Mikor szombaton a Budapest Airportról írtam, és arról, mennyire kétféleképpen lehet látni, bemutatni ugyanazt a hírt, még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. Bár mondjuk azokkal épp nem futottam össze, de a jelek arra mutatnak, hogy fordult a kocka.
Szombaton ugyanis arról szólt a hír, miszerint a magyar kormány vételi ajánlatot tett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-re. Azonban ez a piaci ár alattinak bizonyult, így – most figyeljünk! – a független sajtó úgy tálalta az információt, hogy nem érkezett rá pozitív válasz, a kormánymédia meg úgy, hogy:
„Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítése elől a tulajdonosok – tudta meg lapunk. A magyar kormány ajánlatáról tárgyalások kezdődtek, a jelenlegi tulajdonosok szeretnék magasabbra srófolni az árat.”
Én valami olyasmit sejtettem, hogy nevetséges, komolyan vehetetlen összeget kínáltak, az ajánlatot meggondolni sem volt érdemes, minden marad a régiben.
Alighanem tévedtem.
Ugyanis tegnap a HVG-nek sikerült felvennie a kapcsolatot a cég fő tulajdonosával és nyugtalanító választ kaptak érdeklődésükre, mely a repülőtér sorsára vonatkozott – de előbb nézzük meg, kik is a Budapest Airport jelenlegi tulajdonosai?
„Az egyik legnagyobb kanadai nyugdíjalap, a PSP tulajdonában lévő, de németországi bejegyzésű AviAlliance (a Hochtief egykori reptérkezelő cége) 55,44 százalékot birtokol a Budapest Airportban. Mellette a szingapúri GIC állami tőkealap társasága, a Malton 23,23 százalékos, a kanadai Caisse de dépôt et placement du Québec (CDPQ) pedig 21,23 százalékos részesedéssel bír. A szingapúriak nem kommentálták a vételi ajánlatot, a québec-i nyugdíjalap pedig nem volt elérhető.”
– írja az AirPortal.hu, akik szintén próbáltak nyomozni a homályos ügyben. Azt még mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy amikor 2005-ben az akkori kormány koncesszióba adta (tehát nem eladta) a repülőteret, megőrzött egy 25% plusz egy szavazatnyi részvénycsomagot, hogy a magyar állam ne kerüljön ki teljesen a tulajdoni viszonyból – ezt az állami tulajdont már 2011-ben adta el az akkori Orbán-kormány az akkori többségi tulajdonosnak, a Hochtief Csoportnak. Mint arról az akkori Origo be is számolt.
Szóval, azt, amit most minden áron visszakövetelnek, nagyjából ugyanazok már eladták egyszer, ha csak negyedrészben is. Épp ezért nehezen érthető Mráz Ágoston Sámuel kifakadása a Pesti TV-ben és a Pesti Srácokban, miszerint:
„A magyar jövő eladásával, külföldi kézre juttatták a magyar turizmusról való döntést is.”
Szóval akkor kétszer adták el a magyar jövőt, egyszer 2005-ben háromnegyed részben, egyszer meg 2011-ben, negyed részben. Tette ezt két különböző kormány. Talán ne csak az egyikre tessenek haragudni. De mit tudott meg a HVG?
„A cégnek jogi okokból és a többi részvényesre tekintettel muszáj értékelni az ajánlatokat. Azonban hangsúlyozták, hogy az ajánlattételt nem ők kezdeményezték, és megismételték, amit hónapok óta (mióta a kormány bejelentette igényét a reptérre) mondanak: az AviAlliance elkötelezett, hosszú távú befektetőként van jelen a Budapest Airportban. Bár a ferihegyi repteret is erősen érintette a járvány, a tulajdonosok folytatták a fejlesztéseket, mert hisznek a gyors talpra állásában és növekedési potenciáljában.”
Idáig az én korábbi elméletemet látszik alátámasztani a nyilatkozat. Nyilván vannak szabályok a jogban és az üzleti életben, nyilván be kell tartani őket, ki kell értékelni még a nevetséges ajánlatokat is. Legfeljebb nem adják oda két fillérért azt, ami többet ér. Tényleg, mennyit ér?
