Gaál Péter: Kontraszt

2 millió dollárért vett egy floridai ingatlant tavaly a Rolling Stones 78 éves énekese, frontembere, de ez csak az egyik háza.” (Origo)

De hát ő csak egy porbafingó angol beaténekes, a végsőket rúgó Britannia kicsapongások barázdálta arcú, tudatmódosult parvenüje.

Hatvan év alatt ennyit tudott összeóbégatni. Szánalmas. Nálunk egy volt falusi főgépész többre viszi. Itt van például a Jaggernél mindössze három évvel öregebb, idősb Orbán Győző. Nos, az Ő egyik vidéki házának becsült építési költségeiből minimum öt, ha nem tizenöt ilyen (ötszázharminc négyzetméteres, uszodás, pálmafás, négy hálószobás) villácskát lehetne venni abban a vereséget vereségre halmozó, migránsok ostromolta, lecsúszó országban, melyet egy idióta, szenilis vénember elnököl, szemben a nála is két évvel előbb született, ám ma is délceg, férfias, határozott, családját erős kézzel összetartó Győzővel. Az említett birtokon csak a cselédlak (!) harminc négyzetméterrel nagyobb alapterületű, mint a szemérmetlen szájú énekes büszkesége, de még a két őrbódé is százhatvan négyzetméter. És akkor még az ezerkétszáz négyzetméteres garázsról, és a liftes juhaklokról nem is beszéltünk, meg sok egyébről sem.

Nálunk a birkák egyik kedvenc időtöltése a liftezés.

Nálunk.

És ez a szorgalmas, nyugdíjas főgépész, aki két keze serény munkájával építette fel egyik (!) megszolgált pihenőhelyét, még az ablakban sincs egy magyar gázszerelőhöz képest. Nálunk a nép nem a tőzsdén spekulál, nem egy hajdani vamzer kriptaszökevény gonosz tervein rágódik éjt nappallá téve, hanem dolgozik.

S munkájának meglészen gyümölcse.

Mindezt elsősorban azért lehetett megvalósítani, mert nálunk a hivatali korrupció ismeretlen fogalom. Az államférfiak/asszonyok, kormánypártiak és ellenzékiek abból a kevésből gazdálkodnak, amit a költségvetés kiutal nekik. Hogy mennyire így van, meg lehet nézni a nyilvános vagyonnyilatkozatukban. Honfiúk és honleányok ők, élükön a miniszterelnökkel. Véletlenül az ő édesapja az említett hajdani főgépész, aki ma is csak egyszerű bányászként pergeti napjait. És ez a magyar miniszterelnök nem egy valóságos palotában lakik, mint az amerikai elmehunyt, hanem egy szerény hajlékban, bérből és fizetésből gazdálkodva. Hónapról hónapra beosztva azt a keveset, amit áldozatos munkájáért az állam juttat neki. Nem homár-mangó krémfrescht, kaviárt, szarvassonkát és wagyubélszínt eszik, mint a magyar gázszerelők, hanem csabai kolbászt, abáltszalonnát és disznósajtot, fehér kenyérrel, s hozzá nem a világ legdrágább italait issza, hanem cefréből főzött házi pálinkát. Nem lóversenyre jár, mint a dekadenciába süllyedt brit arisztokrácia, hanem egy vidéki stadionba, nem messze az otthonától.

Tizenegy esztendő. Mindössze ennyi kellett a magyar nemzet tagjainak, hogy együttműködve létrehozzák ezt a gazdasági csodát, a jólétnek ezt a csimborasszóját. Valóra vált a legnagyobb magyar nemzeti költő, Alexander Petrovics akkor utópiának ható reménykedése:

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

Ámulj, világ: itt van.

Oszd meg másokkal is!