Szeretünk mi itt károgni. Ki itt károg, ki ott, én most itt. Szele Tamás barátom tegnap már írt egy kiváló cikket a kötelező beszolgáltatásról, hasonló illusztrációval, csak most nem aprózzák el, mint Rákosi apánk tette volt.
Tamás is károgott egy jót, hogy lesz ebből még drágaság meg áruhiány, lesz, miért ne lenne, én csak kiegészíteném kicsit ezt az egészet, a magam cinizmusával. Pesszimista jós vagyok, kérem. Tudják, a pesszimistának mindig igaza van, de miben van az öröme?
Hát ebben. Más nem marad neki, mint az, ami akkor már senkit nem érdekel. Hogy ő megmondta. Na persze, ez most se érdekel senkit. Debreczeni Józsi jóval a 2010-es fülkeforradalom előtt „Arcmás” címmel megírta, hogy mi fog történni, szerénységem is megírta, szó szerint majdnem azt, ami történt is. 2009. 05. 28-án például ezt:
„2009. közepén Magyarországon nincs egyetlen komolyan vehető, hiteles, még a gyors zuhanást lefékezni képes politikai erő sem. Magyarországnak sem az államformája, sem az alkotmánya, sem az arra támaszkodó jogrendje nem alkalmas másra, mint visszaélésekre, szemfényvesztésre és destrukcióra. Két fontosabb választás elé néz: az európai parlamenti képviselői választások és az országgyűlési választások elé. Az európai parlamenti választások jelentősége az Európai Parlament szempontjából nulla. Valódi jelentősége (a reklámértéken túl) egy, a szokásosnál nagyobb mintákkal dolgozó közvélemény-kutatásé. Ebből a szempontból lehetne kolbásztöltő-verseny vagy lepényevési vetélkedő is, ha a résztvevők pártszínekben indulnának, és közönségszavazás döntene a győzelemről. Az országgyűlési választások megalapozottságával ugyanez a helyzet, csak annak a tétje mérhetetlenül magasabb: Magyarország teljes vagy hosszú időre való elsüllyedésének a megakadályozása. Ha bármelyik (pártként működő) üzleti társaság kezébe olyan hatalomkoncentráció kerül, ami a legálisan (alkotmánymódosítással) bevezethető diktatúra lehetőségét veti fel, Magyarországra beláthatatlan ideig történelmének egyik legsötétebb korszaka köszönthet be.”
2010. 04. 12-én meg ezt:
„A Fidesz-éra első lépése annak felfedezése lesz, amiről eddig ‘sejtelme sem volt’: sokkal rosszabb a helyzet, fogja mondani, mint ahogy gondolta. Egyelőre néhány per lesz csak, a harmad- illetve másodvonalból. A következő négy év alatt módosulni fog: a médiatörvény, az önkormányzati törvény, a választási törvény, a párttörvény, a határon túli magyarok státusa, beleértve a szavazati jogot, az Alkotmány.”
Egy valamiben tévedtünk: a köztársasági elnöki jogkör kibővítésében és átvételében (most is azt mondom, hogy Orbán szempontjából ez sarkalatos hiba volt), de ami késik, nem múlik, már, ha el nem szaladt előle az alkalom, ami eléggé sanszosnak látszik. És beszélhetek én itt most összevissza, mint kormányszóvivő a sajtónak, de hát sajnos nem: ezt egy bárki által elérhető Napló két bejegyzéséből ollóztam. Akkor még a „pártalapítás” kísérletével bajlódtam, ami azóta építő tanulsággá lett, mint annyi más. Empíria, mindig csak empíria, mondhatná Bástya elvtárs, miután a „szerénység” poénját velem karöltve már lelőtte. A portál mára nem élő (én pedig soha nem voltam rendszergazda, így soha nem tudtam belenyúlni, most utólag pláne nem), akár a párt, de relikviaként itt maradtak az előzményei, mint Szibériában a megfagyott mamutok.
Akkor most itt van nekünk az előbbieknél jóval kisebb volumenű úgynevezett beszolgáltatási törvény is. Ez a legnagyobb élelmiszerláncokat érinti, a részleteiről bárhol olvashatnak. Tamás szépen cizellálta, neki is hoznia kell a szokásos terjedelmet, de én azért még hozzátennék egyet- s mást, leginkább úgy általában. Miss Marple módszere ez ötórai teával és vajas süteményekkel kombinálva, színtiszta találgatás, játék, csak az idős angol hölggyel ellentétben a saját bőrömre is megy.
Plusz a cinizmus.
Úgy vélem ugyanis, hogy mielőtt egy pártkormány bármit is tesz, a saját érdekét veszi górcső alá. A saját emberei érdekét, ami vezéralapú kormányzásnál a Vezér érdeke, legfeljebb a szereplők változnak (rajta kívül), lásd Borkai, Szájer és Völner mestereket, Rogán felkészül. Áder is készülődhetne, ő korántsem annyira belső mag (ne asszociáljanak erről az utolsó szóról a legbelsőbb magok egyikeként kicsurgó – fúúúj – Simicska mesterre és az ő szóhasználatára), tehát ő korántsem annyira belső mag, mint Kövér (két mag se fér meg egy csárdában, majd meglátják, ha meglátják), viszont mégiscsak adni kell a látszatra. A vesszőnyalábra, amit anno a lictorok vittek a római főhivatalnokok előtt, latinul a fasces-re, bár abban is ott volt a bárd.
Van más aktualitása is ennek a szép jelképnek, de azt most hagyjuk.
Pokorni már békésen nézegeti nyaranként a Balatont a füredi Rabindranath Tagore sétányról, Kovács Gergő nem oszt és nem szoroz neki, sőt polgármesterként ő is csak módjával oszt és szoroz, megteszik helyette a képviselő kollégák, pártállástól függetlenül. Ő csak sír, ha sírni kell neki, egyebekben minden marad a régiben, Turultól a nagypapa emlékéig.
