Undorító és mindenképpen nagyon kényes ügyről kell írnom ma. Ilyesmivel a Zóna nem is szokott foglalkozni, de most muszáj, mert sajtóügyekkel viszont igen, és ez valóságos sajtó-belügy: bár a legmocskosabbak közül való. Úgy tűnik, a Pesti Srácoknak semmi sem szent.
A történet főszereplőjét, Lovas Zoltánt én magam körülbelül harminckét éve ismerem, ugyanis a rendszerváltás egyik meghatározó alakja volt, kulcsfigurája az eredeti Fekete Doboznak, alapítója a Magyar Narancsnak és ő forgatott – legendás, vadkeleti kalandok közepette – dokumentumfilmet annak a korszaknak a legnagyobb botrányáról, amit az utókor csak Dunagate-nek nevez.
Ha valaki nem emlékezne rá: arról volt szó, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szolgálata titkos eszközökkel és módszerekkel nyomozást folytatott ellenzéki pártokkal, szervezetekkel szemben, annak ellenére, hogy az 1989. október 23-án elfogadott új alkotmány alapján ez már illegális, sőt, alkotmánysértő tevékenységnek minősült. Mikor pedig érezték, hogy forrósodik a lábuk alatt a talaj, az erre vonatkozó iratokat elkezdték megsemmisíteni: azonban Végvári József őrnagy értesítette erről a Fekete Dobozt és sikerült annyi anyagot kimenteni, hogy feljelentést tegyenek a megfigyeltek. Az ügy következményeképp Horváth István belügyminiszter lemondásra kényszerült.
De ezer és egy más helyzetben is kockáztatta életét, testi épségét a munka kedvéért Prágától Hegyi-Karabahig.
Később is sokszor találkoztunk, egy időben – a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozások idején – minden nap. Utána már ritkábban, nem volt túl szoros a mi ismeretségünk soha, de mindig jó viszonyban maradtunk. Elmondható, hogy Lovas Zoltán nem csak a rendszerváltásnak, de a későbbi idők magyar sajtójának is legendás alakja, a szó legjobb értelmében.
Örültem is, mikor tegnap üzenetet kaptam tőle, hiszen rég nem beszéltünk – aztán már nem örültem annyira, mert megtudtam, miért keres. Kevés emberrel esett meg olyan jogtiprás sajtó útján, mint ővele.
Inkább mutatom, amit írt, mert később nyilvánosan is közzétette.
„Most jutott el hozzám az, amit a Fidesz egyik kedvenc orgánuma, a Pesti Srácok című kiadvány közzétett, bizonyos Füssy Angéla nevezetű úrhölgy égisze alatt… Ennek során az általam a Facebookon közzétett, a családom egyik örömteli pillanatát elképesztő módon meghamisították, és bemocskolták. Komolyan nem tudom ilyenkor mi a teendő. (…) Pereskedni? Ezekkel? Minden esetre álljon itt ez a poszt, hogy a fidesz miképpen működik, hazudik, és hogy a magát a család barátjának mondó párt sajtója miképpen gázol bele a legszentebb családi értékekbe…
kép 1: a Pesti Srácok cikke, benne az oldalamról ellopott képpel, és a hozzá fabrikált mocskos szöveggel…
kép 2: az eredeti kép, amit a Facebookon osztottam meg, s amelyen az látható, hogy legkisebb fiam Tomi a kezemben van, és hogy középső fiam Márton is velünk van egy esti fürdetésnél…”
És valóban. Tegnap délután még magam is láttam az írást eredeti formájában, amiben szerepelt a kép fölött egy mondat, mely szerint a fotón homoszexuálisok láthatóak, akik pár hónapja fogadtak örökbe egy újszülöttet. Ez azóta eltűnt, a fotót is leszedték, de ezzel semmi sincs jóvá téve. Ugyanis Lovas Zoltán – érthető módon – tehetetlen dühében világgá kiáltotta a haragját, mire fel az inkriminált írás szerzője, Füssy Angéla privát üzenetben bocsánatot kért tőle.
