni vele röviden. (Külön érdekessége volt a dolognak, hogy – ismeretségi köréből megítélve – az engem „kijavító” úriember vélhetően liberális gondolkodású, meg is békült a végén, az álláspontja revideálásáról nem tudok, de hadd segítsek kicsit.)
Nem idézem „Az elnök emberei” régi sorozat megfelelő epizódját, a vízcsapból is az folyt pár éve, és az is minek folyt ide.
Szórakoztatjuk magunkat, ehe, ehe. Akinek szól, meg szarik rá. Hiszen nem vak ő, csak bátor.
Az előzmény az az ominózus pedofiltörvény, benne a pedofiliával összemosott homoszexualitással, illetve az iskolai és egyéb felvilágosítás diszkrimináló szabályozásával. De csak a tizennyolc éven aluliakra vonatkozik, mondta nagy bölcs vezérünk két vagy egy napja. Jakab Péterre vonatkozik, gondolhatta magában, mert ez mindenekelőtt ugyanolyan választási taktika volt, mint bármilyen kormánydöntés lesz jövő áprilisig. Plusz a megfelelő választói réteg további puhítása. Ha majd az „indiai mutáns” ideér, lehet gondolkozni, hogy ideért-e, vagy nem. Kell-e „Ráhelnek” és „Lőrincnek” további nyitvatartás, vagy a kompenzálás tűnik jövedelmezőbbnek? Mit mutatnak az aktuális közvéleménykutatások: mekkora hatásuk lehet a tüntetéseknek, esetleg a választásokba is bele kell jobban nyúlni? Addig azonban maradnak ezek, az örök slágerekkel, Sorossal és a migránsokkal. És a nyugdíjasokra zúduló „pénzesővel” (Origo), egy átlagnyugdíj esetében ez most kemény négyezer forint is megvolt, bőségesen elég bármiféle infláció ellentételezésére. Akár negyven ötdekás rombuszt is lehet belőle vásárolni a CBA-ban, jó, nem a durumlisztesből. Minden napra egy, ráadásul minden harmadik napra plusz egy. Habzsidőzsi. Mit akarhat bárki nyugdíjas még? Addig a kis ideig, ameddig a margitszigeti kövecskékre nem kerül az ő neve is? Év végéig innét kuss, kivéve, ha a közvéleménykutatások… ez is uncsi már, ugye?
Akkor kezdjük a pedofiltörvény kontra Bibliával. Nem az volt ugyanis az alapfelvetés, hogy mit mond a Biblia a homoszexualitásról és társairól, hanem, hogy van-e benne olyan tartalom? Merthogy bőven van, ezt senki emberfia nem tagadhatja. Még csak különösebben elítélően sincs egyébként – Mózes is a falnak beszélt –, különösen, ha a keresztény Bibliát nézzük, azaz az Ó- és Újszövetséget együtt. Szinopszisban, ha úgy tetszik, legyen már benne egy szakkifejezés is a kedves úrnak. Mert bizony összecsengenek. Jézus – aki egyáltalán nem elméleti, hanem gyakorlati ember volt, aztán Pál apostol nyomán ez akart volna lenni a kereszténység veleje is, nem a törvény betűje, a szombati kalásztépéstől az „az vesse rá az első követ” és hasonlókig, Pálnak a törvényre vonatkozó igen bölcs kijelentéseiig –, tehát Jézus családfája négy hölgyet sorol fel név szerint: Támárt, Ráchábot, Ruthot és Máriát. Támár volt az, aki – miután elhunyt férje testvére, Onán nem volt hajlandó neki gyermeket nemzeni, aki egyébként nem a testvér, hanem a férj gyermekének számított volna, „magját inkább a földre eresztette” – prostituáltnak álcázva magát kiült a jerikói útra, és saját apósával, Júdával közösült. Rácháb volt az a jerikói k.rva, aki Józsué kémjeit beeresztette, mielőtt a héberek elfoglalták volna a várost. Ruth kereste meg rokonát, Boázt, hogy a szokásnak megfelelően engedje meg, hogy az aratók után megmaradt gabonát összeszedje, aztán, amikor Boáz is a szérűn feküdt le aludni, lefeküdt mellé. Majd khmmm, reggel Boáz adott neki egy csomó ép gabonát az éjszakáért, később pedig feleségül vette. Mária hajadonként esett teherbe, hogy miként, nem ide tartozik, és ezt a korabeli zsidók is így gondolhatták.
Ádámtól Jézusig lehetett volna épp elég „tisztességes” hölgy is a felsorolásban, a válogatás célja pedig itt szintén irreleváns. De nem éltek vele. Ez lett a vége. Ez az anyagi tartalom.
