Sok mindent nem értek én, de a legkevésbé azt a valamit, amit magyar diplomáciának neveznek.
Ugyan Szijjártó Péter KüKüm-miniszter (ez a hivatalos rövidítése a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak) most két hétig energiatakarékos üzemmódban működött, a helyettese, Magyar Levente államtitkár kommunikált távollétében, de bár elő ne került volna.
Ugyanis nyilatkozott. És abból, amit mondott, elég sok minden kiderült, többek között az is, hogy én itt, Budapesten, a nyóckerből többet tudok a kabuli helyzetről, mint ő, akinek pedig ez volna a legfontosabb foglalkozása. Persze könnyű nekem én igyekszem komolyan venni a munkámat és utóbbi héten bizony inkább fordítottam naponta 12-16 órákat az informálódásra, dokumentációra, forráskutatásra és -kritikára, mint kevesebbet: Szijjártóról nem tudjuk, hol járt, két hétig csak fociról posztolt a közösségi oldalán, azt is keveset, sőt tulajdonképpen augusztus ötödikén kommunikált utoljára politikáról – szerintem vadászni volt, mert ma munkába állt és azonnal lőtt is egy bakot.
A bak kapitális, mert olyan nyilatkozatot adott ki – már megint – az afganisztáni helyzetről és a kabuli evakuációról, ami a nemzetközi diplomáciában felér egy arculcsapással. Egészen konkrétan az Egyesült Államok arcul csapásával, pedig van most nekik elég bajuk, viszont igen jó a memóriájuk, és az biztos, hogy meg fogják jegyezni a magyar miniszter szavait, hogy alkalomadtán méltó választ adjanak rá. De lássuk az MTI-hírt – szándékosan az MTI-t idézem, engem ne vádoljanak azzal, hogy „nem is azt mondta” – mégis, miket beszélt?
„Budapest, 2021. augusztus 23., hétfő (MTI) – Magyarország 110 százalékig lojális, megbízható partnerként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során, ezért ezt várja el szövetségeseitől is, ami azonban nem minden esetben valósul meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy előző éjszaka megérkezett Budapestre a mentőakcióban részt vevő első repülőgép, 173 emberrel a fedélzetén, akiknek egy jelentős részét amerikai és osztrák kérésre szállították el.
Leszögezte, cserébe a kormány azt várja el, hogy a szövetségesek, köztük a kabuli repülőtér felügyeletét ellátó amerikai katonák, ne gátolják a Magyarország által kihozni kívánt emberek bejutását a légikikötő területére, ahogyan ez az elmúlt időszakban többször megtörtént.
Szijjártó elfogadhatatlannak nevezte az ezzel kapcsolatos érvelést, miszerint a túl nagy tömeg miatt akadályozták meg a bejutást.
„Mi nem növeljük a tömeget, ott a gépünk, bemennek az emberek, és felszállnak. Nem várakozni akarjuk bevinni oda az embereket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy több csatornán is jelezték a problémát, és van is előrelépés, de fontos, hogy még rugalmasabb legyen az együttműködés.
Arról is beszámolt, hogy vannak magyar katonák a terepen, akik segítik az érintettek azonosítását, bejutását. Mint mondta, a kimenekítendő magyar állampolgárok mellett százas nagyságrendben vannak olyan helyiek is, akik a magyar katonai kontingenst segítették személyesen az elmúlt években.
„Természetesen őket bajtársként kell kezelnünk, az ő kimentésükön is folyamatosan dolgozunk. Kizárólag a honvédelmi minisztérium által beazonosított, a magyar katonákkal együttműködő, velük együtt dolgozó, őket segítő emberekről és családjaikról lehet szó” – fogalmazott.
Végezetül úgy vélekedett, hogy mindenekelőtt az emberéletek mentésére kell összpontosítani, utána lehet beszélni a történtek kapcsán erkölcsi kötelességekről, illetve arról, hogy mi okozta az afganisztáni nemzetközi beavatkozás totális kudarcát.” (MTI)
Nem tudom, látott-e már evakuációt, ilyen hosszút én sem, másfélét igen. Az olyankor a helyzet, hogy nem a diplomáciai testület dönti el, kiket és milyen ütemben engednek fel a gépekre, hanem a hadsereg és az adott állapotok: tulajdonképpen a pillanatnyilag jelen lévő erők tiszti és altiszti karától függ, mennyire eredményesen tudják kezelni a pánikba esett tömeget, meg természetesen a körülményektől. Tehát odamehetne rendelkezni akár maga az Egyesült Államok védelmi minisztere is, ha olyan a helyzet és ha G. I. Joe sem áll a helyzet magaslatán, őrá sem hallgatnának. Viszont ha G. I. Joe-nak helyén a szíve és az esze, nem lesz baj, és többnyire azért a helyén van.
