Szele Tamás: A dzsücse Napistene

Ma nincs hír a Szuperpegazus ügyében, azt is hiába dudorászom, hogy „miért nem énekel nekünk, Völner úr”, semmi válasz, szóval nézzünk körül kicsit Észak-Koreában, különös tekintettel arra, hogy ebben az élenjáró szuverenista államban átmenetileg betiltották a szórakozást, de még a nevetést is, ellenben új Napistenük van.

Nem viccelek: Napisten lett Kim Dzsongilből, a mostani diktátor, a tünékeny Kim Dzsongun kedves papájából. (Tünékeny, mert 28 napokra el szokott tűnni). Ám csak másodrangú isten, a főnök természetesen az ő apja, Kim Ir Szen. Kim Dzsongunt csak tegnapelőttől nevezték ki Napistennek, vagyis a Dzsücse Napjának, azért is nem szabad sem nevetni, sem ünnepelni, mert hát ez a halála tizedik évfordulóján történt meg, aztán hogy nézne ki, apoteózis ide vagy oda, ha ezt megünnepelnék a jó koreaiak? Mint a KCNA észak-koreai hírügynökség írja:

Kim Dzsong Il, pártunk és forradalmunk örök vezetője és a Dzsücse Napja határtalan és legyőzhetetlen erővel és harci akarattal ruházza fel a népet, és szilárd hitet plántál beléjük, mindig közöttük találja magát.

Ő, aki a Pektu-hegyi gerillák fiaként született, forradalmi életének utolsó pillanatáig a Dzsücse forradalmi ügyének megvalósításának és a szocialista Korea felvirágoztatásának szentelte magát, mindenféle nehézségeken keresztülmenve, amelyeket senki más nem élt át a világon.”




Hát nem lehetett hétköznapi valaki, ahogy az apja, Kim Ir Szen sem (az ő nevét azért írom külön, mert így honosodott meg az átírás a magyar sajtónyelvben). Kim Dzsongil tényleg olyan nehézségeken ment keresztül, mint senki más. Kezdjük rögtön azzal, hogy kétszer született meg. Egyszer egy titkos katonai támaszponton, a szent Pektu-hegy közelében valahol, a bázis annyira titkos, hogy máig nem mutatták meg senkinek. Ez 1942. február 16-án történt volna, a gyermek születését egy fecske jövendölte meg, előre jelezte a hegy fölött megjelenő kettős szivárvány és egy új csillag az égen. Három királyok nem voltak, legyen elég ennyi is a jóból, ne elégedetlenkedjünk.

Ennek kicsit ellentmond az, hogy gyermekkorában szovjet iratok szerint Jurij Irszenovics Kimnek nevezték, és ezek a szovjet feljegyzések azt is elmondják, miszerint a szibériai Habarovszk melletti Vjatszkoje halászfaluban született 1941-ben, ahol édesapja a főként kínai és koreai menekültekből álló 88. szovjet lövészdandár 1. zászlóaljának parancsnoka volt.

Kétszer született, két helyen, de ez így logikus is, mivel a kedves papa is két helyen volt nemzése időpontjában: egyrészt a szent Pektu-hegyen harcolt a japánokkal, verte őket kegyetlenül, de verhette is, mert nem fogta a testét a golyó (ez a hivatalos verzió), másrészt szovjet tiszt volt Szibériában, ami nem hangzik olyan romantikusan, és Phenjanban nem is szabad erről beszélni, ellenben igaz.

A látszólagos ellentmondást azzal magyarázzák, hogy a Szeretve Tisztelt Nagy Vezér birtokában volt az úgynevezett „chukjibop” (ejtsd: csukdzsibop) művészetének, tehát képes volt isteni hatalmát kihasználva teleportálni. Vagyis a chukjibop inkább valami olyasmi, amit a kínai klasszikusokban, például a Nyugati Utazásban felhőbukfencnek hívnak, de ott egyedül a Majomkirály képes rá.

Térjünk vissza Kim Dzsongilhez.

Szóval, ő most a Dzsücse Napja, ami jelentős változás a korábbiakhoz képest, mikor is Kim Ir Szen még csak „Örök Elnök” lett halála után, ő meg „Örök Főtitkár”. Akkor most már azt lássuk, mi is az a dzsücse, aminek ő a napistene lett?