Nézzük végül a mózesi törvényeket. Azok tényleg elítélik a homoszexualitást (és még egy csomó dolgot, amit ha ma ugyanúgy elítélnének, a legkurrensebb szakoktatás a hóhér lenne). Tanultak Kreszt? Persze, hogy tanultak. És ha tanulták, megtanulták belőle, hogy mit jelent az „elsőbbségadás kötelező” tábla, ugye? Talán – a mai magyar közlekedési viszonyokat szemlélve ebben nem lennék teljesen biztos – még azt is megtanulták, mikor, kinek van elsőbbsége. Nos, kinek? Egy mondatban. Annak, akinek megadják.
Pontosan ez a helyzet a mózesi törvénnyel is. És bármilyen törvénnyel.
Ezzel kínlódik az emberiség ősidők óta. Vannak ugyanis olyan dolgok, amiket hiába tiltanak, akkor is lesznek. Ilyen a prostitúció, a korrupció. És pláne ilyen minden olyasmi, ami az ember legbelső identitásán alapul. Nem önazonosításán, hanem önazonosságán. Ajánlom kiemelt figyelmükbe erről a tárgyól a „Dr. Moreau szigete” című regényt és filmet. Arról szól, hogy a jó doktor különféle állatokat operál emberré, bizonyos értelemben sikerül is, de a természetükkel nem tud mit kezdeni, s végül ez okozza a végzetét. Hogy féken tartsa őket, egy chipet ültet a bőrük alá, ami ideig-óráig működik is, ameddig a hiéna ki nem szedi. Onnantól fájront.
„De mégis bűn! Undokság!” Legyen szabad ismét Pálhoz fordulnom, hiszen a Bibliát vizsgálgatjuk, fejből, mert nincs itt most semmilyen segédanyagom: „a bűn ismerete a törvény által vagyon”. Ugyanez a mai büntetőjog definiálásában: „bűn az, amire a törvény büntetés kiszabását rendeli”.
Ez. Az. És ezért.
Kanyarodjunk vissza Mózeshez és a Szentíráshoz. És úgy általában a mainál sokkal szellemdúsabb ókorhoz. Akkor is voltak egyenlők és egyenlőbbek. Volt Nagy Testvér is, csak fáraónak, királynak, császárnak (ez is csak a mi elnevezésünk, de nincs időm részletezni, így ennél maradunk), sahnak, kalifának, szultánnak, stb. nevezték. Az admirális micisapkát is viselhet a hídon, írta Herman Wouk a „Zendülés a Caine hadihajón” című regényében (szintén fejből, és sokat tennék rá, hogy ezt is majdnem szó szerint, a mondat első felére megesküdnék), de nem biztos, hogy a kormányosmatróz is megteheti ugyanezt. Quod licet Iovi, non licet bovi, amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek, mondták a rómaiak. Amit szabad Izrael bírájának (az utolsó nagy bírának), Sámsonnak, Dávid királynak, Salamonnak, nem biztos, hogy egy közembernek is szabad volt. A Holofernész fejét levágó Judit szent asszony, de amit előtte csinált, nem nézték (néznék) el neki enélkül. Saját korában Mária társadalmi megítélése se az áhítattal lehetett kapcsolatos.
Dávid egyébként ugyancsak fel van sorolva Jézus ősi vonalán, de tőle függetlenül is a legnagyobb és leglegitimebb zsidó királynak számít mindmáig, annak ellenére, hogy nehéz olyan bűnt – ocsmányságot – kitalálni, amit ő ne követett volna el (ez alól általában a történelmi példaképek nem kivételek, a császári cím névadójával, Iulius Caesarral együtt, akinek a politikai intrikában Orbán Viktor legfeljebb kisinasa lehet). „De Mózes simán megköveztette volna Dávidot, ugye?” Ugyan már. Inkább átírta volna a törvényt. Vagy azt mondta volna, hogy ez nem az.
Mintha mindkettőre akadna mai példa is, némileg közelebb, mint a Sinai.
S még egyszer az ókorról, úgy általában. Az ókori ember számára, ami a homoszexualitást (is), és úgy általában mindent illet, az esztétikum volt a lényeg. A forma = tartalom. A többi nem számított. Se az életkor nem számított, se a nem. A krétaiaknak és spártaiaknak se számított, a rómaiaknak se, az egyiptomiaknak-asszíroknak-babiloniaknak-perzsáknak se. Hol ezt preferálták jobban, hol azt. A krétaiak és spártaiak (lakedaimóniak) a homoszexualitást, nem véletlenül. De az teljesen más homoszexualitás is volt, illetve nem más, csak másként álltak hozzá, és véletlenül se tekintették feminin vonásnak. Minden mai izomagyú homofóbnak kötelezően rész kellene venni egy időutazáson, és egy spártai hoplitával való baráti mérkőzésen.
A szépség. Ezt keressék Önök is, ne azt, hogy miben nyilvánul meg. Bármiben megnyilvánulhat, higgyenek nekem. Bármiben.
Na persze, az ellenkezője is.