„A Bloomberg más reptéreladások alapján azt írta, a Budapest Airport EBITDA-jának (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) húszszorosa lehet a piaci ár, ami a nettó hitelállománytól letisztítva bő 4 milliárd eurót jelentene. Ennél jóval kevesebbre taksálta a hvg.hu-nak a céget Bukta Gábor, a Concorde elemzője. Szerinte összevethető tőzsdén lévő nyugat-európai repterek értékeltsége alapján inkább 10-15-szörös előre tekintő EBITDA-szorzó realis, így egy 2,5-3,5 milliárd eurós piaci érték közelebb áll a valósághoz. Ennyi pénzért a tulajdonosok már készek lehetnek megválni a részesedésüktől, vagy arányosan kevesebbért legalábbis egy többségi tulajdonrészt jelentő csomagtól.”
Az is nagyon sok: euróban számolunk most, forintban 1 253 milliárd lenne ez a csökkentett ár. Ami olyan száz stadion például. És jóval több, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal ára, vagy a Fudan Egyetemé. Elég irreálisnak tűnik, hogy ennyit költsön pont most a kormány Ferihegyre – azt senki sem tudja, mennyit kínáltak valójában, de ennyit biztosan nem, mert ekkora plusz összeg nincs az államkasszában és nem is lesz. Minden világos lenne tehát, és megfelelne az eddigi várakozásoknak, ha az AviAlliance nem zárta volna egy nagyon különös mondattal a HVG-nek adott nyilatkozatát.
„Mélységesen reméljük, lehetőséget kapunk rá, hogy befektetői maradjunk ennek a reptérnek.”
És itt kezdődik a találgatás. Ugyanis ők nem kéne reménykedjenek, ők tulajdonosok, az övék, el is adhatják, meg is tarthatják, mitől tartanak mégis? Talán attól, ami tavaly már bekövetkezett: a kormány 2020 tavaszán megakadályozta, hogy ugyanez az üzemeltető kölcsönt vegyen fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) a pénzügyi helyzetének stabilizálására.
És ők alkotják a törvényeket, jogszabályokat is, igazán nem kerül semmibe annyira megnehezíteni az üzemeltető dolgát, hogy megérje neki eladni a boltot. Erre utal különben az is, hogy Palkovics László intézi a kormány részéről ezeket az ügyeket, tárgyalásokat, márpedig ő már sok mocskos, kényes munkát elvégzett a kormány kedvéért, a CEU elüldözésétől kezdve az MTA kutatóintézeteinek elvételéig, az egyetemek alapítványi kiszervezéséig, most is benne van a keze a Fudan ügyeiben, könyékig. Hasznos „megoldó ember” ő nagyon, olyasmi, mint Lucky Luciano volt. Elképzelem egy tárgyalását az AviAlliance képviselőjével:
– Milyen szép kis repterük van itt maguknak.
– Meglehetős, meglehetős, bár sokat lehetne még rajta javítani.
– Magam is amondó vagyok. Kicsit lármás, panaszkodnak is rá sokan.
– Kérem, a repülőtér sehol nem süketszoba.
– Ó, nem is azért mondtam. Hogy megy a bolt mostanság?
– Valljuk meg, nem a legfényesebben. Tudja, a világjárvány…
– Tudom, tudom… nem ártana maguknak egy kis pénz.
– Az sosem árt.
– És ha mi megvennénk ezt a csinos kis üzemeltető céget? Levenném a gondot a vállukról.
– Attól függ, mennyiért.
– Adnék érte X. eurót.
– Ne röhögtessen. Ennyiért nem eladó.
– Akkor mennyiért?
– Y. euróért.
– Annyit meg mi nem adunk. Pedig igazán kár, olyan jó kiállású reptér ez… (fordultában lazán lever a kifutóról két A320-as Airbust) Jaj, ne haragudjon, annyira ügyetlen vagyok!
– Tudja, mennyibe kerül egy ilyen gép?
– Tudom (lezárja a gyorsforgalmi utat). Sajnálom is. Hát csak gondolkodjanak el a dolgon, az ajánlatunk egyelőre áll (különadót vet ki). Szép ez a reptér. Igazán kár lenne, ha történne vele valami…
Valahogy így nézhetnek ki a dolgok, ha nem tévedek.
De tévedhetek is, annak jogát fenntartom.
Mindenesetre ma már én is kétesélyesnek látom azt, amit szombaton még egyesélyesnek hittem: vagy eladják a Budapest Airport Zrt.-t, vagy sem.
De ezt biztosan állíthatom.