Lassan már be sem engedik az embert a rosszabb hírű késdobálókba, ha nincs lovagkeresztje. A jobb hírűekbe még csak-csak besurranhatunk plecsni nélkül is, hanem a valódi becsületsüllyesztőkben lovagkereszt nélkül kívül tágasabb. De van is ám becsülete ennek az érdemrendnek!
Mikor Bayer Zsolt kapta meg, mindenki visszaadta a magáét, aki ezt nem szenvedhette, mikor Raffay Ernő kapta (tavaly) már nagyon kényelmetlen viseletté kezdett válni, idén, hogy Huth Gergely és Kálomista Gábor is hozzájutott, jóérzésű ember már csak négy fal között viseli, ha még megvan neki, csak ott meg nincs semmi értelme. Persze, ennek is van gyógyszere, G. B. Shaw mondta, miszerint:
„Kitüntetést visszautasítani nem lehet. Élj úgy, hogy ne kapd meg.”
Ez a valódi megoldás a lovagkereszt problémájára, de még így is előfordulhat, hogy véletlenül, mintegy balesetként az ember után hajítják és eltalálják vele. De az is hétszentség, hogy dr. Gyárfás Ágnes nem véletlenül kapta a kitüntetést, hanem teljesen szándékosan adták neki. Meg is szolgálta, nem mondom, legalább annyira meg, mint Bayer, Raffay vagy Huth. Azt nem értem, hogyan nincs még sokaknak, akik őket is alul tudják múlni?
De lássuk, mit ismertek el dr. Gyárfás Ágnes esetében. Kásler miniszter szerint:
„a magyarság ősi kultúrájának, legendavilágának kutatása és bemutatása terén elért eredményei, valamint több évtizedes oktatásszervezői, illetve folyóirat-szerkesztői tevékenysége”
miatt volt múlhatatlanul fontos az a lovagkereszt. Hát, ezekkel nem volna sok baj, szép és hasznos mesterség mindegyik, csakhogy – a hal is énekes madár, ha van róla papírja. Dr. Gyárfás Ágnesnek van, de ő nem akárkinek a tanítványa, hanem Badiny Jós Ferencé. Szóval ahhoz, hogy teljes szépségében élvezhessük az ő munkásságát, előbb ejtenünk kell pár szót a tanítómesteréről is.
Ő a prózai Jorcsik Ferenc néven született, és 1946-ig semmi köze nem volt a tudományhoz, utána lett még annál is kevesebb, mert argentinai emigrációjában elkezdett a sumer-magyar rokonsággal foglalkozni. Mármost Argentina messze is van, magyarul sem beszéltek ott túl sokan, aki mégis, az nagyjából egy húron pendült Badinyval – most már emlegessük ezen a néven, mert így ismert – elhitték neki, hogy tudós ember, főleg, hogy valóban fel tudta mutatni a római Institutum Pontificum Biblicum oklevelét. Engedélyt is kapott a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen egy sumerológiai tanszék létesítésére 1966-ban, ott látott munkához. Csak címszavakban ismertetném a tanait:
- Jézus Krisztus párthus herceg volt, nem egy szegény zsidó család gyermeke
- A magyarok párthusok
- A parthusok sumerok
- A magyarok sumerok
- De legalábbis ugyanazon a nyelven beszélnek
- A Vatikán judaista (ez után kezdték nem szeretni a jezsuita egyetemen)
- Megalapította a Vatikántól független Magyar Egyházat, ami egyházközségek helyett „végvárakba” szerveződik
- Megalapította a Csína-barát mozgalmat (ő így hívta Kínát) és a Magyar Kultúrforradalom Mozgalmat, deklarálta, miszerint: „el kell pusztítani Magyarországon minden olyan elméletet, amelyik a magyarság kárát szolgálja. Elsősorban azokat kell tűzre vetni, amelyek hamisak. Ilyen a finnugor rokonság-elmélet is. Követnünk kell a Magyar Mao Ce-tungnak – Kossuth Lajosnak irányelveit.”
- Megalapította az „Ősi gyökér” című folyóiratot, ami máig megjelenik. Ennek később fontossága lesz.
