Azzal kell kezdenem, hogy nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Lehet, hogy meg kéne kérdezzem erről a jogi képviselőmet, és utána döntenem a kérdésben: mindenesetre a Zónát nagyon is érintő dologról van szó, ha a politikai jelentősége látszólag minimális is.
Lapunk megkapta első kormányzati elismerését, bár tény, hogy egyáltalán nem kértük.
„Kitüntetést visszautasítani nem lehet. Élj úgy, hogy ne kapd meg.”
Ezt George Bernard Shaw mondta, és mi mindig ennek szellemében írtuk a Zónát, ezt az alaptételt szem előtt tartva, aztán mégis itt tartunk, ahol. De hol is?
Felkerültünk Orbán Viktor bokájára.
Mármint a Zóna logója, ami egyébként a radioaktivitás nemzetközi jelzése. Ugyanis eredetileg azért lett a lap címe „Zóna” – az első ötletem ironikusan „Hazugság” lett volna, a sajtóperek elkerülése céljából, de ezt a kollégák egyhangúan leszavazták, aztán jutottam el a Sztrugackij testvérek és Tarkovszkij Zónájához. Ami valamikor ugyanolyan része volt a világnak, mint az összes többi, de jöttek az idegenek, jött a Látogatás, piknikeztek egyet a mi kis árokpartunkon, ránk hagyták a szemetüket, mi meg, kis, őshonos állatkák most olyan fenyegetésekkel találkozunk, amiket az öregapánk sem látott még: egy apró rágcsálóra az éles üvegcserép épp annyira veszélyes, mint az emberre a gravikoncentrátum, a „szúnyoglegelő” vagy a radioaktivitás.
Próbáljuk kihozni ebből a helyzetből is, amit lehet, hiszen ha sikerül bekapcsolnunk a zseblámpát, az valódi varázslat az árokparti éjszakában, a tranzisztoros rádióról nem is szólva, a többi kisállat félelemmel vegyes csodálattal figyel minket… szóval, Zóna lett Magyarországból, sztalkerek a lakóiból, csak a látogatók nem mentek el, mert mindig is itt voltak.
Mi meg turkálunk itt a hírek között, hátha rájövünk egyikkel-másikkal mihez lehet kezdeni, mire jók vagy ki mit akart velük.
Ez a Zóna címének és logójának a története, ezért lettünk azok, amik vagyunk. Hogy mennyi sikerrel, más kérdés: olyan lap még sosem volt a világon, amiből az lett, aminek indulásakor szánták. Egyelőre létezünk, megmaradtunk két és fél éven át, és ez a mai világban már nem kis dolog.
Olvasnak, ahányan olvasnak, de azt azért nem hittem volna, hogy maga a miniszterelnök is rajong értünk – főleg, hogy ez az érzés finoman szólva sem kölcsönös, mi nem egészen így érzünk iránta. Bár lehet, hogy amit látunk, nem a rajongás jele, sőt, ellenkezőleg.
De mit látunk?
Olvasónk hívta fel rá a figyelmet – csak éppen mással kellett foglalkoznom – hogy Orbán Viktor különös fotót tett közzé január 12-én, 10 óra 32 perckor. A dolgok fizikai természetéből fakad, hogy ő maga nem készíthette, ha csak nem létezik két példányban vagy nem képes a gyakorlatban is kilépni testéből, de ezeket a megoldásokat vessük el és nyugodjunk bele: a kampányfotósa lesz a szerző. Címképünkön is mutatom, de itt látható az eredeti:
Hát, akárhogyan is nézem, a magyar kormányfő Zóna-logós zoknit visel.
Erre speciel nem számítottunk. Ráadásul az év első kormányülésén viseli, a képsorozat alapján, melynek címe: „Mindenki a fedélzeten”. Ha mindenki ott van, az csak üdvözlendő, hova is tettük a torpedókat? Mindegy, de a fotó több, mint meghökkentő.
Vegyük előbb azt a legvalószínűbb lehetőséget, miszerint Orbán Viktor életében sem hallott a Zónáról, ami nagyon is elképzelhető: eléréseink száma, olvasottságunk alig magasabb, mint a kormánymédia középmezőnyéhez tartozó orgánumoké, ráadásul a miniszterelnökről köztudott, hogy finoman szólva sem rajong az online térért, ha meg is jelenik benne, muszájból teszi, jobb-rosszabb szakértők segítségével, magától ő nem fog egyébként is vele szemben álló kisebb orgánumokat olvasgatni.
Akkor viszont miért vett fel ilyen lábtyűt?
Ugyanis ha van kesztyű, akkor a zokni mindenképpen lábtyű.
