Akkor ma egy kis elméleti merengés következik a megfigyelési botrányról, mert úgy látom, nem mindenkinek világos, miért is baj, hogy van ilyen. Mert nagyon nagy baj. Elsősorban azért, mert ha megengedjük, hogy létezzen ilyesmi, azzal minden szabadságjogunkról mondunk le.
Nem néhányról: mindegyikről.
Kezdjük azzal, hogy a Pegasus szoftvert forgalmazó NSO Group honlapján úgy mutatkozik be, miszerint a cég:
„Segíti a kormányzati ügynökségeket a terrorizmus és a bűnözés megelőzésében és felderítésében, hogy életek ezreit menthessék meg világszerte.”
Ez nagyon helyes is. A terrorizmus és a bűnözés megelőzése, felderítése elsődleges célja minden tisztességes kormányzatnak. Sajnos a tisztességteleneknek is. Ha az NSO sorozatlövő fegyvereket árulna, rágravírozhatná a csövükre:
„Csakis bűnözők és terroristák elleni használatra! Lepkék után szaladgáló kisgyerekek ellen ne alkalmazzák!”
És ezzel a cég lelkiismerete tiszta volna. Bár mondjuk nem a lelkiismeretük miatt írták ki ennyire hangsúlyosan ezt az alapelvet, hanem az izraeli törvények és a Wassenaari Megállapodás miatt. Izraelben a 2007-es exportellenőrzési törvény ugyanis előírja, miszerint ilyen típusú kiberterméket kizárólag kormányzati szerveknek szabad eladni – külföldre is – és kizárólag az említett két célból. (A Wasenaari Megállapodás pedig a hagyományos fegyverek és a kettős felhasználású termékek, technológiák exportját korlátozó egyezmény, lényegében véve a COCOM-lista utódja).
Jön a vevő, megesküszik az Ótestamentumra, Újtestamentumra, Koránra, Bhagavad-Gítára, a Szív Szutrára vagy a Tőkére, hogy ő csakis szent és jóváhagyott célokra kéri a szoftvert, mutat egy papírt, mely szerint hivatalos kormányszervet képvisel, fizet és viszi a szoftvert. Akkor kész, az üzlet megköttetett, hoci-nesze?
Nem teljesen, mert a befutó adatok kezelését továbbra is a szolgáltató és fejlesztő cég végzi, de az elmondható, hogy a kész adatbázist ő kapja meg, mint végfelhasználó. Viszont a célszemély telefonszámát ő küldi el a szolgáltatónak, valóságos kiszervezése ez a hírszerzői munkának, megbízható szakértők dolgoznak az ügyeken, nem rontják el (vagy de) a lehallgatást, kutakodást, ez már a kémkedés újabb szintje. Az a lényeg, hogy a vásárló, felhasználó simán hozzájut minden kért adathoz. Meg a szolgáltató is, annak is jó lehet még valamire az a sok adat.
Akkor most jön az alapkérdés: mi a bűnözés, mi a terrorizmus?
A legtöbb ember törvénytisztelő, vagy legalábbis így tudja magáról. Azonban sem abszolút bűnöző nincs, aki minden törvényt megszegne, sem abszolút jogkövető, aki mindegyiket betartaná. Igazából mindenki minimális, lényegtelen törvénysértések sorozatát követi el élete folyamán, többnyire maga sem tud róla, más meg főleg nem. Kivéve, ha valaki célzatosan megfigyeli. És kideríti róla, hogy az adóbevallásában elírt valamit vagy átment a piroson. Akkor már eshet baja – ha komolyan veszik a dolgot.
Akkor veszik komolyan, ha úgy akarják.
Mondjuk erre jó a független bíróság, ami elutasíthatja a pitiáner, jogfacsaró kereseteket, amik a törvény betűjéről és nem a szelleméről szólnak, de a magyar bíróságok függetlensége finoman szólva is veszélyben forog.
És mi a terrorizmus? Ha Kövér Lászlót kérdezzük, maga az újságírás is az, ő nevezte a sajtómunkásokat 2012-ben „Nyikhaj, senkiházi, tollforgató terroristáknak” a Hír TV adásában. Meg merem kockáztatni, hogy Magyarországon mindenki másként határozná meg a terrorizmust, elég csak a tegnapi Magyar Nemzetet idézni, ami azzal kapcsolatban, hogy Jurák Kata félremagyarázta a Bibliát, és ez sokaknak mert nem tetszeni, olyan című írást közölt, miszerint:
„Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt”
A Sátán, maga. És ebben az üzemmódban komment útján öl. Nem mondom, volt pár modortalan beszólás, azokat lehet kifogásolni, el is lehet őket ítélni, de hogy jön ide a Sátán és gyilkolás? Úgy, hogy beléráncigálják, a szarvánál fogva.
