Tegnap már nem volt érdemes ismertetnem az érvénybe lépő szigorításokat délután, nem volt bennük új elem, annyi azért valószínűnek látszik azonban, hogy a magyar olvasók több időt fognak a közeljövőben gép előtt tölteni, mint máskor, mert hát egy csomó egyéb tevékenység akadályokba ütközik majd.
Épp ezért, sőt, mintegy erre számítva kapcsolta egy sebességgel feljebb a kormány az online kampányát. Eddig is mindent ellepett a propaganda, most már végképp nem lesz kegyelem részükről, csak győzzük kapkodni a fejünket. Körülbelül mindent bevetnek, apait is, anyait is, amiket nagy paranoiájukban feltételeztek a velük egyet nem értőkről, talán csak fekete kakast nem áldoztak Shangonak és Oyának, bár efelől sem lehetünk biztosak. Mindenesetre kissé komikus az az erőlködés, amivel a kormánymédia teljes felületén bejelentették ma, hogy márpedig őket nem lehet leírni, és még csak most látnak igazán munkához.
Azért nevetséges, mert minden irányba hatalmas lólábak lógnak ki, egyéb lószerszámokról már nem is szólva, nagyok és baromi drágák – és már a látszatra sem ügyelnek, csak kicsit kell jobban megnézni a nyilatkozataikat, és azonnal belelátunk abba, hogyan működik az ő kis hamistudat-gépezetük. Jelentem: rosszul. Már maga a készülék is rossz, alkalmatlan arra, amire tervezték. De az anyaga is silány, a gyártáskor nem ügyeltek a pontosságra, recseg-ropog az egész menet közben. Azonban lássuk, minek alapján állítom én ezt.
Első sorban a Magyar Nemzet és az Origo alapján. Nem kéne mindent kifecsegni, urak! Azt mondja például az egyik főcím:
„Harcra készülnek a Facebookkal”
Akkor tessék elkezdeni edzeni a szélmalmokkal, mert egy ilyen csatában körülbelül annyi az esélyük, mint Don Quijoténak Rocinante nyergében a lisztes molnárok munkahelye ellen.
„Új, hivatalos Facebook-oldalt indított Rákay Philip. A producer erről a legnagyobb közösségi oldalon, már az új felületén tett bejelentést. A Patrióta csatorna influenszere egy videóban elmondta: azért szánta el magát a lépésre, mert augusztus 17. óta durván korlátozza a Facebook, akkor a piros zónába száműzték. Mint hangsúlyozta, őket azonban nem lehet csak úgy betiltani, ezért egy új, hivatalos oldalon tért vissza. Rákay Philip emlékeztetett arra: a Megafon csapatával egy éve kezdtek közösségimédia-felületük építésébe, mert elegük volt abból, hogy a jobboldali, patrióta hangokat elnémítják az interneten.”
Legalább ne Rákay Philip lenne a Megafon legújabb zászlóshajója, meg legalább értenének ahhoz, amibe belekezdtek. De előbb lehet őket utolérni, mint a sánta kutyát… szóval, a Rákay-Kovács István duó (utóbbi úr a Megafon alapítója, ez az a szervezet, ami „erősíti a kormánypárti hangokat a közösségi oldalakon”) most gyönyörűen előadta a hattyú halálát, a magyar kormányoldal mártírjainak szerepében tündökölnek, csak némiképp pontatlan a történetük. Nem tudják ugyanis, hogy a törölt Facebook-oldal tartalmát ugyan nem lehet már elérni a Facebookon, de mégis megtalálható egy kerülő úton. Ez a Facebook Hirdetéstár, persze, ebben csak azok a posztok előkereshetőek, amiket meghirdettek, népszerűsítettek. Ugyan nem értem, mi szükség van erre, tekintve Rákay mester önbizalmát, úgy beszél, mint aki minden magyar népszerűségi listát vezet, de azért csak hirdették-reklámozták a posztjait. Nem is kevés pénzért. Pedig még Kovács István is azt mondta róla:
„Felháborító, hogy Rákay Philipet, aki a legnagyobb és legmeghatározóbb politikai véleményvezérré vált Magyarországon, a Facebook egyik pillanatról a másikra letiltotta.”
Ha ilyen jó a bor, minek neki cégér? De lássuk, mennyiért is hirdették. Idén május 29-én – egy régebbi írásom miatt mentettem el – mint képünk is mutatja, 14 181 631 forintot költött Rákay nézeteinek terjesztésére a Megafon.