Jó, utóbbi tényleg csak mint emlék. Már nem a Harmonia Caelestis, hanem a javított kiadás.
Tehát miért érdeke a pártkormánynak a lejárandó szavatosságú élelmiszerek kötelező ingyenes beszolgáltatása? Egy bizonyos ráta felett. Hogy alatta mi van, az mindegy? A sarki kisboltban sem vehetek ezentúl erjedő kocsonyát, penészesedő sajtot, száznapos tojást? Vehetek. Azok ott, ha nem csókosok, a választópolgárok. A multik elnökei viszont nem választópolgárok. Persze ez nem elégséges ok. Valahogy nagyobb léptékhez szoktunk hozzá az utóbbi majd’ tizenkét évben. Előtte se volt kis lépték, csak az jobban eloszlott, kevésbé volt központilag szervezett, és ami kevésbé szervezett, nem is oly alapos. Nem lehet annyira elmosni, mert minden rablónak vannak ellenségei, nem csak a pandúrok, hanem a többi rabló. Hogy is írta a Harmonia Caelestis halhatatlan szerzője?
Farkas farkasnak farkasa.
Vagy a Noszty fiú esete Tóth Csabával.
Azért multi és multi között is van különbség. Nem az, hogy mindketten multik, hanem, az, hogy – ha már a farkas jutott eszünkbe – kinek a kölyke. Az már nem farkas, mondják. Hát, nem. Viszont a miénk, mármint az Övé.
Nem mindegy, kérem, hogy CBA az a multi, vagy teszem azt, Spar. Lidl. Tesco. Penny. Aldi.
Mi történik majd a beszolgáltatott, de még ehető – megengedetten ehető, mert van itt nálam néha a hűtőben olyan Lidl joghurt, ami hónapok múlva is ehető, a polivinilklorid nem romlik – élelmiszerekkel? Kell a katolikusoknak vagy reformátusoknak egy kis pluszmunka? Kell, mint a hátukra egy púp. A jóemberségnek is vannak határai. A jóemberek is leginkább látszani szeretnek jóembereknek. Mint a hitét mélyen magában megélő Völner mester. Mondani bármit lehet, két méter magasból. Képletesen és gyakorlatban.
Nos, mi történik ezekkel a holmikkal? Valamennyi egészen biztosan ki lesz osztva. Valahogy. Propagandának se utolsó. A te adományod ne legyen titkon. Jézus ugyan pont nem így fogalmazott, de mi valahogy mégis. Hányszor hallottam ezt és így a Biblia szövegéről a református teológián, ó, édes jó Istenem.
És a többi? A többivel lesz valami. Nem tartom valószínűnek, hogy az égetőbe kerülnek. Elkerülhetnek például – itt kezdődik a cinizmus – a saját kutyánk valamelyik kölykéhez, aki szépen átcímkézi, valahogy úgy, ahogy a multik is teszik majd, ha van egy csöpp eszük, vagy süt/főz belőle valamit, ahogy tette eddig is. Ha Róbert bácsi levesétől nem lettek rosszul a múlt század húszas éveinek hajléktalanjai, ettől se lesz rosszul senki. Ne higgyék, hogy az a helyben sütött pékáru és kifőtt étel kizárólag az Önök két szép szeméért van ott, ahol van.
Akadnak a mi kutyánknak kisebb kölykei is. Őket e tekintetben még ellenőrizni se fogják. A többi meg papírmunka. Ezért aztán ki nem száll egy Makk Alsó Bercihez senki.
Vagy itt van teszem azt, a Becsületes Emberek Országa, Burkina Faso (ezt jelenti). Az egy főre jutó éves GDP 1326 USD, ha hinni lehet a bédekkernek. Gondolják, ha Merkely Bélának mindegy, hogy ki mivel oltatja be magát harmadszorra, sőt az is mindegy, hogy ő maga mivel, mert véletlenül épp az általa két Szputnyik után nem javasolt Janssennel sikerült neki, a becsületes emberek becsületes vezéreinek itt és ott nem lesz mindegy, hogy mit esznek-isznak potom pénzért a nyugat-afrikai mosszik és bobók? Örüljenek, hogy ehetnek valamit, valamennyiért. A többi a már említett címkézés és szállítmányozás kérdése, a honvédség gépei közben is útba ejthetik Horvátországot. És ha nem fizetnek? Akkor az lesz, mint amikor a viccbéli cigány ember el akar passzolni egy telefont, de a vevőjelölt elszalad vele. „Há’ ez elvitte beszerzési áron”, vakarja meg a fejét a koma.
Nem, ez még nem a hadigazdaság, drága Nagyérdemű. Nem a jegyrendszer. Drágaság sem ezért lesz, noha ez is belesegít. Drágaság azért lesz, mert mindenütt lesz, annyi nüansznyi különbséggel a „mindenütt” javára, hogy ott talán a kapott támogatások egy részét arra fordították, amire adták: a verseny- és életképes gazdaságra. Ehhez jön még az a soha nem látott mértékű osztogatás, amivel nem lenne baj, ha 1. lenne gazdasági/pénzügyi alapja, 2. nem egy korteshadjárat lenne az egyetlen és jó okkal feltehetően – biztosat mégsem írhatok – nem sokkal tovább kitartó oka. De nincs. De az.
Ezek még csak az előszelek. Fuvallatok a fülledt levegőben, mely fülledt levegő természetesen képletesen értendő, lévén december idusa.
Hadigazdaság egyébként nem lesz.
Ahhoz ugyanis nem csak „háború”, hanem gazdaság kéne.