Gaál Péter: A pokolba vezető út

A budapesti főpolgármester szerintem is jóindulatú balf.sz. Szerintem is a hódmezővásárhelyi polgármester a jelenlegi kínálat egyetlen megfelelőnek tűnő ellenzéki jelöltje. Intellektuális képességeiket nem ismerem, de megkockáztatom, hogy jó pár grádics különbség van utóbbi javára ott is.

Az iskolai végzettség egyébként nem sokat mond, gyakorlatilag semmit. Van olyan osztálytársam, akit kezdettől a világ egyik legbutább emberének ismerek – márpedig jól ismerem –, mégis bejutott egy olyan egyetemre, ahová köztudottan az egyik legnehezebb bejutni, elvégezte, és rangban elért mindent, amit abban a szakmában átlagosan el lehet érni. Végtelenül jóindulatú ő is (ő biztosan), abszolút nem kapzsi, nem lóg ki sehonnan: maga a jóindulatú középszerűség. Ha ivarérett hím mosómedve lenne (legalább nyolc mosómedvém volt eddigi pályafutásom alatt, teljesen szabadon éltek, még akkor – tíz éve – engedély nélkül lehetett tartani őket), azért nem fordítanék neki hátat, de lehetséges, hogy ez is csak képzelgés, akár ez az egész írás.

Tudják, már furdalt a lelkiismeret, hogy elvagyok a magam egyéb dolgával, és Önök is hiányoztak, na. Ott ezalatt, mialatt itt felüdülök, fél délelőtt is kevés, hogy két értelmes mondatot kinyekegjek, valami olyasmit, ami mindannyiunk hasznára válik, ha valakinek van türelme és kedve végigrágni magát rajta.

De hát nekik szól, elsőrenden persze nekem, mindenki így van ezzel, én legalább bevallom.

A mostani hurok, amibe sikerült belelépnem – mindig sikerül valamibe – például a következő: próbálják az istenfogalmat úgy elhelyezni az életükben, hogy az se szajkózás, se kenetteljeskedés, se dagályoskodás, se képzelgés, se találgatás, se akadémikus okoskodás ne legyen, s legyen egyaránt elfogadható egy materialistának és egy deistának. A deista a nehezebb dió, annál már csak a vallástudós nehezebb, súlyosbítva a keresztény/keresztyén teológiával.

A dalai lámával legfeljebb jól elteázgatnánk.

Kell nekem megfelelni bárkinek? Nem kell. Nem is akarok. Még azt is elárulom, hogy komolyan elgondolkodtam egy Nietzsche idézeten, az Őrölj, malom, őrölj (ezen szenvedek egy év szünettel harmadik éve, e pillanatban hét-nyolcszáz A/5 könyvoldal lenne, és hol van még a vége) előszavához. Bartha László erdélyi kutyatenyésztő honlapján találtam: „ki itt belép, megtisztel; aki nem – megörvendeztet.” Ej, ez a Friedrich Wilhelm, hát csak Torino lett a vége, csóválhatják Önök a fejüket, mert túlságosan hozzászoktak az udvariaskodáshoz. Szép, magas homloka van, érett nő, érett férfi, kicsit spicces, hajléktalan, komoly vállalkozó, szépkorú, erős, telt alakú, feszes bőrű, megtévedt, hajlamos a füllentésre, et cetera, et cetera. Szegény megboldogult Déri János mondta egyszer: „fiatal bika koromban sehogy sem értettem, hogy miért kell előtte táncolni”.

Nem kell. De ha az ember nem táncol, oda a liaison!

Na bumm. Ha nem sikerül a fajdkakasok nívójánál feljebb jutni, ott egye meg a fene az egészet.

Akkor mi van a materialista kontra deistával? Az, hogy mindketten ugyanahhoz az emberi nemhez tartozók lévén, szükségszerű, hogy valahol mindketten ugyanazt tapasztalják, ha másként is értelmezik.

Ezt kell(ene) összehozni valahogy, a bennem megbúvó materialistát és a bennem megbúvó deistát, azokkal, amiket valóban tapasztaltam. Aztán le is kellene írni valahogy úgy, hogy másnak is értelmezhető legyen, a saját maga világában. Hogy meg tudja feleltetni valamivel. Mindebben pedig az a további érdekesség, hogy mindegy, mivel. Néha egy elhallás mélyebb (sokkal mélyebb) felismerésre vezet, mint bármely pontos megértés, már amennyiben beszélhetünk ilyesmiről. Bartha László erdélyi kinológus-tenyésztőt egyébként ajánlom szíves figyelmükbe. Én – megkockáztatom – huszonöt év tenyésztés és két bírói vizsga után konyítok kicsit a kutyákhoz. Látom – látni vélem – a modern ebtenyésztés legtöbb árnyoldalát, úgy a kiállítási, mint a munkavonalakat, és mint en bloc az egészet tekintve. Látni vélem ennek is az igazságát, annak is az igazságát, plusz az egész hóbelevanc buktatóit, melyek legelső rákfenéje az allélvesztéssel (génvesztéssel) járó beltenyésztés, és a genotípus háttérbe szorulása a fenotípus javára. Hogy az „legyen tiszta vérű” (a csalásokról diszkréten hallgatunk, pedig lehet, hogy eddig azok mentették meg a fajtatisztának mondott kutyákat a teljes elkorcsosulástól), és hasonlítson valamiféle elképzelésre (standardra), minél egységesebben. Nos, ezt a szent tehenet harapdálja Bartha, illetve harapdáltam én is, elméletben, cikkek sokaságában anno, viszont nem demonstráltam. Bartha demonstrálja. A kutyái jelentékeny részétől – plusz tartás, ápoltság – bármely küllembíró felsikoltana, bár el se jutnának odáig, lévén nagyrészt keverékek. Némelyiket látva egy anatómus is felsikoltana, ha pedig azt az általam kezdettől hangoztatott tézist is meghallaná – másként – Bartha szájából, hogy nem az anatómialag egészséges (tökéletes) a lényeg, hanem a funkcionálisan egészséges, világgá szaladna. Mindezen felül is érzek Barthában egy olyan mentális pluszt, amit állatokkal (is) foglalkozók közül eddig csak Kassai Lajosban éreztem. Hogy politikailag Bartha hova pozícionálja magát, nem tudom, megsaccolom, hogy nagyjából oda, ahova a lovasíjászmester, de ha úgy teszi, ahogy Kassai, felülemelkedve azon a vircsafton, amin a nagy többség (az érzelmiség) nem akar és nem is képes felülemelkedni, akkor ezen a vonalon is csak ajánlani tudom.

És akkor mi is a pokolba vezető út? Mármint a kövezete? A jóindulat? Nem egészen, ha a mondás így is hangzik. A jóindulatú balf.szkodás. Hangsúly az utóbbin.

A rosszindulatú balf.szkodás logikailag jóindulat, balf.szkodás nélkül. Ezt csinálja most szeretett miniszterelnökünk csapata. Hiba csap össze hibával. Quasimodo az Operaház fantomjával. Hát akkor…

… lássuk, Uramisten, mire mennek ketten.


Oszd meg másokkal is!