Hiába, szegény firkász szándékát nem a boldog Isten, hanem a magyar kormány bírja.
Egyelőre még nem úgy, hogy megmondanák nekem, mi legyen a Zónában – ha megpróbálnák, legfeljebb Zóna nem lenne, de az benne semmiképp, amit ők rendelnének – hanem olyan módon, hogy mindig művelnek valamit, ami felborítja a munkatervet és meg kell írni.
Felesleges a leggondosabb előkészítés, kutatómunka, megjósolhatatlan, mikor sül el a fejük, illetve durrog az folyamatosan, mintha minden nap augusztus huszadika lenne és tűzijáték. De nem lehet előre tudni, melyik rakétájuk szól nagyot, melyik sül be. Ma is inkább írtam volna a Kétfarkúak és a Mi Hazánk váci találkozásáról, mellyel kapcsolatban a szélsőjobboldali párt akkorát hazudott, hogy repedezik tőle a födém, ráadásul magukat is megcáfolták, de nem lehet: éjféltájt, mikor már aludtam, megjelent a Magyar Közlöny és a legfrissebb kormányhatározat felborít mindent.
Nem mondanám, hogy példátlan a magyar történelemben, de ebben a században még nem volt arra precedens, hogy ukázba adják:
„Márpedig nálunk minden rendben van, huncut, aki tagadja!”
Tehát, ha én tagadom, én is huncut vagyok. De lássuk ezt a határozatot, először is, mi a címe?
„A Kormány 1527/2021. (VIII. 2.) Korm. határozata az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentéséről”
Hát nem egy tipikus bestseller-cím, de ez is újabb bizonyítéka annak, hogy nem szabad egy könyvet a borítója alapján megítélni. Van ebben abszurd humor bőven, érdemes elolvasni.
„1. A Kormány meghallgatta az igazságügyi miniszter beszámolóját az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentéséről.”
Valahogy minden cselekményt el kell indítani, kérem. Képzeljük el, ahogy a kormány és Varga Judit igazságügyi miniszter ülnek az ódon hatvanpusztai kúria szalonjában, bidermeier nippek között, a falon épp üt a kakukkos óra, a kormány okos szemeivel mindent értően Varga Juditra tekint:
– Szóljál hát, leányom!
Varga Judit zavartam gyűrögeti kacsójában csipkés selyem zsebkendőjét, másik kezéből leteszi a legyezőt, harmadikkal megköszörüli torkát és elkezd beszámolni. Melyet a kormány okos szemeivel hallgat. Füleivel nem képes, azokon ül ugyanis. Majd villan a tekintete, összevonja szemöldökét, sodor egyet a bajszán és a finom faragású asztalkára csap, hogy az menten ketté is hasad:
„2. A Kormány megállapítja, hogy az Európai Bizottság uniós hatáskörön kívüli politikai követeléseit általános jogállamisági követelményként állítja be. Ez hitelteleníti a jogállamisági jelentés intézményét.”
Személyzet be, Jean, a hű lakáj (korábban Kukorica János huszáraltiszt és munkásőr óbester) eltakarítja a romokat, újabb asztalkát hoz be, malomkő lappal, hogy tovább tartson, majd komoran nyikkan egyet és leül a sarokba ceruzáját meghegyezni, hogy az elkövetkezendőket megírhassa a kormánymédiába. Kormány rendbe szedi ruházatát, homloka ugyan ráncos még, de szelíden simogatja meg Judit haját:
– Egyet se félj, édes szógám, nem terád haragszom.
Aztán tajtékpipára gyújt, setéten néz a füstbe, végül megszólal:
„5. A Kormány felhívja a figyelmet arra, hogy nemzetközi fórumok vizsgálták a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szervezetét és igazgatását. Ezek alapján megállapítható, hogy a magyar alkotmányos keretek összhangban állnak az európai normákkal, és számos uniós tagállam szabályozásához képest szélesebb körű intézményi garanciákat biztosítanak.”
Ennyit a bíráknak, prókátoroknak, Brüsszel összes tintanyalójának. De a többieknek mit kéne mondani?
„A Kormány elutasítja az Európai Bizottság megalapozatlan és politikailag motivált aggodalmait a magyarországi korrupcióellenes fellépéssel kapcsolatban. Magyarországon európai összehasonlításban is részletes antikorrupciós stratégia, hatékony bejelentővédelmi rendszer és szigorú büntetőjogi szabályok érvényesülnek.”
