Ember legyen a talpán, aki manapság kiigazodik az Árpádok, Karolingok, királyok és szentek labirintusában a Kárpátok alatt, most én mégis megpróbálom valahogy érthetően elmagyarázni, mi zajlik a történész- és régészvilág egy részében, és ez miért nagyon, de nagyon rossz.
Minden azzal kezdődött, hogy terveztek az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából egy igen szép, nagy, sőt, grandiózus nemzetközi kiállítást „Királyok és szentek – Az Árpádok kora” címmel. Tényleg nem akármilyen eseményről lett volna szó, a költségvetése 506 millió forint és az Ermitázsból meg a Vatikánból, sőt, Bukarestből is érkeztek volna kölcsön látványosságok. Mondjuk az Árpád-korral a legkényelmesebben tényleg Magyarországon lehet foglalkozni, kiváló szakértőink is vannak, ezeknek a krémje gyűlt össze a nagy munkára és tehetségük legjavát adták. El se lehet rontani így, gondolná az ember.
Dehogynem lehet, csak politikus kell hozzá.
„Decemberben Kásler Miklós miniszter indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte – értesült a Válasz Online. A váratlan lépés láttán karácsony és újév között mintegy tizenkét történész, régész és levéltáros szakította meg az együttműködést a tárlattal. A lapunknak nyilatkozó érintettek azt mondják: a politikai nyomásgyakorlás elfogadhatatlan, A pozsonyi csata című botrányfilmmel hírnevet szerzett új kurátor kezében pedig szakmailag tönkremehet a projekt.”
Mondom én, hogy mindent tönkre lehet tenni. Kásler nem először akarja átírni a történelmet a maga (és köre) szája íze szerint, elég, ha a rossz emlékű pozsonyi csata-animációra gondolunk, de az csak a kezdet volt az Árpádok északnyugat-afganisztáni eredetéhez és a „Baszjad Izüt” tűtartóhoz képest. De most hogyan is történt volna ez az átírás? Úgy, hogy a kész kiállításkatalógusból teljesen kihúzták a honfoglalás idején helyben talált népességről szóló részt (szlávok, Karoling-kori népesség), illetve az Árpád-korban Magyarországra költözött idegen népcsoportoknak (muszlimok, zsidók, a kései nomádok) szentelt tanulmányt. Bekerült viszont szerzőként az eredeti tartalomjegyzékben nem szereplő Török Tibor és Neparáczki Endre, mindketten a Magyarságkutató Archeogenetikai Kutatóközpontjának munkatársai.
Igaz ez? Bizony igaz, a Magyar Nemzet terjedelmes írásban próbálta tegnap megmagyarázni, melynek már a címe is magáért beszél:
„Nem a muszlimokról szólt az Árpád-kor”
Valóban nem, de kiradírozni sem lehet a böszörményeket vagy az izmaelitákat belőle. Az bizony csúnya történelemhamisítás: aki itt volt, az itt volt. Ahogy a honfoglalás előtti karoling jelenlét is tagadhatatlan, főleg a Dunántúlon, Pannonia Superior és Inferior (Dráva-Száva vidéke) környékén. Szlávok is éltek itt, avarok főleg, de varégok is szolgáltak Szent István testőrségében, szóval tarka világ járta akkor, mint mindig. Nem úgy volt, hogy a honfoglaló magyarok előtt üresen kongott a Kárpát-medence, ahogy úgy sem, hogy dicső eleink senkivel sem találkoztak út közben, senki nem hatott rájuk, csak mindig ők hatottak másokra, rendszerint íjjal-nyíllal vagy kelevézzel. Épp az az Árpád-ház államszervező tehetségének a bizonyítéka, hogy egy ilyen tarka, multikulturális populációból nagy ügyességgel igen gyorsan kovácsoltak össze egy, a kor szintjének megfelelő és működő királyságot.
Igen, csak ez nem illik bele a káslerita logikába, ami szerint az ősmagyarok nemzetiségi-felekezeti szempontból teljesen homogén népcsoport lett volna. No, de emiatt aztán megindult a vasseprű, lássuk csak, miket kifogásolt a Magyarságkutató Intézet (továbbiakban: MAKI)?