Tudni kell, hogy Észak-Koreában két dolog számít igazán, a dzsücse és a szongbun. Írtam én erről régebben, hogy is volt csak? 

A szongbun tulajdonképpen egyszerű dolog: az állampolgárok származás, éspedig politikai származás szerinti kategorizálása. Három fő osztály van, a barátságos, az ingadozó és az ellenséges osztály, de nem lennénk Kelet-Ázsiában, ha nem volna ezeken belül még vagy ötven alosztály. Lássuk a beosztást!

      • barátságos osztály (핵심 계층, Heksim kjecshung): Munkásság, parasztság, kétkezi munkások, hivatalnokok, pártkáderek, forradalom túlélői, háborús hősök, hadirokkantak, háborúban elhunyt katonák családjai.
      • ingadozó osztály (동요 계층, Tongjo kjecshung): kereskedők, kézművesek, kisiparosok, kocsmárosok, vendéglátók, függetlenek, dél-koreai származásúak, és családjaik, nemesek, közgazdászok, nemzeti érzelműek, Kínából betelepültek, Japánból betelepültek, barátságos osztályból lecsúszottak, felszolgálónők, babonások, konfuciánusok, olyan emberek, akik a forradalom előtt befolyásosak voltak.
      • ellenséges osztály (적대 계층, Csokte kjecshung): Korea felszabadítása utáni munkások, kulákok, birtokosok, Japán- és Amerika-barát egyének, a régi rendszer hívei, cshondoisták, külföldről betelepültek, protestánsok, buddhisták, katolikusok, dezertőrök, filozófusok, hajdani kollaboránsok, csendőrök és börtönőrök, illetve családjaik, kémek, Párt- vagy Forradalom-ellenes felekezet tagjai, bírók családjai, büntetett előéletűek, politikai foglyok, demokraták, kapitalisták.

Mondjuk sok logikát ne keressünk a dologban, mert ha teszem azt egy buddhista kocsmáros túlélte a forradalmat, melyben elesett az unokaöccse, akkor ő egyszerre tartozhat mindhárom osztályba, persze, ilyenkor a legkisebb érték ront, tehát „ellenséges” kategóriába kerül, de nyugalom: ez a besorolás csak három generáción át sújtja az illetőt és teljes családját, tehát ha valaki megsérti a Pártot, akkor viszik őt, a feleségét, a gyerekeit, a nénikéjét de még a harmadik unokatestvérét is. És ez az unokákra is vonatkozik.

Van szongbun? Van és nincs. Ez a lista itt, kérem, a Koreai Munkapárt 1957-es „Az ellenforradalmi elemek egy össznépi-összpárti mozgalommá való átalakításáért vívott küzdelemről” című nyilatkozatából származik, és minden kortárs észak-koreai forrás arról számol be, hogy a szongbun rendszere része a mindennapi gyakorlatnak. Az északi kormány ezzel szemben tagadja ennek a létezését, és azt állítja, hogy az egészet a déliek találták ki a lejáratásukra.

Akkor ügyesek ezek a déliek, mert időgéppel visszamentek 1957-be és keresztülnyomtak utólag egy párthatározatot… de ahol a főtitkár képes egyszerre két helyen lenni, a fia meg kétszer születik, ott minden lehetséges.

Na, de most jön csak a feketeleves. A dzsucse.

Míg a szongbun mégiscsak inkább adminisztrációs rendszer (a diktatúra szolgálatában), a dzsúcse maga az államot irányító alapvető ideológia. Maga Kim Ir Szen fogalmazta meg, hirdette ki 1958. december 28-án. Lássuk a tételeit.

– A történelem fő mozgatóerői a modern korban immár nem az osztályok, hanem a nemzetek.
– Az antiglobalizmus filozófiájának integrálása a kommunista elméletbe.
– A forradalmi világnézet alapja a Párt és a Pártvezető iránti megkérdőjelezhetetlen hűség.
– Kim Ir Szen halhatatlan lélekként halála után is jelen van (ezt már a halála után csatolta az alapelvekhez a fia).”





