Akkor tehát lezajlott a sokakat lázba hozó előválasztás, most épp számlálják a szavazatokat, a vérmesebbek már készülnek jelöltjük győzelme esetén az ünneplésre, veresége esetén a totális háborúra az eredmény tudomásul vétele és az összefogás fenntartása helyett, én pedig meglehetősen örülök, hogy nem kényszerültem állásfoglalásra.
Különféle okok miatt nem is lettem volna erre hajlandó, és a jövőben sem fogok támogatni pártpolitikusokat vagy pártokat. Tetszik tudni, ha az ember évtizedeken keresztül ezekkel a figurákkal dolgozik – ráadásul ők a munkadarabok – csak annyira képes rajongani értük, mint esztergályos a nyersacél rúdért, amiből majd csavart vagy tengelyt fog esztergálni. Befogja az ember a politikust a tokmányba, jól megszorítja, vigyáz, hogy ne legyen féloldalas, aztán megpörgeti és neki az esztergakéssel. Megengedem, hogy távolról és kívülről lehet rajongani a nyers, tehát még meg nem választott munkadarab erejéért, ha már kész van, és csillog-villog, le is nikkelezték, a szépségéért – de aki rajong, azok közül egy sem esztergályos. Az esztergályos, akinek munkája van vele, nem lesz rajongó típus.
Ilyen tehát részemről nem volt, nincs és nem is lesz, bár annyit most is megjegyzek, amennyit máskor, vagyis hogy a jelenleginél rosszabb vezetése nem nagyon volt Magyarországnak az írott történelem folyamán, de hozzáteszem, hogy ha igyekszünk, lehetséges még ennél is rosszabbat produkálni, képesek volnánk rá, tehát inkább törekedjünk valami különbre, európaibbra, ha lehet.
Hanem van még egy következménye az előválasztások végének, amivel nem tetszenek számolni, vagy legalábbis nem sokan teszik. Ezt a régi pesti zsidó vicc írja le pontosan, mikor Kohn és Grün csendesen sóhajtoznak a kávéházban:
– Hajjaj, mi lesz itt…
– Mi lesz, mi lesz… De addig mi lesz?
Mert azt tudjuk, látjuk a kormánymédia alapján, hogy a jövő évi választásokból mindenáron Götterdämmerungot, Istenek Alkonyát, Jó és Gonosz, Omruzd és Ahrimán utolsó csatáját akar csinálni pártunk és kormányunk. Soha még ilyen radikalizált, kiélezett nem volt a közhangulat, ilyen képtelen vádaskodások nem hangzottak el, ennyi agresszivitás nem szikrázott a levegőben. Bármibe lefogadom, hogy ez jövő áprilisban akár fizikai erőszakba is torkollik majd, ez tehát a „mi lesz”.
De milyen az „addig mi lesz”?
Addig az lesz, hogy minden valószínűség szerint jeges fergetegként kapja majd mindenki a képébe a kormánypropagandát, eddig nem tapasztalt erővel, és minden korábbinál aljasabb módon. Eddig sem nagyon válogattak az eszközökben, elég csak a koholt Donáth László-perre utalnom, ami szexuális zaklatásnak indult, több éves börtönbüntetés is lehetett volna belőle, és mára egy becsületsértés maradt belőle, az is haloványan. A Donáth Anna elleni rágalmakat el is nyelte a föld, de annyira, hogy maga az Origo főszerkesztője sem hajlandó emlékezni arra, ki is írta a tulajdon lapjába a rágalmazó cikkeket. Nem tréfa: állítja, hogy nem tudja, esküt is tett rá.
Miért várom én az eddig is elviselhetetlen kampány váratlan erősödését?
Azért, mert mostanáig az ellenzéki jelöltek főként egymással huzakodtak, vetélkedtek, a kormánymédiának annyi dolga volt csak, hogy mindegyikről legyen pár rossz szava. Persze, ha lehet, minél több, de a harc alapvetően az ellenzéki térfélen zajlott, egymás között, kormányoldalon hátradőltek és kértek egy kávét. Ma viszont ennek vége: az előválasztás győztese nem csak miniszterelnök-jelölt lesz, hanem egyben céltábla is, és egy teljes hadiflotta várja csőre töltött ágyúkkal, hogy tüzet nyithasson rá.
És persze mindenki másra is, akinek a jelöltsége most eldől, a kormánymédiánál tulajdonképpen még csak most kapják meg a haditerveket, most dől el, ki lesz az ellenség.
Gyakorlatilag mindenki és bárki, aki nem ért egyet a kormánnyal feltétlenül és mindenben.
Ezen belül egyáltalán nem fogja érdekelni őket, ha teszem azt én X. vagy Y. politikusokkal netán egyes kollégákkal szóba sem állok, a nevüket sem írom le: én is ugyanazt kapom majd, amit nekik szánnak, ahol gyalulnak, hullik a forgács. Sőt, ezek pont azért fognak gyalulni, hogy hulljék.
Eddig sem spóroltak a propagandán. Vegyünk pár viszonylag egzakt adatot! Lássuk a Telex nyomán, mennyit költött a kormány csak október 6. és 12. között pusztán Facebook-hirdetésekre?
-
-
-
- Fidesz 25 400 000
- Magyarország kormánya 14 000 000
- Deák Dániel (Megafon) 13 700 000
- Rákay Philip (Megafon) 13 400 000
- Bohár Dániel (Megafon) 12 700 000
- Aktuális 9 300 000
- Konverzió (Megafon) 5 800 000
-
-
Az együtt 94 millió 300 ezer forint. És ennek legnagyobb részét nyugodtan vehetjük ablakon kidobott pénznek, ugyanis a Facebook-hirdetés rejtelmes dolog: életem legmagasabb, körülbelül félmilliós olvasottságát minden hirdetés nélkül értem el, ha a Zónán nagy néha meg is hirdetünk egy-egy írást (többnyire kétezer forintot szánok rá), ritkán lesz nagyobb a látogatottsága húszezernél, ugyanakkor volt már itt is minden csinnadratta nélkül 140 ezres olvasottságú cikk.
