Három másodpercre belenéztem a Tv2-n most futó, A Nagy Ő című „realitybe”. Kék tenger, bérelt vitorlással, nem „Mészáros Lőrinc” nagyságrendje, de még Borkai mesteré sem, ez János bácsinak szól, és Mari néninek, akik adásról adásra újra üresfejű fiatalnak érezhetik magukat.
Ugye, emlékeznek még a Cosmopolitan divatmagazinra? Volt egy reklámja, egy férfitenyérrel eltakart női mellről, hozzá a szöveg: „a Cosmo-lányok kedvenc melltartója”. Mari néni keblei persze másként hatnának János bácsi tenyerében, de nem oda kell nézni, hanem az újságra. Ez minden pornó alapja. Így működnek. A régi Eötvös-klubban (ma és azelőtt Centrál kávéház) volt egy portás, a Pista bácsi. Igazi cerberusként őrizte: tagsági nélkül rajtam kívül csak keveseket engedett be. „Ez egyetemi klub, kérem”, mondta Hyppolit, a lakáj gőgjével, örökös, tiszteletbeli egyetemistaként.
János bácsi is lehet kidolgozott testű sportoló, Mari néni is barna bőrű hableány. Bárki lehet bármi, csak nem a tükröt, hanem a nekik tálalt pornót kell nézni közben.
Mert ez is pornó. Az egész kultúrán kívüli világ pornó. Außerhalb der Kultur. Outside of culture.
Ez a világ ott van, János bácsistól, Mari nénistől, tévé kettőstől, Berkistől, Győzistől, tömegeledelestől. És a régi világ nem volt ott? Marcus Porcius Cato Maior nem ezen háborgott a Krisztus előtti második században? De, ezen háborgott. Ezen is. Aztán száz évvel később a dédunoka, Marcus Porcius Cato Minor is ezen háborgott. A nagymamám is ezen háborgott, az anyukám is. Mindegyik kor ott van, az előzőhöz viszonyítva. József Attiláról aztán mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy kipárnázták az útját a Parnasszusra. Vagy az egyetemre. Két szemeszternél többet sehol sem végzett, ezért vagy azért, nem részletezem, a kultúrán belül közhely, hogy miért, a többi meg nem érdekel. Ha nincsenek a nővérei és nincs Makai Ödön, még a gimnáziumig se jut. És ez a hányatott sorsú, pszichésen többszörösen terhelt proletár, a tehetségén kívül olyan műveltséggel rendelkezett, amiről ma a gyerekek zöme nem is álmodhat.
Nem is álmodik, így pontos.
„Azok még a régi emberek voltak.” Így mondta anyukám, amikor felvetettem, miként lehetséges, hogy ma egy Duna-hidat két évig restaurálnak, például a Szabadság-hidat a kétezres évek elején, amikor negyvenhatban, a Dunába robbantott roncsaiból kiindulva, jóformán a semmiből pár hónap (!) is elég volt, hogy ismét közlekedni lehessen rajta. Mindig a régi emberek, akik után sóvárgunk? Akiknek a műveltsége után? A saját fiatalkorunk? A mai fiatalok sík hülyék?
Dehogy.
A mai fiatalok semmivel sem sík hülyébbek, mint a régiek voltak. Pontosabban nem ők a sík hülyék. Hanem a kor. Így sem pontos: a következő kor. Nem is elsősorban hülye. Sokkal inkább más. Van, ami hanyatlik, miután elérte a zenitjét – a Római Birodalom esetében ez Augustus kora volt, Cato-k ide, Cato-k oda -, ugyanakkor van, ami emelkedni kezd. Most a humán műveltség hanyatlik, és a reál műveltség emelkedik. Nem az informatikára gondolok, mert az csak kiszolgál, hanem a fizikára. És az emberek általános szellemi színvonala? Akik nem fizikusok, és nem matematikusok?
Az egyetlen reményünk, hogy a libikóka átbillen, és a reál műveltség ismét humán műveltségbe torkollik. Vannak rá jelek, nem is kevesen, csak ehhez kvantumfizikusnak kell lenni. Vagy minimum egy Einsteinnek. Oppenheimernek. Peter Higgsnek. Carlo Rovellinek. S ha nem következik be? Akkor szétfut minden. Már régen elkezdett szétfutni. „Többet tudunk”, mondta tegnapelőtt a szaunában egy ismerős. Nem, nem tudunk többet, válaszoltam. Nem a tudás lett több, hanem az információ. De még csak nem is az információ, hanem az adat. Ma már nem doktorbácsi van, hanem szakorvosok, egyre többen. Ahogy nő az adathalmaz, úgy nő a szakok száma. Csúszik szét az egész, mint az Univerzum. Pano ano, pan tuto kato. Amint fent, úgy lent. Ahogy a Háromszor Legnagyobb Toth, Hermész Triszmegisztosz megmondta.
Ebből ugyan soha nem lesz egység. Se áttekintés. Így nem. A rész esetleg meggyógyul, de az egész beteg marad.
De talán csak egy köztes korban élünk. Talán. Végtelenül műveletlen emberekkel. Végtelenül műveletlen fiatalokkal, akikből végtelenül műveletlen öregek lesznek, hogy átadják a helyüket még náluk is műveletlenebb gyerekeiknek és unokáiknak, ha ez még lehetséges, akiknek nulla affinitásuk lesz mindenhez, amit tartalomnak lehet nevezni. Talán ez a köztes kor elmúlik egyszer, annak ellenére, hogy amikor Önök olyanokat olvasnak, hogy mi lesz az emberiséggel egymillió (sic!) év múlva, minimum el kell, hogy mosolyodjanak. De talán ez is elmúlik.
És addig?
– Kicsit féltem beugrani a vízbe, de örülök, hogy megtettem, és utána ott lubickoltunk Dáviddal a vízben – mondta Annabella. – Felejthetetlen élmény volt számomra.
– Nagyon kellemes a víz – mondta Dávid.
– Annyira jó – válaszolta Annabella. – Nagyon jó.
– Ezt vártad szerintem az első pillanattól, hogy beugorhass.
– Igen. Fú.
Akkor már inkább a gombolyag. Annyi cicával, amennyi csak a vászonra fér.