A Pegasus-ügy legújabb fejleményéről tényleg csak egy klasszikus nyócker közmondás jut elsőre az eszembe: „Nekem mondod, pestinek, hogy csíp a poloska?” Márpedig a szoftvert üzemeltető Nemzetbiztonsági Szakszolgálat valami ilyesmivel próbálkozott, csak fordítva.
Nagyon „pesti” emberről tételezték fel, hogy nem veszi észre, ha csípi a poloska, és ebből a hasonlatból a poloska is stimmel: már néhány napja tudjuk, miszerint Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, valamint közeli munkatársát, Glemba Zoltán volt NBH-s műveleti főosztályvezetőt is célba vették a Pegasus kémszoftverrel. Az ő telefonszámaik is szerepelnek abban a világszerte 50 ezer, Magyarországról több mint 300 számot tartalmazó kiszivárgott adatbázisban, mely az eszközzel célpontnak kiválasztott számokat tartalmazza.
Mármost mi, azaz a sajtószakma és az olvasóközönség pár napja tudjuk, Laborc úr viszont már tizenegy éve tud arról, hogy megfigyelik, neki nem jelentett ez különösebb újdonságot, valahogy nem tört ki könnyekben, mikor a Direkt36 munkatársától megtudta, hogy még a Pegasust is bevetették ellene: tisztában volt a helyzetével. Dezső András ma nagyinterjút közöl vele a HVG360-ban, abból szemezgetek, hogy aztán merenghessek is kissé a világ hívságain.
„hvg360: Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy a Pegasus kémszoftverrel megfigyelhették?
Laborc Sándor: Az első gondolatom az volt, hogy teljesen felesleges pótcselekvés lenne engem megfigyelni. Az elmúlt tizenegy évben, főleg annak első felében – jogszerűen vagy jogszerűtlenül – folyamatosan ellenőriztek. Ebből fakadóan az életem, a kapcsolatrendszerem nyitott könyv. Az meg, hogy a volt kollégámmal együtt alkalmazták a Pegasust, végletesen mulatságos.”
Valóban az, ugyanis mintha azt várták volna el tőle, hogy ne vegye észre. Tőle, a profitól.
„hvg360: A büntetőeljárásokra még visszatérünk, de előtte tisztázzuk: hogyan szerzett tudomást arról, hogy azokban az időkben megfigyelték?
L. S.: Szakmabeli vagyok, a több évtizedes pályafutásom alatt hírszerzőként és kémelhárítóként is dolgoztam. Ki tudom szúrni, ha megfigyelnek.
hvg360: Azt értem, hogy egy szakmabeli észreveszi, ha figyelik. De azt hogyan szúrja ki, ha a telefonját lehallgatják?
L. S.: Ha olyan hibákat vétenek, amik hibás beállításokból erednek, akkor ki lehet szúrni azt is. Például a vonal megszakad és aztán visszajátssza az előző beszélgetést, vagy a másik fél hallja az előző beszélgetést. Ez mind arról szól, hogy eléggé slendriánul dolgoztak a kollégák, így ez a laikusnak is feltűnik.”
Hm, ez bizony engem igazol. Említettem már néhány alkalommal, 2017-ben, mikor történt, meg is írtam, hogy volt szerencsétlenségünk a Kedvessel ilyen „visszajátszós” telefonbeszélgetéshez, éspedig Nagyváradon, banális, hétköznapi dolgokról társalogtunk, kölcsönkönyvekről és perecekről, mikor visszajátszotta a készülék a beszélgetést. Én akkor ezt megírtam, minek következtében másokkal együtt megkeresett volt a HVG, és készítettek egy írást a jelenségről, amelyet elég sokan tapasztaltak volt, született egy írás a dologról és – jó magyar szokás szerint nem történt semmi.
Csakhogy ez nem lehetett a Pegasus, mert olyanunk akkor még nem volt.
A Candiru sem lehetett, az is még a jövő zenéje volt, viszont nagyon is lehetett a FinFisher vagy a FinSpy, amivel a magyar szolgálatok – pontosabban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – már 2014-ben elkezdtek szerencsétlenkedni, végül kiderült, hogy körülbelül 600 millió forintjába került ez a kis kaland a magyar szolgálatoknak, bontásban, az akkori adatok szerint az IH 885 ezer eurót (280 millió forintot), az NBSZ pedig 1 millió 11 ezer eurót (319 millió forintot) hagyott az olasz forgalmazónál.