Végül, mikor minden becsületből kikopott és már csak a zárt osztály portása fogadta a köszönését, hazajött, a felsőoktatási intézménynek nem minősülő miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen megalapította 1997-ben az ókori, közel-keleti és sumerológiai tanszéket, melynek tanszékvezető egyetemi tanára volt 2007-be bekövetkezett elhunytáig.
Életéből két fontos dolgot érdemes megjegyeznünk: az egyik, hogy akkor megvan, kitől származik a „Jézus,a párthus herceg”-elmélet vagy inkább maszlag, a másik meg, hogy nem véletlen, miszerint Raffay, Szakács Árpád és társaik kultúrharca a kínai kulturális forradalomra emlékeztet minket: ezek az urak és hölgyek is lelkes hívei Badiny tanításainak. Nála ért össze a maoista Vörös Gárda a magyar nacionalizmussal.
Ha ezt így szép alaposan átnyálaztuk, térjünk rá dr. Gyárfás Ágnes érdemeire. Ezek közül a legfontosabb, hogy ő a Miskolci Bölcsész Egyesület alapító elnöke és az Ősi gyökér aktív főszerkesztője. Az örökös főszerkesztő Badiny, de ő síron túlról nehezen bír szerkeszteni, bár ahogy a sajtóterméket elnézem, időnként sikerül neki. A Miskolci Bölcsész Egyesület magát Nagy Lajos Király Egyetemnek hívja, de ettől még nem egyetem és nem is adhat egyetemi végzettséget – számtalan problémájuk akadt az elmúlt évtizedek folyamán, mikor az általuk adott „certificatio” birtokában a náluk végzettek megpróbáltak beiratkozni valamilyen posztgraduális képzésre. Akkor derült ki ugyanis, hogy ez nem diploma, hanem légypapír. Aki ezt az intézményt vezeti, annak csak kell tudnia róla, hogy becsapják a hallgatókat – de legyünk jóhiszeműek és tételezzük fel, hogy a kutató nem igazodik el a világ gyakorlati dolgaiban, nem tudja, hogy hiba van a kréta körül.
Tekintsük inkább eredményeit.
Hát, van mit. Azt a fél magyar sajtó felfedezte, hogy Wittner Máriával kettecskén szokták tisztogatni ima útján a Szent Korona auráját, emellé egyik tanulmányában értékes útmutatásokat is ad a jelkép átalakítására. Igen, az átalakítására. Persze, csak gondolatban. Azt írja:
„Mi, egyszerű magyar emberek nem cserélhetjük ki Zafírra az aquamarint, mert nem áll módunkban. Gondolatban azonban megtehetjük, gondoljunk négy zöld kőre s a gondolat teremtő ereje nem marad el, lehet, hogy erősebb, mint a valódi Zafíré, amelyet azonban reméljük, hamarosan visszakap a Koronánk.”
Rendben vanm csak azt nem értem, a „Zafír” miért nagybetű, az aquamarin mitől kicsi? De ugyanebben a tanulmányban tesz más meglepő kijelentéseket is:
„Őseink a kristályok erejének segítségével kommunikáltak és őrizték a régiek összegyűjtött tudását. Lófej formájú hatalmas kristálytömbökbe betáplálták kultúrkincseinket.”
Biztos, hogy a lónak a fejéről van szó? Bár őseink is már a még náluk is ősibbek tudását őrizték a kristályokban, ugyebár, egy-két ugrás és meg is érkezünk Lovecraft Nagy Öregjeihez. De micsoda kiváló háttértárat találtak ki, ha az ember lát valahol egy lófej formájú és méretű kristályt, azonnal tudnia kell, hogy abban ősi adatmentések vannak. Azonban még ezeknek is lehet ártani!
„Az asszír udvarba hurcolt héber írástudók megismerték a kristályos információ tárolás és előhívás technikáját, és asszír rendelkezésre írásba foglalták azokat. Valaki kitalálta, hogy ezáltal lehet minket megrontani, és közel ötezer év óta folyik ez a művelet. A szívünkön, lelki útjainkon át kapjuk a mérget. Ugyanis mindent fordítva írtak le, mint amit a lófő vagy a régi pecséthenger közölt.”
