Így, így. Pontosan. Két dologra kell(ene) fókuszálni: a harácsolásra (nem elsősorban mint lopásra, bár az se elhanyagolandó) és az univerzális képviselőre. Az örök emberi gyarlóságokra: az irigységre és a látszatokra.
A tömeg butaságára, amely tömeg nem a lényeget nézi, nem is látja, hanem a takarók színét. Aminek a takarók színe tűnik az ő messzi távlatából. Ami neki a befeketítésből és fényezésből együttesen lejön. Abból, amit nem lehet már eltussolni, és abból, amit nem lehet felturbózni, mert minél inkább turbózzák, annál inkább látszik rajta, hogy kínkeserves erőlködés: a befeketítő kudarca.
A tömeg nem jóindulatú.
Egyben megvan benne, mintha egyetlen entitás volna, az összes emberi visszásság. Nem valamiféle bölcsesség, ahogy az udvarlók próbálnak neki hízelegni, hanem a pesszimista realitása. Az az eredő, ami egy fajt végül a kihalásba taszít. Nem érdemes a nemlétező racionalitásával próbálkozni (a tömeg „hivatalból”, alanyilag más minőség, mint az egyedei), valamiféle meggyőzéssel vagy belátásra bírással. A szemfényvesztés már jobban megfelel, de az is csak ideig-óráig: ez lesz a Fidesz végzete. Le sem írom újra, hogy mióta mondom. Az erőszak is csak ideig-óráig felel meg, lásd ötvenhatot és nyolcvankilencet.
Lehet persze hosszú óra is.
Mármost, ha ezeket nézzük, plusz az ellenzéki előválasztást, és a kínálatot, ha csak ezeket nézzük, akkor Márki-Zay Péternek kellene befutnia. Dobrevnek semmiképp. E kettő biztos. Ritkán írok le ilyet, de biztos. „Ez a te véleményed.” Ha valaki ehhez, vagy bármi máshoz, amit mondok, mondtam vagy mondani fogok, ezt szeretné hozzáfűzni, nekem inkább ne fűzzön hozzá semmit. Ez a „nem semmi” szintje. A tökéletesen felesleges megszólalás.
Ki az ördögé lenne, ha az én számból/tollamból származik, és mi más? Ki az, akire nem mondható el? És mégis úgy hangzik, mintha érv lenne.
Ez a mechanizmus mozgatja a tömeget is.
Semmi bajom Dobrev Klárával. A 2006-os sajnálatos eseményekről egyetlen percig se gondoltam, hogy nem katasztrófafilmet látok. Ha valaki venné a fáradtságot, hogy valóban kiderítse, mi történt ott, ahogy minden valószínűség szerint ez soha nem fog megtörténni, és nem is lehetséges, nagy valószínűséggel okozna meglepetést itt is, ott is. Összességében viszont, ami megtörtént, és dokumentálható, abból csak a végrehajtóknak ki lehetne osztani összességében pár száz év börtönbüntetét, azzal az apró megjegyzéssel, hogy ha nekem választanom kellene, minden kockázata ellenére inkább lőjenek rám gumilövedékkel, mint verjenek fejbe egy bazaltkockával vagy találjanak el egy lángoló Molotov-koktéllal. Hogy jogilag mi – és az egész – minek minősül(t), inkább nem találgatom, részben azért, mert elég nyilvánvaló. Nekem még azt se kell mondanom, hogy spongyát rá, mert a politika ráhúzta, és már úgy tűnik, rajta is marad. Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet, terrorcselekmény, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlet, testi sértés, közveszély okozása, közérdekű üzem működésének megzavarása (kontrasztként emlékszünk még az ellenzéki képviselők kis akciójának kormánymédia általi prezentálására, vagy Fekete-Győr festékpatronjára?), garázdaság, et cetera, et cetera, ellentételként a hivatali túlkapás. Na, ez mind a sublótfiókban, utóbbi kivételével.