Én, kérem, mindig mondtam, hogy a nagyváradi perecnek nincs párja, de ez egy kicsit drága péksütemény lett, ha meghúzzuk a mérleget, ráadásul az olaszok által forgalmazott szoftver „hazabeszélt”, nem csak a magyar félnek továbbította az adatokat hanem az eladóinak is, tehát végül megszabadultak tőle, ahogy lett mivel helyettesíteni, és akit addig FinSpy vagy FinFisher segítségével figyeltek, az végre részesülhetett a korszerű, zavarmentesen futó Pegasus és Candiru áldásaiban.
Azért az sem mindennapi eset, hogy a sajtómunkás állításait utólag az NBH volt főigazgatója igazolja. De menjünk tovább.
„Az alapvető ellentmondás, hogy nem mellesleg a kemény szervezett bűnözés nem használja azokat a csatornákat, amelyeket a Pegasus tud fogni. Mint ahogy a kémek és a terroristák sem! Egyelőre azt látjuk, hogy polgármester, újságírók, volt titkosszolgák, ügyvédek voltak célkeresztben.
Na de hol vannak itt a terroristák, szervezett bűnözők? Ha az NSO szerint az ő nemzetközi szerződéseik alapja a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc, akkor a TEK-en és rendőrségen kívül más nem alkalmazhatta volna a Pegasust, és az ő lehallgatás iránti kérelmüket az igazságügy miniszter nem írhatja alá. Akkor miért magyarázkodik Varga Judit?”
Laborc Sándornak igaza van: már magam is reklamáltam egy szombati írásomban, hogy ezt az eszközt épp csak kémek, terroristák és szervezett bűnözők ellen nem vetettük be, mindenki más ellen sikerült. Lehet, hogy nincsenek nálunk kémek?
Nem lehet, mert vannak. A Sors úgy hozta, hogy épp ma jött híre:
„Befogadta a Kúria az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért másodfokon két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Kovács Béla és védője fellebbezését. A Kúria dönt arról, kém-e KGBéla vagy sem.”
Ez ugyanis a világ összes egyéb, illetékes fórumán eldőlt, a magyar Kúriát kivéve, bár a magyar bíróság úgy döntött tavaly szeptemberben, hogy – tessék kapaszkodni – Kovács Bélát beszervezte a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz hírszerző, de nem végzett kémtevékenységet. Igen, az orosz szolgálatok ilyenek: direkt azért szerveznek be egyeseket, hogy ne kémkedjenek nekik. KGBéla így is kapott másfél évet költségvetési csalásért, három évre felfüggesztve, de olyan érzékeny az ő becsülete, hogy fellebbezett, így került most az ügy a Kúria elé, ahol befogadták.
Miről is szolgáltatott KGBéla adatokat az orosz szolgálatoknak az eredeti vádirat szerint? Szerencsére figyelemmel kísértem a pert akkoriban, meg is van.
„A vádhatóság szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat egyebek mellett energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről.”
A paksi bővítés volt államtitkárát, Aszódi Attilát megfigyelték a Pegasussal, azt tudjuk, holott senkinek sem kémkedett – de a periratok szerint Kovács Bélát, aki viszont nagyon is kémkedett, a kutya sem figyelte meg sem Pegasussal, sem FinFisherrel, sem FinSpy-jal, sem pedig kilyukasztott újságon keresztül, a szomszédos kávéházi asztaltól. Egyáltalán: semmiféle módon nem figyelték meg. Pedig talán nem lett volna rossz ötlet. Az külön zamata a KGBéla-ügynek, hogy tudjuk: igazából őt nem 2012 környékén szervezték be, hanem Japánban töltött kalandos ifjúsága során.
Kovács Béla története Tokióban kezdődött, ahol is nevelőapja a magyar DTEI (Diplomáciai Testület Ellátó Igazgatósága) alkalmazottja volt. Nem kapitányi, hanem karbantartói rangban, merthogy arra is szükség van. Bár eleinte Magyarországon dolgozott, az volt a feladata kollégáival együtt, hogy míg valaki külszolgálaton tartózkodik, kedves gesztusként felújítsák a lakását és egyben gondoskodjanak a legkorszerűbb mikrofonok elhelyezéséről is. Ad egy tartást az embernek, ha állandóan érzi a gondoskodó figyelmet. Azonban az idősebb Kovács úr olyan kiváló munkaerőnek bizonyult, hogy 1976-ban kiküldték családostól, sőt, Bélástól a tokiói magyar követségre gondnoknak, felesége szakácsnő lett.