Judit felkacag – hangja ódon, színezüst csengettyűket idéz – henyélne már, de ez nem a Balaton, henyéről egyelőre szó sem lehet, Jean irányából is mintha kuncogás hallatszana a porcelán kályhacsoda sutjából, de hamar elcsendesülnek, ország dolgáról vagyon most szó. Ha azt mondja ki a kormány, akkor itt minden rendben van és úgy is marad! Ugyan, ki hallott a mi falunkban korrupcióról? Senki, nincs is rá szavunk. Csak a kenőpénzre, lepapírozásra, mutyizásra, sumákolásra, okosban megoldásra van, de ez mind nem korrupció, hanem ősi néphagyomány, kultúránk része. No, megmutatja ma az uraság Brüsszelnek, annyi szent! Lássuk, mi lesz még az ukázban!
„7. A Kormány rögzíti, hogy az Európai Bizottság értékelésével ellentétben Magyarországon valódi pluralizmus érvényesül a médiában. A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiakörnyezettel ellentétben a magyar viszonyok kiegyensúlyozottabbak, mivel minden politikai nézet és irányzat eljuthat a nyilvánossághoz.”
Ettől már mindenkiből kirobban a hahota. Judit biztos, ami biztos, a kormány hasát fogja, ki ne repedjen a fenséges pocak, Jean is fetreng a pórias röhögéstől, a megriadt angóramacskák szertefutnak, a falióra sem ketyeg tovább. A kakukk addig röhög, hogy megáll az óra sétálója, a lovak is nyerítenek az istállóban, az agarak a kennelben, nevet a falu, a birtok, homéroszi kacaj ráz mindenkit még így, legnagyobb dologidőben is. Persze, hogy eljuthat minden nézet és irányzat a nyilvánossághoz: csak van, ami sólyommadárral jár, van, amit az ólommadár sem vihet! Hát hogyisne. Még majd azt hiszik azok a firkászok, hogy írhatnak, ami eszükbe jut. Pegazus hátán járnak utánuk, ha elszemtelenednek – amikor meg nem szemtelenek, írni ugyan írhat mindenki, amit csak akar, de megélni nem lehet belőle nekik. Csak annak szabad, aki szépeket ír, dús termésről, aranyló búzamezőkről, ezüst folyókról, bőkezű és becsületes nagyságos urakról.
Elcsitul a kacaj, mert még akad határozni való.
„8. A Kormány megállapítja, hogy az Európai Bizottság megalapozatlan aggodalmaival szemben Magyarországon a civil társadalom sokszínűségét a mintegy hatvanezer, szabadon létrehozott és működő civil szervezet bizonyítja.”
S ha bizonyítja, úgy is van az. Hol van ez a hatvanezer szervezet? Itten né, az árkus papíron, sehol máshol, nem látja Brüsszel? Ami mégis lenne, sínylődjék csak, míg be nem tiltjuk. De betiltjuk, csak alkalom kerülközzék rá.
Nyugalom telepszik a szalonra, érvényre jutott a gyevi törvény. Az, amelyik azt mondja: a gyevi bírót mindenből ki kell venni. Ha Brüsszelben, hát Brüsszelben, mindenhol kivétel kell ő legyen. Ha nem gyevi bírónak hívják, hanem magyar kormánynak, akkor is, mindenképpen. Szép törvény ez minálunk, ősi, maradandó. Judit már megnyugodott, rámosolyog a kormányra, az tölt magának egy féldecit, henyedolmányát mentére cseréli és rászól Jeanra, aki végzett a jegyzeteléssel:
– János fiam, a lovak rendben vannak?
– Csak úgy ragyog a szőrük, nagyságos uram!
– Akkor jó. Hívja a hajdúkat, dolgunk végeztével kilovagolnánk.
– Már sorakoznak is!
A kormány rátekint Juditra:
– Kedves Judit: kéri Pegazust?
Judit szendén néz vissza:
– Köszönöm, nem, a múltkor is majdnem levetett, mikor megbokrosodott a firkászoktól.
– Akkor ma én ülöm meg.
És megüli. Mert nincs az a Pegazus, ami ebben a magyar kormányban kárt tudna tenni.
Távolról az aratók danája hallszik.
Minden rendben van a mi kis falunkban.
Kormányhatározat mondta ki, huncut, aki kételkedik benne.