„Makoldi Miklós régész azt is elmondta, hogy a korábbi elképzelés, a késő antik alapokon nyugvó, karoling és szláv gyökerű Árpád-kori kultúra bemutatása helyett ők egy Szent István-i, sajátosan magyar keresztény kultúrát szeretnének bemutatni a kiállításon, amelyet egyébként mindkét főigazgató és a székesfehérvári igazgató is támogat. (…) Makoldi Miklós úgy nyilatkozott, hogy a kiállítás 17 terme közül háromban javasoltak változásokat a fenti elgondolások alapján. A Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállításnak a fő mondanivalója ugyanis a magyar kormány döntése alapján az Árpád-ház és az ezeréves magyar kereszténység kialakulásának bemutatása. Makoldi Miklós szerint ehhez képest az első, legnagyobb hatású terem, amibe a vendég megérkezett volna, nagyrészt a 9. századi Karoling Pannóniáról szólt volna, és nem illeszkedett szervesen a kiállítás koncepciójához. (…) Mivel a kereszténység kialakulásáról szól a kiállítás, ezért éreztem úgy, hogy túl sok figyelmet kap a nem keresztény népek története, amelyek elhanyagolható hányadát tették ki az Árpád-kori népességnek. A tatárjárásról szóló teremben lényegében csak kincsleleteket állítottak volna ki – ezt meghagytuk –, de szerintem ez elvonja a figyelmet a lényegről, mégpedig IV. Béla második honalapításáról, várépítő programjáról. Ráadásul azt sugallja ez a terem annak a több tízezer gyermeknek, aki látja, hogy a tatárjáráskor rengeteg kincsünk volt, ez tehát egy nagyon jó korszaka volt Magyarországnak.” (Magyar Nemzet)
Mármost akkor miről is szól a kiállítás? Az Árpád-korról, vagy a kereszténység kialakulásáról? Kereszténység nélkül ugyan valóban nincs Árpád-kor, huncut, aki tagadja: de az Árpádoknak csak az egyik érdeme, hogy felvették ezt a hitet és így Nyugathoz kötötték a nép és az ország sorsát (akkor is, ha manapság ezt sokan szeretnék elfelejteni). Fontos, nagyon fontos momentum ez, senki nem is kívánta megkerülni, de ha csak ezzel foglalkoznak, akkor semmi értelme ekkora kiállítást rendezni, elég volna egy kisebb, kizárólag vallási jellegű is. Ami a maga módján szintén nagyon érdekes lehetne – de ennek az eseménynek az lett volna a célja, hogy átfogó képet adjon a korszakról, ami hatalmas feladat, nem véletlen, hogy sok ember munkája kellett hozzá. Illetve: most már csak kellett volna. Nem hagyták, ezért álltak fel a tudósok, kutatók, majd jönnek helyettük szittyológusok, csak úgy tülekednek a helyükre.
A következő stációnk a hír sajtóvisszhangjának bemutatása. A tudósok elhatárolódása hír lett, minek következtében a MAKI, a Nemzeti Múzeum és a Szent István múzeum igazgatója közös közleményt adtak ki:
„A mai napon az ellenzéki sajtóban több félrevezető cikk jelent meg a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című, Székesfehérvárra tervezett kiállítás szervezésével kapcsolatban.
A valós tények rögzítése érdekében fontosnak tartjuk tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy a három konzorciumi partner, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyarságkutató Intézet és a Szent István Király Múzeum mindent megtesz a projekt sikeres megvalósítása érdekében. Ennek megfelelően, a tervek szerint zajlanak az előkészítő munkálatok.
Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr decemberi iránymutatása az volt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum két kurátora mellé csatlakozzon a másik két társszervező, a Magyarságkutató Intézet és a Szent István Király Múzeum két-két kurátora is, hogy minél nagyobb konszenzus övezze a kiállítás kialakítását. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója részéről érkezett az a javaslat, hogy a kiállítás rendezésére rendelkezésre álló idő rövidsége miatt és a hatékony munkavégzés érdekében csak egy kurátor fogja össze a kiállítás szakmai irányítását, és ezt a vezetőt a Magyarságkutató Intézet jelölje ki. 2021. december 17-én a kiállítás új kurátorának Makoldi Miklóst nevezte ki az intézet főigazgatója. A kurátor személyét mindhárom fél elfogadta, s mindenben segítik a munkáját. A kiállítást kísérő tanulmánykötet tartalma az azt szerkesztő kurátor kompetenciája, abba a konzorciumi intézmények vezetői nem szólnak bele.
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója”
Magyarul: ez a közlemény nem cáfol meg semmit, ez egy beismerés. A döntés menete történhetett úgy, hogy Kásler miniszter azt mondta, kevés a két kurátor, legyen hat, L. Simon meg azt, hogy sok a hat, elvész közöttük a gyerek, mint a bábák között, legyen csak egy. Mit ad Isten, ez az egy pont Makoldi Miklós lett, aki 2019 májusától a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának Igazgatója és az intézet régészeti projektjeinek vezetője. Mindezt viszont a Demokrata hasábjain Franka Tibor már olyan címmel közölte, miszerint:
„Ordas hazugságok a Királyok és Szentek – az Árpádok kora kiállításról – Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nem menesztett egyetlen tudóst sem.”
Nem hát, csak meghozta a kedvüket a távozáshoz, de nagyon. Most érünk el a legfrissebb fejleményekhez, ezekből hármat kell megemlítenem. Az első az, hogy Horváth-Lugossy Gábor, a MAKI vezetője (nem összetévesztendő a maquisardok parancsnokával), a Magyar Nemzet-írás óta azt hangsúlyozza, hogy:
„Senki nem einstandolt semmit, éppen annak a tanúbizonyságát látjuk, hogy az intézményvezetők között párbeszéd van.”