Tehát Dobrevvel semmi bajom, azon kívül, hogy Gyurcsány Ferencnek hívják a férjét, és milliók az gondolják róla, amit gondolnak, nem csupán az Orbán-propaganda jóvoltából, hanem saját maga jóvoltából is. Elsősorban saját maga jóvoltából. Elk.rta. Már az elődje elk.rta, amikor megpróbálta betartani a betarthatatlant. Orbánnak ez eszébe se jutott volna, ő élből rákente volna azokra, akikre valóban rá lehetett kenni, mármint akkor, ha fordítva történnek a dolgok, és a szocialisták-eszdéeszesek csinálják előtte, amit ő csinált. Gyurcsány csak folytatta, majd megbukott. Már az őszödi beszéd előtt megbukott, párton kívül és belül, az a hab volt a tortán. Az MSZP nem DK. A szocialistáknak Dobzse Lászlóra volt szükségük, mármint a legendák Dobzse Lászlójára, mert az igazi némiképp másként működött.
Ha kizárólag az alkalmasságot nézzük és a világtrendbe belesimulást, a személyeket, akkor Dobrev Klára kenterbe veri az összes fellelhető riválist, úgy tapasztalat, mint mentális-politikai alkalmasság, affinitás, retorika szempontjából. De sajnos nem ő az adu-ász ebben a kérdésben, hanem a férje.
Karácsony Gergely. Nekem, szégyen, nem szégyen, kifejezetten tetszett a kormánymédia által ráaggatott „óriáslajhár”. Annak néz ki. Vagy egy másik lassú állatnak, Bubó doktor Teknőc Ernőjének. Nem sértőnek szánom. Van például egy másik ismerősöm – Karácsonnyal egyszer futottam össze, az egyik Liget-tüntetésen, az úttest közepén üldögélt, bajusztalan száján a szokott mosollyal –, ő speciel Sólyom csőrmesterre hasonlít, és kifejezetten kedvelem. De nem ócsárolni akarom Karácsonyt, és azt se hiszem, hogy ő a háttérben valóban az a tutyimutyi, jóindulatú, tehetetlen mamlasz, akinek – mínusz „jóindulatú” – a kormánypropaganda beállítja.
Viszont az ebből látszólag következő minőségi ellenpontban sem hiszek. Sokkal inkább valamilyen lelki-jellembéli (lehetséges) ellenpontban, azon az oldalon. Nem találgatok. Karácsonyt csak akkor tartanám (azért tartom) jó jelöltnek, ha végképp nem lenne más, akkor is csak azért, amit Dobrev Kláráról leírtam.
Így aztán, akarva-akaratlan marad Márki-Zay. Egy konzervatív polgárember, konzervatív megjelenéssel, kicsit sótlan, kicsit ízetlen, de nem kompromittálódott, annyira (még) semmiképp, hogy az nagyon zavaró lenne, a Jobbikkal való kvaterkázását is fel lehet fogni pragmatizmusként. Igen, jól látják.
Egy második Antall József.
Hogy mi lenne vele, ha ő lenne a miniszterelnök? Valami hasonló. Hogy ki/mi jönne utána? Valami Fideszhez hasonló: mondjuk a Momentum. Vagy – ha azzal történne valami – Momentum-szerű. Orbán is átvészelt pár hullámvölgyet annak idején, Fekete-Győr is át fog vészelni. Hogy aztán végül – nincs „végül”, csak fikcióként – hova torkollik ez az egész, azt Delphoiban kellene megkérdezni. Hogy viszont a sémák – a világ manipulálása, és ezzel túlléptünk a magyar belpolitikán – mennyire nem változnak, és ez nálunk hova hathat: megint egy (illetve eddig két) nagy ingatlanos cég van bedőlőben, ezúttal Kínában. Az bizonyos értelemben mára rosszabb, mintha az Egyesült Államokban lenne. Nem Mauritániában, Togóban, Romániában, Magyarországon, Laoszban, hanem a világ másik legnagyobb gazdaságában.
Igen, ott van Mandzsúria, jól emlékeznek. Ha nagyon kukacosak vagyunk, csak nagy részben, mert átnyúlik Oroszországba is.