„Tisztelt Lovas Zoltán! Most jutott el hozzám a posztja és szembesültem a tévedésemmel. Több mint 20 éves újságírói pályafutásom során nem sokszor fordult elő, de ha tévedtem, mindig beismertem és elnézést kértem. Ezt teszem ez úttal is – és a legtöbb erő meg bátorság ehhez kell, elismerni azt is ha hibázunk és tudni bocsánatot kérni. A cikk azért született, mert százak estek neki a privát véleményéért egy református lelkésznek, fia (akiről immár kiderül számomra is, hogy a fia) csúnya kommenttel illette, sőt, megosztva a lelkész posztját, durva kommenttel uszított a tiszteletes ellen. Szivárványos profilja arra késztetett, hogy megnyissam az oldalát. Számos posztot visszanézve, ismeretlenül mint külső szemlélőnek nem úgy jött le, hogy apa, fiú, unoka kapcsolatban vannak. Anyát nem láttam egyetlen fotón sem, csak zsinórban kettejüket a babával, ezért értettem félre. Mivel az arcokat kimaszkoltam, túl sokan talán nem ismerték fel önöket. Ettől függetlenül hibáztam, ezért a bocsánatát kérem és ezt nyilvánosan is megteszem.”
És az örökbefogadást meg a pár hónapot honnan szedte? A saját kútfejéből, írt egy kisebb novellát a lopott képhez. Ez az egész kapásból nem is tudom megmondani, hány paragrafusát sérti a Ptk.-nak, a képmással való visszaéléstől a személyes jó hírhez való jog megsértéséig. És bőven akadna még vádpont. De ne legyünk olyanok, mint ők, legyünk tárgyilagosak: ma délelőttre annyit valóban megtettek, hogy a fotót levették, a mondatot kihúzták és az írás alatt – mely egyébként július 12-én jelent meg, csak Lovas Zoltán nem vette észre akkor – közöltek pár sort, melyek szerint:
„Frissítés: Cikkünkben a megjelenéskor téves illusztráció szerepelt. Bár az azon szereplő személyeket felismerhetetlenné tettük, utólag is elnézésüket kérjük.”
„Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet”
Még magam is foglalkoztam akkor ezzel a történettel, itt, a Zónán. De hagyjuk az ügyet, hagyjuk a lelkészt és a plakátját, nézzük azt, amivel most van dolgunk. A hölgy magánüzenetében érdekesen mentegetőzött (Lovas Zoltán engedélyével közlöm szavait).
„A cikkből a kèpet és az ominózus mondatot töröltem. Sajnos az időt visszapörgetni nem tudom. Hibáztam. Beismertem és bocsánatot kértem. Nem tudok ennél többet tenni. Hivatalos oldalamra is kiírtam a tévedésem és megkövettem. Ha ez nem elég menjünk bíróságra. Fenyegetőzni felesleges szerintem önhöz sem méltó.”
Valóban, ebből bírósági ügy is lesz, már csak egy ecsetvonás hiányzik az összképről: Füssy Angéla a saját Facebook-oldalán is közölte a történteket (ez mégis bizonyos tartásra vall, vagy, egyes hírek szerint, főnöki ráhatásra), de ott találunk egy érdekes mondatot az eddigieken kívül:
„A tévedés kizárólag az én hibámból történt, a szerkesztőségben az eredeti fotót nem is látták, csak a már maszkoltat, tehát a felelősség is kizárólag az enyém az ügyben.”
Ezt viszont nehezen hiszem el, ugyanis még az olyan kis cégeknél is, mint a Zóna, alapelv: szerkesztői engedély nélkül semmi sem „mehet ki”, nem jelenhet meg! Nagyobbaknál meg főleg nem. Ennek több oka is van, az egyik legfőbb pont a sajtóperek lehetősége, ugyanis a magyar jog első körben a lapot teszi felelőssé, ahol a problémás anyag megjelent, és annak felelős (vagy felelőtlen) szerkesztőjét, tulajdonosát, üzemeltetőjét, lapigazgatóját, amijük van nekik. Ez a személy a Pesti Srácoknál Stefka István lapigazgató. Füssy Angéla főmunkatárs a lapnál. De ezzel a mondattal magára akarta vállalni a felelősséget egy várható perben, csak nem fog menni, mert a jog nem így működik.