Ahogy tehát lehetséges bárkit ördöghívőnek, netán boszorkánynak nevezni, ha nem értünk vele egyet (vagy ő velünk) épp úgy lehetséges terroristának is tekinteni. Ugyanis ez nagyon tág fogalom: ha én belépek a Facebookra vagy használom a Google-t, letöltöm a telefonomra a WhatsAppot, az nálunk hétköznapi dolog, de teszem azt Kínában jó pár év átnevelő tábor jár érte. Terrorizmusnak vagy a terrorizmus támogatásának minősül.
Ráadásul a világon tényleg vannak egészen igazi terroristák is, tehát nem volna megoldás kihajítani magát a fogalmat is a jogrendszerből. Csak hát mindenki másképp veszi, kit tekint terroristának. Az IRA ír szemmel nézve szabadságharcos alakulat volt, angol szemmel nézve terrorszervezet. Én meg hadd ne kelljen eldöntsem, micsoda.
De ott tartunk, hogy a vevő megvásárolta az árut, és az eladó támogatásával elkezdi használni. Ő dönti el, mire. Épp úgy vegzálhat vele újságírókat, ügyvédeket, polgármestereket vagy akár közterület-felügyelőket is, mint bűnözőket, terroristákat. Az eladónak, szolgáltatónak a szerződés szerint ebbe nincs beleszólása, ő kapja a pénzét, teszi a dolgát. És ha rosszra használják a szoftvert, meg őt magát is, azt sem kifogásolhatja. Megfizették és kész.
Akkor tehát ne adjanak el bizonyos, rossz hírű kormányzatoknak ilyen szoftvert, szolgáltatást? Nem is adnak. De mi a jó és mi a rossz? Saját magát mindegyik kormányzat nagyon jónak tartja és mondja, még az észak-koreai is, sőt, minél rosszabb egy kormány, annál inkább megköveteli a rajongást. Aztán mégsem adnak el ilyen cuccokat Phenjannak (bár nem is vesznek: van nekik saját, tán még alkalmasabb is, mint a többi).
Tehát, ha általánossá válik annak lehetősége, hogy bárkit, bármikor, bármilyen alapossággal és bármiért megfigyelhessenek, az azt jelenti, hogy az adott ország kormánya bármelyik polgárral bármikor bármit megtehet.
Illetve: bármi rosszat. Ugyanis tökéletes ember nincs, egy kis szabálysértés, kis politikai elhajlás vagy – manapság Magyarországon ez is játszik – némi szokatlan szexuális viselkedés mindenki életében lehet. Egy be nem vallott jövedelem, egy kihagyott tüdőszűrés. És ha a megfigyelők mondják meg, mit találnak véteknek vagy terrorizmusnak, nem a bíróság, ami veszít a függetlenségéből, akkor már a büntetés mértékét is ők mondják meg, nem a törvény.
Erre mondta Benjamin Franklin, hogy
„Akik feladják az alapvető szabadságot az ideiglenes biztonságért, azok sem a szabadságot, sem pedig a biztonságot nem érdemlik meg.”
Kell-e harcolni a valódi bűnözés, valódi terrorizmus ellen?
Mindenképpen kell, biztonságunk érdekében.
Csakhogy ez a biztonság pont azért fontos, hogy nyugodtan lehessünk szabadok.
Tehát mi a teendő, ha valakit rá akarnak venni a szabadságjogai önkéntes feladására?
Meg kell győzni arról, hogy veszélyben forog, nincs biztonságban. Azok fenyegetik, akikkel a kormány nem ért egyet, mindegy, hogy ez nem igaz. Ha nem olvasta Franklint vagy ha nem latolgat kellőképpen: győztek, fel fogja adni a jogait. Önként, hazafias indulókat dalolva.
A két fogalom arányos összeegyeztetésére volna szükség, hogy élhető legyen a világunk, jogállami rendszerre, fékekre, ellensúlyokra: ép észre, ahogy az amerikai forradalom másik nagy klasszikusa, Thomas Paine írta, „Common sense”-re, de ahol vagy kitalált ellenségektől vagy magától az államtól félnek a polgárok, nincs ilyesmi. Márpedig ellenségeket is gyártanak – a Magyar Nemzetben ma már állítják, hogy Soros áll a megfigyelési botrány mögött – és az állam is egyre erősebbnek próbálja mutatni magát, már a hálószobákban, ágyakban is ott van, ott is megszabná, ki mit tegyen, hogyan és hova.
Nem kaphat senki abszolút hatalmat polgártársai fölött, márpedig a teljes megfigyelés lehetősége a rugalmasan változtatható törvényekkel együtt alkalmazva igenis abszolút hatalmat jelent.
Ezt nem adhatjuk meg senkinek, soha és semmi áron.
Ezért kell mindenképpen határt szabni a megfigyeléseknek megfelelő, nem kicsavarható törvény útján.
Azt a törvényt meg kéne hozni, mert a mostaniak alkalmatlanok.
Ez a parlament sosem fogja megtenni.
És ha egy másik esetleg meghozná, akkor jön a neheze.
Be is kell majd tartani.