A közösségi oldalak legnagyobb baja nem az, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, az nem baj. Az már inkább, hogy mindenki el is mondja. A legnagyobb pedig az, hogy ezek a vélemények egyforma betűkkel, szedéssel sorjáznak egymás alatt, így a felületes szemlélő – és manapság minden szemlélő felületes! – számára egyenlő értékűeknek tűnnek.
Láttam már online vitát a nukleáris technikáról, amiben kamionsofőr hurrogott le atomfizikust az agresszívebb kommunikációjával, láttam olyant, amiben a magyar nyelv óegyiptomi eredetéről oktatták ki a finnugor összehasonlító nyelvészet egyetemi tanárát, láttam én már sok mindent, ugyanis mindenkinek van véleménye és mindenki el is mondja. Minél kevesebbet tud a vita valódi tárgyáról, annál agresszívebben. És ezek az egyszerű, agresszív emberek győzik meg a többi, szintén egyszerű, de kevésbé agresszív embert a maguk hülyeségeiről. Mindig mindenki mindennek a szakértője, mindenki virológus, mindenki politológus, mostanság pár napja mindenki Afganisztán-szakértő lett engem kivéve, aki korábbi írásomban is jeleztem, itt is jelzem: ez az ország nem igazán tartozik a szakterületemhez. Persze tanultam én Afganisztánról is, épp eleget, és frissítettem is a tanulmányaimat, de Kínával jóval többet foglalkoztam.
Ma mégsem Kínáról lesz szó, hanem Afganisztánról.
Éspedig azért, mert minden politikus csizmadia és állástalan sulyokvető bajnok elkezdte harsogni a véleményét az „afgán népről” (ami nem létezik így, ilyen formában, legfeljebb annyi igaz, hogy a népesség 42%-át kitevő pashtuk adták az ország nevét), az „afgán milliókról”, amik el fogják özönleni a világot (nem fogják, nincs hogyan – Afganisztán nagyon messze fekszik, onnan kijutni is repülőgéppel még a legkönnyebb, azok meg nem szállítanak el milliókat, maximum százezres emigrációt tudok elképzelni, azt is inkább az Afganisztánnal szomszédos országokba, Üzbegisztánba, Tádzsikisztánba, Iránba), a „megváltozott, békés tálibokról” és a „most már felvirágzó, konzervatív Afganisztánról”, szóval akkor én most nagyon kivonatosan és vázlatosan ismertetném az afgán történelmet. Hogy legalább lássák, mihez akarnak ők érteni. Forrásként a Múlt-kor magazin egyik húsz évvel ezelőtti lajstromát használom, hogy ne tévedjek.
Akkor kezdjük az ősidőkkel.
Kr. e. III. évezred. A fél-afganisztáni Mundigak a korai városi civilizáció virágkorát példázza (erődített város, mezőgazdaság, állattenyésztés, kereskedelem: lazúrkő, kerámia, luxustárgyak). Ez körülbelül a Harappa-kultúra időszaka, ámde jött a fordulat.
Kr. e. II. évezred. Az afganisztáni térségbe indo-iráni eredetű népesség vándorolt be (állattartó félnomád életforma). Akkor a korai városi kultúrának lőttek is. Nyíllal lőttek.
Kr. e. II/I. évezred fordulója. A területet északon és északkeleten dard törzsek, nyugaton és délen kelet-iráni törzsek vették birtokukba és asszimilálták a korábbi őslakosságot. Azt a népességet asszimilálták tehát, amely korábban a még korábbiak városait égette fel. És ha nem asszimilálódtak, belepusztultak.
Kr. e. 530 körül. A perzsa Nagy Kűrosz (559-529) birodalmához csatolta Afganisztán területét és azt Dareiosz (552-529) szatrapeiákká szervezte. Hohó, ez már bőven az írott történelem kora! Kétszáz évig tartott a perzsa uralom, mikor is Kr. e. 330-329-ben Nagy Sándor meghódította a Perzsa Birodalom területeit, köztük Afganisztánt. A hellénizmus elérte ezt a területet. De csak pár évig tartott ez a világ, mert Kr. e. 323-ban Nagy Sándor halála után a keleti tartományok részben a Szeleukidák uralma alá kerültek, részben 305 után az észak-indiai Maurja Birodalom részei lettek. Mígnem eljött Kr. e. 140. Baktria szeleukida szatrapája saját királyságot hozott létre, ahol sajátos módon keveredtek a görög és az indiai kultúra elemei. Azt hinnénk, jött egy kis nyugalom. Dehogy jött. Később, jött, amikor a Kr. u. 1–3. században Afganisztán Kaniska kusán király 78-144) birodalmához tartozott. Ekkor indul meg Indiából a buddhizmus térhódítása. És akkoriak lehettek a bámijáni buddha-szobrok is, amiket a víg tálibok a múltkorában mulatságból és vallási fanatizmusból szétlőttek.
4.század eleje. A kusán királyok állama a Szaszanidák csapásai alatt széthullt.
