Szele Tamás: Feró és az agitpop

Ritka dolog, hogy a Zónán valamire ki kelljen tenni a 18-as karikát, de lám, erre is sor került, mert a törvény, az törvény. Ostoba ugyan, de akkor is kötelező mindenkire nézvést, míg vissza nem vonják vagy helyére nem zökkentik. Ha Nagy Feró megsértette, szíve joga, én nem fogom.

No, de miféle törvényt sértett meg a Nemzet Csótánya így, a hetvenötödik életévét taposva? Biza azt, amit a kormánypártiak gyermekvédelminek, a nem kormánypártiak homofóbnak neveznek. Márpedig azt megsérteni nem egyszerű feladat, pláne, ha az ember a kormány iránt érzett hő szeretetből teszi, de Ferónak mégis sikerült – jellemző a magyar sajtóra, hogy az esetre magára sokan felfigyeltek, azonban arra, hogy sérült a törvény, eddig én egyedül. Persze, mert úgy vették, hogy a kormánypropaganda nem lehet illegális, pedig bizony lehet, itt van rá a példa. De hát lássuk, mi történt?

Az történt, hogy megrendezték idén is a Káli-medencében a Kőfeszt nevű fesztivált. Hogy ez milyen jellegű? Magam sosem jártam ott, de az egyik reklámmondatuk szerint:

A Kőfeszt a családok szórakozása”

Ezt jegyezzük megt, ennek később lesz némi fontossága. A másik mottójuk az, miszerint a Kőfeszt:

A nyugalom fesztiválja”

sőt,

„Csendes, nyugodt, beszélgetős, minőségi, valóban összművészeti fesztivál”

Rossz szavam nem lehet erre, de nincs is, így, ötvenhárom évesen már én sem biztos, hogy a legnagyobb lármában érezném jól magam. A rendezvényt különben támogatja a 444 szerint az EKF, tehát az Európa Kulturális Fővárosa, a Magyar Turisztikai Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarságkutató Intézet, én még felfedeztem ezek mellé a hivatalos honlapjukon a MANK-ot (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) és a Bethlen Gábor Alapot is. Szóval van sok pásztoruk, nem szűkölködnek. Nyilván erősen kormánypárti jellegű a rendezvény, de ne legyünk szűkkeblűek: nekik legalább annyira jár fesztivál, mint bárki másnak. A fő szervező komoly ember, a korábban Habony Árpád környezetében tevékenykedő, Szalay Annamária-díjas Csúri Ákos, a Blogstar működtetője (azon fut többek között Bayer Zsolt blogja is). Ő úgy fogalmazta meg a fesztivál célját, hogy:

Nem az öncélú magamutogatás – legyen szó előadóról vagy közönségről –, hanem a mosolygós, gondolkodtató, érték- és élménygazdag szórakozás és szórakoztatás a közös nevező a fellépő, a szervező és idelátogató, vagy éppenséggel a helyben élő között. (…) Eddigi látogatóink tapasztalták, és szerencsére hírét is vitték annak, hogy a Kőfeszt nem a pénzről, a merkantilista szemléletről szól. Ezért is ingyenes.” (Veol.hu)




No, ha így, legyen akkor így. Miért ne lehetne ilyesmi is? Csak épp Feró minapi produkciója ellentmondott mindennek, amit eddig megtudhattunk a rendezvénysorozatról. Ugye, fellépett a Beatrice, Nagy Feróstól és alaposan felkavarták a nyugalmas állóvizet. Mint a Blikk írja:

Ilyen sem volt még, Nagy Feró a Beatrice koncertjén külön blokkot szentelt az LMBTQ-közösségnek. A koncert közben három nőnek öltözött férfi lépett a színpadra. Nagy Feró azzal vezette fel a produkciót, hogy őket Angela Merkel küldte, és ők a német vokál. Majd hozzátette: „Nagyon melegek a csávók. Azt mondja, hogy nem b.zik? Ki mondja, hogy b.zik? Ezek transzvesztiták. Azt sem tudják, hogy fiúk vagy lányok.” Utána pedig közösen elénekelték Boney M-től a Daddy cool című számot. A meglepő performance végén a Kossuth-díjas előadóművész közölte: „Mindenki tartózkodjon attól, hogy leb.zizza őket. LMBTQ-tagok.” Majd a lába közét megragadva hozzátette: „Ezt a Q-t odaadom nekik”.

Én meg hálás vagyok a Blikknek, hogy leírták helyettem, nem nekem kell, nekem elég idézni. Hát, azért elég nagy a baj.

Ha ugyanis a Kőfeszt a családok szórakozása, akkor nincs mese, a közönség soraiban nagyon is lehettek gyerekek. Előttük jelenített meg Feró saját meghatározása szerint „transzvesztitákat”. Hogyan is mondja az idevágó paragrafus?