Fiuk pedig középiskolába járt, ami Japánban nem lehetett túl kellemes dolog: a japán társadalom ma sem nyitott, befogadó szelleméről nevezetes, az embernek még Pekingben is nagyobb esélye van rá, hogy meghívják európai létére egy házibuliba, mint Tokióban, mondjuk az is igaz, hogy a házibuli intézménye egyik távol-keleti országban sem gyakori. Itt ismerkedett meg a mi Bélánk későbbi feleségével, Szvetlana Isztosinával, abból az alkalomból, hogy egy hajóúton adminisztrációs hiba miatt a jegyük ugyanabba az ágyba szólt.
Vannak ilyen adminisztrációs hibák. Szvetlana ugyan hét évvel idősebb volt Bélánknál, de a románcot ez nem akadályozhatta, sőt, az sem, hogy korábban férjhez ment Ómija Maszanori úrhoz, akivel a Tokiótól 300 kilométerre fekvő Gamagoriban élt. Megesik az ilyesmi, ha nem figyel oda az ember lánya. Abban azonban Bélánk biztos volt, meg is erősítette annak idején az Indexnek, hogy Szvetlana soha nem dolgozott a KGB-nek.
Bélánk ebben sem hazudott, mert miért dolgozna bárki okvetlenül a KGB-nek, ha dolgozhat a GRU-nak vagy az FSZB-nek is? Szvetlana japán férje, Maszanori-szan különben szintén érdekes figura volt: az egyik japán független kormányzati ügynökség, a Japan International Cooperation Agency munkatársaként dolgozott Kazahsztánban (is). Egyébként nukleáris technikával foglalkozott ismereteink szerint. A házasság máig érvényes, épp úgy, mint Szvetlana és Béla frigye, sőt, mint Szvetlana és Mario Schön házassága is, melyet valószínűleg az osztrák állampolgárság megszerzése kedvéért köthetett a hölgy.
Talán elmondható, hogy Szvetlana kissé túlzásba esett férjek tekintetében.
De ő csak mellékszereplő ebben a mostani ügyben, különben is, Bélánk akkor még nem vette feleségül, csak később, 1986-ban, magyar sorkatonai szolgálata megkezdése előtt. Addig gyorsan elvégezte Oroszországban az egyetemet is, mert diploma nélkül félkarú óriás az ügynök. Majd tizenöt éven keresztül különböző, ám igen jövedelmező vállalkozásokat vezetett Moszkvában és Tokióban. Vannak szerencsés emberek, nekem is voltak már mindenféle vállalkozásaim, valamiért egyfajtát nem sikerült még összehoznom: jövedelmezőt. Ez nekem nem igazán megy, Kovács Bélának igen, bizonyára tehetsége okából.
Magyarországon 2003-ban tűnt fel legközelebb, 2005-ben lépett be a Jobbikba. És ennek komoly következményei lettek a párt életében: egyrészt igen bőségesen adakozott a pártkassza javára szerény vagyonkájából, akár milliókat sem sajnált a szent ügy érdekében, másfelől pedig hirtelen Moszkva felé fordult a radikálisan nemzeti párt. 2008-ban vele utazott először Vona Gábor Moszkvába. És aztán jöttek a nagy kalandok, a Krím-félszigeten tartott népszavazás legitimálása, ahol megfigyelő volt, és a többi… Bizonyított tény, hogy Kovács Bélát már 2013 novembere előtt beszervezték, sőt, épp 2013 decemberében kapott új tartótisztet. Akkor is kezdődtek a bajok.
De KGBélát nem figyelték meg, másokat ellenben annál inkább. Mármost vagy az a lehetőség áll fenn, hogy a magyar szolgálatok süketek és vakok voltak, és nem vették észre, miszerint egy közepesnél kisebb kaliberű, de mégis jelentékeny orosz kém flangál a legnagyobb szemtelenséggel az orruk előtt, vagy azért nem látták, mert nem akarták látni, azért nem figyelték meg, mert nem akarták megfigyelni.
És akkor felvetődik a következő kérdés: ha olyanokat, akik majdnem nyílt és aktív kémtevékenységet folytattak, békén hagytak, ellenben teljesen ártatlan embereket megfigyeltek, akkor mivel van nálunk a baj?
A Pegasussal, Candiruval, FinSpy-jal, FinFisherrel?
Vagy inkább a felhasználóikkal, akik dobbal fogják a verebet, szoftverrel a békés polgárt, de a kémet meg semmivel?
Erre inkább nem adok választ. Maradjunk annyiban, hogy nagyobb a gond a magyar szolgálatok háza táján, mint az, hogy lebuktak a Pegasus használata során.
És még nagyobb azokkal, akiktől az utasítást kapják.