5. század. A heftaliták (fehér hunok) hódították meg a területet és az Észak-Indiát, Kelet-Turkesztánt és Közép-Ázsia más területeit is uralmuk alatt tartó birodalmukhoz csatolták.
És a történtek ellenére még mindig lakott volt a terület!
565. A heftalita állam bukása után Afganisztán területén több kisebb vazallus állam állt fenn, amelyek a Türk Kaganátusnak vagy a perzsa Szaszanidáknak adóztak. A Türk kaganátus azonban keletről a felemelkedő Tang-dinasztia, nyugatról a muzulmán hatalmak csapásai alatt felmorzsolódott, így aztán elkerülhetetlenül bekövetkezett, miszerint 642-ben a kadiszijai és nehávendi csatákban az arabok legyőzték a perzsákat; a Szaszanida Birodalom széthullott, Afganisztán nyugati fele arab fennhatóság alá került. Az arab hódítás után Afganisztán a kalifátus része lett és megkezdődött az iszlamizálódás négy évszázados folyamata. De ez végre hozott egy kis békét és fejlődést is.
9-10. század. Az arab Táhirida-, Szaffárida- és Számánida-dinasztia uralma a térségben. Fejlődött a kézműipar, a kereskedelem, a városok.
977-1187. Afganisztán egy iszlám vallású (szunnita) türk dinasztia, a Ghaznavidák (nevüket a Kabultól 145 kilométerre fekvő Gazniról kapták) államának magvát alkotta. A birodalom fénykorában, a 11. század elején a mai Irán keleti részét, Afganisztánt, Pakisztánt és India egyes területeit is magában foglalta. A ghaznavidákat legyőző szeldzsuk törökök birodalmába a mai Afganisztán nyugati részei is beletartoztak. De még ez sem tartott sokáig.
1219 A Dzsingisz kán vezette mongolok lerohanták Afganisztánt. A 13. század folyamán a mongol betörések hosszú időre visszavetették a gazdasági és kulturális fejlődést. 1300 körül Afganisztán a mongol eredetű, de ekkorra már iszlám vallású Ilhánida-dinasztia fennhatósága alá tartozott.
1383. A mongolok földig rombolták Herát városát.
1405-1506. Herát lett Timur Lenk halála után a timuridák birodalmának fővárosa, kereskedelmi csomópont, a tudomány és kultúra központja, híres építészettel és miniatűrfestészettel. Tehát figyeljük meg: a mongolok előbb porig rombolták Herátot, aztán újjáépítették és fővárossá tették. Nekem gyanús, hogy ezek a mongolok korabeli ingatlanfejlesztésre adták a fejüket.
16. század eleje. A nyugati területek a Szafavidák uralma alá kerültek.
1504. Kabulban telepedett le Bábur (1483-1530), a mongol hódítók egyik közvetlen leszármazottja. 1522-ben elfoglalta Herátot, 1526-tól meghódította Indiát, majd megalapította a nagymogul dinasztiát, amely a 18. századig Afganisztán nagy részét uralta. Báburt 1530-ban Kabulban temették el. Halála után a Mogul Birodalom és a Szafavida Irán osztozott Afganisztán területén.
De nem sokáig, mert 1672–75 között bekövetkezett az afgán törzsek összefogása és felkelése a nagymogulok ellen. Majd 1709-ben fellázadtak a Szafavidák ellen is. Időközben a perzsa Nadir sah elhódította a területet a moguloktól. Ámde Nadir főtestőre, a pastu törzsből származó Ahmad Abdáli kán az iráni hadsereg afgán egységeit Kandahárba vezette, ahol a törzsi gyűlés Ahmad Durráni néven sahhá választotta. Durráni megszilárdította hatalmát Afganisztán fölött és egyesítette az országot. Hódító háborúkkal hatalmát kiterjesztette Kasmírra, Pandzsábra, Beludzsisztánra, sőt Üzbegisztán és Tádzsikisztán egyes területeire is. Ekkortól beszélünk önálló afgán államiságról. De nem sokáig.
1772. Durráni halála után a birodalom a szűnni nem akaró törzsi és családi viszályok, valamint Oroszország és Nagy-Britannia törekvései következtében összeomlott. A 19. század elején az afgánok elveszítették indiai és iráni hódításaikat is. 1818-tól pedig az erősödő trónviszályok és belharcok következtében az ország négy önálló fejedelemségre bomlott: Herát, Kabul, Kandahár és Pesavár területén. 1826-ban Doszt Muhammad emír uralkodásával a központi helyen lévő, katonailag legerősebb kabuli fejedelemség lett a vezető hatalom, 1850-55-ben az üzbég és tádzsik kánságokat, 1855-ben Kandahárt, 1863-ban Herátot vonta uralma alá, de az ország újraegyesítésére csak utódai alatt került sor.