Ez végül, az oldal törlésekor – ami november kilencedikén lehetett – 78 352 393 forintra kúszott fel, mint a repkény az ódon kúria falán.
Összesen 61 posztot hirdettek ennyiért, tehát egy posztra átlagosan 1 284 465 forint és 45 fillér terjesztési költség jutott, ugyanis ezért a pénzért a Facebook a meghirdetett posztokat előrébb helyezi a hírfolyamban, és igyekszik minél több felhasználóhoz eljuttatni. Hát, nem mondom, jó kuncsaft a Megafon ezek szerint. De meg is hirdettek mindent. Mondjuk nem csak Rákay összes okosságát, másokét is, foglalkoztam én ezzel még idén áprilisban alaposan. Hanem akkor lássuk, mi lehetett az a tartalom, ami miatt ez a kiváló üzletfél nemkívánatos lett? Erről azt mondja Rákay az Origónak :
„Egészen konkrétan augusztus 17-én a Facebook küldött egy hivatalos üzenetet. Ebben arról értesítettek, hogy három, gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos bejegyzésem miatt határozatlan időre a piros, tiltott zónába tesznek. Először nem is foglalkoztam vele, de másnaptól azt észleltem, hogy a napi posztjaim elérése drasztikusan visszaesett. Később megtudtam, hogy a piros zóna gyakorlatilag azt jelenti, hogy annak a 85 ezer követőnek a hírfolyamában nem jelennek meg a bejegyzéseim, akik korábban folyamatosan látták azokat. Mindez értelemszerűen azt jelentette az elmúlt három hónapban, hogy a bejegyzéseim, videóim szinte senkit sem értek el.”
Akkor nézzük meg a hirdetéstárban ahol még elérhetőek a bejegyzések, miről lehet szó.
Nem sokról, ugyanis az oldalon összesen csak három meghirdetett poszt van július-augusztusból, ebből kettő szól Karácsony Gergelyről, egy pedig valóban az említett törvényről, de szó nincs három azzal kapcsolatos bejegyzésről. Ha volt ilyen, azt nem hirdették meg, viszont ez merőben elképzelhetetlen, a kicsi kutya farkát is meghirdetik, októberben például tizennyolc alkalommal fizettek a terjesztésért. Az lehet a magyarázat, hogy nyár volt és az oldal tulajdonosa szabadságra ment. Úgy persze csökken a nézettség, ha nincs mit nézni. Az általam látott egy szem bejegyzés pedig nem olyan, amiért tiltana a Facebook – de ha Rákay azt mondja, hogy „korlátozták” majd „tiltották”, akkor biztos úgy van. Jó lenne tudni, mit ért ezen, legalább tizenkét éve foglalkozom online médiával, de nem értem, mit mond, nagyon összevissza magyarázkodásnak tűnik. Nemlétező szakkifejezéseket használ. De legyünk jóhiszeműek, és fogadjuk el, hogy történt vele valami, esetleg ő sem érti, hogy mi.
Tehát újraindította az oldalát – ha tiltva volna, ezt nem tudja megoldani – és most rettentő büszkén üzeni a világnak szponzorával oldalán, hogy
„Akkor is így teszünk, ha ez hússzor annyi energiánkba kerül. Velük ellentétben mi szeretünk korán kelni, szeretünk dolgozni, és a hazánk a szenvedélyünk. Megyünk előre, a zseniális követőink pedig jönnek utánunk. Ráadásul ez az egész kihat a bizonytalanokra is, ha ugyanis ők azt látják, hogy van egy erős közösség, amelyiket az igaza miatt folyamatosan elhallgattatnak, az a mi malmunkra hajtja a vizet. Egyfajta online forradalom ez, patrióta módra.”
Hát… én is elég korán kelő vagyok és még az ellenségeim sem nevezhetnek lustának vagy munkakerülőnek. Csakhogy én ebből élek és csendesen fogom a fejemet, ahogy látom ezt a nyomulást: ezek, kérem, vizet gereblyéznek. Ráadásul nagyon drágán.
Ennek semmi haszna, hadd mondjam el, miért.