Megint más kérdés, hogy arra a repülőtérre mostanság nem lehet csak úgy besétálni. Napok óta írom, tehát viszonylag biztosan lehet tudni, hogy az evakuálandó személyeket biztonságos gyülekezési pontokon koncentrálják, és helikopterrel szállítják a kifutókra, pont így akarják megelőzni a gépek megrohanását, ami az első napokban sokszor előfordult, tragikus következményekkel. Az a csoda, hogy a most kimentett 173 személy eljutott a géphez a hagyományos módon. Ez viszont már függ a helyi erők parancsnokságától is – mármint, hogy kik kerülhetnek fel a helikopterekre – a diplomáciai testülettől is, csak utána kellett volna nézni, mik az érvényes rendelkezések pillanatnyilag és alkalmazkodni hozzájuk. Nyilván az a közönség, amelynek a külügyminiszter előadása zajlott, érzéketlen az ilyen részletekre. Az annak tapsol, hogy „fúj, gonosz jenkik”, de azért tények is vannak ezen a világon.
Méghozzá kellemetlen tények. Ugyanis nézzük csak, mit tudunk a hozzánk érkezett 96 afgán állampolgár jelenlegi sorsáról? Akiket bajtársként kezelünk, hiszen miattunk kerültek bajba?
„Megérkezett az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kezelésében álló röszkei objektumba az afganisztáni tálib hatalomátvételt követően megtorlással fenyegetett, Magyarországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő, Afganisztánból kimenekített 96 afgán állampolgár – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az érintett afgán állampolgárok közül a legidősebb betöltötte a 64 életévét, a legfiatalabb 144 napja született.
Valamennyien hatósági karanténba kerültek, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik.
Érkezésüket követően személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak. Megkezdődött orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése – áll a belügyi tárca közleményében.” (MTI)
Tetszenek tudni, mi az az „Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kezelésében álló röszkei objektum”? Az a bizonyos röszkei tranzitzóna, amit tavaly májusban egy uniós ítélet miatt bezártak, lényegében azért, mert a tranzitzónás elhelyezés szabadságelvonásnak minősült, ugyanis az érintettek jogszerűen semmilyen irányba nem távozhattak. Magyarországra sem, Szerbiába sem, máshova sem. Az Európai Bíróság ugyan azt akarta elérni a döntésével, hogy a jogszerűtlen állapotok szűnjenek meg, de nekünk olcsóbb és egyszerűbb volt inkább bezárni a tranzitzónákat, így a röszkeit is.
Most oda került ez a 96 ember, ha nem is fogolyként, de karanténba. Annyi vigasztaló ugyan, hogy legalább hideg élelmet kaptak és meleg ruhákat is adnak majd nekik – jelezném az illetékeseknek, hogy számukra nem lesz újdonság a hó, Afganisztán nem trópusi ország – a hideg élelem az öt hónapos karonülőnek mondjuk még felesleges, de szokja a kiképzést (nyilván kap majd tisztességes ellátást is).
Azért… ha ezek az emberek a bajtársaink és a bajtársaink családtagjai – mert azok! – mégsem egy volt menekülttáborba kellett volna őket besuvasztani. Amikor Venezuelából érkeztek hozzánk menekültek, és igenis be kellett fogadni őket, az emberség nevében, bezzeg nem zártuk őket sehová, sőt, igyekeztünk segíteni rajtuk (egyike volt ez a mostani kormányzat ritka, humanista cselekedeteinek). Bár annak is volt egy alapfeltétele: csak azokat fogadtuk, akiknek voltak magyar felmenői. Mármost esetünkben háromféle volt magyar állampolgár fordulhatott elő felmenőként: azok akik a vészkorszak elől menekültek oda, azok, akik a koalíciós időkben jutottak el Venezuelába és az 1956-os emigráció tagjai. Nem lehet és nem is érdemes válogatni a felmenők miatt, és a magam részéről inkább minden jelentkezőt befogadtam volna, de az én vagyok. Mindenesetre a venezuelaiakat befogadtuk – összesen háromszáz embert – és nem bántuk meg, semmi rosszat nem tettek, dolgos, becsületes emberek. Emlékeim szerint, aki nem talált elhelyezést, azt a gárdonyi Sport Hotelben helyezték el, viszonylag szerény, de tisztességes körülmények között.
Szóval, nem menekülttáborban, tranzitzónában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érdemelték meg a segítséget, ellenkezőleg – azt, hogy az afgánok, akik életveszélyt vállaltak miattunk szintén megérdemelnének ugyanennyit.
Még, ha nincsenek is magyar felmenőik.
Bár a múltkorában, tavaly nyáron Kásler miniszter bejelentette volt, miszerint az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt.
Szóval, azért lehetnek közös őseink, sőt, mi több. Sosem lehet tudni, melyik afgán rokona hajdani királyainknak.
Több jóindulatot érdemelnének. És nem az Árpád-ház miatt. Az ebben az esetben mellékes, Káslerrel együtt.
Azért, mert az életüket kockáztatták értünk.
Miért van az, hogy amikor valami jót teszünk, azt is képesek vagyunk így vagy amúgy elrontani?