És akkor jöttek a britek. Nekik stratégiai szempontból volt fontos a terület, hiszen a legjobb helyen feküdt, Perzsia, India, Oroszország és Kína között. Az első afgán háborújuk (1839-1842) szerencsétlenül végződött: a tizenötezres bevonuló erőből összesen egy, súlyosan sebesült katonaorvos menekült meg. Azonban a britekenek kegyetlenül jó az emlékezetük és az ilyesmit nem bocsátják meg: 1879-ben visszamentek, és kikényszerítették a gandamaki szerződést(1879), amely többek között biztosította a brit ellenőrzést Afganisztán külkapcsolatai felett. Az afgánok ellenállása népi háborúban bontakozott ki, a maiwandi csatában megsemmisült még egy brit hadsereg (1880. július). Ezek után orosz–brit határmegállapító bizottság rögzítette Afganisztán északnyugati határait. 1893-ban aláírták a Durand-szerződést. Ennek értelmében Nagy-Britannia az ország délkeleti részét indiai gyarmati birtokaihoz (a későbbi Pakisztánhoz) csatolta, ezzel kettéosztotta a pastu területeket.
1895-97. A pastuk felkeltek a területeiket kettéosztó szerződés ellen. A britek véres megtorlásokkal sem tudták megtörni a felkelést.
1907. Orosz–brit szerződésben Afganisztánt brit befolyási övezetté minősítették, Abdurrahman emír ezt nem hagyta jóvá, a szerződést mégis érvényesnek tekintették.
1919. A függetlenségért küzdő ifjúafgán mozgalom képviselője, Amanullah jutott hatalomra. Kinyilvánította az ország függetlenségét. A harmadik angol-afgán háborút lezáró ravalpindi szerződésben augusztus 9-én a britek elismerték Afganisztán önállóságát.
1920-as évek. Az ország megkezdte külkapcsolatainak kiépítését (barátsági szerződés Szovjet-Oroszországgal, Törökországgal, Iránnal) és belpolitikájának modernizálását. (Rabszolga-kereskedelem megszüntetése, belső vámok eltörlése, az iskolaügy és az igazságszolgáltatás állami kézbe vétele, közteherviselés bevezetése, az első alkotmány kihirdetése.)
1926. Semlegességi és megnemtámadási szerződés a Szovjetunióval. Jé, nahát – volt ilyen! Valaki mintha nem tartotta volna be később.
1928-29. A törzsi arisztokrácia vezetésével felkelés tört ki, Amanullah-t száműzetésbe kényszerítették. A belpolitikai feszültség, kezdődő polgárháború időszakát a függetlenségi háborúban népszerűséget szerzett Muhammad Nadir kán zárta le, aki csapataival Kabulba vonult és ott sahhá kiáltatta ki magát. Nadir sah folytatta Amanullah reformjait, meggyilkolása (1933) után fia, Zahir sah követte politikáját. Az 1930-as évektől az afgán monarchia óvatos, mérsékelt politikája stabilitást hozott az országnak. A második világháborúban Afganisztán semleges maradt, ami jó ötletnek bizonyul, mert így 1946-ban minden nehézség nélkül vették fel az ENSZ-be.
Innen már nem folytatom, mert ez már legújabb kori történelem lenne, amit mindenki kedvére politizálhatna át, amúgy is inkább az volt a szándékom, hogy mutassam meg: miről mondanak sommásan véleményt az önjelölt kommentelők, mit kéne tudni ahhoz, hogy egyáltalán nézeteik alakulhassanak ki a térségről. Illetve, ezek csak címszavak, ezek mindegyikéről kéne egyáltalán olvasni valamit vagy inkább több valamit, évek, évtizedek munkájával, hogy alapja is legyen annak a véleménynek, ami most a semmiből születik, de annál markánsabb vagy penetránsabb.
És lefogadom, hogy akad majd, aki azt követeli, hogy fogalmazzam meg egyszerűbben a dolgokat, mert ez így őt nem érdekli. Ha nem érdekli: hallgasson. Ennél egyszerűbben már nem lehet.
Olyan is lesz majd, aki reklamálni fogja, hogy ez az írás túl hosszú, nincs türelme elolvasni. Kérem, akkor tessék elképzelni ugyanilyen terjedelemben a magyar történelmet: sértés volna így megkurtítani, nem igaz?
Négy-ötezer év történelmét ennél rövidebben nem lehet közreadni, ezért is nagy köszönetemet kell kifejeznem a Múlt-kornak, hogy húsz évvel ezelőtt megírták ezt az egyetlen, nyilvánosan is elérhető magyar nyelvű afgán kronológiát. Enélkül harminc könyvből kéne összeszednem, és ahogy magamat ismerem, egy harmincegyedik lenne belőle.
Mindegy, véleménye, mégpedig lesújtó véleménye mindenkinek lesz, főleg azoknak, akik most hallanak először arról, hogy Afganisztánnak egyáltalán van történelme. Ezen nem tudok segíteni.
Ugyanis a kommenthuszárok közössége a Mindenhatónál is okosabb, és ezt bizonyítani is tudom.
Isten ugyanis mindent tud.
Ők mindent jobban tudnak.