Közöttük mindenképpen, csak a kutatókat nem kérdezi senki. A második hír, hogy a helyzet ilyetén alakulása ellen tiltakozott az MTA bizonyos tagjaiból álló Stádium 28 Kör és támogatásukról biztosították a vállalhatatlannak tartott változtatások miatt a projektből való kilépésükkel tiltakozó szakembereket. Végül pedig megszólaltak nyílt levélben maguk az érintett kutatók is, ennek csak pár részét idézném:
„Mivel az ügy időközben sajtónyilvánosságot kapott, és – amint várható volt – politikai-ideológiai értelmezést nyert, szeretnénk nyílt levélben összefoglalni a döntés főbb okait.
Tudományos közösséget alkotunk. Sok tekintetben más lehet az értékrendünk, a vérmérsékletünk, mások lehetnek a politikai preferenciáink, másként láthatjuk a jelent, így a múltat is. Mégis kölcsönösen nagyra becsüljük egymást, kiállunk egymásért, és szeretnénk, ha kutatási eredményeink és róluk megfogalmazott értelmezéseink egymás mellett jelenhetnének meg. A jelen munkafolyamatban való részvételt egymás – szerkesztők és szerzők – ismeretében vállaltuk. Sokszínű munka jött létre. A szerkesztők távozása és a szerzők jelentős részének kicserélése után ez a sokszínűség sérült, és a tudományos közösségünk iránti elkötelezettség sem tette lehetővé, hogy továbbra is részt vegyünk a vállalkozásban. (…) Önök tudják, hogy közülünk többen vártak, amíg lehetett, és keresték a megegyezés lehetőségét. Szerettük volna megmenteni a katalógus és a kiállítás körüli egyetértést, elkerülni a nyilvános botrányt, különösen pedig azt, hogy lépésünket politikai demonstrációként kezelje a sajtó és a közélet. Hogy nem így történt, az nem a mi felelősségünk, és súlyos kárt okoz nemcsak a katalógusnak és a kiállításnak, hanem királyaink és szentjeink emlékezetének is.”
Most tartunk itt. És ideje van annak, hogy tisztázzuk: valóban nem politikai kérdésről van szó.
Tudományos kérdés ez.
Nem jobb- és baloldal világméretű harcáról, aminek egyébként világméretekben semmi értelme, sőt, magyar szinten se sok – igen kevés ember vádolható ma Magyarországon baloldalisággal, még a hivatalos baloldalt sem okvetlenül hívnám így. De nevezzük bárhogy is a nem-kormánypárti álláspontot: nem az politizált bele a tudományba.
Azt bizony maga a kormányoldal tette, amelynek ideologikus prekoncepciójába nem fért bele a valódi kiállítás, így hát előbb elüldözték a szakértőket, aztán most már hívják a mindenféle Mekk Elekeket, hogy drótozzanak a kecses, törékeny vázából valamiképpen áldozati üstöt. Nem lehet? Dehogynem, csak akarni kell és ők akarják. Szalmaszálnyi lenne a kérdés, ha nem itatná át a politika – voltaképpen csak annyiról szólna, hogy a honfoglalás mennyiben volt magányos, egyetlen népre és hitre tartozó esemény, illetve mennyiben nem, de már ezt sem tűrhetik azok a „tudósok”, akik közül a mostani kurátor épp a rossz emlékű „Pozsonyi csata” szakértője volt.
Neki köszönhetjük tehát Árpád felszarvazott, muflonszerű nehézlovasságát. Azt tudom én, hogy a motívumot honnan vette – a Pazyryk-kurgán szkíta királysírjaiból – de hát az egyrészt Kr. e. 200-ban volt, jó ezer évvel a pozsonyi csata előtt, másrészt nagy a különbség aközött, hogy a lovat temetik szarvas fejdísszel, vagy csata előtt a fejére rakják, hogy aztán akadjon bele mindenbe a világon. Többre becsülöm én az ősmagyarok ép eszét és katonai erényeit annál, minthogy ilyen oktondiságot feltételezzek róluk.
De most már mindegy. Most már úgy gondolják, mit gondolják, tudják, hirdetik, hogy harci muflonon lovagolt Árpád, a Kárpát-medencét üresen találták a honfoglalók, az első írott magyar szöveg pedig azt mondja, hogy „Baszjad Izüt”. És aki ezt nem hiszi, az gonosz, nemzetvesztő ellenség, ellene harcolni kell. Harcolnak is, tűzzel-vassal.
Nem erről szól a magyar őstörténet kutatása, nagyon nem erről. Én végezetül csak egyet kívánok: fel ne keljen a sírból se Vámbéry Ármin, akinek a kisujjában több esze volt, mint a teljes MAKI-nak együttvéve, se szegény Móra igazgató úr, aki nem csak kiváló író, de jeles, tudós régész is, neki meg a szíve volt nagyobb, mint ezeknek a MAKI-ból szalajtott káslerita pártkatonáknak.
Mindkettő úriember volt, de a történelemhamisítókat ebrúdon vezetnék ki a tudomány világából, az is biztos.
Fájdalom: a feltámadásuk nem fenyeget.
Az ősmagyaroké sem, pedig nekik is lenne pár szavuk ahhoz, hogy miféle maskarát csinál belőlük a kései utókor.