E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”




Volt megjelenítés? Tagadhatatlanul volt, videó is van róla, csak megkímélem tőle a közönséget, mert olyan, amilyen. Akkor viszont Feró most nagy bakot lőtt: a törvény iránti rajongásában egyenesen megsértette azt. Mi, tintakulik hetek óta találgatjuk, mi is az a „megjelenítés” amire a jogalkotók gondoltak és miféle a mértéke, minémű a jellege – Feró nem is gondolkodott (az látszik), hanem ösztönösen eltrafálta pont azt, ami tilos.

Hát, ha a kormánynak ilyen barátai vannak, ellenségekre már tényleg semmi szüksége.

Azért lenne pár megjegyzésem, elsősorban Feróról. Sokan nevezik most tehetségtelennek, ingyenélőnek: nem az, ha nem is volt soha egy Mick Jagger, de igenis jutott neki szerep a magyar rockzene történetében. Más kérdés, hogy ez a szerep majdnem mindig ellentmondásos volt. Feró korai pályafutása egészen hosszú ideig nem a rock- hanem a diszkózenéhez, de maximum a glam rockhoz kötődött. Bizony, a Beatrice 1971 és 76 között glamet próbált játszani, 1976-től nagyon is diszkót. Volt is egy megjegyzésre méltó számuk, a „Gyere, kislány, gyere”, ami nem szövegének mélységeivel hódított. A nagyvárosi farkasok kora csak 1978-ban kezdődött, mikor Feró újraalakította a bandát és megindult az AC/DC nyomain (csak soha utol nem érte őket). Tehát a blokkban szereplő Boney M.-szám régi ismerőse lehetett neki, énekelte azt még ő maga is…


Hogy a Beatrice 1978-tól mennyire volt punk és mennyire rock, az egyéni megítélés kérdése, nekem maradandó emlék néhány, akkor betiltott számuk, de nem annyira a zenei élmény, sokkal inkább a tilalom hangulata miatt. A szövegi világukra rosszat nem mondanék, az akkori magyar rockzenéhez képest – akkortájt a HBB és a Ricse szövegei voltak még a legkevésbé giccsesek. Aztán, tudjuk, nehéz idők jöttek, a Ricse feloszlott (sok más, kiváló zenekarral egy időben) és Feró azonnal mártírrá változott.

Üldözték? Valamennyire igen, de komoly veszélyben nem forgott. 1987-től pedig már egyáltalán nem, saját rádióműsora volt, sőt, poénból indult a köztársasági elnöki székért is, „Szakadt országnak szakadt elnököt” jelszóval. Baja nem lett emiatt, csak elnök sem lett – más miatt. 1993-ban törhetett el benne is, Schuster Lórándban is valami, amikor mindketten beléptek a MIÉP-be. Miért tették?


Nem tudom, csak sejtem. Senki sem mondhatta el sem akkoriban, sem most, hogy „pont ilyen rendszerváltást akartam, kicsit se másfélét”, ők valószínűleg nem azt a világot várták, ami eljött (arra ugyanis senki sem számított) hanem valami olyasmit, ami az 1960-70-es, esetleg 80-as évek nyugati jóléti társadalma volt. Nagyon nem ilyenbe cseppentünk, ami sokaknak csalódást okozott. Nekik is – tulajdonképpen ebből a csalódásból született meg a magyar radikális jobboldal és máig ez az egyik összetartó elve.

Hogy most Feró is Schuster is értékelhetetlen, rasszista, homofób produkciókkal álltak elő, szinte csak pár nap különbséggel? Az nem csoda, kérem, ez már szocializáció kérdése. Ők ezzel tudnak hozzájárulni a NER szisztémájához, ezzel, ami rockzene nélkül még az ötvenes évek agitpropjánál is borzalmasabb lenne, rockzenével meg agitpop. Nehezen hinném, hogy akad ember, aki lelkesedik ezektől a produkcióktól, még olyant se nagyon találnánk, akiknek tetszik. De ők már évekkel ezelőtt letették a hűségesküt, most már megélhetésiek, nincs visszaút. Adják, mi lényegük és amire képesek.


Tulajdonképpen ez a Feró-féle akció kicsit olyan volt, mintha 1978-ban minden paródiát mellőzve a Munkásőrséget népszerűsítette volna egy Ricse-koncerten.

A világ egyik legabszurdabb poénja volna viszont, ha emiatt a performance miatt beperelnék. Pedig nincs kizárva.

Megsértette a törvényt?

Megsértette.

Megjelenítette, amit nem szabad?

Nagyon is.

Nem zárhatjuk ki egy eljárás megindítását.

Akkor lesz csak igazán üldözött Nagy Feró, ha erre sor kerül.

Még a saját urainak is üldözniük kell majd.


Oszd meg másokkal is!