Egy olyan, meglehetősen előítéletes társadalomban, mint a miénk elég komoly rágalom valakiről azt terjeszteni, hogy homoszexuális. Mostanság főleg az. Ha alaposabban belegondolunk, a következő kérdések merülnek fel:
-
- Ezen túl minden gyerekére, unokájára büszke szülő, nagyszülő, aki nem homofób (vagy akár csak egyszer is kitett bármit, ami szivárványos) számíthat arra, hogy a Pesti Srácok megtámadja és pedofilnak nevezi? Mert manapság a szivárványos képkeret vagy jelvény nem azt jelenti, hogy az illető meleg. Azt jelenti, hogy az illető nem homofób.
- A gyermekeket örökbe fogadó valóban meleg párok számíthatnak arra, hogy kiszerkesztik őket ugyanezzel a váddal?
- Bárki, aki félrészegen összeölelkezett mondjuk egy meccsen vagy koncerten a haverjaival és valaha kitett valami szivárványosat, számíthat arra, hogy illusztrációja lesz a melegségnek a kormánymédiában?
- Bárki bárkit megrágalmazhat, és megússza, ha a Pesti Srácokban teszi ezt belső főmunkatársként és utána bocsánatot kér?
Igen, a képet törölték.
Igen, a szerző magánlevélben is, a Facebook-oldalán nyilvánosan is elnézést kért.
Az idő kerekét valóban nem lehet visszaforgatni, de értsük meg: nem erről van szó.
Arról van szó, hogy szintet lépett a politikai aljasság, már családi fotókat sajátítanak ki, használnak fel propaganda céljára.
Arról, hogy gátlástalanul elveszik, ami a szemük elé kerül és mindenen átgázolva harcolnak egy hazug, önmagának is ellentmondó gyűlöletpolitika érdekében.
Arról, hogy ilyen esetben minimum bírság jár a hazugságért és helyesbítés közlése volna kötelező, ami legalább annyi ideig kell a lapfelületen szerepeljen, amíg a jogsértő tartalom eredeti formájában elérhető volt, tehát mintegy másfél hónapig.
Arról, hogy senkinek nem használjuk fel a családi fotóit. Nem költünk róla rablómeséket, ez eddig még a magyar politikában sem volt szokásos, főleg nem olyanok esetében, akik maguk nem is aktív politikusok.
A szerző a húsz éves szakmai gyakorlatáról beszél. Nekem harmincnál több van, Lovas Zoltánnak negyvennél is több. Tudja a szerző, hogy ő egy olyan embert rágalmazott, aki 1989 decemberétől a Fidesz országos sajtófőnöke is volt olyan fél évig? Tovább nem, és ma már nem is vállalná (ma már én sem vennék részt a Fidesz Tolna megyei csoportjának megalapításában, akkor megtettem, később ki is zártak), tudja, hogy kivel áll szemben? De ha nyugalmazott síngörbítő volna, közéleti múlt nélkül, ilyent akkor sem teszünk.
A Pesti Srácok „oknyomozó” portálnak nevezi magát (a Google-keresésben így jelenik meg). Annyit sem sikerült kioknyomozni, hogy a képen szereplők milyen családi viszonyban állnak egymással – minden bizonnyal azért, mert nem is nézett utána senki. Jól volt az úgy, kicsit kitakarták az arcokat (nem nagyon) és szóljon az eleje, „dögöljön bele a libsi”.
Az orgánum impresszumában van egy csinos kis mondat.
„Ahol alacsonyan szállnak a sallerek. És ahol nincs íróasztalfiók. Mert ami odakerülne, az itt megjelenik.”
Ennek kár volt megjelennie, maradhatott volna a fiókban. De, mint írják, az nincs nekik.
Kérem: így állunk. A szakma nevében én érzek szekunder szégyent a történtek miatt, pedig hát csak ismertetem a történteket, még ítéletet sem hozok felettük.
Apropó, ítélet. Kérem a kedves és kedvetlen olvasókat, hogy jelen írásom alatt semmiféle módon ne minősítsék a Pesti Srácok főmunkatársát, ne is kívánjanak neki semmit, bízzanak mindent a független magyar bíróságra, ugyanis a hölgy perelős. Tett már feljelentést kommentekért.
Ne mondjanak róla semmit.
Azért viszont nem felelek, hogy a tények ismeretében ki mit gondol felőle és lapja felől.
Gondolni még szabad.
Bármit.
(Címlapfotó: balra a „kitakart” kép, jobbra az eredeti, amit engedély nélkül felhasználtak)