Félve írom le az ötletet, de talán azért, mert radioaktív a bokája? Reaktor hűtővizében járt és beázott az ólombakancs? Lábat mosott a Pripjaty folyó vizében, és azóta burjánzásnak indultak egyes idegsejtjei, ami kívülről nem látszik?
Vagy esetleg áttételesen kell értelmeznünk a jelzés alkalmazását és azt jelenti, hogy lábfeje közelében nem tanácsos vegyvédelmi felszerelés, valamint gázálarc nélkül tartózkodni? Ez esetben igen humánus jellem, aki gondot visel környezete egészségi állapotára is, kár, hogy ügyesen titkolja.
Vagy külpolitikai üzenete van a gesztusnak, azt akarja vele mondani:
„Nesztek, nagyhatalmak, a bokámig értek az atomfegyvereitekkel”?
Megannyi kínzó kérdés, melyekre választ kapni sajnos merőben esélytelen.
Akkor most vegyük azt a – megengedem, hihetetlen – lehetőséget, hogy ismeri a Zónát, és ennek szellemében választotta ezt a zoknit.
Még akkor sem biztos, hogy a rajongás jelét látjuk. Mielőtt megállapítanánk ezt, ki kéne jelölni egy szakértői bizottságot finom szimatú vadászkutyákból és nagy ormányú, bölcs elefántokból, az a testület majd beszámol nekünk a Legfelsőbb Lábfej odőrjéről, és amennyiben kellemetlennek minősül a vizsgálat alapján, úgy ez szándékos sértés.
Muzulmán kultúrkörben szagtól függetlenül gyalázat volna valaminek a jelképét a lábunkon viselni – ott az is halálos sértés, ha valakihez hozzávágnak egy cipőt – de hát mi sem áll távolabb szuverenista kormányfőnktől, mint a muzulmán világ beható vagy akár csak kevésbé alapos ismerete.
De mondjuk, hogy a lába nem büdös, hanem merőben más a helyzet, ő álruhában Szumátra fejedelme, akit köztudottan az alábbi címek illetnek meg:
„A mindenség ura, akinek a teste világít, mint a nap; akit az isten oly tökéletesnek teremtett, mint a telihold; akinek szeme ragyog, mint a sarkcsillag; aki ha feláll, beárnyékozza egész birodalmát; akinek lába édesen illatozik”
– akkor sértésről szó sem lehet. Különben elég sokan tartják ilyen szumátrai szultánnak, bár nem annyira a lábát szokták dicsérni, de az összes többi jelző szembejöhet bármikor a Pesti Srácokban vagy más hasonló terményekben. Szóval, ez esetben mi a helyzet?
Ez lenne a lehető legrosszabb: akkor ugyanis szeret minket, ami jóval kellemetlenebb annál, mintha utálna. Igaz, soha egy szavunkat meg nem fogadja, de lehet ez annak a jele is, hogy uralkodik az idegrendszerén, nem engedi, hogy érzelmei befolyásolják a nagy döntésekben.
Meg a kicsikben sem.
A leghalványabb eshetőség az, hogy az őszinte jóindulat vezette, mikor ezt a ruhadarabot választotta, és nemes lélekkel kicsit reklámozni akart minket. Annak ellenére, hogy nem tartozunk támogatói közé, sőt, nagyon nem: talán így vélte sportszerűnek, így akarta némiképp egyenlíteni az esélyeket.
Hát, ebben azért nem nagyon hinnék, meg aztán felvetődik a kérdés, hogy ki reklámoz kit, lehet, hogy ő lapunknál valamivel – de csak valamivel! – népszerűbb bizonyos körökben, ezt nem vonnám kétségbe. De kérészéletű ám az ezerfejű cézár kegye, akiért ma rajonganak, holnap a sárba ránthatják, egy lapnak mindenképpen könnyebb dolga van, mint egy természetes személynek – lehet, hogy ez tényleg reklám, de nem minket hirdet, hanem a Zóna rendszeres olvasóinak szavazatára számít?
Minden lehetséges ebben a mai világban, ebben a sajátos, ismeretlen farkastörvények által irányított, sztrugackiji Zónában.
Mindegy is, a jelenséggel foglalkozni kellett, hiszen már terjedni kezdett a közösségi oldalakon és politikusok is megosztották, muszáj volt adni egy szerkesztőségi választ rá.
Amúgy semmi fontossága, bizonyára van Orbán Viktornak másik pár zoknija is.
Lehet, hogy van 444-es vagy telexes lábtyű is a szekrényében és legközelebb azt veszi majd fel.
Hiszen egy ekkora államférfinak mégiscsak több pár zoknija kell legyen.
Az ellenkezőjébe bele sem merek gondolni.
Ugye, nem csak ez van neki?