Egy kis antiszemitizmus sosem árthat, ugye, főleg, ha miskolci főbölcsész az ember. És belelát a múltnak abba a mélységes mély kútjába:
„Kr.e. 2000-től Agadekit már AKÁD-nak írják a Babilonba szivárgott zsidó írástudók, akik aztán a Kálok és Subirok hátrahagyott kultúráján kimunkálják a Babiloni műveltséget. Az ősi képjelírás gyökeivel kísérelik meg a saját nyelvüket írásba foglalni. Ez az a kultúra, ez a nyelv, amelyet Oppert sumirnak nevezett.”
Ez azért már egy másik tanulmánya, nem sajnáltam a fáradságot, hármat is elolvastam tőle, hogy tudjam, miről beszélek. Az orvosaim szerint ha rendszeresen szedem a porokat és betartom a diétát, csak évek kérdése és újra lábra állok ez után a három tanulmány után, de a jövőben tartózkodnom kell az ilyen öngyilkos vállalkozásoktól.
Akkor most nézzünk egy valódi csemegét a harmadik tanulmányból:
„A képeken láttunk stabil várat és forgóvárat, Illavárat. Jókai szerint Erdélyben is voltak Ilona-várak, melyeknek legfőbb építőanyaga az Ilona-üveg volt, s ezért a Nap forgatta. Magyar Adorján feltételezte rézborításukat, látott is ilyet Hollandiában. Magyar hímzéseken a forgató karnak emléke még látható.”
Mindez a „Tündérszép Ilona várának bevétele” című fejezetben található. Jól tetszenek érteni: a hölgy azt magyarázza, hogy Erdélyben léteztek kacsalábon forgó kristálypaloták, sőt, Hollandiában is, csak ott rézzel borították őket. Az egyelőre nem világos, hogy a Nap forgatta a palotát vagy a karral pörgették, mint a rulettkereket, de talán mindegy is. A titokzatos Ilona-üveg mibenlétét is kutatnom kellett, de végül a hölgy egy negyedik írásában rátaláltam a megfejtésre: az „Infántis Lacika” című meséről szólóban elárulja: az Ilona-üveg tulajdonképpen máriaüveg, muszkovit, másként: csillámkő. Kálium-alumínium hidroszilikát, azaz kálium- és alumíniumtartalmú szilikátásvány. Vékony, áttetsző lapokat lehet belőle hasítani, régen ezzel pótolták a szentképeken az üveget.
„De rendelkezett Tündérszép Ilona olyan forgóvárakkal, melyek kupoláját, a kupalagot szűzüveg, másként Mária- vagy Ilonaüveg fedte, s messze fénylett, ha rásütött a nap. Olyan volt, mint egy óriási buborék, légvár, délibáb.”
A mit fedett akármilyen üveg? A kupalagot. Nem a kupolát. Nem fogják elhinni: van ilyen magyar szó. Csak nem használjuk, de van. A tanult hölgy különben is imádja a szép, ritka magyar szavakat, van olyan mondata is, miszerint:
„Elirigyelték ezt az állapotot, értetlenül álltak a jóságos, szeretetkultuszban élő nép láttán, s mint a csúf kis kacsát, mint Hamupepejkét el akarták tirhítani.”
A „tirhítani” is létező szó, a Hamupepejkét még nem hallottam, gondolom a Hamupopeyke húga lehet. Ez konkrétan „A magyar múlt és jövő képe 13 erős, időtálló és megbonthatatlan kristályon” című örökbecsűjében olvasható.
Szóval, ne szaporítsuk feleslegesen a szót: dr. Gyárfás Ágnes tényleg megdolgozott azért a lovagkeresztért. Megdolgozott lófej-kristállyal, korona-aurával, Wittner Máriával, kacsalábon forgó, kupalagos ilonaüveg palotával, tirhítással, Hamupepejkével, Kamupepejkével.
Megérdemli, legalább annyira, mint Raffay, Bayer, vagy Huth.
Viseljék is éjjel-nappal, le ne vegyék soha.
Hogy a rendes emberek messziről lássák: lovagkeresztes közeledik (nem keresztes lovag), meneküljön, ki merre lát!