E hétre nemigen várjanak tőlem többet, már le sem írom, miért. Ez az új ötlet viszont annyira szánalmasan dühítő, hogy egy hangyányit – koncentrálhatnám a hangya egy bizonyos testrészére, de az annak méretben és jellegben megfelelők inkább a Parlamentben ülnek – foglalkoznunk illik vele, tányértörés helyett.
Van szimplán dühítő is, például amikor egy rossz arcú némber hegedül merő propagandacélból, mert mi másból, ő nem hegedűművész, hanem valami egészen más, viszont művész legyen a talpán, aki megtagadja a vele való közösködést a színpadon. Elvben lehetséges, persze, Kocsis Zoltán reakcióját például, ha élne, és felkérnék ilyesmire, borítékolnám. Zenei összehasonlítást nem tennék, zongoraművész az zongoraművész, én meg nem értek a zenéhez, olyannyira nem, hogy mondjuk a számomra gyanúsabbnak tűnő Kossuth-díjaknál az odaítélés évét is megnézem. Most is megnéztem, nem tagadom. Rossz szokás, tudom, abszolút outsiderség belekeverni, ráadásul ilyenkor néha még Pióker Ignác is az eszembe jut, tudják, a lakatosok Kossuth-díjasa, viccen kívül, egyben Alekszej Grigorjevics Sztahanov legjobb magyar tanítványa.
Ezen a nyáron én nem nézek már lányra, egyes-egyedül a Pióker Ignácra.
Tanítványságban mindig is erősek voltunk.
Valamit valamiért, majd a valamiért valamit. És így tovább, a valamik hosszú során át a Walhallába, lehet Walhöll is, a Megöltek Csarnokába, ahol a hősök Heidrun kecske kiapadhatatlanul áradó mézes tejét isszák, és Széhrimnir vadkan kifogyhatatlan pecsenyéjét eszegetik, melyet Andhrimnir szakács sütöget, az idők végeztéig. De addigra több fordulóban megjárják a Parnasszoszt, természetesen nem saját lábukon, hanem a Pégaszosz hátán, babérkoszorúval megdicsőitve, mit babérkoszorúval, koszorúhalommal, akkora toronyban, hogy bármelyik kenyai háziasszonynak becsületére válna, ha a fején tudná tartani. Már, ha, és ez a „már, ha” kettősen feltételes: vonatkozik a vezér vezérségére, és a művész további szolgálataira egyaránt.
No de a rossz arcú némber csak véletlenül ötlött ma a szemembe, úgy mellékesen, az Anonymus után, az se, mint az ötletek csúcsa. Ez benne a nem szimplán dühítő: tessék engem nívósan terelgetni, ne efféle, színvonalon aluli fércmunkával, ahol azonnal kilóg a lóláb. Ez a világ már csak ilyen fantáziátlan: nem mindegy, te Ede, hogy ki rakja be a repertoárjába, mondom magamnak. Hadd legyek egy kicsit én is névtelen. Másnemű, khmmm, jajaj, dehogy, nem az, hanem másnevű. Ezt még megválaszthatom, amazt, mármint a nemi identitásomat kevésbé, még ha a Malackirály (a Matrackirályt olvasom notóriusan annak) nem is ezt sugallja. Hogy gondolni mit gondol, ne találgassuk, mert ha találgatnánk, aligha jutnánk tovább az abált szalonnánál.
Az Anonymus egyébként tökéletesen találó. Ne kerülgessük, mint macska a forró kását – de szerette a régebbi Vozsgy, Vezér, vagy Hozjájin, Gazda, a drága Joszif Visszarionovics is ezt a hasonlatot -, tehát ne kerülgessük: arról a névtelen informátorról van szó, aki a kormánymédiát látja el leleplező anyagokkal, eddig Cseh Katalint leplezte le, és ismét készül valamire, ha hihetünk az Origónak, márpedig miért ne hihetnénk? Ne izguljanak, nem Rogán, Kósa, Habony, Kocsis viselt dolgait tárgyalja majd a legújabb, beharangozott „videó”, erre volna egy fogadásom, tíz háromszáz grammos tej Lindt-csoki, na, megpróbáljuk? Akad bátor jelentkező? Még Gulyás Gergely szerelmi életére, a Németh Szilárd bográcsában legközelebb fortyogó zsíros trutymóra, vagy Semjén Zsolt titkos vadász-bakancslistájára (vándorsólyom, kondorkeselyű, pandamaci, valamely egyéb, szigorúan védett állat, a jegesmedvét már ő maga is említette, esetleg egy kárpáti borzderes szarvasmarha?) se gondolnék. Cseh Katalin továbbra is sanszos, talán a Momentumtól még valaki, nem, Cseh Katalint még nem merítette ki, és ha egy üzlet beindul… Gyurcsány uncsi, Gyurcsányné uncsi, Novák Előd? Végtére ő is ellenzéki, ugye. Jakab Péter? Hiszen a daliás időkben ő is ott csápolt volna a kordon mögött a nemzetiszocialista kollégákkal! Nein, nein, nein. Egyébként tényleg jókat mond, warte nur, ugyanilyen jókat mondana eltérő szituációban is, csak a célközönség változna. Hogy aztán lesz-e belőle cserebogár, nem tudni, mindenesetre ha Vespasianus római császárnak lehetett házizsidaja, nem is akárki, hanem egy elsővonalbeli zsidó expap, akkor nekünk is lehet házi exnácink, nicht war, Kameraden? Ezt hívják politikai pragmatizmusnak, nagy dolog az, néptársak, már majdnem olyan nagy, mint a légylegelő.