Amit meg a kormány propagandaírásainak olvasottságáról tudni, az szomorú: hiába minden erőlködés, ha az interakciókat számoljuk, az elmúlt héten a megafonos Deák Dánielnek 193 ezer van, Bohár Dánielnek 72 ezer, Trombitás Kristófnak 69 ezer, a Hír TV-s Déri Stefinek, akit pedig további húsz millióért reklámoztak a hét folyamán, 10 ezer akad. Összehasonlítási alapul, a Zóna nem a legjobb példa, két munkatárssal nem is lehetne az, de dolgozom más független lapnak is, ahol az imént néztem a heti elérések számát és 455 666 volt – reklám nélkül. Szóval, a kormány több, mint százmilliójából született akkora forgalom a Facebookon, reklámot is beleszámítva, ami kevesebb egy független orgánum ingyen elért teljesítményénél.
Mondom, hogy ablakon kidobott pénz.
Az is figyelemre méltó, hogy a kormánypropaganda érdekes módon nem a politikusok posztjait népszerűsíti, hanem a szabadcsapatokét, a talpas, mezei hadakét: igaz, érdekesen nézne ki, ha teszem azt Orbán Viktor promócióra szorulna a Megafon részéről. Neki különben a héten összesen 71 800 interakciója volt a közösségi oldalon, szóval Deák és Bohár helyében én előkészíteném a tisztasági csomagot, sosem lehet tudni, ha jönnének a nagy, fekete autóval, legyen összecsomagolva: nem okos népszerűbbnek lenni a főnöknél.
Tehát azt látjuk, hogy a „viszonylag békés” periódusban, amikor még csak félig indult be a választási harc, és jó részét az ellenzék vívta saját maga ellen, ám roppant lelkesen, a heti százmillió fölötti kampánykiadás meg se kottyan, el sem éri az ingerküszöböt – igaz, a látványos sikert sem.
Nyilvánvaló, hogy mivel az eszközök, az információs csatornák adottak, most, hogy láthatóvá válik az ellenfél, még ennél is komolyabban fogják venni azt, hogy
„A Fidesznek az online térben kell meghódítania a magyar fiatalokat”
amint 2019-ben a Magyar Nemzet írta is volt. Ennek egy útja-módja van a kormány és pártja számára: a befektetések növelése. Hasznosabb lenne új ötletekkel előállni, olcsóbb is, de az nekik nem megy: tehát az eddiginél körülbelül legalább ötször nagyobb intenzitással fogunk találkozni olyan szintű rágalomhadjáratokkal (nyerje bárki az előválasztást), amiről most, ezen a csendes, álmos, őszi vasárnap délutánon még csak nem is álmodunk. Megjósolom, hogy az eszközök a szexuális és üzleti természetű vádak koholásától eljuthatnak akár a nyílt zsarolásig és talán a szervezett bűnözés bevetésééig is, ugyanis most a kormány és hívei úgy hiszik: az életükért harcolnak.
Nem így van, de ők mindig az „utolsó csatát” vívják, nekik mindig „ez a harc a végső”, és nem tehetek róla, de nekem róluk mindig az Erik, a viking egyik jelenete jut eszembe, mikor is a skandináv fegyverkovács nagy munkában van, de odamegy hozzá az intrikus:
– Mit csinálsz?
– Nem látod? Kardkovács vagyok, kardot kovácsolok.
– És mihez kovácsolod azt a kardot?
– Az Utolsó Háborúhoz!
– Utolsó?
– Igen, ha ezt megnyerjük, nem lesz többé háború!
– Értem. És mondd, mit szól ehhez a szakszervezet?
Szóval a kormány oszlopai és viharmadarai is eltöprenghetnének azon, hogy ha megnyerik netán a Végső Harcot, akkor mi következik? Mert rájuk többet szükség nem lesz, ellenfél híján. Szóval, a Végső Győzelem nekik piszokul nem lenne érdekük, kivéve természetesen, ha utána bevezetik a rabszolgatartást, és ültetvényeket osztanak ki közöttük, megfelelő munkaerővel, mert csak akkor lenne biztosított a megélhetésük a szép, sőt, ragyogó nemzeti jövőben.
Harcolni tudnak csak, máshoz nem értenek. Sőt: tulajdonképpen ehhez sem. Ha értenének, jobban csinálnák.
De annyi igaz, hogy nagyon kellemetlenné tudják tenni az életet, épp annyira, mint mondjuk a kínai vörösgárdisták tették a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején, akik szintén nem voltak elit alakulatnak nevezhetők, maximum szedett-vedett csőcseléknek, husánggal, kövekkel felfegyverezve. Lincselni azzal is lehet.
Száz szónak is egy a vége: ma, az előválasztás végén csak az dől el, hogy kik indulnak majd jövőre a választáson.
Ellenük és mindenki ellen, aki várhatóan rájuk szavazna, az előválasztás eredményének kihirdetésekor indul meg a kíméletlen, totális harc.
Mi lesz itt?
Jövőre választás lesz.
De hogy addig mi lesz?
Dzsungelharc, valkűrök lovaglása, Istenek Alkonya, totális háború.
És senkit sem kímél majd.
Nehéz idők jönnek, vigyázzunk magunkra, de vigyázzunk egymásra is.