Nos akkor, így Karácsonyeste napján. Vagyis Szenteste napján, Karácsony előtt egy nappal.
A Szenteste persze nem mindig esett a római Szaturnáliák idejére, három nappal a Napisten halála – a téli napforduló – utánra (ismerős ez a felállás Húsvétról? örök életre halsz és örök halálra élsz, írja John Donne, a londoni Szent Pál székesegyház egykori esperese, Erzsébet-kori angol misztikus költő egyik levelében), hanem a mai Vízkereszt előtti estére.
A Napisten – Sol Invictus, Legyőzhetetlen Nap – úgy jön be a képbe, hogy ha már a kereszténység annyi mindent eltulajdonított a Mithrasz-kultuszból (a tizenkét tanítványtól a glóriáig, tonzúráig és a püspökliláig), akkor december huszonötödikével miért tegyen kivételt, és nem is tett: a Sol Invictus ünnepét a Sol Salutis, Üdvösség Napja váltotta fel, és Jézus ettől kezdve nem január hatodikán született.
Tehát így, Karácsony napja előtti napon (ez olyan, mint „a fájós ujjam melletti ujj”) szeretnék minden kedves Olvasómnak és Barátomnak legalább békességet kívánni. Békességes békességet, ami ugyan nem visz sehova, de pihenő. Legalább erre a három napra. Nem-békességünk volt is, lesz is elég. Az nem hagy el minket.
Sok írást nem fognak tőlem látni – már könnyebbeket –, ameddig a Malom őröl. Ha pedig megőrölte magát, jön a következő restancia, A jó király, de ott még eldöntetlen, hogy felrakom-e a meglevőket részenként vagy nem. Ha nem, ígérem, kitalálok valamit, hogy ne maradjanak excrementum nélkül. Bízzanak a csömörben és a múzsák hűtlenségében. Esetleg a kezdődő demenciában. Mindegyikre van esély. Ronald Reagan is mennyi szöveget megtanult színész korában, és mi lett a vége.
De addig legalább mondott néhány jókat.
Tudom, hogy sokszor nehézségeik vannak az olvasásommal. Einsteint plagizálva (ő a matematikáról mondta ugyanezt): ne aggódjanak emiatt. Biztosíthatom Önöket, hogy az én nehézségeim nagyobbak.
De mi van, ha Önök nem akarnak békességet? Mondjuk, mert unatkoznának. Vagy mert eleve izgulékony alkatok. Akkor fogják fel ezt az időt energiagyűjtésnek. Gondoljanak arra, hogy egyszer elmúlik ez a Karácsony is. Megtelik a Baleseti, először a barkácsolókkal, másnap jönnek a felgyulladt fák áldozatai, majd a szénmonoxid-mérgezettek, végül a családon belüli erőszakot szenvedettek. Három nap türelem nélkül sok a békességből. Ha kisült már, ide véle: hadd egyem meg melegébe.
Tényleg, a gyomorrontottak kimaradtak.
Ez legyen a legnagyobb bajunk.
Nem, nem „kellemes ünnepeket”. Attól a hátam borsódzik. Sokkal inkább boldogot. Kívánni igazán lehet.
Tehát boldog Karácsonyt, kedves Publikum.