Rövidebben:

A dzsucse a másoktól való függés megtagadása és az egyén erejének használata az ember saját erejébe vetett hitével és az önellátás forradalmi szellemének kimutatása.”

Hát, ez bizony ismerős valahonnét, honnét is?

Mi nem mankóval közlekedünk, nem más lábán állunk, vannak saját erőforrásaink, vannak saját képességeink, és saját erőből, és kizárólag saját erőből is képesek vagyunk európai és világszintű teljesítményre.”

Jaj, elnézést, ez nem Kim Ir Szen, hanem Orbán Viktor, 2017. május 19-én, Zalaegerszegen… Mondtam én, hogy ismerős, az erős nemzetállammal és az antiglobalizmussal együtt, szóval csak lehet valami abban a koreai-magyar rokonságban. Mármint nem a népeink rokonok, hanem a politikusaink.


Geopolitikai hasonlóságok is akadnak: mindkét ország kisebb szomszédainál, fájdalmasan nélkülözi a nyersanyag-forrásokat és termelése a bányabéka hátsóját verdesi. Mindkét ország a dzsucse alapján szerveződött, haragosan fordul szembe a világgal, még akinek a farát fordítja, az is a haragos orcájukat látja, amiből az következik, hogy a dzsucse országainak a seggében is feje van.

Most már csak egyet nem értek. Egy ilyen rendszerben, ahol gyakorlatilag levegőn él lassan már a hadsereg is, a civil lakosság meg inkább csak hal, éspedig éhen, minek tiltották be a nevetést?

Van ott egyáltalán kedve bárkinek is hozzá?

A KCNA másik tudósításban is beszámol a megemlékezésekről:

Az egész életét az országnak és a népnek, a szocializmusnak és a világ függetlenségének szentelő elnök iránt mélységes tiszteletet tanúsító emberek végtelen sokasága látogatta meg Kim Il Szung elnök és Kim Dzsong Il elnök szobrát a fővárosban, Phenjanban, a Mansu-hegyen, valamint a nagy vezetők szobrait, mosolygó képüket ábrázoló mozaikokat, a nagy vezetők halhatatlanságának tornyait, a forradalmi csaták helyszíneit, a forradalom helyszíneit és a nagy vezetők által vezetett terepszemléket országszerte. (…) A párt minden tagja, civil és katonai személyzete egyszerre három percig néma tiszteletadással tisztelgett a Kumsusan Nappalota, a Juche szent temploma előtt.”





Igen, mert az a mauzóleum, abban istenkedik az öreg Kim Ir Szen és most már a fia, Kim Dzsongil is: de az öreg már nagyon várja az unokáját…

Az viszont nem siet megistenülni, köszöni szépen, a helyzet borzalmas, sőt, reménytelen mindenki számára az országban, éppen csak őt és családját kivéve: ha azonban mégis feldobja a szalmapapucsot, érdekes helyzet várható. Az ő névleges utódja ugyanis jelenleg nem a húga, a sokat emlegetett, szépen szóló, illedelmes, halkszavú Kim Jodzsong (úgy káromkodik a hölgy még a hivatalos diplomáciai jegyzékekben is, hogy szégyenkezik mellette Észak-Korea összes halaskofája), hanem a nagybátyja, Kim Phjongil.


Persze, míg meg nem eszi véletlenül egy bengáli tigris vagy ki nem végzik egy légvédelmi gépágyúval, mert arrafelé gyakoriak az efféle balesetek. Főleg diktátorok nagybátyaival fordulnak elő.

Hivatalosan Észak-Korea materialista, tehát kizárólag a most már vallássá vált dzsücsében hisz, ami szerint viszont ezek a két Kimek most már a hivatalosnál is hivatalosabban istenek.

Azért szép nap lesz, mikor megtelik a phenjani Panteon, és Kim Ir Szen minden leszármazottja felkerül végre a Pektu-hegyi Olümposzra.

Az a baj, hogy nagyon népes a család.

De nem kétlem, hogy előbb-utóbb odasegítik őket, ha minden így megy tovább.

No, mindegy: az a lényeg, hogy a dzsücsének van már Napistene is!


Oszd meg másokkal is!