Az Magyarországon soha nem jó jel, ha egy törvényjavaslatot hiperűr-sebességgel szavaznak meg, márpedig a „beszolgáltatási törvénnyel” így jártunk. Ami tegnap reggel még csak munkaanyag volt, azt délután fél négykor Semjén Zsolt be is nyújtotta, ma pedig úgy megszavazták, mint a huzat.
Valamiért nagyon kellett ezzel sietni.
Már tegnap is írtam a javaslatról, igaz, akkor még csak a munkaanyag tartalmát ismertem (ahogy mindenki más is), ma meg, hogy kész törvény lett belőle, egyszerűen köteles vagyok foglalkozni vele. Fogott figura lép, ahogy a sakkban mondják. Hát lássuk, milyen figurát fogtunk mi ezzel az új paragrafussal.
Először vegyük a teljes MTI-hírt, ami erről szól, aztán elemezzük:
„A legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februárjától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére – döntött az Országgyűlés az élelmiszerláncot szabályozó törvény keddi módosításával.
Az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó változtatást 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban a kormány javaslatára.
A fogyaszthatósági idővel, továbbá 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás.
A módosítás azokat a kereskedőket érinti, amelyek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.
Az érintett üzletek az élelmiszert karitatív szervezeteknek is felajánlhatják. A jogszabály célja ugyanis az, hogy a lejáratközeli áru a rászorulókhoz és ne a kukába kerüljön.
A törvény indoklása kitér arra: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének becslése szerint az előállított élelmiszereknek mintegy harmada megy veszendőbe, holott azok megtermelése jelentős erőforrást igényel. Egy uniós felmérés szerint pedig az élelmiszerhulladék több mint 5 százaléka a kereskedelemben keletkezik.
Az érintett üzleteknek élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, amit az élelmiszermentő központnak kell benyújtaniuk. Az első ilyen tervüket 2022. május 31-ig kell beterjeszteniük. Emellett ki kell nevezniük egy élelmiszermentési felelőst is.
Bírsággal sújtható az, aki nem készít ilyen tervet vagy aki éves szinten több mint 2 százalékkal átlépi az élelmiszerhulladék tervezett mértékét.
A legnagyobb élelmiszerüzletek kiskereskedelmi adója is növekszik az árbevétel 2,5 százalékáról annak 2,7 százalékára.
A jogszabály 2022. február 1-jétől lép hatályba.”
Kezdjük az egyetlen jó hírrel tegnaphoz képest: a törvénymódosítás szövege már kitér arra, hogy a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás, így a pékáruk megmenekültek. De ez kis öröm, minden egyéb maradt, ahogy volt, vegyük sorra, mi várható ezek után – engedelmükkel a szemforgató indoklást most mellőzném is, nem jött még meg a teljes szöveg, csak a hírből tudok dolgozni.
Ami biztos, hogy kevesebb élelmiszer lesz elérhető, illetve minden lesz, ami eddig volt, csak – többet kell majd utána járni és drágább lesz minden. Ezt nem kristálygömbből jósolom, hanem a józan paraszti ész alapján. Ugyanis ha egy kereskedőt az a veszély fenyeget, hogy valamit esetleg nem tud eladni és ingyen kell továbbadja, abból az áruból kevesebbet rendel. Ha egész árukategóriák forgalma válik bizonytalanná, könnyen lehet, hogy sokféle élelmiszer tűnik el a nagy boltokból és jelenik meg a kicsikben, más, magasabb áron, hiszen a szabályozás rájuk nem vonatkozik.
Vegyünk olyan hétköznapi cikkeket, mint az előre csomagolt zöldség, gyümölcs, saláta. Az ilyesmit a minőségmegőrzési idő (tehát nem a fogyaszthatósági idő) utolsó napján eddig féláron kínálták, így olyasmihez is hozzájutott a vékonyabb pénzű vásárló, amihez egyébként nem, csak meg kellett ennie hamar. Vannak ilyen vajak, sajtok is, meg még sok minden: ennek most vége, ezek az akciók el fognak tűnni. Tulajdonképpen majdnem minden akció el fog tűnni, ugyanis február másodikától nem lesz érdemes annyit rendelni semmiből, amennyi a boltos nyakán maradhatna. Ez az intézkedés az áruhiány előidézése felé szorítja a kereskedelmet.
Tegyük fel, hogy boltvezető vagyok egy érintett cégnél. Ha én naponta eladok átlagosan ötven salátát, nyilván annyit is rendelek. De ez az átlag, nem foghatok szuronyos puskát a betérő vevőre, azzal, hogy „ma csak harminc salátát adtam el és már délután négy van, salátát veszel, ha utálod is!” – ezt oldotta meg mostanáig a leárazás, aztán, ha úgy sem ment el, akkor elvitték a jótékonysági szervezetek. Igen, eddig is azok vitték el, meg az Élelmiszerbank. Mostantól azonban inkább rendelek boltosként csak harminc salátát, amennyi biztos elmegy, és ha valaki ilyent kér, miután elfogyott a minimálisra kalkulált adag, széttárom a kezemet – nincs. Majd holnap lesz. Persze, ez minden „kényes” árura érvényes.