Tehát, hogy magamat ismételjem, azért dühít az ilyesmi, mert ezt nézik ki belőlem. Mert kénytelen vagyok magamra venni, ha egyszer ők se tesznek különbséget, például úgy, hogy az efféléket csak ész elleni védettségi igazolvánnyal lehessen olvasni. Vagy szimplán egy kóddal, amit kizárólag azok kaphatnának, akiknek az intelligencia-kvóciense nem haladja meg a hatvanat. Akiknek csucsog a vérében az ellenanyag.
Volt, ugye, az ördög ügyvédje. Van, csak ő most e pillanatban… mindenesetre, amit kitálalt, az fájó és jellemző pontján találta el a képmutatásnak azt a koncentrátumát, amit kormánypártoknak neveznek. A fanokat talán nem ingatta meg, a kemény magot biztosan nem, de itt most az ingadozók vannak célkeresztben. Akárhogy is, volt az ördög ügyvédje. Úriember biztosba nem fogad, én pedig nem vagyok úriember: még egy fogadást ajánlok Önöknek, éspedig arról, hogy honnét érkezett Anonymus. Hogy kicsoda, teljesen mellékes, már csak azért is, mert szinte teljesen biztos az is, hogy nem egy ember, hanem egy kis kaláka. Egy kis munkatársi gárda, akinek az az észkombájn, aki magától körülbelül annyira képes, mint a majmok bolygója névadói, ezt az alapplágiumot adta.
„Ezúttal nem motoros futárral érkezett az újabb videó, hanem szerkesztőségünk e-mail-címére egy névtelen e-mailt kaptunk, amelyben egy link volt elhelyezve, ami az új videóra mutatott”
idézi a Bennfentes-t az Origo.
„AZ ISMERETLEN ALAK AZT IS MEGERŐSÍTETTE A VIDEÓBAN, HOGY AZ EGY HETE KÖZZÉTETT ÜZENETÉBEN CSEH KATALINRA, A MOMENTUM EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐJÉRE CÉLZOTT.”
Így, nagy betűkkel, hogy a félanalfabéták is el tudják olvasni, no és a fiatal demokraták nyolcvanon felüli szavazóbázisa.
Ismeretlen. Ismeretlen. Ismeretlen. És megerősítette. Hogy kire gondolt, ha véletlenül a szerkesztőknél is ostobább olvasóközönség továbbra is csak nézne maga elé, úgy, ahogy szokott.
Ó, ti ostoba, ügyefogyott, tehetségtelen barmok.
Na, ezért találó az Anonymus név. Nem azért, mert ismeretlen, hanem teljesen másért. Úgy akartam ezt a cikket befejezni, hogy találják ki, vagy nézzenek utána, de Önöknek megspórolom a fáradtságot. Azért, mert az eredeti Anonymus ugyanolyan vonalas, szándékosan felületes, lusta, seggnyaló propagandistaszégyen volt, mint azok, akik kitalálták, hogy a saját karaktergyilkosságaikat az ő névtelen neve alatt fogják elkövetni.
És egyáltalán nem sajnálom Cseh Katalint, se az egész Momentumot. Párttá alakulásuk után öt perccel megmondtam az egyik akitivistájuknak, hogy mi lesz belőlük. Még nem lett egészen, ne bólogassanak, majd csak lesz, óhatatlanul és kivédhetetlenül, ha bármilyen formációban megérik a hatalomra kerülés, aztán előbb eltűnnek a süllyesztőben, mint bármelyik 2022-es mandátumaspiráns-gyülekezet. Ha pedig véletlenül – mert ezt mindig be kell kalkulálni – maradnának, még annyi kurázsira se futja majd tőlük, mint a mai Fidesztől, aljasságra, megalkuvásra, az árulás minden fajtájára és lélektelen demagógiára viszont annál többre. Fidesz lennének Fidesz nélkül. A tiszta hatalomtechnika, sziruptól elválasztva. Még nyelvezetében is a nyugati polkorrektség, angol–magyar keveréknyelven, azon a területen, amin a mai öregek sután és esetlenül mozognak. Azon a vékony jéghártyán, ami mindenki más alatt beszakadna.
Én egyáltalán nem sajnálom Cseh Katalint. Én magamat sajnálom, hogy ennyire agyatlannak vagyok elkönyvelve. És Önöket is, kedves Olvasók.
Éjjel fél kettő, újabban megint szokás szerint. Alszik a széken a kabát, s benne alszik Lajos bácsi. Anonymus is alszik, és addig jó nekünk, mert addig se kerülget a gutatütés. Csácsumi, hogy egy másik szellemlényt idézzek.
Tegyük el magunkat holnapra, Benke, Pierre meg én.