Online sajtóban, médiában nem lehet legyőzni a konkurenciát úgy, hogy szembe megyünk vele. Tulajdonképpen maga a konkurencia sem létezik a szó hagyományos értelmében véve: ha a kilencvenes évek példáját vesszük, akkoriban tényleg volt konkurenciaharc a nyomtatott lapok piacán, ugyanis pénzbe kerültek. Ha az olvasó Kurírt vásárolt reggel, már nem vásárolt később Mai Napot és viszont, hiszen meggondolta, mire költ és mennyit. Viszont a mai online tartalmak többnyire ingyenesek. Semmi sem akadályozza meg a nézőt abban, hogy megtekintse előbb a Partizánt és utána a Patriótát, elolvassa előbb a 444-et, aztán a 888-at. Legfeljebb a tulajdon ízlése és a szűkre szabott ideje, de ha nem végletesen elkötelezett egyik vagy másik világnézet mellett és rá is ér, akkor igazából nincs verseny, nem lehet egymástól olvasót, nézőt, hallgatót rabolni. Ingyenkonyha ez, annak viszik a pecsenyéjét, akié finomabb.
Többször tanúja voltam már annak, hogy a sajtószakmában sok évtizedes tapasztalattal rendelkező, tehetséges emberek mekkorákat tudnak bukni az online felületeken. Többnyire azért, mert a megszokott, bevált módszereket alkalmazzák, úgy tekintik, hogy „ez is újság, csak nem papíron, ez is tévé, csak monitoron”. Nem, nem az: sokkal kegyetlenebb és interaktívabb világ, ahol nincs monopóliuma a hírnek, hírverseny viszont van, ahol lehet ugyan egymással konkurálni, de képtelenség egymást kiszorítani a piacról. Azt a közönség teszi meg, oly módon, hogy nem lesz kíváncsi egy idő után a produkcióra. Ahol a fogyasztó nem vásárló – a hirdető a valódi vásárló, de azt, hogy mennyit fizet a reklámhelyért, már a fogyasztóink mennyisége határozza meg. Nyilván mindig népszerűbb lesz a „Micike csipkés tangabugyijának titkai” című közművelődési szemle bármilyen politikai tartalomnál, de nem is várható el, hogy széles néptömegek érdeklődjenek mondjuk a költségvetés sarokszámai iránt. Szomorú, hogy így van – de így van.
Minden olyan online sajtótermék, ami elkötelezett politikai propagandát kíván terjeszteni, el fogja érni lehetőségeinek, látogatottságának határát, és ez a szám hajszálpontosan egyezni fog a megbízó párt elkötelezett szimpatizánsainak számával. Magyarul: csak azok lesznek rá kíváncsiak, akiket már amúgy is felesleges megtéríteni. Akik már meg vannak térve.
Szóval, ez a sok pénz tulajdonképpen arra megy el, hogy megtartsák a saját szavazóikat, mert meggyőzni senkit sem tudnak. Nem olcsó játék. Miért kellett tehát újra indítani Rákay Philip oldalát?
Azért, mert már ráköltötték azt a 78 352 393 forintot. Ezért a pénzért a megrendelő – mármint a kormány, a propaganda fő finanszírozója – elvárja, hogy hozzák a látogatottsági számokat, adatokat, és ha ezek szépek, nagyok, akkor fenntartják a rendelést.
Szépek lesznek? Nos, szerintem Rákay rövid idő alatt el fogja érni a korábbi követőszámot, és annál kicsivel sem többet, ha megfeszül, akkor sem. Telítette ugyanis a saját piacát, rá ennyien kíváncsiak. Mondjuk az érdekelne, hogy a hirdetési költség mellett – hiszen az a Facebookhoz folyik be – ő maga mennyi honoráriumot vág zsebre, de biztos nem annyit, amennyit én szoktam. Sok, szép, kerek nullát sejtek én annak az összegnek a végén.
Külön megmosolyogtat az egész akció jelszava: harcra készülnek a Facebookkal. És hogyan harcolnak, milyen eszközökkel?
Például úgy, hogy eddig adtak nekik hetvennyolc milliót és mostantól adnak legalább ugyanennyit, de talán többet is. Hát nem mondom, kegyetlen egy háború ez, kíméletlen: csak Mark Zuckerberg bele ne pusztuljon. Mármint a röhögésbe. Vállalatot még úgy tönkre sosem tettek, hogy sok pénzt adtak neki.
Összegezve: gereblyézik a vizet.
Bőszen, büszkén, daliásan.
Nyalkán.
És baromi drágán.
Így kell a pénzt kidobni az ablakon, kérem.