Jó, de ha mégis úgy alakul, hogy be kell szolgáltatnom valamit ingyen, az államnak – ami demokráciákban csak hadigazdálkodás idején bevett gyakorlat – azt ki viszi el?
Ezt senki sem tudja. A szabályozás szövege szerint ugyanis onnantól az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. foglalkozik az átvett áruval, csak az még nem létezik, raktárhálózata, hűtőházai sincsenek, egyáltalán, jelenleg még az sem biztos, hogy valaha is fizikailag foglalkozik majd élelmiszerrel, mert az sem zárható ki, hogy csak egy „koordinátor” szerepkörét látja majd el, és megmondja, mit hova vigyenek (meg kik: az sem tisztázott, a szállítás, a logisztika kinek lesz a dolga). Egyelőre Nagy István agrárminiszter idevágó közleménye annyit mond (a HVG alapján), hogy az ÉMK-t:
„A felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására hoznák létre, azok újraelosztásához viszont – legalábbis a kormány szerint – nem lenne szükség új állami logisztikai rendszerre, ehelyett arra a már működő karitatív szervezeteket használnák.
A törvényjavaslat indoklásának szövegében ez egészen pontosan úgy szerepel, hogy az ÉMK a kormányhoz tartozó Karitatív Tanács szervezet tagjaival (itt lehet őket megnézni), továbbá az általa előzőleg regisztrált más karitatív tevékenységet folytató szervezetekkel szerződik.
Az, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd, egyelőre nem világos, a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs azonban a fenti indoklás alapján úgy látja, hogy bár ők nem tagjai a Karitatív Tanácsnak, velük ugyanúgy lehet majd szerződést kötni.”
És kik tagjai a Karitatív Tanácsnak?
A Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt. Más nem. Akkor számoljunk: ma Magyarországon hivatalos statisztikák szerint a lakosság 21%-a, nem hivatalos becslések szerint 30%-a ér szegénységben vagy mélyszegénységben, az minimum két, de lehet, hogy három millió ember. Ennyihez kéne naponta eljuttatni a fölös és terv szerint gyűlő élelmet, ami nagyon nemes ötlet, de ehhez kéne egy teljes, országos szociális hálózat, ami nincs. Ehelyett a hálózat helyett van az ÉMK, ami ezek szerint úgy fog dolgozni, hogy „ezt ide vigyétek, azt oda”. Milyen adatok alapján hozzák majd a döntéseiket, nem tudni, hiszen még nem léteznek, de jelezném, hogy minden támogatás, segélyezés nagyon komoly szociális munka, külön tudomány annak kitalálása, mi hol lehetne hasznos, főként abból, amink van.
De mi lesz egyáltalán?
Amit a terv előír.
Ez a szabályozásban a legnagyobb marhaság. Az ugyanis, hogy az érintett élelmiszer-láncok élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell írjanak, azt be kell nyújtsák, élelmiszer-mentési felelőst kell kinevezzenek és ha átlépik a terv két százalékát, meg is büntetik őket.
Lehet a forgalmat előre kalkulálni? Valamennyire lehet is, kell is, de azt becslésnek hívjuk. Az vagy bejön, vagy sem, illetve egy esetet tudok mondani, amikor mindig bejön, számszerű pontossággal, és ez a tervgazdálkodás. Ja, nem, abban sem sikerült soha betartani a mutatókat, de abban legalább elvileg lehetett jósolni. Más kérdés a jegy- vagy fejadagrendszer, abban mindig pontosan annyi élelmiszer fogy, amennyi jegy vagy fejadag van, meg amennyit ellopnak és pult alól eladják.
Vegyük a tervezhetőség szempontjából a 2019. végi állapotokat. Tekintetbe véve az éves vagy akár tíz éves forgalmat, fogyasztási szokásokat és a lakosság átlagos jövedelmét, ha ez a szabályozás akkor lép életbe, minden kereskedő csak annyi lisztet, sót, cukrot, gyertyát és kézfertőtlenítőt rendelt volna, amennyi biztosan elfogy náluk. Sőt, hosszú távú tervet is tudtak volna írni, karácsony előtt például a sok éves adatok alapján tudjuk, hogy több rétesliszt, sertéskaraj és hal fogy, húsvét előtt több sonka és tojás. Eszerint adták volna le a rendeléseket és nem vesznek semmiből sem többet, mint amennyi elfogy – ne vitesse el tőlük ingyen az állam, ha közeleg a minőségmegőrzési határidő lejárta.
Ezek a boltok ürültek volna ki teljesen két nap alatt január-februárban, még a lezárások bejelentése előtt, ugyanis kitört az említett árukra vonatkozó felvásárlási láz. Tehát bizony kialakult volna az áruhiány, ha már akkor ilyen „okos” gazdálkodásra szorítják rá az élelmiszer-láncokat, ez is mutatja, hogy nem lehet megtervezni a forgalmat.
Az élelmiszer-hiány kialakulása más, objektív, agrárius okok miatt is várható, jobban mondva az árak nagyon komoly emelkedése, a beszerzés megnehezedése: ez az új szabályozás csak ront a helyzeten. És romolhat az még tovább is.
Mindenesetre leszögezhetjük: olyan fél éven belül nem nagyon lesz élelmiszer.
De ami nem lesz, az legalább drága lesz.
Ezt sikerült összehozni.